2010. július 29. csütörtök

júl. 29
8:33
Warwick ül be a stewardok közé a Hungaroringen (F1világ)
Az egykori forma-1-es versenyző, Derek Warwick képviseli majd a versenyzőket a stewardok paneljében a hétvégi Magyar Nagydíjon.
júl. 29
9:06
A Renault egyre elégedettebb az újonccal (F1világ)
Azt követően, hogy kijelentette, csakis rajta múlik, hogy megtarthatja-e versenyzői ülését a jövő évre, Eric Boullier, a Renault csapatfőnöke dicsérően beszélt Vitaly Patrovról, aki elmondása szerint megfogadta a tanácsát, és kiválóan szerepelt Németországban.
júl. 29
9:33
Könnycsepp-gyár: autók, amik már nem kapnak utódot (Auto Pult)
Az elmúlás az európai kultúrkörben mindig gyászos esemény, pedig valaminek a vége egyben egy új dolog kezdetét is jelöli. Nézzük hát meg ebben a szellemben, hogy az elmúlt öt esztendőben milyen autóktól kellett örökre búcsút vennünk!
júl. 29
9:39
Barrichello: Az időmérő döntő lesz a Hungaroringen (F1világ)
Nem sikerült a pontszerzés Hockenheimben, így a Williams a Hungaroringen szeretné kiküszöbölni a csorbát. A brit istálló korábban szinte verhetetlennek bizonyult a mogyoródi ringen, így már csak a hagyományok miatt is kötelező a jó szereplés.
júl. 29
10:09
Az autó, ami nem búcsúzik: gyártásban marad a Honda Legend (Auto Pult)
Bár pletykákat már mi is hallottunk róla, nem hittünk nekik. Jól tettük, ugyanis hivatalos forrásból is megerősítették: gyártásban marad a Honda zászlóshajója, bár európai pozíciója bizonytalan.
júl. 29
11:03
Reszkessetek, kompaktok! - megjött a kategóriaverő Hyundai Elantra (Auto Pult)
Jövő héten már meg is kezdik a Dél-Koreai márka Avante modelljének forgalmazását hazájában, ami lényegében nem más, mint a hozzánk 2011-ben érkező Elantra belpiacos variánsa.
júl. 29
11:05
Tesztautó adatbázis - úszkáljon Ön is adattengerben! (Auto Pult)
Érdekli, melyik a legkevesebbet fogyasztó tesztautónk? Ki nyerné a gyorsulási versenyt egy Nissan Murano és egy Suzuki Swift Sport között? Vagy csak az adatoktól jön lázba? Mi választ adunk a kérdésre, és kielégítjük vágyát! Különleges mérési eljárásunk eredményeit tesztautó-adatbázisunkban böngészheti
júl. 29
11:51
Nyereményjáték: Száguldó Cirkusz 2009-10 (F1világ)
Válaszolj helyesen kérdésünkre, és nyerd meg a három Száguldó Cirkusz 2009-2010 című könyv egyikét!
júl. 29
12:51
Porsche finomságok az asztalon! (Auto Pult)
Ahogy azt nemrég megírtuk, a Porsche valószínűleg nekiveselkedik a 918 Spyder gyártásának. Nos, ez a mondat annyiban változott, hogy a valószínű szó helyett immáron a biztosan használható, hiszen a stuttgartiak hivatalosan is bejelentették a hibrid aszfaltszaggató szériagyártását.
júl. 29
12:57
A McLaren elbeszélget a Ferrarival a hétvégén (F1világ)
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh jelezte, hogy le fog ülni a Ferrari vezetésével, hogy elmondja személyes véleményét arról, amit az elmúlt hétvégi versenyen látott, ahol Felipe Massa átadta a győzelmet csapattársának Fernando Alonsónak.
júl. 29
13:30
Button sejti, miért nem megy Schumachernek (F1világ)
Jenson Button védelmébe vette a sportág legsikeresebb versenyzőjét, és elmondta, hogy valamelyest ő is felelős Michael Schumacher gyengébb szerepléséért, ugyanis az ő igényeinek megfelelően alakították ki a hétszeres világbajnok idei autóját, ami nem fekszik neki.
júl. 29
14:21
Brunei szultánja „autókedvelő”: több mint 7.000 autó a garázsában (Auto Pult)
Kedves olvasó, gondolkodott Ön már azon, hogy a világon kinek lehet meg a hatalma, pénze és elszántsága ahhoz, hogy a földkerekség egyik leghatalmasabb ritka vagy egyedi autókból álló gyűjteményét összehozza? A válasz nem más, mint Hassanal Bolkiah, aki mellesleg brunei szultánja.
júl. 29
15:42
Schumacher beszélt Massával a balhé után (F1világ)
Michael Schumacher bevallotta, hogy váltott néhány szót egykori csapattársával, Felipe Massával a múlt hétvégi Német Nagydíjat követően, ahol a brazil pilótának, a Ferrari kérésére, át kellett adnia a győzelmet Fernando Alonsónak.
júl. 29
19:00
Alonsót hidegen hagyja a csapata körüli botrány (F1világ)
Fernando Alonso elmondta, hogy túllépett a történteken, és már nem foglalkozik azzal, hogy mi is történt az elmúlt versenyen, ahol a Ferrari arra utasította csapattársát, Felipe Massát, hogy adja át neki a győzelmet.

Keresés