2011. július 9. szombat

júl. 9
4:51
Daganat! Kórházba került a magyar híresség (ATV)
Várandós és ahogy nő a hasa, egy daganat is növekszik, rossz helyen alakult ki és a hátára, veséjére, derekára is kisugárzik a fájdalom.
júl. 9
5:18
Mégis börtön vár a gyártott kémekre? (Alternatív Energia)
Rátámadt a bíróságokra a jobboldali média; a független igazságszolgáltatás hiteltelenítésével igyekeznek befolyásolni a közhangulatot a kormány terveinek alátámasztásához. A Magyar Nemzet megkérdőjelezte a "kémügyben" - Szilvásy György, Laborc Sándor és Galambos Lajos előzetes letartóztatásának elutasításáról - döntő bíró pártatlanságát.
júl. 9
5:20
Egy asztal, ahol minden demokrata helyet foglal (Alternatív Energia)
Ma az MSZP-t fenyegető legnagyobb veszély az, hogy úgy tűnhet, csak magával bíbelődik - állítja Lendvai Ildikó. A szocialisták előző elnöke a párt belső lakberendezési gondjai, a múlt vitái helyett inkább a jövőről szeretne hallani egy kongresszuson, mert ebben van a közös felelősség.
júl. 9
5:22
Kánikulától szenved az ország (Alternatív Energia)
Zacskózott vizet osztanak a járókelőknek és éjjel-nappal hűtik az utcákat Budapesten a hőség miatt. A kánikulában a legnagyobb veszélyben az idősek és az érrendszeri betegségekben szenvedők vannak, de a háziállatokra is figyelni kell. Ma és holnap az ország nagy részén 35-37 Celsius-fok várható, az UV-B sugárzás mértéke 7,9. A harmadfokú hőségriasztás hétfő éjfélig van érvényben.
júl. 9
5:27
"Tudtam, hogy baj van" - életre kelt egy halott kislány (ATV)
"Egyik nap úgy sírt fel, hogy tudtam, valami nagy gond van" - meséli az anyuka.
júl. 9
5:29
Nagyon örült a mosógép-csatlakozásnak az országos rendőrfőkapitány + videó (ATV)
Kolontár után Devecserben is elkezdtek beköltözni új otthonaikba a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjai: már nyolc családnak adták át az új ház kulcsait és a devecseri lakóparkban épült 87 ház műszaki átadása is befejeződött. Két méter ötven centi iszap volt az udvarban, emlékszik vissza Böbe, Erzsi néni pedig végignézte, amint tavaly októberben a házát elönti a hömpölygő vörösiszap.
júl. 9
5:36
A kormánynak hallgatnia kellene a kritikákra (Alternatív Energia)
Figyelembe kell vennie a kormánynak a nemzetközi szervezetek bírálatait, ellenkező esetben az ország előbb politikai, majd gazdasági értelemben is elszigetelődik - mondta Harangozó Gábor, aki pártja más tagjaival együtt még szerdán találkozott az Európa Tanács jelentéstevőivel.
júl. 9
5:38
Megszűnik a túlóra és a helyettesítés (Alternatív Energia)
Az oktatási államtitkár szerint nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak. Hoffmann Rózsa úgy vélte, ezzel együtt a pedagógus-szakszervezetek mindent el fognak követni, hogy forszírozzák, hiszen a politikai érdekük ezt kívánja.
júl. 9
5:40
Kihallgatni se lehetett volna a tanút? (Alternatív Energia)
Testi és szellemi állapota miatt nem várható tőle érvényes tanúvallomás - állapította meg a romagyilkosságok koronatanújáról egy rendőrségi jegyzőkönyv, amelyet F-né Ny. Éva tegnap folytatódó kihallgatásán ismertettek a perben.
júl. 9
5:42
BÖSZ: a 23-ak szemben Tarlóssal (Alternatív Energia)
Mind a 23 fővárosi kerület csatlakozott a Budapesti Önkormányzatok Szövetségéhez (BÖSZ) - jelentette be az elnöki posztot egy évig viselő Nagy Gábor Tamás I. kerületi fideszes polgármester a tegnapi alakuló ülés után. A szövetség elnökségi tagjai is kormánypártiak: Láng Zsolt II. kerületi, Rogán Antal V. kerületi és Riz Levente XVII. kerületi polgármester. Nagy Gábor Tamás kitért arra is, hogy…
júl. 9
5:44
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
A kérdésre újságírók válaszolnak.
