2010. július 31. szombat

júl. 31
6:50
Zámbóék megmentik az ellenségüket (BorsOnline)
Hulé Éva magányosan, a létminimum alatt tengődik pesti otthonában, amióta kijött a kórházból. Segítségére egyedül esküdt ellenségei siettek: a Zámbó testvérek.
júl. 31
6:54
Fico nemet mondott Radičovának (Kripto Akadémia)
Iveta Radičová szlovák miniszterelnök asszony fejet hajtott az exkormányfő, Robert Fico előtt, s tárgyalóasztalhoz ült vele, hogy egyeztessenek a képviselői mentelmi jog szűkítésének kérdésében.
júl. 31
6:56
Kisebbségbe került Berlusconi kormánya (Kripto Akadémia)
Pártszakadás fenyegeti a Silvio Berlusconi által vezetett Szabadság Népe (PdL) nevű tömörülést, miután Silvio Berlusconi kizáratta régi riválisát, Gianfranco Finit. A parlament elnökét több tucatnyi társa követte. A kormány többsége megingott, így nem kizárt, hogy előrehozott parlamenti választást kell kiírni Olaszországban.
júl. 31
7:06
Jogot tanul majd a bombázó, és a doktori címig meg sem áll (BorsOnline)
Szeptembertől újra beül az iskolapadba Keleti Györgyi. Mint azt a Bors megtudta, jogot tanul majd, és egészen a doktori címig szeretne eljutni.
júl. 31
7:06
Miért kell vigyázni a kalciummal? (Infostart)
A kalciumtartalmú étrend-kiegészítők, melyeket például idősebb korban csontritkulás ellen szednek, növelhetik a szívroham kockázatát - közölték kutatók a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányukban.
júl. 31
7:08
Tilla: Clau a médiafeleségem (BorsOnline)
Clau a pengeéles kard, amivel magabiztosan indulok a csatába – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Till Attila, a Megasztár 5 kapcsán.
júl. 31
7:12
Újabb APEH-feketelisták! Elképesztő, több százmilliárdnyi adóval tartoznak nekünk (Pénzcentrum)
Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tegnap kora este közzétette a 2010. június 30-án nagy összegű adótartozással rendelkező magánszemélyek valamint a nagy összegű adótartozással rendelkező cégek feketelistáját. A két összesítésben szereplő nevek mögött összesen legalább 212 milliárd forint adótartozás található....
júl. 31
7:12
Pokollá tette a magyar sztár életét férje féltékenysége (ATV)
Például nyolc éven át nem engedte hazamenni.
júl. 31
7:24
Daru vágta ketté Lajos Opel Corsáját – fotóval (BorsOnline)
Szabályosan kettécsapott egy autót egy felborult daru tegnap Budapesten a Keleti pályaudvarnál. A jármű tulajdonosa percekkel a baleset előtt szállt ki kocsijából.
júl. 31
7:26
Nagyszülei őrzik Gáborka hamvait (BorsOnline)
Sosem tudják feldolgozni unokájuk elvesztését az agyonvert tízéves kisfiú, H. Gáborka nagyszülei. Úgy döntöttek, hogy a gyermek hamvait tartalmazó urnát fővárosi lakásukban helyezik el, s nem lesz temetési szertartás.
júl. 31
7:30
Hamilton imád nyerni a magyar ringen + videó (ATV)
A pilóták először a parlamentben futottak egy kört.
júl. 31
7:32
A házak tetején kuporogva várják az emberek a helikoptereket + videó (ATV)
Már akinek megmaradt a háza, a pakisztáni áradások sok ezer épületet pusztítottak el, és több száz emberrel végeztek.
júl. 31
7:42
Élve belezték ki a delfineket – sokkoló fotóval (BorsOnline)
Sokkoló felvételeket készített egy fiatal állatvédő egy kihalóban lévő delfinfaj brutális mészárlásáról. Mikor lelepleződött, neki is menekülnie kellett a helyiek haragja elől.
