SOUTH WALSHAM — Amióta kiderült, hogy hétdanos fekete öves karatés, a fél város retteg a 77 éves brit Ena Mallett-től. A nagymama 31 éve kezdett foglalkozni a keleti harcművészetekkel, mára már felnőtteket és gyereket is oktat.
BUDAPEST — Információink szerint felszívódott a rendőrgázoló Poór Zoltán (29) élettársa. S. Adriennt együtt vitték be múlt hét pénteken a férfi val a rendőrök a Belgrád rakparti ügyészségre, miután elfogták őket a tragédia után a IX. kerületi Gubacsi és Kén utca sarkán. Csakúgy, mint Poórt, őt is kihallgatták az ügyészek, hiszen koronatanúja volt a halálos gázolásnak.
ANDOCS — Újra megnyílt a föld Somogy megyében! Az óriási, 80 méter hosszú, 6 méter széles és 10 méter mély kráter egy földutat is elnyelt Andocs határában.
CSÍKSOMLYÓ — Barátaival nyaralt Szorcsik Viki (31) Egyiptomban és Erdélyben. A szőke szépség egy percig sem unatkozott pihenése alatt, hiszen búvárkodott, medvét lesett, és még a vidéki életbe is belekóstolt.
MOGYORÓD — A világbajnoki pontversenyben harmadik ausztrál Mark Webber (33) a Hungaroringre sem egyedül érkezett. Magyarországra is elkísérte szerelme, Ann Neal (46). A pilótánál 13 évvel idősebb hölgy mellesleg Webber pályafutását is egyengette.
GABORONE — Bizony egyetlen magaslat sem elég magas, ha szurikátából van az „ember gyereke"; az apró testű afrikai rágcsálónak ezért minden lehetőséget ki kell használnia, hogy minél magasabbra jusson.
BUDAPEST — Úgy tűnik, vége a Zámbó család és Hulé Éva lassan egy évtizede tartó feszült viszonyának. Zámbó Jimmy (†43) halálának egyetlen szemtanúját a TV2 Aktív című műsorának kamerája előtt látogatta meg a Király családja, akik a sanyarú körülmények között élő asszonynak ételt is vittek, és igyekeztek tisztázni a félreértéseket.
SIÓFOK — Újabb gyereket szeretne Vujity Tvrtko (37). A Napló műsorvezetője a felesége, Zsolnay Gyöngyi által szervezett kosárlabdatáborban árulta el a Blikknek, hogy kedvesével már „dolgoznak" egy harmadik csöppségen.
HURGHADA — Első közös nyaralását töltötte együtt Feczesin Róbert (24) és Dukai Regina (26). Az ősztől az olasz élvonalban szereplő Brescia labdarúgója és a gyönyörű modellműsorvezető tavaly december óta alkot egy párt, de most először tudtak kettesben eltölteni egy hetet, amely csak a pihenésről szólt.