2010. augusztus 10. kedd

aug. 10
6:00
Erdogan, az arabok hőse (Kripto Akadémia)
Benjamin Netanjahu óvatosan fogalmazott, de fején találta a szöget: "Úgy tűnik, Törökország semmi olyat nem látott az aktivistái és az izraeli katonák közti összeütközés lehetőségében, ami érdekeivel ellentétes lett volna".
aug. 10
6:02
Katonai bíróság előtt a legfiatalabb guantánamói (Kripto Akadémia)
Barack Obama hivatalba lépése óta első alkalommal ült össze tegnap a katonai törvényszék a Kuba szigetén található guantánamói börtöntáborban. Ezúttal az Afganisztánban elfogott legfiatalabb rab, a kanadai állampolgársággal rendelkező Omar Khadr, illetve Oszama bin Laden egyik tanácsadójának ügyét tárgyalják.
aug. 10
6:04
Pozsonyban a mentelmi jog szűkítését tervezik (Kripto Akadémia)
Az Iveta Radičová vezette négyes jobbközép kormánykoalíció napokon belül benyújtja a képviselők mentelmi jogának szűkítéséről szóló törvényjavaslatát. Politikai elemzők úgy vélik, hogy a jogszabály elfogadása szinte elképzelhetetlennek tűnik, mivel az ellenzék egyértelműen elutasítja a módosított jogszabályjavaslatot.
aug. 10
7:09
Betiltatná a Kacsahajót a philadelphiai balesetben elhunytak ügyvédje (Infostart)
A Delaware folyón üzemeltetett életveszélyes sétahajók betiltását követelik Philadelphia polgármesterétől a július 7-i vízi balesetben életüket vesztett magyar áldozatok családjainak jogi képviselői.
aug. 10
7:11
Hawaii luxusvillát vett a kémkedő hadmérnök (Infostart)
Bűnösnek találta egy honolului szövetségi esküdtszék azt az amerikai hadmérnököt, akit azzal vádoltak, hogy haditechnikai titkokat adott el Kínának.
aug. 10
7:27
Alig tette le az alelnöki esküt, máris szívrohamot kapott (Infostart)
Szívrohamot kapott a kolumbiai alelnök két nappal hivatalba lépése után; a 64 politikus szívkoszorúér-műtéten esett át - közölték helyi idő szerint hétfőn kolumbiai egészségügyi illetékesek.
aug. 10
7:29
Aknákra leltek a szlovén turistaparadicsomban (Infostart)
Több mint százharminc, eredetileg az osztrák-magyar hadseregnek szánt, fel nem robbant első világháborús aknát találtak tűzszerészek az északnyugat-szlovéniai Bohinji-tóban.
aug. 10
7:30
Az USA-t nem érdekli Chávez kirohanása (Kripto Akadémia)
Larry Palmer marad az Egyesült Államok kijelölt caracasi nagykövete, noha Hugo Chávez venezuelai elnök azzal fenyegetőzött, nem engedi, hogy a diplomata elfoglalja posztját, mert bírálta Venezuela kormányát és a hadseregét.
aug. 10
7:32
Politikai megállapodás - kulisszák mögött (Kripto Akadémia)
Izrael értésre adta hétfőn, hogy nem vesz részt a gázai segélyflottilla ügyében vizsgálódó ENSZ-testület munkájában, ha az izraeli katonákat is ki akar hallgatni.
aug. 10
7:45
Csak az időjárás könyörülhet meg Moszkván (Infostart)
Reménytelen helyzetben vannak az oroszországi erdőtüzekkel küzdő tűzoltók - mondta el az InfoRádió által megkérdezett szakember. Restás Ágoston nyugállományú tűzoltó-alezredes szerint a hatalmas kiterjedésű lángtengert még légi eszközökkel sem mindig tudják eloltani.
aug. 10
7:47
Bűntudata van a japánoknak Korea miatt (Infostart)
Elnézést kért Kan Naoto japán miniszterelnök kedden a koreaiaktól a 35 éves japán gyarmati uralom alatt okozott szenvedésekért és károkért. Kan bocsánatkérése a Koreai-félsziget bekebelezésének közelgő századik évfordulója alkalmából kiadott közleményben olvasható.