júl. 9
5:46
Tologatja az Ab a döntést a magán-nyugdíjpénztárakról (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság (Ab) a jövő héten kezdi el tárgyalni a magán-nyugdíjpénztárak ügyét - mondta Paczolay Péter az origo.hu-nak adott interjúban. A bírák csak a határozattervezet tárgyalását kezdik el.
júl. 9
6:21
Szijjártó: a nemzetközi baloldal kudarcot vallott, sokan örülnek + videó (ATV)
Az MSZP politikai és gazdasági elszigetelődéstől félti az országot, az LMP a demokratikus értékek miatt aggódik, a Fidesz szerint őket sokan szeretik.
júl. 9
7:33
Balett táncosok és kőfaragók: Tarlós kioktatta a fideszes vezetőt + videó (ATV)
A polgármesterek szerint igenis jó, ha a kormányhivatal vezetője segít létrehozni a kerületek szövetségét, mert Budapest a fontos. Tarlósnak azonban nem tetszik Pesti Imre közreműködése, és egyelőre még nem száll be a szövetségbe.
júl. 9
8:00
Hőség és erős UV-B sugárzás várható, akár 37 fok is lehet (Alternatív Energia)
Ma is hőség várható, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország nagy részére kiadta a legmagasabb, vagyis harmadfokú, a többi területre pedig a másodfokú figyelmeztető előrejelzést. Reggel 15-22, napközben 32-37 Celsius-fokra kell számítani, és nagyon erős lesz az UV-B sugárzás.
júl. 9
8:27
A kátyúzó cégek nyakára lép az Állami Számvevőszék + videó (ATV)
Technikai fejlesztésre van szükség a kátyúzás terén, illetve eddig óriási pénzeket vertek el a szedett-vedett útjavításra.
júl. 9
8:36
Rekordforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (Alternatív Energia)
Júniusban rekordszámú, több mint 800 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és a teljes nyári forgalom is rekordot dönthet, mert a légitársaságok minden eddiginél több résidőt foglaltak - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.
júl. 9
8:45
Elkelt a Barátok közt sztárja? (ATV)
"Tréningruhában, smink nélkül voltam" - emlékezett vissza a csinos színésznő, aki minden bizonnyal nem így képzelte el a romantikus lánykérést.
júl. 9
9:03
Céziumot találtak egy fukusimai marhahús-szállítmányban (ATV)
Japánban a cézium izotópjának magas koncentrációját mutatták ki egy fukusimai tartományból származó marhahús-szállítmányban - közölték szombaton a tokiói hatóságok.
júl. 9
9:21
Fa alá menekültek, agyoncsapta őket a villám (ATV)
Egy másik férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
júl. 9
9:23
Külföldre megy nyaralni? Most váltson eurót vagy kunát (ATV)
A görög válság miatti félelem csökkenésével az euró mellett erősödött a forint is, így az Equilor Befektetési Zrt. szakértője szerint a következő napokban érdemes lehet eurót, vagy horvát kunát venni a nyaraláshoz.
júl. 9
9:25
Hűteni kell a testet egész nap: sivatagi forróság lesz a hétvégén + videó (ATV)
37-38 fokot mutat majd a hőmérő.
júl. 9
9:30
Ingyenes "tankönyv" egyetemistáknak (Alternatív Energia)
Interaktív digitális könyv formájában, ingyenesen mindenki számára hozzáférhetők lesznek azok a tananyagok, amelyeket a Miskolci Egyetem két műszaki karának oktatói és kutatói fejlesztettek ki az elmúlt hónapokban; az anyagok digitalizálása a nyáron befejeződik.
júl. 9
9:48
Persányi: Az arculat helyreállítása a cél az Állatkertben (Infostart)
Az épületek többsége jó állapotban van a Fővárosi Állat- és Növénykertben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a főigazgató. Persányi Miklós közölte azt is, hogy az értékes műemléki épületek rekonstrukcióját elvégezték.