júl. 31
7:48
Nyerj Sziget napijegyet a Hirado.hu-n! (hirado.hu)
Csupán néhány kérdésre kell helyesen válaszolni
júl. 31
8:06
5 percen múlt az életem (Blikk)
Micsoda mázli! Saját autója vált volna a koporsójává a sofőrnek, ha nem ugrik fel kávézni
júl. 31
8:06
Liliana Matthäus két szék között (Kripto Akadémia)
Két szék közt a pad alá eshet Lothar Matthäus, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának felesége, Liliana Matthäus.
júl. 31
8:06
Újra éled a Völgy (Spa Trend Online)
Tömeg vagy nem tömeg, ez itt a kérdés? Ha az ember azt nézi, hogy az elmúlt két évben nem volt pénz rendes Művészetek Völgyére, így a húszesztendős jubileum kitolódott erre az évre, akkor örül, hogy az újjáéledő Művészetek Völgyébe minél többen jönnek. Másrészt az elmúlt két évet leszámítva, az utóbbi nyarakon már akkora volt a tömeg, hogy Kapolcson körülbelül úgy érezhette magát az odalátogató,…
júl. 31
8:06
Vége a válságnak - Legalábbis a ProLogis-nál (Portfolio)
A ProLogis közzétette első féléves bérleti-tevékenység összefoglalóját melyből kiderül, hogy a január 1-től június 30-ig tartó időszakban a vállalat több mint kétszer annyi raktárterületet adott ki...
júl. 31
8:08
Ma temetik a duisburgi áldozatokat (Kripto Akadémia)
Ma temetik a múlt szombati duisburgi tragédia áldozatait. A technozene fesztiválján, a Love Paraden 21 embert tapostak agyon, több százan pedig megsérültek.
júl. 31
8:08
Özönvíz és színház (Spa Trend Online)
Esőben színházat nézni általában nem kellemes. Ilyesminek azonban ki van téve az ember a szabadtéri színpadokon.
júl. 31
8:18
Palik belefáradt a Forma–1-be? (BorsOnline)
Utolsó Magyar Nagydíjára készül Palik László. Legalábbis a Hungaroring Sport Zrt. elnökeként már nem felel a jövőben a mogyoródi futamért, a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Gyulay Zsolt kerül a helyére.
júl. 31
8:18
Lángoló szauna a Margit-szigeten (Infostart)
Kigyulladt szombat reggel a Margit-szigeti termálszálló szaunája. A fővárosi tűzoltóság parancsnokhelyettese elmondta, hogy a lángokat a nagy erővel kivonuló tűzoltók oltották el. Senki nem sérült meg.
júl. 31
8:24
Castro a kémeiért aggódott a nyilvánosság előtt (Infostart)
Ismét megjelent a nyilvánosság előtt Fidel Castro. A volt kubai elnök ezúttal Egyesül Államokban bebörtönzött kubai kémek sanyarú sorsáról beszélt.
júl. 31
8:24
Fidel Castro ismét a nyilvánosság előtt beszélt (Gondola)
Havannai fiatalokkal találkozva annak az öt kubai kémnek a fogva tartási körülményeiről fejtette ki véleményét, akik 1998-ban buktak le az Egyesült Államokban, majd súlyos börtönbüntetésre ítélték őket
júl. 31
8:42
Népszabadság: közjegyzői letétbe kerültek a Magyar Rádió átadás-átvételi dokumentumai (Gondola)
Habár Such szerződése hivatalosan csak július 31-én jár le, miután a pénteki az utolsó munkanap, ezért az átadás-átvételre ezen a napon került, illetve került volna sor
júl. 31
8:42
Egy éve tartják fogva az amerikai turistákat Iránban (Kripto Akadémia)
Barack Obama pénteken követelte a teheráni hatóságoktól, hogy haladéktalanul engedjék szabadon azt a három amerikai turistát, akiket éppen egy évvel ezelőtt fogtak el Irán és Irak határvidékén.
