Nyár derekán annyi friss és zamatos gyümölccsel érdemes felszerelkezni, amennyivel csak lehetséges - frissen, süteményben egyaránt nagyszerűek, a befőzésről nem is szólva, ami szintén remek foglalatosság lehet. Télen meg igencsak jó falatozni a nyár emlékeiből. Sőt, a tavalyi lekvárok és a friss gyümölcsök is nagyszerűen párosíthatók egy-egy desszertben.
Pénteken már ötödik napja tart Görögországban a teherautósofőrök sztrájkja, amelynek következtében súlyos üzemanyaghiány alakult ki, és akadozik az élelmiszerellátás
Az Audi Hungaria Motor Kft. 681 milliárd forintos árbevételt ért el az év első hat hónapjában, míg forgalma 490 milliárd forint volt az előző év hasonló időszakában
Alkotmánybírósághoz fordult az LMP frakcióvezetője, mert véleménye szerint alkotmányellenes, hogy kormányülésről hangfelvétel csak kormánytag kérésére, indokolt esetben, és a miniszterelnök engedélyével készülhet - közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel
Nem lép életbe az az előző kormány által hozott rendelet, amelynek értelmében augusztus elsejével szigorodott volna a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága
A Magyar Villamos Művek Zrt. július 30-i rendkívüli közgyűlésén döntöttek az eddigi vezérigazgató, Mártha Imre visszahívásáról és egyidejűleg Baji Csaba vezérigazgatói kinevezéséről
A Scotland Yard brit rendőrség megrökönyödve áll azelőtt, hogy a magyar rendőrség a 2008-ban meggyilkolt Eva Rhodes ügyében nem folytat további nyomozást, mert azt - az áldozat családjának kérésének ellenére - már nem tartja szükségesnek - mondta egy névtelenül nyilatkozó brit illetékes az APA hírügynökségnek
A Szülőföld Alap oktatási és szakképzési kollégiumának döntése alapján 2010. második félévében Szerbiában a Szekeres László Alapítvány, Ukrajnában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség látja majd el a magyar-magyar kapcsolattartási támogatási program lebonyolítását
Erős, 5,7-es fokozatú földrengés rázta meg Irán észak-keleti részét. Legalábbb 110-en sérültek meg - közölte az iszlám köztársaság állami televíziója .
A bal csuklómban lunatum malatiát diagnosztizáltak. Az orvos szerint előrehaladott stádiumban van, és meg kell műteni. Azt szeretném kérdezni, hogy a műtét során mivel pótolják a csontot? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Aligha önként távozott a Magyar Postától Kalmár István. Úgy tudjuk, hogy a régi-új vezető egyes intézkedéseivel eljátszotta a Fidesz-vezérkar bizalmát, ezért kellett lemondania. Információink szerint a Magyar Nemzetnek adott interjúja csak az utolsó csepp volt a pohárban. Abban megfogalmazott koncepciója valóban sérthette volna pénzintézetek érdekeit, de forrásaink szerint szerepet játszott…
Vizsgálatot indított a médiatörvény miatt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a munkát egy független jogi szakértőre bízta a sajtószabadság-képviselője. Dunja Mijatovica irodája közölte, az eredmény szeptemberre várható. A biztos egy jelentésben tett említést a kezdeményezésről, amelyben megemlítette, korábban Martonyi János külügyminiszternek írt levelében jelezte…
A 112-es egységes európai segélyhívó hazai alkalmazása a mai formájában nemhogy nem mozdítja elő, hanem esetenként kifejezetten megnehezíti a segítségnyújtás megszervezését - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A magyar bevetés-irányítási és segélykérő rendszer csaknem két évtizede holtvágányon áll, pedig időközben milliárdokat költöttek rá.
Sokat utazik, lehet, hogy kamionsofőr az osztrák prostikat rettegésben tartó sorozatgyilkos. A fantom Ausztria több tartományában ölt, vadászterülete az egész ország.
A Fidesz célja Budapest bevétele és ehhez a vélt ellenségek kriminalizálásán keresztül vezethet az út - mondta Demszky Gábor főpolgármester megemlítve: többször is meghallgathatják tanúként, de kétli, hogy gyanúsított lehet. Mint elmondta, baloldali polgármestereket fenyeget büntetőeljárással a Fidesz, Orbán Viktor elszámoltatási biztosa pedig "politikai ügyészként" viselkedik, ami őt a Kádár-féle…
A Scotland Yard brit rendőrség megrökönyödve áll azelőtt, hogy a magyar rendőrség a 2008-ban meggyilkolt Eva Rhodes ügyében nem folytat további nyomozást, mert azt - az áldozat családjának kérésének ellenére - már nem tartja szükségesnek - mondta egy névtelenül nyilatkozó brit illetékes az APA hírügynökségnek.
Vihar egy pohár ásványvízben - nagyjából ez a véleménye a szakembernek. A fogyasztóvédelmi hatósághoz sem érkezett eddig panasz a hazai kereskedelmi forgalomban kapható ásványvizekre. Bár sok ivóvízben is találhatók ásványok, ám mégis helytelen összehasonlítani azokat az ásványvizekkel, mert alapvető különbségek is vannak közöttük.
Az anaemia nem önálló betegség, hanem tünet, amelynek tisztázni kell a hátterét, majd a kezelés végső céljaként a vérszegénységet előidéző okot kell megszüntetni.
Nem lép életbe az az előző kormány által hozott rendelet, amelynek értelmében augusztus elsejével szigorodott volna a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat - közölte tegnap a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága.
Befolyással üzérkedéssel vádolja a Fővárosi Bíróságra csütörtökön benyújtott vádiratában a Fővárosi Főügyészség Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát.
Nem csak Choli bácsi lelkét, a testét is megviselte fia, Daróczi Dávid halála. Az idős költő súlyos szívbetegségben szenved, és orvosai közölték vele: meghalhat, ha nem fekszik kés alá.