Amszterdam - Az amszterdami repülőtéren éjszakázott Hanga Ádám (22). Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő San Antonio Spurs által draftolt magyar játékos kalandos módon ért haza szeretteihez ünnepelni.
Végleg hivatalosan is kimondta Mel Gibson és exneje, Robyn válását egy bíró a Los Angeles-i bíróságon. A megállapodás anyagi jellegű részleteit nem hozták nyilvánosságra.
A szokásosnál nem riasztották többször az ünnepi hétvégén a rendőröket és a tűzoltókat. A csúszós utak miatt főként közlekedési baleseteknél kellett segíteniük.
A zeneszerző állapotának előrehaladtával a magas hangok egyre inkább háttérbe szorultak a szerzeményeiben, majd amikor már teljes egészében a belső hallására támaszkodott, ismét visszatértek.
Korának legünnepeltebb színésznője volt Domján Edit. 1972 karácsonyán éppen ezen a napon menekült az öngyilkosságba. Szomszédjai akkor is, és ma is kételkednek ebben.