Egy német katonai kórházba szállították át kedden a hétfő hajnali afganisztáni támadásban súlyosan megsérült magyar katonát; állapota kritikus, továbbra is kómában van - közölte a honvédelmi tárca
A munkavállalók javadalmazása, a térség távhő ellátása és az államilag garantált hitelek visszafizetése miatt a társaság közgyűlése csődvédelmet kért a Vértesi Erőmű Zrt
Urbán László, a Malév igazgatóságának elnöke augusztus 26-i hatállyal lemondott tisztségéről elfoglaltságaira hivatkozva - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt
MADRID — Sztárfocistákból nevel kapust José Mourinho (47). A Real Madrid csapatának újdonsült mestere meghökkentett mindenkit, amikor bejelentette, hogy a keret világ- és Európa-bajnok védője, Sergio Ramos (24), valamint a nyáron igazolt vb-bronzérmes német középpályás, Sami Khedira (23) lesz a gárda harmadik számú kapusa.
BUDAPEST — Elindult apja nyomdokain Csipes Tamara (21), az olimpiai bajnok Csipes Ferenc (45) lánya. A Domino Honvéd sokra hivatott kajakosa Poznanban szombaton, három nappal születésnapja előtt szerezte meg első világbajnoki címét, s másnap már duplázott is.
PANAMAVÁROS — A floridai Bay megye bíróságán a sporttörténet legdrágább válását mondták ki. A világ legjobban kereső versenyzője, az amerikai Tiger Woods (34) és svéd neje, Elin Nordegren (30) házasságát bontotta fel Judy Pittman Biebel bírónő.
GYŐR — Ismét csak a csoda segíthet a Győr focicsapatán az Európa-ligában. A zöld-fehérek a harmadik selejtezőkörben 1-0-s hazai vereség után jutottak Montpellierben, és ha lehet, akkor a selejtezők rájátszásában még nehezebb feladat vár Pintér Attila (44) együttesére, amelynek az itthoni 0-2 után kellene kivívnia a Dinamo Zagreb ellen a főtáblára kerülést.
BUDAPEST — A futball nemzeti ügy. Egervári Sándor (60), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Blikk vendégeként akár két csapatra való keretet is ki tudott volna állítani, annyi tippet kapott olvasóinktól. A szakember egy órán át válaszolt lapunk és a blikk.hu olvasóinak kérdéseire.
Kulturális intézményekbe olcsóbb belépést, ezernél is több helyen kereskedelmi kedvezményt, valamint pénztárcakímélő utazást biztosít tulajdonosának a diákigazolvány.
Bár a samponok és más engedélyezett kozmetikumok önmagukban veszélytelenek, egyes kutatások szerint számos ilyen szer különböző rákkeltő (karcinogén) anyagok kialakulásához járulhat hozzá.
Miskolc — Hatalmas, kerek szemmel lesi látogatóit a fehérhomlokú maki a helyi állatkertben. A kis hím Csehországból érkezett a parkba, hogy a két megözvegyült nőstény párja legyen.
Budapest — „Amelyik kutya ugat, az nem harap" – bocsátotta előre nevetve Somogyi Ábel (23), akit azzal gyanúsítanak, hogy tömegmészárlásra készült. A fiatalember bilincsben beszélt arról a Blikknek, hogyan jutott a jogi egyetemről a börtönbe. Szerinte ügye egy marketingfogás a rendőröknek és neki is, csak éppen a részéről hiba csúszott a gépezetbe.
TATABÁNYA — Már biztos, hogy nem vett részt az előírt műszaki szemlén annak a tragikus balesetben elhunyt rendőrmotorosnak a járműve, amelynek abroncsproblémái miatt sofőrje rendszeresen panaszkodott.
DREZDA — Egy reggel Ludwig Fichte azzal a gondolattal ébredt, hogy egy felfújt gumicsónakban ülve, szabadesés közben még biztos senki nem rakott ki Rubik-kockát, hát ideje, hogy nekivágjon a kísérletnek.