júl. 31
8:42
Szabadulás az IMF-től - eddig jól sült el (Portfolio)
Egy új úton indult el két héttel ezelőtt a magyar kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való "szakítással" és az eddigi piaci reakciók meglepően jók, a szakértői vélemények áradata ugyanakkor...
júl. 31
8:42
Rogán még egy hónapig hezitál, hogy bemenjen-e Tarlós alá + videó (ATV)
A szocialisták szerint az V. kerületi polgármestert a Fidesz politikai komisszárnak rendelné Tarlós fölé.
júl. 31
8:48
A kalciumpótlás növeli a kardiovaszkuláris rizikót? (WebBeteg)
A kalciumtartalmú étrend-kiegészítők, melyeket például idősebb korban csontritkulás ellen szednek, növelhetik a szívroham kockázatát - közölték kutatók pénteken a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányukban.
júl. 31
8:54
5 milliót érnek a fogak, amelyek megmentették a világot (BorsOnline)
Az eredetileg várt ár háromszorosáért, forintra átszámítva több mint ötmillióért kelt el a korábbi angol miniszterelnök, Winston Churchill felső műfogsora.
júl. 31
9:00
Tucatnál több embert ölt meg az illegálisan tárolt robbanószer (Infostart)
Robbanás történt szombatra virradóan az észak-kínai Sanhszi tartomány egyik szénbányájának munkásszállója mellett. Legalább 17 ember halálát okozta a detonáció - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
júl. 31
9:00
Rakéta, légicsapás a Gázai övezetben (Metropol)
Izraeli harci gépek csapást mértek péntek este a Gázai övezetre, válaszul arra, hogy a nap folyamán az övezetből egy rakétát lőttek ki Askelón izraeli városra.
júl. 31
9:00
Németország megalázta Amerikát - Mi áll a háttérben? (Portfolio)
Sorozatban már a 13. hónapja csökken a munkanélküliségi ráta Németországban, melynek következtében mérföldkőhöz érkezett el Európa legnagyobb gazdasága: minden korábbi előrejelzést felülmúló...
júl. 31
9:02
Robbantottak az adóhivatalban (Infostart)
Robbantottak egy adóhivatalban, a közép-kínai Hunan tartomány székhelyén. Legalább négyen meghaltak, 19-en megsérültek - közölte szombaton a helyi rendőrség. Szerintük merényletről van szó.
júl. 31
9:12
Gyerekeket veszélyeztetett a sofőr (BorsOnline)
Akár három év szabadságvesztéssel is sújthatják azt a sofőrt, aki lejárt műszaki engedéllyel, másik járműre kiadott rendszámú Iveco autóbuszt vezetett, fedélzetén 48 utassal, többségében gyerekekkel.
júl. 31
9:12
Recept: Disznótoros paprikás (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg kicsontozott sertéstarja 20 dkg dagadó 15 dkg tüdő 15 dkg szív 25 dkg máj 60 kg burgonya 2 dl tejföl 1 nagy fej vöröshagyma 1 csípős csöves paprika 3 zöldpaprika 2 paradicsom őrölt pirospaprika só olaj
júl. 31
9:12
Gyorstalpalón képezik a patkányfogó rókákat (Infostart)
Ezüstrókákat vetnek be a patkányok ellen Kínában, miután gyorstalpaló kiképezik őket a rágcsálók irtására.
júl. 31
9:14
Recept: Mediterrán töltött paradicsom (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 nagyobb paradicsom 3 fej gomba 12,5 dkg (1 gömb) mozzarella sajt extra szűz olívaolaj só bors oregánó borecet
júl. 31
9:16
Recept: Fetával töltött paprikák olajban pácolva (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személyre: 30 dkg feta sajt 4 db közepes zöldpaprika 3 gerezd fokhagyma 2 dl olívaolaj 1 bazsalikomlevél kis darab kakukkfű 8-10 szem feketebors
júl. 31
9:18
Egy ellenzéki törvényjavaslatot sem fogadott el az új parlament (Gondola)
Az új parlament május 14-i alakuló ülése óta - az országgyűlési statisztikák szerint - benyújtott száz törvényjavaslatból összesen 26-ot jegyez a három ellenzéki párt, ezek közül azonban egyet sem fogadott el a Fidesz-KDNP-többség
júl. 31
9:18
Vérbosszút követel az Al-Kaida (Metropol)
Az al-Kaida vérbosszút követel harmadik számú emberének, egykori afganisztáni parancsnokának a megölése miatt - közölte pénteken az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai központ.
