Brentwood — Alig több mint egy hete lett hivatalos: elválik Arnold Schwarzenegger (63) színész, exkormányzó és felesége, Maria Shriver (55), akinek az egykori Terminátor hosszú éveken keresztül hazudott.
Nagyon erős UV sugárzás várható hétfőig az ország egész területén, vagyis alig több mint tíz perc alatt leég a bőr. Az országos tiszti főorvos hőségriadót rendelt el.
A július 3-ai, Kádár utcai emberöléssel gyanúsított férfit Soltvadkert közelében egy nádasban fogták el péntek hajnalban. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Szörnyű tragédia árnyékolta be a Texas Rangers– Oakland Athletic baseballmeccset. Az egyik szurkoló egy labda miatt túlhajolt a korláton, és lezuhant a többméteres mélységbe.
Világszerte tendencia – a nyugati társadalmakban főként –, hogy a falvak elöregszenek, kiürülnek, lakatlanná válnak. A helyi önkormányzatok számára az a legegyszerűbb, ha a településeket sikerül értékesíteni, hiszen általában nincs forrás felújításra.
Véletlenül választotta ki áldozatát a "gonoszt játszó" fiú. Izgalomra vágyott, ezért ölt - vallotta bírái előtt egy 20 éves fiatal, akinek pere pénteken kezdődött a németországi Drezdában.
Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a Real Madrid legszívesebben eladná Kakát, aki a csapatnak már kevés hasznot hoz, viszont sok pénzébe kerül. Nos, a brazil futballista most üzent az őt mellőzni készülő José Mourinhónak, hogy maradni akar.
Tökéletes alak, gyönyörű bőr és gyengéd méregtelenítés – ezek az előnyei a bébiétel-diétának. Legalábbis a kúra hívei szerint. Márpedig olyan bomba formában lévő hírességek követik, mint Lady GaGa, Marcia Cross és Reese Witherspoon vagy Jennifer Aniston.
BEJÖTT Aki keres, talál. Owen Hargreavesra mindenképpen érvényes a közmondás, ugyanis a 30 éves focista a minap feltöltött a YouTubera egy videót, amelyen erősítő gyakorlatokat végez.
Nem mindennapi esetben hozott ítéletet pénteken a liege-i bíróság. Tavaly augusztusban egy 47 éves Pascale nevű asszony autójával áthajtott egy fiatalember felett, aki tökrészegen feküdt az országúton. Csodával határos módon a 19 éves Martinon nem mentát a kerék. Ennek ellenére a fiatal másnap rádöbbent, hogy súlyosan megsérült a hasán.
Teljesen bedugult az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldala egy baleset miatt. Egyelőre csak a leállósávban halad a forgalom. Aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszt és másik útvonalon próbálkozzon.
ERŐPRÓBA A ma este rajtoló Selyemút-ralin teszi próbára magát a Dakaron edződött terepralis páros, Szalay Balázs és Bunkoczi László. A mezőny Moszkvából, a Vörös térről indul, és közel háromezer kilométer után – amelynek nagy részét sivatagban teszik meg az autók – Szocsiban ér célba.
Megérkezett a németországi Eberswaldéból az első két használt MAN trolibusz a BKV Fehér úti telephelyére; ezek a 40 éves átlagéletkorú szovjet ZIU-kat váltanák.
Hol, mire figyeljünk: íme néhány a Magyar Allergológiai Társaság jó tanácsai közül. Az alábbi tanácsokat ildomos lenne megfogadnia mindenkinek, aki allergiától szenved, hogy megelőzhetők legyenek a váratlan, kellemetlen helyzetek.
A könnyed nyári leves után magyaros ízeket kínálok. Nagyon szeretem a halat, mindenféle változatban. A szürkeharcsa a legfinomabbak egyike, ráadásul a gyermekek is bátran fogyaszthatják, mert nincs benne szálka. Befejezésül egy finom tortával gazdagítom a vasárnapi ebédet. Remélem, ezzel a menüvel is örömet és boldogságot szerzek! A mai menünk 1660 kcal/fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat kívánok!…
A napokban érdemes valutát venni vagy ráér néhány hét múlva is? A válaszhoz el kell dönteni: az euró külföldi nyaraláshoz kell vagy inkább befektetésnek szánjuk az uniós pénzt.
BUDAPEST — Így tesz Ónodi Eszter is, aki a fenti nehézségek mellett a parkolási gondokat említve szavazott a kerékpárra. Ma már, ha csak teheti, gyönyörű, meggypiros Gepidán megy a Katona József Színházba.
Elutasította a rendőrség az LMP frakcióvezetőjének a szociális konzultáció kérdőíveinek kezelésével kapcsolatos feljelentését. Schiffer András a határozat felülvizsgálatát kéri.
Vulkánkitörésekre figyelmeztetnek a szakemberek Dél-Ausztráliában: a nagy kiterjedésű lávafolyamok több tíz kilométerre is eljuthatnak, ezzel ezrek életét veszélyeztetve.
Egy bengáli kislány azért lett öngyilkos, hogy szervdonorként megmentse vesebeteg bátyját és apja szeme világát. Búcsúlevelét azonban későn találta meg az édesanyja.
London - És ez lesz az utolsó csata Roxfortért – így foglalta össze David Yates, aki a mostani befejező részen túl még három filmet rendezett a nyolcrészes sorozatból.
Los Angeles - Kathy Beth Terry 13 éves, zablás fogszabályzós, szemüveges lány nem egy szépség, de a szomszéd csaj átalakítja, és utána akkorát buliznak, hogy másnap egy modell fickóval ébred az ágyában.
Nyolcvannégy éves rekordot döntött meg a kánikula szombaton délután Budapesten, ahol a IV. kerületben 35,8 fokot mértek, és az értékek még mindig emelkedhetnek. Pápán már elérte a higanyszál az országos rekordot is.