aug. 10
7:48
Oroszországban szerdáig nem várható javulás (Metropol)
Kedden reggel Moszkva változatlan hőségbe és szmogba burkolózott, de nagyon halványan már meg lehetett különböztetni, hogy hol van árnyék és hová süt a nap, s a repülőterek rendeltetésszerűen működtek.
aug. 10
7:48
Tiltsák be az életveszélyes sétahajókat! (Kripto Akadémia)
A Delaware folyón üzemeltetett életveszélyes sétahajók betiltását követelik Philadelphia polgármesterétől a július 7-i vízi balesetben életüket vesztett magyar áldozatok családjainak jogi képviselői - tudta meg helyi idő szerint hétfő este az MTI washingtoni irodája.
aug. 10
7:49
Fertőzött rákok veszélyeztetnek a Mexikói-öbölben (Infostart)
Hosszú távon komoly veszélybe kerülhet a Mexikói-öböl táplálékrendszere a kék tarisznyarák lárváinak olajtól fertőzöttsége miatt - vélik szakemberek. Arra figyelmeztetnek, hogy az apró teremtmények nem csupán a tenger gyümölcsei iránti kereslet, hanem az egészséges ökoszisztéma fenntartása miatt is nagyon fontosak.
aug. 10
8:03
Meggondolta magát az amerikai kongresszus (Infostart)
Az amerikai kongresszus felfüggesztette a libanoni hadseregnek szánt pénzsegély folyósítását. A százmillió dolláros pénzsegély leállításáról szóló döntést helyi idő szerint hétfőn jelentette be Howard Berman, a képviselőház külügyi bizottságán elnöke.
aug. 10
8:06
Naomi véres gyémántjai (Metropol)
Mia Farrow színésznő vallomása szerint Naomi Campbell igenis tudta, hogy kitől kapta a „véres gyémántokat”. Még dicsekedett is vele másnap.
aug. 10
8:06
Alig lépett hivatalba a politikus, szívrohamot kapott (Kripto Akadémia)
Szívrohamot kapott a kolumbiai alelnök két nappal hivatalba lépése után; a 64 éves politikus szívkoszorú-műtéten esett át - közölték helyi idő szerint hétfőn kolumbiai egészségügyi illetékesek.
aug. 10
8:21
Elérhetik-e az orosz erdőtüzek a nukleáris anyagot gyártó üzemet? (Infostart)
Kedden reggel Moszkva változatlan hőségbe és szmogba burkolózott, de nagyon halványan már meg lehetett különböztetni, hogy hol van árnyék és hová süt a nap, s a repülőterek rendeltetésszerűen működtek.
aug. 10
9:00
Nagy erejű földrengés Vanuatun (Metropol)
A földmozgás epicentruma a 12 nagyobb és több mint 60 kisebb szigetet számláló ország fő szigetétől, Etafétól 40 kilométerre északnyugatra, 60 kilométerrel a tenger alatt volt.
aug. 10
9:00
Meglepő japán bocsánatkérés (Kripto Akadémia)
Kan Naoto japán miniszterelnök bocsánatot kért kedden a koreaiaktól a 35 éves japán gyarmati uralom alatt okozott szenvedésekért és károkért.
aug. 10
9:15
Nem várt inflációs adatok Németországban (Infostart)
Németországban a vártnál nagyobb volt az infláció júliusban. Az Európai Unió legnagyobb országában a fogyasztói árak 0,3 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a német statisztikai hivatal kedden közölt végleges adatai szerint.
aug. 10
9:54
Savanyú a szőlő az MKP-nak? (Kripto Akadémia)
Veszélyesnek tartja az emberi jogi és kisebbségi kormányfőhelyettes új jogköreit a Magyar Koalíció Pártja (MKP).
aug. 10
10:45
Nagyot rengett a föld a Csendes-óceán mélyén (Infostart)
Nagy erejű, 7,6-os fokozatú földrengés rázta meg kedden a dél-csendes-óceáni Vanuatut - közölte a Geoscience ausztrál szeizmológiai intézet.
aug. 10
11:24
Még mindig világjárvány a H1N1? (Kripto Akadémia)
Szakértői telekonferenciát tartott kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgősségi bizottsága arról, hogy a tavaly világjárvánnyá nyilvánított H1N1 influenzát visszaminősítsék-e "világjárvány utáni" fázisba, vagy továbbra is pandémiás kórként kezeljék - közölte Gregory Hartl, a WHO szóvivője.
