Valószínűleg sokakkal előfordult már, hogy rossz érzésük támadt a partnerükkel kapcsolatban. Néhány apró jelből megtudhatjuk, hogy alaptalan-e az aggódásunk, vagy a párunk tényleg megcsal minket.
Sági Szilárd: A cheddar az angolok legkedveltebb sajtja, nevét Cheddar településről kapta. Tehéntejből készül, állaga törékeny, szinte elolvad az ember szájában. Íze kissé fanyar, leginkább a dióra emlékeztet. Maga a sajt egyébként salátákhoz is ideális, érdemes kipróbálni.
TRASONA — „Egyáltalán nem bánnám, ha Tamara lányom olyan eredményeket érne el, hogy az én sikereim elhomályosodnának" – ezt nyilatkozta a büszke apuka, Csipes Ferenc (45), az egyszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok kajakos, aki edzője is gyermekének.
SZOMBATHELY ‒ Bár a labdarúgó-NB I 2010/2011es idénye egy hónap múlva kezdődik, két nagy játékosegyéniséggel mindenképpen szegényebb lesz a bajnokság. A magyar válogatottban egyaránt megforduló Kuttor Attila (40) és Lipcsei Péter (38) is elköszönt a társaktól az öltözőben.
JOHANNESBURG ‒ Százezres tömeg ünnepelte az uruguayi fővárosban a labdarúgó-válogatottat, Suárezt (23). A dél-afrikai világbajnokságon eddig három gólt szerző csatársztár ezúttal kapusként állt helyt.
HERCEG NOVI — Tudta, hogy van egy ország, ahol nemcsak a hegyek, hanem az emberek is az égig érnek? Hallotta, hogy létezik egy állam, ahol a magyarok a legnagyobb befektetők? És hogy Michael Douglastől Brad Pittig mindenki itt vesz házat? Montenegróra, erre a kis balkáni gyöngyszemre az összes fenti megállapítás igaz. Az ország területének 80 százaléka ezerméteres magasság felett található.
TEGUCIGALPA — „Mindent megtettünk, amit kértek tőlünk. Kétszer is fizettünk váltságdíjat, de szabadon engedés helyett továbbra is azzal fenyegetőznek, hogy megölik a fiunkat.
LOS ANGELES ‒ Már kasszasiker, és jövő csütörtöktől nálunk is bemutatják a Shrek befejező részét, amely egy hollywoodi trükkel hozza vissza a 2001-es első rész varázsát.
SZENTENDRE — Egy szentendrei ajándékboltban húzza meg magát Bertalan István. A nyugdíjas katonatiszt abból él, hogy üvegből készült poharakat és tányérokat árul. Ki gondolná, hogy az ősz hajú bácsi Jurij Gagarinról, a világűrben járt első emberről őriz dedikált fényképeket?
BUDAPEST ‒ Megvadult szúnyogok támadnak a melegben az enyhülésre vágyó emberekre, és már nemcsak a vízpartokon, de a városokban is. Dr. Juhász Árpád geológus már legalább száz országban járt, így bizton állíthatja: sehol nem találtak jó megoldást a vérszívók távoltartására.
BUDAPEST — Sokan toporgunk a XII. kerület tetején fekvő villa egyik medence melletti kis bungalójában. A helyszínnél csak maga az esemény exkluzívabb: a Playboy címlapfotózására jöttünk.
BUDAPEST — Méltó riválisa akadt Puskás Petinek (26), méghozzá a családján belül. Öccse, Dani (17) ugyanis a megszólalásig hasonlít rá, így könynyen elképzelhető, hogy hamarosan ő lesz a lányok nagy kedvence.
MELBOURNE — „És most átadom a terepet egy különleges időjósnak" – mondta az ausztrál GMTV időjárás jelentésének vezetője, és a képernyőn megjelent Kylie Minogue (42).
