A Jobbik hétfőn feljelentést tett az ORFK-n a balatonvilágosi Club Aliga eladásának ügyében - jelentette be a rendőrség Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján a párt képviselője
Augusztus 6-án lép hivatalába ünnepélyes keretek között Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök; az egyórásra tervezett ünnepségen fellép Miklósa Erika és az új államfő is beszédet mond majd - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal
A BKV egyik legnagyobb szakszervezete szerint az Alstom metrókocsijai kisebb módosításokkal megkaphatnák a típusengedélyt és ezzel több milliárd forint kiadástól mentesítenék a közlekedési vállalatot
Az évszázad közepére Nagy-Britannia lesz Európa legnépesebb országa. Hivatalos becslések szerint a britek Németországot és Franciaországot is lehagyva tudhatják majd magukénak az Európa legnépesebb országa címet 2050-re
Leonardo DiCaprio álomtolvajthrillere az elmúlt hétvégén is legyőzhetetlennek bizonyult az észak-amerikai mozikban: az Eredet, amely immár harmadik hete uralja a kasszasikerlistát, 27,5 millió dollárt (csaknem 6 milliárd forintot) hozott, 193,3 millióra (41,7 milliárd forintra) növelve eddigi amerikai összbevételét
A régóta várt bírósági engedély után egy héttel világkörüli útra indul a tizennégy éves Laura Dekker, hogy ő lehessen a Földet egyedül körbehajózó legfiatalabb vitorlázó
Berlin — „Schumi, szégyelld magad!" – harsogják még a nagy kedvencüket, Michael Schumachert (41, Mercedes GP) imádó németek is a vasárnapi Forma–1-es Magyar Nagydíj óta.
Los Angeles – Most már egészen biztos, hogy Gábor Zsazsa (93) mindent túlél, a napokban még kómában volt, a következő hét végét viszont már otthon töltheti.
Brentwood – A világhírű énekes, Frank Sinatra (†83) szerepe eddig is gyanús volt Marilyn Monroe (†36) halálával kapcsolatban, most egy amerikai zenész is ezt erősíti meg vallomásával.
Kiskamasz koromban fájt először a fejem, talán 10-12 éves lehettem. A második, harmadik alkalom után szüleim orvoshoz vittek, ám édesanyám is migrénes, így nem túl sokáig késlekedtek a diagnózissal. Amúgy is, a leírt tünetekből, már a legelején egyértelmű volt - Máté Krisztina újságíró tapasztalatai a migrénről.
Budapest – Ruhára csíptethető „kémkamerával" fogják lesni a tilosban füstölőket a közterület-felügyelők csütörtöktől, így végre az aluljárókban is fellélegezhetnek a nem dohányzók.
Oroszországban több százezer hektáron ég az erdő és a tőzeg, és egyre újabb helyeken lobbannak fel a lángok, bár megfeszített erővel küzdenek a tüzek terjedése ellen, a meteorológusok szerint a héten 40 fok feletti hőség várható a nyugati országrészben, de esőre továbbra sem lehet számítani.
Zenta – Nem mond le igazi álmáról Utasi Árpi (16). A Csillag születik kis mesemondója egy színjátszótáborba is beiratkozott, hogy képezze magát, és egyszer valóban színész lehessen.
Budapest – Jó lenne, ha 2011. március 15-re már elkészülne az új alkotmány – erről Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő, az új alaptörvényt előkészítő tanácsadó testület egyik tagja beszélt a Magyar Hírlapnak.
Magyarország — Szeretne akciós áron 140 millióért egy saját várromot? Esetleg olyan szerencsétlen helyzetben van, hogy haszonállatai csak a különleges körülmények között képesek teljesíteni, és licitálna egy luxustyúkólra? Akkor gyorsan rohanjon a számítógéphez, mert lehet, hogy nem sokáig maradnak már gazda nélkül ezek a különleges darabok!
dDenver — Ki érti ezt a nőt? Irene Vilar (40) egy gyönyörű, okos nő, két tündéri kislány édesanyja, ám a most megjelent önéletrajzi könyvében sötét titkokra derül fény.