júl. 9
9:57
"Kigúnyol bennünket a hatalom" Tízezrek tüntettek Kairóban (ATV)
Több tízezren tüntettek az egyiptomi fővárosban pénteken a Hoszni Mubarak elnököt elűző január-februári forradalom célkitűzéseinek teljesítését követelve. Azzal vádolják a jelenleg kormányzó katonai vezetőket, hogy túl lassan hajtják végre a reformokat.
júl. 9
10:06
Leépítés a médiában - Nem lehet halasztani a megújítást (Alternatív Energia)
Elodázhatatlannak nevezte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője a közmédia megújítását. Cserháti Ágnes közleményében leszögezte, hogy a megújítást az érdekképviseletekkel közösen szeretnék megvalósítani.
júl. 9
10:15
MTVA: az érdekképviseletekkel közösen szeretnék megújítani a közmédiát (ATV)
Elodázhatatlannak nevezte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője a közmédia megújítását. Cserháti Ágnes közleményében leszögezte, hogy a megújítást az érdekképviseletekkel közösen szeretnék megvalósítani.
júl. 9
10:33
Akár 37 fok is lehet ma (ATV)
Ma is hőség várható, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország nagy részére kiadta a legmagasabb, vagyis harmadfokú, a többi területre pedig a másodfokú figyelmeztető előrejelzést. Reggel 15-22, napközben 32-37 Celsius-fokra kell számítani, és nagyon erős lesz az UV-B sugárzás.
júl. 9
10:42
Akár 37 fok is lehet ma (Metropol)
Alig várható hűsítő eső. Intézkedések a hőségriadó miatt. Tovább tart nyitva néhány strand. Közzétették a klimatizált épületek listáját. A Balaton Soundon nincs vízkorlátozás.
júl. 9
11:09
Meghalt az egykori First Lady (ATV)
Betty Ford 93 éves volt.
júl. 9
11:27
"Cigányok ne hívjanak” Eljárás indult egy álláshirdetés miatt (ATV)
Még tart a vizsgálat, azonban hatáskör hiányában, „érdemi vizsgálat nélkül" részben elutasította azt a panaszt az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), amelyet egy diszkriminatív, romák jelentkezését kizáró álláshirdetés miatt tettek.
júl. 9
11:45
Csak itt láttam, amikor már halott volt – géppisztollyal végezte ki barátnőjét (ATV)
A férfi beismerte a gyilkosságot, de nem tett vallomást.
júl. 9
12:03
Németország teljesen szakít az atomenergiával (ATV)
A Bundestag után a Bundesrat is áldását adta a németországi atomerőművek bezárásához. A parlament felsőháza pénteken szavazta meg az új "atomtörvényt", amely gyökeres energiapolitikai fordulatot irányoz elő Németországban.
júl. 9
12:05
Gallóné: már én szégyellem magam + videó (ATV)
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a kormánynak tisztán kellene beszélnie a pedagógusok jövőjéről.
júl. 9
12:39
"Kabaréba" fordul a kémügy: az ügyészség súlyos hibái + videó (ATV)
A biztonságpolitikai szakértő szerint lehetetlen, hogy egy ilyen fajsúlyú ügyben megfelelő bizonyítékokkal ne lehetne meggyőzni a bírót az előzetes letartóztatás szükségességéről. A kémügy kabaréba fordul, a külföldi társszolgálatok "arcán" pedig félmosoly van - mondta.
júl. 9
12:57
Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben (ATV)
Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben, amelynek értelmében az erdőkben, azok 200 méteres környezetében, a vasút és a közutak mentén tilos tüzet gyújtani - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője szombaton az MTI-nek.
júl. 9
13:15
Copyrightot kaptak a toszkán ciprusfák (ATV)
Levédte saját dombjait és az itt magasló ciprusfákat is a toszkán San Quirico települése. A gyönyörű táj gyakran szerepel reklámfelvételeken. Ezentúl szerzői jogdíjat kell érte fizetni.