aug. 10
11:39
Emlékkereszt ellen tüntettek Varsóban (Infostart)
Ezrek tüntettek keddre virradóra Varsóban követelve, hogy távolítsák el a Lech Kaczynski néhai lengyel államfő emlékére állított fakeresztet az elnöki palota elől. A keresztet az elnököt és kíséretét szállító repülőgép áprilisi katasztrófája után cserkészek helyezték el.
aug. 10
11:42
Közel egymillió ember van veszélyben Romániában (Kripto Akadémia)
Majdnem egymillió ember életét veszélyezteti állandó jelleggel az árvíz Romániában - derül ki a román környezetvédelmi víz- és erdőgazdálkodási minisztérium által készített árvízvédelmi stratégiából.
aug. 10
12:54
Több mint 700 halottja van a kínai fölcsuszamlásnak (Metropol)
Már több mint hétszáz holttestet találtak meg az északnyugat-kínai Kanszu tartomány Csoucsü megyéjében, ahol vasárnap a magas hegyek tövében épült falvakat rombolt porig az eső miatt lezúdult föld, szikla és sár.
aug. 10
12:54
Meg kell újítani a szlovák emberek hitét (Kripto Akadémia)
A szlovák parlament ötnapos vitát követően, kedden délután szavaz az Iveta Radicová vezette új jobbközép koalíciós kormány programjáról - közölte Richard Sulík, a törvényhozás elnöke.
aug. 10
12:56
Lezuhant egy repülőgép Alaszkában (Metropol)
Lezuhant Alaszka délnyugati részén egy repülőgép, amelyen kilencen utaztak. A szerencsétlenségnek a legfrissebb hírek szerint öt halálos áldozata van, köztük Ted Stevens volt szenátor, aki minden republikánus társánál hosszabb ideig, 1968-tól 2008-ig volt a washingtoni felsőház tagja.
aug. 10
13:27
Mozgósítás Portugáliában (Infostart)
Továbbra sem sikerült eloltani a Portugália északi részén fekvő Viseu körzetben a péntek óta tartó tüzet. A lángok megfékezésére már 500 tűzoltót mozgósítottak - közölte a portugál Nemzeti Polgárvédelmi Hatóság
aug. 10
13:29
Lesújtó jóslat a romániai autópálya-építkezésekről (Infostart)
Pesszimista számítások szerint Romániában hetven év múlva épülhet meg összesen ezer kilométer autópályája. Feltéve, ha az építkezési munkálatok a jelenlegi ütemben haladnak - állapította meg a Ziarul Financiar című román gazdasági pénzügyi napilap.
aug. 10
13:30
Durva hírek Afganisztánból (Kripto Akadémia)
Az év első hat hónapjában huszonöt százalékkal nőtt az afganisztáni harcok civil áldozatainak száma, legtöbbjük halála a felkelők számlájára írható - olvasható az ENSZ egy kedden közzétett jelentésében.
aug. 10
14:06
Tragikus földcsuszamlás: több mint 700-an meghaltak (Kripto Akadémia)
Már több mint hétszáz holttestet találtak meg az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány Csoucsü (Zhouqu) megyéjében, ahol vasárnap magas hegyek tövében épült falvakat rombolt le az eső miatt lezúdult föld, szikla és sár - jelentette kedden a helyszínről a kínai média.
aug. 10
15:18
Izraelnek kémkedett a libanoni tábornok (Metropol)
Izrael javára történő kémkedéssel vádoltak meg Libanonban kedden egy korábban fontos posztot betöltő nyugalmazott tábornokot, aki halálos ítéletet is kaphat.
aug. 10
15:18
Izrael szerint helyes döntés volt a segélyflottilla elleni támadás (Kripto Akadémia)
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerint helyesen döntött a kormány, amikor kommandósokat küldött a Gázai övezet körüli tengeri zárlatot áttörni készülő segélyhajók ellen.
aug. 10
15:36
Izraelnek kémkedett a libanoni tábornok? (Kripto Akadémia)
Izrael javára történő kémkedéssel vádoltak meg Libanonban kedden egy korábban fontos posztot betöltő nyugalmazott tábornokot, aki halálos ítéletet is kaphat.