TOKIÓ — Amikor Mózes a zsidók menekítése közben kettényitotta a Vörös-tengert, még nem ismerte a cipzár praktikus fogalmát, így mindössze egy darab bottal és persze az Úr segedelmével operálhatott.
MOGYORÓD — Nincs olyan akadály, amelyet Erőss Zsolt (41) ne tudna legyűrni. A hegymászó, aki egy hét múlva egy újabb 8000-es hegy megmászására indul, és akinek az idén januárban éppen egy hegyi baleset miatt kellett térd alatt amputálni a jobb lábát, a napokban Svájcban mászott, ahol tesztelte saját tervezésű protézisét.
MAGYARORSZÁG — Nem kell az üveges, a palackos sokkal olcsóbb – vallja Romhány Gergely (24). A fiatal egyetemista szerint ugyanis az olcsóbb lőre is ugyanúgy megteszi a hatását.
Több médium - köztük egy szaklap - is elismerően cikkezett a Népszava nyomtatott kiadásának megújulásáról. A dicsérő szavak szerint a lap "praktikus", "jól használható", a szem pedig "csak úgy ragad a címekhez". A Napi Gazdaság szerint a megújult Népszavából akár 15 százalékkal is több kelhet el az újságárusoknál. A példányszám folyamatos emelkedése tehát nem áll meg, s a piacon egyedülálló módon…
A magyarok többsége 15.000 és 30.000 forint közötti összeget költ el iskolakezdés előtt a boltokban, leginkább a hipermarketekben. A Pénzcentrum most tippeket ad a spórolós iskolakezdéshez, illetve az azt megelőző hatékony vásárláshoz....
A Magyar Televízió "pénzügyi helyzete nem változott az elmúlt hónapokban", ezért ősszel is a közszolgálati alapfeladatok ellátását biztosító műsorok megtartására törekszik - tájékoztatták lapunkat.
Választhat és választható lesz az a kettős állampolgárságú határon túli magyar, aki a monoki Kossuth Lajos szülőházának állandó lakosa lesz, noha a településen sose járt. Ez is a következménye lenne Szepessy Zsolt újabb ötletének.
Szomorú tendencia figyelhető meg a magyar hitelpiacon. A késve fizetők közül sokan a várva várt állami mentőöv reményében és a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása miatt az egyszer már átütemezett jelzáloghitelüket sem törlesztik, pedig ez egyik félnek sem jó....
Több nagy kórház mehet csődbe ősszel, ha nem kapnak pénzt az államtól. Az egészségügyi intézményeknek ugyanis csaknem 40 milliárd forintos lejárt tartozásuk van. Egyelőre viszont nem tudni, hogy a kormány mikor, és miként akar segíteni. Most már az eddig jól működő kórházak is bajban vannak. A legtöbb helyen a betegellátáson spórolnak.
LOS ANGELES — Shia LaBeouf, az Indiana Jones negyedik részének fiatal sztárja képtelen volt tartani a száját, és egy interjúban elkottyantotta, hogy már készül a nagyszabású projekt ötödik része.
RÁCKEVE — Újra megnyit a Zimmer Feri. A 12 évvel ezelőtti nagy sikerű magyar film második része ezúttal nem a balatoni vendéglátás visszásságait mutatja be, hanem egy vidéki kastélyszállóba kalauzolja a nevetni vágyókat.
Legkorábban jövő ősztől lesz mód a pedagógusok fizetésének emelésére - árulta el Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár. A szakkormányzat eddigi nyilatkozatait cáfoló kijelentését azzal tetőzte: a szakmai érdekképviselet nézeteit tartanák szem előtt azzal, ha a gesztusértékű emelés is elmaradna. A helyettes államtitkár ez utóbbi szavai azonban, mint kiderült: nem igazak.
A gyermekétkeztetéssel foglalkozó cégeket köti az éves szerződés, így ősztől nem emelkedhet a menza ára. Azonban az élelmiszerárak növekedésével és az őszre beharangozott gázáremelés hatására januártól drágulás várható a közétkeztetésben.