júl. 9
13:24
Az MSZP négy kérése az emberi jogok védelme érdekében (Alternatív Energia)
Az MSZP négy kéréssel fordul a kormánypártok frakcióihoz annak érdekében, hogy az emberi jogok védelme az alaptörvényhez képest fokozottabban érvényesüljön a sarkalatos törvényekben - jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó.
júl. 9
13:26
Megteltek a fővárosi strandok, 25 locsolóautó járja Budapest útjait (Alternatív Energia)
Megteltek a fővárosi strandok szombat délelőtt, a négynapos hőségriadó második napján - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője az MTI-vel. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a strandjain meghosszabbított nyitva tartással várja a vendégeket.
júl. 9
13:33
Romák a seregben: a honvédségre nem jellemzők az előítéletek (ATV)
A magyar honvédségben lényegesen kisebb mértékben van jelen az előítéletesség, mint a társadalom más területein - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton, a honvédség nyílt esélyegyenlőségi napjának megnyitóján a komáromi Monostori Erődben.
júl. 9
13:51
Lapátra tették a Kossuth-díjas színészt (ATV)
Nem vette zokon a döntést.
júl. 9
13:53
Szöget ütött a fejébe - szó szerint (ATV)
Így akarta felhívni magára figyelmet a román rab.
júl. 9
14:00
Még mindig nem tudni a táborozók rosszullétének okát (Metropol)
A 48 órás laboratóriumi tesztek alapján sem sikerült azonosítani a káptalanfüredi tömeges megbetegedések kórokozóját - tájékoztatta Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese szombaton az MTI-t.
júl. 9
14:18
Állami imakényszer (Alternatív Energia)
Több tucat településen szeptembertől már csak egyházi iskola működik, miután az önkormányzati intézmények egész sora kerül a felekezetek fenntartásába. Ez sérti a diákok világnézetileg semleges oktatáshoz való jogát. Az iskolaátadási hullámot azok a tavalyi törvénymódosítások tették lehetővé, amelyek következtében az önkormányzatok kifejezetten jól járnak, ha lemondanak oktatási intézményeikről…
júl. 9
14:27
Szerdától újra támad a kánikula (ATV)
Hétfőn kissé mérséklődik majd a hőség, de szerdán megint erőteljes melegedés várható az országban - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján.
júl. 9
14:36
Volt titkosszolgálati vezetők - MSZP: az ügyészség hozza nyilvánosságra a vádakat (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint az ügyészségnek nyilvánosságra kellene hoznia a volt titkosszolgálati vezetőket érintő vádakat. A szocialista politikus erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt kérdésre válaszolva.
júl. 9
14:45
NATO-katonákat lőttek le Afganisztánban (ATV)
Az afgán hírszerzés ügynöke tüzet nyitott a NATO egyik észak-afganisztáni támaszpontján, a lövöldözésben két szövetséges katona meghalt, egy harmadik megsebesült – közölték a helyi hatóságok.
júl. 9
14:54
Szociális konzultáció - Elutasították az LMP feljelentését (Alternatív Energia)
Elutasította a rendőrség az LMP frakcióvezetőjének a szociális konzultáció kérdőíveinek kezelésével kapcsolatos feljelentését, Schiffer András azonban panaszt tesz a határozat ellen, és kéri a felülvizsgálatát.
júl. 9
15:12
Távozó orvosok, romló halálozási mutatók, Semmelweis-terv - itt tart a magyar egészségügy (Infostart)
Az egészségügy súlyos munkaerőforrás-hiánya mellett a magyar lakosság halálozási mutatója is romlott az elmúlt időszakban. Erre egy egészségügyi szervezet hívta fel a figyelmet.
júl. 9
15:12
Mentők: pénteken több volt a riasztás, szombaton egyelőre "nyugalom van" (Alternatív Energia)
A négynapos hőségriadó első napján, pénteken 20-30 százalékkal több rosszulléthez riasztották a mentőket, mint egy átlagos napon, szombaton viszont "egyelőre viszonylagos nyugalom van" az Országos Mentőszolgálatnál - mondta Győrfi Pál, a szervezet szóvivője

Keresés