aug. 10
15:54
"Izrael civileket gyilkolt nemzetközi vizeken" (Kripto Akadémia)
Izraelnek el kell ismernie felelősségét a Gázai övezetbe tartó segélyhajók elleni támadás ügyében - mondta kedden Ahmet Davutoglu török külügyminiszter Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfői bírálataira reagálva.
aug. 10
16:12
Fényűző életmódja miatt támadják a német Baloldal pártjának elnökét (Kripto Akadémia)
Támadások kereszttüzébe került a német reformkommunista párt elnöke, akitől nem csak a sajtó veszi rossz néven, hogy fényűző életmódot folytat.
aug. 10
17:06
Pofozkodás a szlovák parlamentben (Metropol)
Megpofozott egy fiatal koalíciós képviselőt a parlamentben Anna Belousovová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) első elnökhelyettese.
aug. 10
17:06
Egyiptom megkönnyíti a muzulmánok dolgát a ramadán idején (Kripto Akadémia)
Egyiptom a nyári időszámítás átmeneti felfüggesztésével megkönnyíti az muzulmánok dolgát a szerdán kezdődő ramadán idején.
aug. 10
17:08
WHO: véget ért a H1N1-járvány (Metropol)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden befejezettnek nyilvánította a H1N1 vírus okozta influenza világjárványt — jelentette be a szervezet igazgatója, Margaret Chan.
aug. 10
17:24
Továbbra is pokoli hőség Oroszországban (Kripto Akadémia)
A moszkvai önkormányzat már a példátlan hőség kezdetén szigorú ellenőrzés alá vonta a főváros területén és környezetében lévő 193 gyermektábort, és azt a mintegy tízezer gyereket, akiknek egészségi állapota miatt különösen veszélyes a füstköd, napokon belül elviszik a fővárosból Krímbe, Odesszába, Kubanyba, illetve Bulgáriába - jelentette Vlagyimir Putyin kormányfőnek Jurij Luzskov polgármester…
aug. 10
17:39
Fél éve tart a lakáseladási láz Spanyolországban (Infostart)
Spanyolországban már az egymást követő hatodik hónapban nőttek a lakáseladások júniusban, de meg sem közelítik a válság előtti szintet, az árak pedig folyamatosan csökkennek.
aug. 10
18:00
Vége a H1N1-járványnak (Kripto Akadémia)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden befejezettnek nyilvánította a H1N1 vírus okozta influenza világjárványt - jelentette be a szervezet igazgatója, Margaret Chan.
aug. 10
18:02
Megkezdődött Obama első guantanamói pere (Kripto Akadémia)
A guantánamói amerikai támaszponton kedden megkezdődött az Afganisztánban elfogott, kanadai állampolgárságú Omar Khadr pere. Ez az első ilyen eljárás Barack Obama elnöksége alatt.
aug. 10
18:18
Csökken Medvegyev és Putyin népszerűsége (Kripto Akadémia)
Dmitrij Medvegyev orosz államfő és Vlagyimir Putyin miniszterelnök népszerűsége többéves mélypontra esett az állami VCIOM, a Közvélemény Alapítvány (FOM) és a Levada Központ közvélemény-kutató intézetek egybehangzó eredményei szerint.
aug. 10
18:20
Nem kap amerikai pénzt a libanoni hadsereg (Kripto Akadémia)
Az amerikai kongresszus felfüggesztette a libanoni hadseregnek szánt pénzsegély folyósítását. Bejrútban indokolatlannak minősítették a döntést, Teherán pedig máris felajánlotta a segítségét a hiány pótlására.
aug. 10
18:36
Bizalmat kapott az új szlovák kormány (Kripto Akadémia)
Megkapta a bizalmat a parlamenttől az Iveta Radicová vezette új szlovák kormány.
aug. 10
18:38
Morbid előkészületek: tömegsírok amerikai katonáknak Iránban (Kripto Akadémia)
Iránban tömegsírokat ástak az amerikai katonáknak arra az esetre, ha az Egyesült Államok megtámadná a közép-keleti országot - jelentette be kedden a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik volt parancsnoka.
aug. 10
18:54
A képviselőház elé terjesztette kormánya programját a cseh kormányfő (Kripto Akadémia)
A képviselőház elé terjesztette kedden délután kormánya programnyilatkozatát Petr Necas cseh miniszterelnök.

Keresés