2011. július 13. szerda

júl. 13
4:51
"Én is voltam Dubajban" A magyar modell meglepő nyilatkozata (ATV)
Rendőrségi információk szerint a médiából ismert személyek is részesei annak a külföldön működő hálózatnak, amely magyar modelleket közvetített prostitúció céljából különböző, többek között arab országokba. Bódy Sylvi azonban csak üdülni járt Dubajba.
júl. 13
5:21
Látta lőni a tettest (Alternatív Energia)
A romagyilkosságok perében tegnap az alsózsolcai támadással összefüggésben meghallgatott tanú azt állította: lövöldözés közben látta meg az egyik tettest, aki terepszínű ruhát viselt. Azonban már nem tudná felismerni. A Pest Megyei Bíróságon ma még folytatódik a tárgyalássorozat az elmeorvosi szakvélemények ismertetésével, de az ítélkezési szünet után csak szeptember közepén folytatódik.
júl. 13
5:23
Újabb tízmilliós perek a MAL ellen (Alternatív Energia)
Öt újabb kártérítési per van folyamatban a Fővárosi Bíróságon (FB) a tavaly október 4-én bekövetkezett iszapkatasztrófa miatt a Magyar Alumínium­termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. ellen: három még tegnap indult, két per pedig holnap kezdődik.
júl. 13
5:25
A Fidesz-vallás a legerősebb (Alternatív Energia)
Még a KDNP javaslatát sem tartotta elfogadhatónak a Fidesz, így a hétfőn éjjel elfogadott új egyházi törvény lényegesen megváltozott az eredeti tervekhez képest. Megmaradt azonban a jogvédők és az ellenzék által kifogásolt megkülönböztetés, mely 14 egyházat kiemel a többi közül, ráadásul az Országgyűlésre bízza annak eldöntését is, mi valódi vallási tevékenység, s mi nem.
júl. 13
5:27
Sorozatlövéssel számoltak le a veszprémi férfivel + videó (ATV)
Elfogták a gyanúsítottakat. Információink szerint az életveszélyesen megsebesült áldozat P. Sándor, az ügy pedig egyáltalán nem bonyolult. Úgy tudjuk, a férfi feleségétől elloptak egy ékszert. P. megtudta, ki a tolvaj, az ékszert pedig megpróbálta visszaszerezni. A tettessel nem tudott megegyezni, és a vitájuk fajult el odáig, hogy a tolvaj állítólag megfenyegette őt, majd kedd hajnalban a háza…
júl. 13
5:27
Tüntetnek a közmédiások: sokan félnek (Alternatív Energia)
Sokan nem mernek részt venni a mai, a közmédia 13 szakszervezete által szervezett tüntetésen, mert félnek a retorzióktól - mondta a Népszavának a múlt héten kezdett, mintegy 600 embert érintő elbocsátási hullám elleni tiltakozást szervező Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának elnöke.
júl. 13
5:29
Semjén: rendet kellett tenni + videó (ATV)
14 egyházat ismer el az új törvény.
júl. 13
5:29
Baltás rablók támadtak járókelőkre (Alternatív Energia)
Baltával támadt járókelőkre egy tizenéves rablópáros a közelmúltban Pécsen; az egyik feltételezett elkövetőt elfogták, társa még szökésben van.
júl. 13
5:31
Az atlatszo.hu ellen is nyomoz a rendőrség? (Alternatív Energia)
Akár az atlatszo.hu ellen is vizsgálódhat a rendőrség abban az ügyben, amelynek kapcsán kihallgatásra idézték be Bodoky Tamás újságírót, a portál főszerkesztőjét - erről árulkodik ugyanis a honlapra felkerült rendőrségi jegyzőkönyv.
júl. 13
5:39
Még két nap kánikula (Alternatív Energia)
Másodfokú hőségriasztást rendelt el péntekig Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése alapján. Az UV-B sugárzás még extrém lesz, várhatóan ma is eléri a 7,5-ös riasztási küszöbértéket.