BUDAPEST — Nem akar együtt szerepelni még újságban sem Delhusa Gjoni Benkő Dániellel. Pedig a hamarosan induló, I love Gjoni című műsor címszereplője sok fejfájást megspórólhatna magának, ha tanácsot kérne a lantművésztől, aki túl van már a tévés feleségkeresésen.
BUDAPEST — Múlt heti rosszulléte ellenére sem hagyja abba a fogyókúrát Tóth Vera (25). Az utóbbi egy évben húsz kilót leadó énekesnő azt vette a fejébe, hogy további húsz kilótól megszabadul. Kérésünkre Vera őszintén mesélt a súlyprobléma okáról és arról, hogy miként szabadul majd meg a felesleges kilóitól.
DUNASZEG — Vajon miért lép fel Tabáni István egy mulatós zenei fesztiválon? Hiszen a könnyfacsaró és romantikus dallamairól elhíresült énekestől elég távol áll ez a stílus.
BUDAPEST ‒ Igazi bajnokkal él együtt Hangyássy László, a Zorall együttes basszusgitárosa. Hangya világbajnok agara, Dévaj Frakk most ünnepli 11. születésnapját.
BALATONFÜRED — Bár a TV2 műsorvezetője még lelkesen kiáltotta vízreszálláskor, hogy „Hódítsuk meg a Balatont", szombatra már sokkal inkább a szárazföldre vágyott. Kollégájával, Kárász Róberttel együtt feladták a küzdelmet, és több, mint harmincórás ébrenlét után inkább kikötöttek.
Szemernyi kihívást sem jelent Sebestyén Balázsnak az X-Faktor vezetése. Jó, ez talán kicsit nagyképűen hangzik, de az tény: Balázs tudatosan jutott el odáig, hogy az RTL Klub bármikor bevethető adu ásza legyen – hiszen épp ez történt most is.
BUDAPEST ‒ Ahogy telnek a napok, úgy súlyosbodik Stohl András helyzete. Minden jel arra mutat, hogy Kaincz Pál, a 77 éves áldozat állapota nem javul, márpedig egy maradandó sérülés nemcsak az ő életét keserítené meg, hanem Stohlt is a rácsok mögé küldené. A színész kemény büntetésre számíthat.
BUDAPEST — Tudják, mi történik a golyókkal teli gömbökkel a szombat esti sorsolás után? Sokan kételkednek a lottósorsolás tisztaságában, amióta bevezették a számok gépi húzását. Ez az érzés pedig valószínűleg csak erősödött bennük azóta, hogy a hét és fél hónapos halmozódásnak köszönhetően minden idők második legnagyobbikára, 3 milliárd 177 millió forintra kúszott fel a főnyeremény, amit tegnap…
BUDAPEST — Kötelező kifüggeszteni a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata egy színes példányát minden közhivatal, állami intézmény és katonai objektum falára – áll egy tegnap életbe lépett kormányrendelet szövegében.
Élete egyik nagy álma valósult meg Soós Gyulának (38), amikor megnyerte a Right Guard és a Blikk közös játékát. Szerencsés budapesti olvasónk elutazhatott a gyorsasági motoros világbajnokság Katalán Nagydíjára (Digi Sport, 12.05), és a helyszínen szurkolhat Talmácsi Gábornak (29).
PORT ELIZABETH — A dél-afrikai rendőrség utólag elnézést kért, de az internetes fórumok alapján senki sincs meggyőződve a hotellánc örökösnő ártatlanságáról.
Az előnytelen külsejű pasik jóval figyelmesebben bánnak kedvesükkel, mint a szívtiprók. Talán ez az alapja annak, amit egy kilencven pár részvételével lebonyolított hazai felmérés is alátámasztott: sok feltűnően szép nő inkább csúnyácska párt választ magának. Ráadásul ösztönösen biztonságban érzik magukat egy olyan társ mellett, akire minden téren számíthatnak.