2010. augusztus 21. szombat

aug. 21
6:00
Gaąparovič makacskodik (Kripto Akadémia)
Elképzelhető, hogy Ivan Gaąparovič köztársasági elnök nem írja alá a kabinet által javasolt törvénytervezetet a környezetvédelmi minisztérium újjáalakításáról.
aug. 21
6:02
Párizs megkezdte a külföldi romák hazaküldését (Kripto Akadémia)
Párizs csütörtökön beváltotta fenyegetését, és megkezdte a francia területen, nyomortelepeken és "bádogvárosokban" élő romániai származású romák hazatoloncolását. Melyet azonban nem nevez hazatoloncolásnak, ellenkezőleg: a francia kormánypolitikusok azt hangoztatják, hogy a romák - némi "lelépési pénz" fejében - önként távoznak.
aug. 21
6:04
Nem harcolnak már amerikaiak Irakban (Kripto Akadémia)
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka elvileg véget ért az Egyesült Államok iraki háborúja. Ami nem jelenti azt, hogy valamennyi amerikai katona elhagyja a közép-keleti országot. Akik azonban ott maradnak, már csupán tanácsokkal látják el az iraki katonai vezetőket, illetve az iraki haderők kiképzésében vesznek részt. Mind a tanácsadásra, mind pedig a kiképzésben való segítségnyújtásra nagy…
aug. 21
7:12
Szeptember elején kezdődnek a tárgyalások (Kripto Akadémia)
Hosszú ideig tartó találgatások után Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken Washingtonban hivatalosan közölte: Izrael és a palesztinok végre egy asztalhoz ülnek.
aug. 21
10:24
Hamarosan beindul a busheri atomerőmű (Infostart)
Iráni és orosz mérnökök szombat reggel megkezdték a dél-iráni Busehrben épült nukleáris erőmű üzemanyaggal való feltöltésének műveletét - jelentette be az iráni atomenergia-ügynökség.
aug. 21
11:06
Kemény felhívás Merkel ellen (Kripto Akadémia)
Korábban nem tapasztalt eréllyel és számban fordultak szembe német konszernek főnökei Angela Merkel kancellárral, az ipar számára kedvező energiakoncepciót sürgetve. Ennek elmaradása esetén veszélyeztetve látják a német ipar versenyképességének jövőjét.
aug. 21
11:24
Nagyon bőkezű volt az amerikai kormány (Kripto Akadémia)
Csaknem 500 millió dollár gyűlt már össze az áradások sújtotta Pakisztánnak szánt rendkívüli gyorssegélyalap számláján - közölte az ENSZ pénteken.
aug. 21
11:36
Több tízezer ember menekül az áradások elől Kínában (Infostart)
Három ember eltűnt, és mintegy 51 ezret kitelepítettek szombat reggel az északkelet-kínai Liaoning tartomány Tantung városában, miután a megduzzadt Jalu folyó elöntötte a város egyes részeit - közölte a helyi önkormányzat.
aug. 21
12:18
Irán szálkája megakad ellenségei torkán? (Kripto Akadémia)
Iráni és orosz mérnökök szombat reggel megkezdték a dél-iráni Busehrben épült nukleáris erőmű üzemanyaggal való feltöltésének műveletét - jelentette be az iráni atomenergia-ügynökség.
aug. 21
13:27
Nem tört meg a fogoly (Kripto Akadémia)
Amióta a Foreign Policy című tekintélyes amerikai folyóirat a napokban Mihail Hodorkovszkijt a második olyan legbefolyásosabb embernek nevezte, akit börtönbe vetettek, a Jukosz orosz kőolaj-birodalom egykori fejét ismét bíróság elé citálták. Hatalmas mennyiségű olaj eltulajdonításával vádolják, s ha emiatt elítélik, akár 22 év börtönre is ítélhetik.
aug. 21
13:45
Már Slota sem kell ehhez a Fidesznek (Kripto Akadémia)
A magyarok az autonómiára emlékeztették Pozsonyt címmel terjedelmes írásban foglalkozik szombaton a szlovák-magyar viszonnyal a Pravda című független szlovák napilap.
aug. 21
13:48
Pakisztániak tízezreinek kellett költözniük (Metropol)
Több mint 150 ezer pakisztánit kellett magasabb helyre költöztetni 24 óra alatt az áradás elől, miután a megduzzadt Indus folyó további kisvárosok és falvak tucatjait öntötte el a déli Szindh tartomány középső részén - közölte szombaton egy helyi kormányszóvivő.
aug. 21
14:39
Moszkvai metrómerényletek: megölték a szervezőt (Kripto Akadémia)
Megölték az orosz biztonsági erők szombaton Dagesztánban Magomed-Ali Vagabovot, a március végi moszkvai metrómerényletek megszervezőjét - közölte az orosz országos terroristaellenes bizottság.
aug. 21
14:42
Megölték a moszkvai metrómerényletek szervezőjét (Metropol)
Megölték az orosz biztonsági erők szombaton Dagesztánban Magomed-Ali Vagabovot, a március végi moszkvai metrómerényletek megszervezőjét - közölte az orosz országos terroristaellenes bizottság.