júl. 13
5:41
Lélegzetvételhez jutott a Tűzraktér (Alternatív Energia)
Szeptember 20-ra halasztotta tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a VI. kerületi önkormányzat és az Art Sector Alapítvány között zajló per tárgyalását. A Hegedű u. 3. szám alatti alkotóházat - a Tűzrakteret - üzemeltető alapítvány ellen a fideszes vezetésű önkormányzat azért indított pert, mert az egy áprilisi testületi határozat ellenére nem hagyta el az épületet. A VI. kerület az…
júl. 13
6:33
Gázolás miatt késnek a vonatok (Infostart)
Késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vonalon, mert nem sokkal hajnali négy óra előtt Érd-alsó és Nagytétény között a Budapestre tartó tehervonat egy ismeretlent halálra gázolt - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága.
júl. 13
6:39
Inkább fizet, de zsidózik a Jobbik + videó (ATV)
Novák Előd nem kér bocsánatot Fónagy Jánostól.
júl. 13
6:41
Erőszakos tüntetések Cipruson a merényletek után (ATV)
Erőszakos tüntetések robbantak ki kedd este a nicosiai elnöki palotánál a halálos áldozatokat követelő előző napi robbanássorozat miatt.
júl. 13
6:57
Euróválság: Merkel megszorításokra szólította fel Berlusconit + videó (ATV)
Még ebben a hónapban soron kívüli uniós csúcstalálkozót tarthatnak az euróválság miatt. Az eurózóna pénzügyminiszterei közül többen súlyosnak minősítették a közös valuta helyzetét. Szakértők attól tartanak, hogy elkerülhetetlen a görög államcsőd, a válság pedig más euróövezeti tagállamokra is átterjedhet.
júl. 13
7:33
Gulyás: meg kell vizsgálni, indokolt-e a kémügy titkosítása (ATV)
Ismét kihallgatta a katonai ügyészség Galambos Lajost.
júl. 13
7:35
Videó: annyira cselezett, hogy belesérült (ATV)
A brazil játékosnak maga alá fordult a bokája.
júl. 13
7:45
Chipsadó: áthárítják a vevőkre (Metropol)
Hétfő este elfogadta a parlament a chipsadóról, hivatalos néven népegészségügyi termékdíjról szóló törvényt.
júl. 13
7:47
Kényelem és biztonság sikeres kombinációja (Metropol)
A lézeres szemműtétek technikája sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben. De sokan nem tudják, melyik eljárást válasszák.
júl. 13
8:03
A megállapodásról dönt a közgyűlés az Alstom-ügyben - lapszemle (Infostart)
Az Alstom és a főváros közötti megállapodást terjesztik a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése elé csütörtökön, nem az új szerződés tervezetét - írja a Magyar Nemzet.
júl. 13
8:03
A korán felfedezett baj könnyebben kezelhető (Metropol)
Magyarországon 2007 ősze óta a nemzetközileg is legkorszerűbbnek tartott módszerrel 26 anyagcsere-betegségre vizsgálhatják meg az újszülött kisbabákat.
júl. 13
8:03
Jogsegélyszolgálat a nyári diákmunka segítésére (Alternatív Energia)
A fiatalok megfelelő munkajogi tájékoztatása, valamint a nyári munkavégzésének segítése érdekében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Munkástanácsok ifjúsági tagozata közös jogsegélyszolgálatot indít - mondta el Stágel Bence, az IKSZ elnöke.
júl. 13
8:05
Másfélszáz rádió vagy televízió kérte átminősítését közösségi médiaszolgáltatóvá (Alternatív Energia)
Összesen 157, eddig közműsor-szolgáltatóként vagy nem nyereségérdekelt médiaszolgáltatóként működő rádió vagy televízió kérte átminősítését közösségi médiaszolgáltatóvá - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága.
