Richard Branson, brit milliárdos átadta a világ első, kereskedelmi célra létrehozott űrrepülőterét. Nemsokára bárki fölszállhat a világűrbe, aki kifizeti a 43 millió forintos menetjegy árát.
Világszerte már 40 millióan csatlakoztak a Google közösségi hálózatához, és a magyar felhasználók közül is tízezres számban próbálták már ki. A rendszer még messze nincs kész, a fejlesztők folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél vonzóbbá tegyék az oldalt. Összeállításunkban Dojcsák Dániel, a hwsw informatikai szaklap újságírójának segítségével többet megtudhatunk az egyre népszerűbb…
Mától kapható hazánkban is az Igazából mennyország! című könyv, amely a XXI. Század Kiadó gondozásában jelent meg. Egy kisfiú megdöbbentő története a mennyországba tett utazásáról és csodálatos visszatéréséről.
Színésznő, gyógytornász, televíziós személyiség, biofizikus, sportoló, táncművész és műgyűjtő is felkerült az 50 legbefolyásosabb magyar nő 2011-es ranglistájára. Politikusok viszont szándékosan nem szerepelnek az összegzésben, holott a világlistákon ők az elsők.
Meglepte a szurkolókat a futballpályának az elmúlt idényben búcsút intő walesi középpályás, Robbie Savage. Korábbi csapata, a Derby County Reading elleni meccsének szünetében tangót lejtett a gyepen.
Bukarest — Rekorder lett a bűnhődő Wayne Rooneyból (25). A nehéz heteket átélő angol focista két tizenegyesével nyert a Manchester United 2-0-ra a román Otelul Galati otthonában, ezzel a csatár lett az angol labdarúgók közül a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb játékosa 26 találattal.
München — Sportszerűtlenséggel vádolják a nápolyiakat a németek. Mario Gómezt (26) lézersugarakkal zavarták, amikor a Bayern csatára tizenegyesrúgáshoz készülődött a labdarúgó-Bajnokok Ligája A csoportjának mérkőzésén.
Kőbánya - Az utcán bóklászó kínai gyapjasollós rákot „fogott be" a napokban egy autós a Gitár utcában. Bár Magyarországon ez csak a negyedik észlelés, a kőbányai az első rák, ami nem a Dunából került elő. Hobbiállatként tarthatta valaki, és mint ilyen veszélyesebb lehet azon fajtársainál, amik Európa tengerpartjainál már régebben meghonosodottak.
Svédország - Nagy felháborodást keltett a svéd bevándorlási hivatal egyik rendelete, mely szerint kitoloncolják az országból az ukrán származású Ganna Tschyschewkát (91).
Pest megye - Sorra esnek ágynak a diákok, akik pedig még bírják, dideregve ülnek a tanárokkal együtt a 11-18 Celsius fokos tantermekben. A felelősök pedig terelnek. Pest megye 17 középiskolájában nem indították be a fűtést, mert a megyei önkormányzat nem tudja kifizetni a Tigáznak a felhalmozott 96 milliós tartozását.
Megtörtént eseményeket dolgoz fel a Delfines kaland című film, melyhez boldogan csatlakoztak olyan sztárok, mint Morgan Freeman, vagy Ashley Judd, hiszen Wintert, a delfint sokan példaképnek tartják.
Újrakezdték szerdán Tóásó Előd áprilisban "felfüggesztett vádemelési tárgyalását" Cochabambában - tudatta a hvg.hu-val a férfi testvére, Tóásó Edit. Rövid üzenete szerint Tóásó Elődöt kedden szállították át La Pazból.
Állítólag taktikázik Carlos Tévez, a Manchester City argentin futballistája. Arra hajt, hogy újabb hat hétre függesszék fel a játékjogát, és ne rúgják ki végleg - tudta meg az ESPNsoccernet.
Mivel az idényben a Ferencváros és az Újpest is komoly gondokkal küszködik, a szombati derbi ezúttal az idegek harcát hozza majd. Vajon mennyire tudják függetleníteni magukat a problémáktól a játékosok?
Győr - Ez hihetetlen, ennyi öröm egyszerre! - így lelkendezett Zatureczki István (72) és felesége, Ilonka, amikor megtudták, ők nyerték lapunk játéka, a Blikk Bumm nettó egymillió forintos fődíját.
Van az úgy, hogy a természet csúnyán elbánik az emberrel. Azonban a testükkel elégedetlen, önbizalomhiányban szenvedőknek sem kell lemondania arról, hogy ne találják meg párjukat.
Budapest - Kés alá feküdt Gáspár Laci (32) felesége, Renáta, a fiatal anyuka ugyanis úgy döntött, hogy a szoptatás után megereszkedett mellébe implantátumot ültet, hogy újra a régi domborulataival büszkélkedhessen.
Terrorcselekmény gyanújával nyomoz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és egyes rendőri-politikai vezetők ellen az ügyészség a 2006 őszi tömegoszlatások kapcsán - erősítette meg az mno.hu értesülését Horányi Miklós, a legfőbb ügyészség szóvivője.
Párizs – Csalásért beperelte Madonnát (53) egy párizsi ékszerész, mert nem kapott részesedést tőle, miután bagóért, 100 ezer forintnyi összegért hozzájuttatta egy méregdrága nyakékhez.
Budapest — Belga kézbe került az Újpest focicsapata. Roderick Duchátelet (39) vette meg a klubot működtető társaság csaknem 95 százalékos részesedését. A németalföldi üzletember az adásvételt érintő kérdésekre a szerdai sajtótájékoztatón nem kívánt válaszolni.
Graz — Barátokból ellenfelek: a Szabics Imrével (30) felálló osztrák Sturm Graz fogadja a Juhász Rolandot (28) foglalkoztató belga Anderlechtet az Európa-ligában.
Tamara Ecclestone mindent elkövet, hogy ne milliárdos apja, az F1-jogtulajdonos Bernie kicsi lányaként emlegessék ezután, ezért valóságshow-t indít, amelyhez erősen provokatív képeket készíttetett.
Szerdán újrakezdik a Tóásó Előd elleni vádemelési tárgyalást Bolíviában, miután az eljárást áprilisban öt napra felfüggesztették, mert akkor nem jelent meg a tárgyaláson a belügyminisztérium, vagyis az egyik panaszos képviseletében senki.
Bár a bikiniszezonra már csak a nyaralás alatt készült fényképek emlékeztetnek, azért ősszel sem árt odafigyelni vonalainkra. Béres Alexandra és Serényi Zsolt továbbra sem hagyja recept nélkül azokat, akik az egészség mellett voksolnak.
Azt hitte egy bűnbanda, hogy megúszhatja a tervezett tolvajlást, de a zalaszentiváni utcákon őgyelgő gyanús alakokra felfigyelt Dormán Miklós polgármester.
David Beckham és három fia, Brooklyn, Romero és Cruz mezbe öltözve búcsúzott a Los Angeles Galaxy drukkereitől, miközben megeshet, hogy a papa szerződést hosszabbít újabb egy idényre.