Magyarország — Érdemes mindenkinek részt vennie az augusztus 30-tól október 3-áig, azaz öt héten keresztül tartó Blikk ÁlomÉv játékban, hiszen fantasztikus nyeremények várnak gazdára.
Melbourne — Pénzbírsággal megúszta esztelen száguldozását Lewis Hamilton (25). A McLaren Forma–1-es pilótája még márciusban, az ausztrál versenyhétvége alatt nem bírt magával, s Mercedes sportautójával tartott rögtönzött utcai bemutatót – „elfüstölte" a négy kereket, miközben összevissza csúszkált a kocsijával.
Bolton — Sikeresen mutatkozott be első tétmérkőzésén Bogdán Ádám (22) a Bolton Wanderers labdarúgócsapatában. A magyar válogatott kapus nem kapott gólt a harmadosztályú Southampton ellen az angol Liga-kupa 2. fordulójában. Főszerepet játszott együttese 1-0-s győzelmében és továbbjutásában.
Budapest — Ifista játékosból hónapok alatt lett a magyar vízilabda-válogatott tagja Vámos Márton (18). A vasárnap rajtoló Európa-bajnokságra készülő keretben ő a legfiatalabb pólós, egyben az egyik legmagasabb is, fiatal kora ellenére már 203 centiméternél jár, így több olimpiai bajnok csapattársa is felnéz már rá.
Orlando — Haragban vált el a feleségétől Tiger Woods (34). A több mint egymilliárd dolláros (224,9 milliárd Ft) összkeresetével a világ leggazdagabb sportolójának számító golfozó megvesztegette Elin Nordegrent (30).
Brüsszel — Juhász Roland (27) nem emlékszik arra, hogy valamikor is lett volna olyan negatív futballélménye, mint kedd este. Csapata, az Anderlecht a Bajnokok Ligája selejtezőjében a csoportkörbe jutást úgy bukta el a Partizan Beograd ellen, hogy játékosai a tizenegyeseknél háromszor az égbe lőtték a labdát.
A füzetek és a könyvek mellett ma már a számítógép is fontos eszköze a tanulásnak. Összeállításunkkal szeretnénk abban segíteni, milyen gépet érdemes választani gyermekünknek a becsöngetésre!
Los Angeles — Mások sikítoznak vagy az ájulás közelébe kerülnek, amikor az úgynevezett bungee-labdával a magasba lövik őket, addig egy amerikai fiatal lány máshogyan reagált a félelmetes vidámparki látványosságra. Neki orgazmusa lett a dologtól.
Egymáson gyakorolnak a szépségek! Freire Szilvi (25) a Miss World Hungary 2008, Dobó Ági (22), a Miss World Hungary 2010 és Polgár Kriszti (23), a Miss Earth 2008 győztese már egyszer meghódította a zsűri és a közönség szívét, most úgy gondolták, hogy tapasztalataikat átadják a kezdő modelleknek is.
HAJDÚNÁNÁS — Szemébe nézett fia elvetemült gyilkosainak Ambrus Gáborné Erika (33). A tini gyilkosok a fiát kereső nőnek szemrebbenés nélkül hazudtak, sőt megjátszották, hogy aggódnak, amiért nem találja K. Árpit (†16).
MOSZKVA – Nem túl gyakori, hogy Oroszország mindenkori elnöke rockzenészekkel ül egy asztalhoz, ám most ez történt: Dmitrij Medvegyev (45) államfő Bonót (50), a U2 együttes énekesét invitálta teára a zenekar tegnap esti, moszkvai fellépése előtt.
BUDAPEST – Szanatórium után elmegyógyintézetek? Tegnap megírtuk, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egy egykori szanatórium egyik épületébe költöztette volna Sólyom László volt köztársasági elnököt.
BUDAPEST — Hogyan halt meg Radovic Dusán (†30)? Mint megírtuk, hivatalos közlés szerint a többszörösen büntetett Poór Zoltán (30) hátramenetbe kapcsolva halálra gázolta a főhadnagyot a Keleti pályaudvarnál júliusban.
BUDAPEST — Stohl Andrásról főleg a balesete apropóján olvashatunk mostanában – na meg egy titokzatos csók kapcsán, amelyet forgatás közben lehelt egy ismeretlen nő nyakába.
BUDAPEST — Megint eltelt egy hónap, így újabb négy szépség száll ringbe, hogy megküzdjön olvasóink szavazatáért, és bejusson a decemberi Blikk Szépe-döntőbe.
Damu Roland tárlatvezető lett. A Jóban Rosszban sztárja a budapesti Kiscelli Múzeumban tartott tárlatvezetést a sajtó munkatársainak, akiket a sajtótájékoztatóról a színészek „raboltak el".
BUDAPEST — Szemmel láthatóan kínosan ügyelt arra Liptai Claudia (37) és Gesztesi Károly (46), hogy társaságban ne mutatkozzanak együtt. Amikor azonban úgy érezték, már nem figyelik őket árgus szemekkel, csendben kiosontak, és a kijárat előtt megvárták egymást, majd együtt távoztak a TV2 Jóban Rosszban című sorozatának kedd esti rendezvényéről.
BUDAPEST — Kelemen Anna átverte Hajdú Pétert (35). Hosszú hallgatás és botránymentes időszak után az explaymate úgy döntött, megtöri a csendet, és ismét a reflektorfénybe lép.
BUDAPEST — Forró jelenetnek lehetünk szemtanúi a hétfőn startoló Édesnégyesben. A tincses énekes, Kozso (40) ugyanis szenvedélyes, nyelves csókkal vigasztalja egyik csábítóját a rosszul sikerült vacsoráján, így a „főfogás" mégiscsak ízletes volt.
Budapest ‒ Egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat tett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásról.
Budapest — Choli Daróczi József (73) belátta, hogy nincs más lehetőség: sohasem tudhatja már meg, mi történt fiával, Daróczi Dáviddal (†37) nagypéntek éjjelén.
Kórházba került Szasa Pehtelev, a 13 éves volgográdi kisfiú, aki már "csak" 120 kilót nyom, mert nem lehetett felébreszteni álmából. Szerencsére kiderült, hogy nem kómába esett, hanem tüdőgyulladása van, s már lábadozik.
Barnaby Dixson korszakalkotó felfedezést tett. Az új-zélandi antropológus és csapata szerint ugyanis egy nő vonzereje szoros összefüggésben van a derék és a csípő méretének arányával, sőt, még az ideális arányt is megállapították.
Húsz év főpolgármesterség és öt sikeresen megvívott választás után hatodszorra már indul a főváros vezetéséért Demszky Gábor. A liberális politikus a fővárosi közgyűlés utolsó ülésén búcsúzott el képviselőtársaitól, és elmondta intelmeit a következő városvezetésnek.
Agyvérzéssel kórházba szállították Törőcsik Andrást, az Újpest legendás futballistáját. Az 55 éves Törőt a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központban hamarosan megoperálják.
Két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték csütörtökön a No Angels német popegyüttes egykori tagját, akit azzal vádoltak, hogy HIV-betegként nem tájékoztatta szexuális partnereit egészségügyi állapotáról, és tudatosan megfertőzte őket.
Lovecs – A második számú kontinentális klubtorna, az Európa-liga főtábláján folytathatja menetelését a DVSC-TEVA focicsapata. A tavaly még BL-szereplő debreceniek a selejtező rájátszásának visszavágóján 2-1-re nyertek a házigazda bolgár Liteksz Lovecs ellen, így kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel léptek tovább.