júl. 31
9:18
A kormányzati negyed elnyelte a dél-koreai kormányfőt (ATV)
A 10 hónapja hivatalba lépett dél-koreai miniszterelnök azzal indokolta lemondását, hogy nem sikerült megfelelően felhasználni a nemzeti erőforrásokat.
júl. 31
9:27
Őszre összepakolják a Budapest-csomagot (Privátbankár)
Augusztus végén vagy szeptember elején ül le egyeztetni Orbán Viktor és Tarlós István, a tanácskozáson a főváros jövőjét érintő módosító csomagról is tárgyalnak, amely már ősszel bekerülhet a kormány második akciótervébe - olvasható a Magyar Nemzet által a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjével készített interjúban
júl. 31
9:30
Vigyázzon a jelszavára, ha nyilvános helyen internetezik! (Infostart)
Az internetes többlapos böngészők hiányosságait használja ki az adathalászok új módszere. Amivel személyes adatokat, jelszavakat képesek ellopni. A szakember szerint munkahelyen a rendszergazda helyettünk is odafigyel és aggódik a biztonságért, az internetkávézókban azonban már veszélyben lehetünk.
júl. 31
9:30
77 éves karatenagyi (Blikk)
SOUTH WALSHAM — Amióta kiderült, hogy hétdanos fekete öves karatés, a fél város retteg a 77 éves brit Ena Mallett-től. A nagymama 31 éve kezdett foglalkozni a keleti harcművészetekkel, mára már felnőtteket és gyereket is oktat.
júl. 31
9:30
Recept: Tejszínes fokhagymakrémleves III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 egész fej közepes méretű fokhagyma, de készülhet kettőből is 3 dl 20%-os zsírtartalmú főzőtejszín 1,7 liter víz só őrölt fehérbors morzsolt kakukkfű aprított petrezselyemlevél reszelt citromhéj A rántáshoz: étolaj (min. fél deci) liszt (lehetőleg rétesliszt), min. 3 evőkanálnyi A tálaláshoz: frissen reszelt (lehetőleg füstölt) sajt pirított kenyérkocka
júl. 31
9:32
Eltűnt a rendőrgyilkos barátnője (Blikk)
BUDAPEST — Információink szerint felszívódott a rendőrgázoló Poór Zoltán (29) élettársa. S. Adriennt együtt vitték be múlt hét pénteken a férfi val a rendőrök a Belgrád rakparti ügyészségre, miután elfogták őket a tragédia után a IX. kerületi Gubacsi és Kén utca sarkán. Csakúgy, mint Poórt, őt is kihallgatták az ügyészek, hiszen koronatanúja volt a halálos gázolásnak.
júl. 31
9:36
C. Ronaldo kapja Raúl mezét (Metropol)
A portugál aranylabdás Cristiano Ronaldo viseli majd a 7-es számú mezt a Real Madrid labdarúgócsapatában, miután a trikó eddigi "tulajdonosa", a 33 éves Raúl González a német Schalke 04-ben folytatja pályafutását.
júl. 31
9:36
Háromórás várakozás röszkénél (Metropol)
Röszke után, a tiszaszigeti határátkelőn is megnőtt a befelé tartó forgalom várakozási ideje; az utóbbi átkelőn egy órát kell várakozni, míg Röszkénél hármat a Szerbiából érkezőknek — közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
júl. 31
9:36
Vérbosszút követel az al-Kaida (Kripto Akadémia)
Az al-Kaida vérbosszút követel harmadik számú emberének, egykori afganisztáni parancsnokának a megölése miatt - közölte pénteken az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai központ.

Keresés