SZEGED — Igazi, filmbe illő, romantikus szerelem vezérelte Pécsi Józsefet (55), hogy jelentkezzen a Megasztár 5. szériájába. A szegedi férfi a nagy őt szeretné megtalálni a TV2 tehetségkutatója segítségével.
LOS ANGELES — Harmadszorra is férjhez megy Britney Spears (28), az amerikai énekesnő most menedzserének, Jason Patricknek mondja ki nemsokára a boldogító igent.
Kész, vége, nincs tovább. Heteken belül megbukik az olasz kormány. Már Silvio Berlusconi miniszterelnök sem bízik abban, hogy megmentheti kabinetjét. Mint mondta, már az új választásra készülnek. Már azt is tudja, hogyan.
Az allergiát kiváltó anyag (allergén) kerülése csak az első életévekben járhat igazán sikerrel, de a folyamatos üvegbúrában való élet nem megvalósítható, ezért ez az út - még ha előre is látjuk az egyénre leselkedő veszélyt - nem megvalósítható.
KARTAL — Nehezen barátkozott meg Kovács Barbara (19) párja azzal, hogy szerelme a címlapon meztelenkedik. A mai Blikk szépe azonban biztosította aggódó kedvesét: érzelmein semmit sem változtat az, hogy fotóit látva várhatóan megrohamozzák a férfiak.
Fokozni kell az Afganisztánban szolgáló magyar katonák biztonságát - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke.
A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint az önkormányzati választás eredménye felülírhatja az ellenzéki pártok közötti parlamenti erőviszonyokat. Az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmadia Ervin beszél arról is, hogy Magyarországon azzal lehetne eltüntetni a politika és az emberek közötti törésvonalat, ha egy időre valódi nemzeti együttműködés jönne létre a pártok között.
Szeptember 1-jén Budapestre érkeznek a NATO és az EU legfőbb antiterrorista vezetői. Választási ajánlószelvényt kézbesített a posta egy francia állampolgárnak a korábbi debreceni lakcímére. Vesztegetés gyanúja miatt nyomoznak a tiszalöki börtönben. Válogatás a reggeli lapok cikkeiből.
Negyedik alkalommal látogatott Budapestre a new york-i születésű Bobby McFerrin, akinek vasárnap este megint sikerült intim, közeli kapcsolatba kerülni közönségével. A koncertet ugyan még a színpadon kezdte, zárni viszont már a közönség széksorai közt zárta önjelölt duett-társával együtt.
Ma ünnepli 70. születésnapját Benkó Sándor, a Benkó Dixieland névadó alapítója. Az 1957-ben alapított zenekar világszerte tízezernél is több koncertet adott, a legendák szerint a műszaki diplomával rendelkező zenekarvezető négymillió kilométert vezetett az utazások során.
A Fotex-csoport 2010 első félévében 3,2 millió euró adózás utáni nyereséget ért el, ami mintegy 2,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félévit - közölte a társaság kedden a BÉT honlapján.
Kolerajárvány fenyeget Pakisztánban az árvízzel elöntött területeken. Az ENSZ egészségügyi hatósága szerint különösen a gyerekek és az idős emberek vannak veszélyben. A természeti csapás már több mint 17 millió embert érint és az ország területének egy ötöde víz alatt áll.
Rettenetes állapotban van a színház épülete, az infrastruktúra, továbbá megingott a dotációs rendszer - így nyitotta meg az új évadot Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ).
Eséssel indult a szerdai kereskedés a legnagyobb ázsiai tőzsdéken, miután a lesújtó amerikai használtlakáspiaci adatok újabb aggodalmakat keltettek a befektetők körében a világgazdaság fellendülésének tempóját illetően.
Tény, hogy minden, a nem fizető adósok állami védelméről szóló általánosító kormányzati megszólalás csökkenti a fizetési hajlandóságot - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak adott interjújában. A bankvezér azt is elmondta, mikortól javasolhat osztalékfizetést a pénzintézet igazgatósága.