Mannheim — Egy nagy visszatérésnek is tapsoltak a nézők a kézilabda-világválogatott és a német Rhein-Neckar Löwen hétfői jótékonysági mérkőzésén (34-31). A sztárok ellen pályára lépett a hazaiak kedvence, a bal szeme világát június 11-én elveszítő Karol Bielecki (28).
Budapest — Mintha csak tegnap lett volna 2006. augusztus 6., Jenson Button (30) úgy emlékszik a négy évvel ezelőtti délutánra. A McLaren-Mercedes Forma–1-es autóversenyzője karrierje első futamgyőzelmét aratta aznap, még a Honda pilótájaként. Ráadásul a Hungaroringen. Csoda, hogy a világbajnoki címvédő azóta mindig örömmel jön Mogyoródra száguldani?
Budapest — Jaime Alguersuari (20) még meg sem született, amikor Nelson Piquet (57) megnyerte az első Forma–1-es Magyar Nagydíjat. A Toro Rosso autóversenyzője azonban testközelből láthatta az elmúlt 25 év legfontosabb pillanatait, hiszen ő nyitotta meg a jeles évfordulóra összeállított fotókiállítást.
Zürich — Urs Schmidli kereken egy éven át figyelte a kertjében perlekedő, s alkalmanként komoly karatebemutatót tartó verebeket, mire úgy döntött, kamerát ragad.
BUDAPEST — Tényleg jobban élünk majd az uniós átlagnál? Meglehetősen nagy ívű, az ország újjáépítését célzó, 20 éves tervet jelentett be tegnap kora délután Orbán Viktor miniszterelnök.
BUDAPEST — „Kérem, ez felér egy gyilkossággal" – mondta Mauchner Miklósné Mária néni (79), miközben azt ecsetelte, hogyan tört derékba az élete két évvel ezelőtt egy felelőtlen autós miatt. Az örökmozgó idős asszony a tragédia óta az ágyat nyomja.
Csapó, és forog! Egy francia múzeum igazgatónőjét alakítja Woody Allen amerikai filmrendező most készülő romantikus vígjátékában Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök felesége.
Szentendre — Virágokkal borított kamion fogadta a feketébe öltözött tömeget tegnap a Pest megyei város temetőjének ravatalozójánál: Szobi Balázs (†37) versenygépe.
Vác — Soha nem kóstoltam még ilyen finom halat! – sóhajtozott Halmosi Barbara (19) Mária Terézia kedvenc ételeit kóstolgatva. A Vendégvárók Váci Egyesülete az uralkodócsalád kedvenc ételeit álmodta az asztalokra a háromnapos Váci Világi Vigalom idejére.
PENC — Nem adja fel a harcot! Rendületlenül küzd Homolya Ferenc (62), hogy kiderüljön az igazság, és visszaszerezze 186 millió forintos lottónyereményét.
Budapest—Washington — Újabb csata a műkincsháborúban! Pert indítottak Herzog Mór Lipót báró mesés gyűjteményének örökösei az Egyesült Államok washingtoni bíróságán, hogy így próbálják kikényszeríteni a műtárgyak visszaadását a magyar államtól.
Budapest — Meglehetősen bizarr plakát tűnt fel az Astoriánál, az egyik buszmegálló hirdetési felületén. A képen, amely a subba.blog.hu-n tűnt fel, egy nő két férfival keveredik orális kalandba.
BUDAPEST — Kilométeres priusz! Kábítószerrel való visszaélés, lopások, garázdaság – többek között ezek vannak a bűnlajstromán Poór Zoltánnak (29), aki múlt hét pénteken ámokfutás közben halálra gázolta Radovic Dusán (†30) zászlóst.
Budapest — Sokan még a nyaralás előtt állnak, ki törődik ilyenkor a karácsonnyal? Pedig vannak, nem is kevesen. Az ember nem is gondolná, hogy Ferencváros kellős közepén, a Bonbonetti Kft.-nél már szaloncukor-regimentek masíroznak a futószalagon.
Budapest — Élete nagy álma teljesült volna Vután Györgynek (33), ha kifizette volna hiteles autóját. Ám az utolsó hónapban a bank lefoglalta a férfi járművét. A másfél millió forintot érő kocsit öt éve törlesztette a férfi.
Az immár huszadik alkalommal megrendezendő Végvári Esték alkalmából színes programmal készülnek a szervezők, a koncertek mellett még időutazásban is része lehet az idelátogatóknak.