Budapest — Volt értelme taktikázni? Bár rohamtempóban fogadta el a parlament az új gazdasági törvényeket, most úgy tűnik, mégsem olyan sürgős a kabinetnek, hogy azok hatályba lépjenek.
Magyarország — Hétvége a Holdon, könnyedén kihevert rákbetegség, évente három hónap munkahelyi szabadság, szabályozott időjárás a fedett város kupolája alatt – valahogy így nézne ki az életünk manapság, ha a jövőkutatók legmerészebb jóslatai valóra váltak volna.
Számos magyar híresség a kisnyugdíjasok táborát gazdagítja. A múlt és a közelmúlt sztárjai között akadnak olyanok, akiknek több évtizedes munkásságukat követően 30-50 ezer forintot hoz a pénzespostás. Sokuknak, ha csak ebből kellene megélni, akkor könnyen felkophatna az álluk, így marad a haknizás akár a hatodik hetedik iksz környékén is....
Szabó Edina, Orbán Viktor egykori pártelnöki sajtófőnöke lehet Schmitt Pál szóvivője - értesült a Népszava. Nevéhez fűződik az OV Tv - Orbán Viktor munkáját bemutató honlap - megálmodása, illetve vezetése is. A KEH-ben közben felmondóleveleket kapott a dolgozók többsége.
Több tízezer nőt érinthet a kormány azon terve, hogy januártól negyven év szolgálati idő után életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek a nők. A Fidesz-KDNP elképzelései azonban nemcsak nemi diszkriminációnak, hanem a jelenleg stabil nyugdíjrendszer óriási veszélyeztetésének is számítanak. Közben két hét múlva megkezdődhet az aláírásgyűjtés ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amely 40 év…
Sikeresen vizsgázott az egy éves próbaüzemen Budapest új környezetvédelmi nagyberuházása, így tegnaptól már "élesben" működik Csepelen a központi szennyvíztisztító telep. A két és fél év alatt csaknem 120 milliárd forintból felépült létesítmény nagy lépést jelent: az eddigi 51 százalékkal szemben már a Budapesten "termelt" napi 600 ezer köbméter szennyvíz 95 százaléka biológiailag tisztítva -…
Minden fél tanácstalan és kivár, így nem tudni, milyen következményei lehetnek annak, hogy az Alstom metrókocsijai nem kapták meg a szakhatóságtól a típusengedélyt.
Megkezdte minisztériumi látogatókörútját Orbán Viktor. A kormányfő tegnap a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztériumot kereste fel, ma pedig a közigazgatási és igazságügyi tárcánál egyeztet az államtitkárokkal a következő négy év kormányzati teendőiről.
Az orángutánok feltételezett élőhelyei közelében élő indonéziai falusiak jelentős része nincs tisztában az állat védettségével és a bántalmazásukat tiltó törvényekkel - derült ki egy felmérésből. A megkérdezettek negyedének volt tudomása orángutánok közelmúltbeli legyilkolásáról.
A magyar készpénzállomány nemzetközi szinten nemcsak a nyugat-európai országok állományához, hanem a hozzánk hasonló fejlettségi szintű államok értékeihez képest is kiemelkedően magasnak számít. A Pénzcentrum Bódi-Schubert Anikót, a Magyar Nemzeti Bank szakértőjét kérdezte a probléma okairól és a lehetséges megoldásokról. Interjúnk második részében az állami túlbonyolítást, a veszélyes sárga…
A II. világháború utáni időszak legsikertelenebb brit miniszterelnökei közé sorolták egy felmérésben Gordon Brownt, a választási vereség után hivatalából májusban távozott munkáspárti kormányfőt.
Az Európában tapasztalható romaellenes előítéletek ellen emeltek szót és az emberi jogok megsértésére hívták fel a figyelmet az európai országok szinti és roma közösségeinek képviselői a roma holokauszt emléknapján, hétfőn az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs táborban.
Feltámasztaná a Fidesz a fővárosban az anyavédelmet, hogy a krízisterhesek ismét magas szintű ellátást kaphassanak. Az új intézmény egy lenne a tervezett egészségügyi holding tucatnyi tagja közül. Mindez évente 6-10 milliárd forintos megtakarítást hozna Budapestnek