aug. 21
14:54
Végeztek az orosz metrómerénylet szervezőjével (Infostart)
Megölték az orosz biztonsági erők Dagesztánban Magomed-Ali Vagabovot, a március végi moszkvai metrómerényletek megszervezőjét - közölte az orosz országos terroristaellenes bizottság.
aug. 21
15:33
Mindent kicseleznek az autótolvajok (Kripto Akadémia)
Éveken át tartó folyamatos csökkenés után tavaly és idén ismét nőtt a német földön ellopott személygépkocsik száma, a rendőrségnek technikailag egyre jobban felkészült és felszerelt kelet-európai bűnözőkkel kell fölvennie a harcot. A tolvajok elsősorban a keleti határ menti térségben aktívak, ahonnan Lengyelországba, Litvániába és a Szovjetunió más utódállamaiba szállítják a márkás autókat.
aug. 21
15:36
Svéd vádaskodások a Wikileaks alapítója ellen (Metropol)
Visszavonták szombaton azt az elfogatóparancsot, amelyet Svédországban adtak ki Julian Assange, a titkos amerikai katonai iratok nyilvánosságra hozatalával elhíresült oknyomozó honlap, a Wikileaks alapítója ellen.
aug. 21
15:48
Szexuális zaklatással vádolják a Wikileaks alapítóját (Infostart)
Svédországban elfogatóparancsot adtak ki a titkos amerikai katonai iratok nyilvánosságra hozatalával elhíresült oknyomozó honlap, a Wikileaks alapítója, az ausztrál állampolgárságú Julian Assange ellen - jelentette az Expressen című svéd bulvárlap szombaton.
aug. 21
16:09
Chávez újra alakíthat (Kripto Akadémia)
A bogotái kormány célja, hogy megteremtse a bizalmat és a kölcsönös tiszteletet Kolumbia és Venezuela között, valamint előmozdítsa a két ország párbeszédét - jelentette ki pénteken Caracasban Maria Angela Holguin kolumbiai külügyminiszter.
aug. 21
16:45
Ismét pusztít Kínában az áradás (Kripto Akadémia)
Három ember eltűnt, és mintegy 51 ezret kitelepítettek szombat reggel az északkelet-kínai Liaoning tartomány Tantung (Dandong) városában, miután a megduzzadt Jalu (Yalu) folyó elöntötte a város egyes részeit - közölte a helyi önkormányzat.
aug. 21
17:18
Lesz-e abszolút többség az ausztrál választáson? (Infostart)
Politikusok és szakértők is szoros eredményre számítanak az ausztráliai előrehozott parlamenti választáson, amely közép-európai idő szerint szombat délután ért véget.
aug. 21
17:21
Elképesztő: napi nyolc órán keresztül! (Kripto Akadémia)
A britek ébren töltött óráik csaknem felét tévézéssel, telefonálással, netezéssel vagy egyéb távközlési eszközzel töltik - derítette ki egy szigetországi felmérés.
aug. 21
18:15
Retteghetnek a macskák Belgiumban (Kripto Akadémia)
Sanyarú sors vár a Belgiumban élő macskákra: a hatóságok tervei szerint 2016-ig az összes példányt sterilizálnák.
aug. 21
19:24
Egyre több a keresztény Kínában (Infostart)
Kínai valláskutatók adatai szerint 2010-ben már több mint a 23 millió a kínai keresztények száma az országban. A legtöbben az elmúlt közel 20 évben tértek meg, köszönhetően a kínai kormány nyitottabb államvezetésének - olvasható az ELTE TÁTK hírlevelében.
aug. 21
19:45
Meddig tart még az értelmetlen öldöklés? (Kripto Akadémia)
Huszonnégy órán belül négy külföldi katona halt meg Afganisztán déli részén: három pénteken, egy pedig szombaton - jelentette be a NATO vezette erők (ISAF) parancsnoksága, hozzátéve, hogy egy nő és két gyermek is életét vesztette egy pontatlan légicsapásban.
aug. 21
20:00
A tengerből nyernék az ivóvizet Ausztráliában (Infostart)
Sólepárló üzemeket épít Ausztrália öt legnagyobb városa, hogy tengervízzel pótolja a vízhiányt a száraz ötödik kontinensen.
aug. 21
20:03
Ausztrália: szoros eredményre számítanak (Kripto Akadémia)
Politikusok és szakértők is szoros eredményre számítanak az ausztráliai előrehozott parlamenti választáson, amely közép-európai idő szerint szombat délután ért véget.
aug. 21
20:21
Egymilliót pengethet, aki ezt levadászza (Kripto Akadémia)
Nőtt a túzok (Otis tarda) populációja a Pozsony közelében lévő syslovskai madárrezervátumban annak ellenére, hogy a madár csekély védelemben részesül - közölték szlovák környezetvédelmi szakemberek, akik magyar kollégáikkal együtt dolgoznak a madár védelmében.
aug. 21
20:39
Elkapják a Wikileaks alapítóját? (Kripto Akadémia)
Svédországban elfogatóparancsot adtak ki a titkos amerikai katonai iratok nyilvánosságra hozatalával elhíresült oknyomozó honlap, a Wikileaks alapítója, az ausztrál állampolgárságú Julian Assange ellen - jelentette az Expressen című svéd bulvárlap szombaton.

Keresés