BUDAPEST — Megint véget ér egy hónap, és eljött az ideje, hogy újra választás elé állítsuk olvasóinkat. Ebben a hónapban négy szépség, Lévai Adrienn, Molnár Edina, Németh Barbara és Szűcs Annamária döntött úgy, hogy a tikkasztó hőségben megszabadul a felesleges ruháktól, és megmutatja magát a Blikk olvasóinak.
AMMÁN — Jordániában töltötte szabadságát Szabó Zsófi (21). A Jóban Rosszban színésznője az arab országban egy barátnőjét látogatta meg, aki már több hónapja az országban él.
BUDAPEST — Zalatnay Saroltának (67) végrehajtói utasításra szinte kiürítették a házát, dacára annak, hogy elmondása szerint az elszállított bútorok nagy része voltaképpen nem is az ő tulajdonát képezték.
BUDAPEST — Egyre érthetetlenebb, hogy mi lehetett B. Andrea (22) célja azzal, hogy nyilvánosságra hozta a sztárséffel folytatott liezonjának történetét.
Gyengéden a pocakra tett kéz, hosszú, bő ruhák, földöntúli mosoly az arcon és megnőtt mell – egyre egyértelműbb jelek mutatják, hogy Rubint Réka áldott állapotban van.
Szerda reggel üzekedő fiatalok képeivel ébresztette a TV2 a Mokka nézőit. A szabadban szerelmeskedő fiatalok arcát ugyan kitakarták, de ágyékukat már nem. Az ORTT szigorú büntetést jósol.
A nyaralásnak rövidesen vége, mégsem akar hazatérni Vietnamból Hien! A Megasztár ifjú felfedezettje azért utazott Hanoiba, hogy elfeledje az elmúlt hetek családi botrányát.
Szabó Zsófi, Kozsó, Zana József és Cseke Katinka is vállalta, hogy kamerák kereszttüzében próbálja megtalálni az igazit. A TV2 ugyanis az ő szereplésükkel indítja párkereső show-ját.
Budapest — Úgy tűnik, még sincs minden rendben Sir Anthony Hopkins (72) egészségével, A bárányok hallgatnak Hannibal Lecterét ugyanis tegnap egy belvárosi magánklinikára szállították.
Ságvár — Fehér koporsóban, egymás mellé temetik azt a 11 éves kislányt és 5 éves kisfiút, akiket még szombaton temetett maga alá a leomló löszfal Ságváron.
Kabul — A tálibok majmokat képeznek ki Afganisztánban arra, hogy amerikai és NATO-egyenruhát viselő katonákra lőjenek – állítja egy kínai lap titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva.
A hírességek azt hiszik, bármit megengedhetnek maguknak, mégis előfordul, hogy végül egy hűvös cellába kerülnek. Sorozatunk új része O. J. Simpson megpróbáltatásairól szól.
Győr — Mégis Tarmo Kink (24) nélkül játszik a Győr futballcsapata az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, amikor ma este (20.30, Digi Sport) az ETO Parkban a francia Montpellier lesz az ellenfél.
Szükségből erényt kovácsolni: az emberi képzelet és kreativitás bőségesen pótolja az anyagi lehetőségek hiányát. Csak egy kis fifika, és a legbonyolultabb dolgok is egyszerűvé válnak.
Vége, leugrom! Így döntött Beke Ivett, majd a mélybe vetette magát. A magyar Pamela Anderson- hasonmás bungee jumping ugrásával a modelléletét zárta le.
Testileg már nem a régi, de öblös hangján mit sem fogott az elmúlt 107 év Jopie Heesters színésznek. A világ legidősebb aktív színésze holnapi premierjére készül.
Lothar Matthäus és válófélben lévő neje két napja még azon vitatkoztak, hogy a futballista vette-e el Liliana szüzességét. A huzakodás immár egy testtájjal feljebbre terelődött.
A hosszú kapcsolatokban és a házasságban elsősorban a rutin teszi tönkre a viszonyt, és nincs ez másként az ágyban sem. Tippek minden anyukának, melyekkel feldobhatják a párkapcsolatukat és a szexet.
RENDŐRGÁZOLÓ - Ma kísérik utolsó útjára Radovic Dusán zászlóst az ózdi temetőben. A rendőrt Poór Zoltán gázolta el, az ismert bűnöző egy héttel az autós üldözés előtt éppen telefonlopással hívta fel magára a figyelmet.
Újabb hangfelvételt tett közzé a Mel Gibson őrjöngéseit folyamatosan kiszivárogtató RadarOnline. A szakértők azonban erősen kétlik, hogy a botrányos kijelentések valóban így hangzottak el.