júl. 13
8:09
20-25 forintos árkülönbség a benzinkutakon (ATV)
Emelte 7 és 5 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
júl. 13
8:21
Három orvost gyanúsítanak a halállal végződő pécsi vakbélműtét-ügyben (Alternatív Energia)
A rendőrség három orvost tart felelősnek annak a fiatalembernek a haláláért, aki tavaly nyáron belehalt a vakbélműtét után kapott fertőzésbe.
júl. 13
8:27
NMHH: másfélszáz médium kérte átminősítését (ATV)
Összesen 157, eddig közműsor-szolgáltatóként vagy nem nyereségérdekelt médiaszolgáltatóként működő rádió vagy televízió kérte átminősítését közösségi médiaszolgáltatóvá - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága.
júl. 13
8:29
Alig van verseny a villamosenergia-piacon (ATV)
A Policy Agenda – Ipsos KKV konjunktúra-index keretében folyamatosan mérjük, hogy mit gondolnak a cégvezetők az energiapiac alakulásáról, a liberalizált piacról, és ennek kapcsán a verseny lehetőségéről. Az előző negyedéves válaszok alapján a cégvezetők igényelnék, ha például az áramszolgáltatók, kereskedők versenyeznének értük, ugyanakkor a mostani válaszok alapján az látszik, hogy az átlagosnál…
júl. 13
8:45
Súlyos katasztrófa: nagy erőkkel keresik a halottakat (ATV)
A hullámsírba merülő, idős hajót 1955-ben gyártották Révkomáromban. A vízi járművön az előírások szerint csak 140 férőhely volt, de a baleset pillanatában 208-an utaztak rajta, sok utas jegy nélkül vett részt a kiránduláson.
júl. 13
8:47
Botrány várható a népszerű sorozatban (ATV)
Visszatér az eltűnt karakter.
júl. 13
8:49
Halál a kórházban - orvosokat gyanúsít a rendőrség (ATV)
A tragédia 2010 nyarán történt. A húsz éves fiatalember július 19-én ment be a pécsi klinikára, ahol a vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek.
júl. 13
9:03
"Kadhafi sarokba van szorítva" - tárgyalna a lemondásáról (ATV)
Egy 2008-as alkotmánymódosítás értelmében négy hónappal a francia katonai szerepvállalás kezdete után kötelezővé vált a parlamenti szavazás. Az 577 fős nemzetgyűlésben 482 képviselő voksolt igennel, míg 27-en (a kommunisták és az ellenzékhez tartozó Zöldek) nem támogatják a líbiai akciót. A szenátus délután hasonló arányban szavazott. Líbia "sajnálatát" fejezte ki amiatt, hogy a francia parlament…
júl. 13
9:05
Gyanúsítottként hallgatták ki a volt budapesti rendőrfőkapitányt (ATV)
Gyanúsítottként hallgatta ki a Debreceni Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt - erősítette meg Gulyás Gábor ügyvéd szerdán a Magyar Hírlap információját.
júl. 13
9:15
Gyanúsítottként hallgatták ki Gergényi Pétert (Infostart)
Gyanúsítottként hallgatta ki a Debreceni Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt - erősítette meg Gulyás Gábor ügyvéd szerdán a Magyar Hírlap információját.
júl. 13
9:33
Gyanúsítottként hallgatták ki Gergényi Pétert (Alternatív Energia)
Gyanúsítottként hallgatta ki a Debreceni Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt - erősítette meg Gulyás Gábor ügyvéd szerdán a Magyar Hírlap információját az MTI-nek.
júl. 13
9:33
Gyanúsítottként hallgatták ki Gergényit (Metropol)
Sajtóinformációk szerint Gergényinek azért kell felelnie, mert a 2006-os tüntetések alatt több rohamosztagos rendőrön nem volt szolgálati azonosítószám, amelyet parancsnoki utasításra vettek le magukról. Ez egy 2005-ös rendelkezés szerint törvénysértő.
júl. 13
9:39
231 fölött a svájci frank (ATV)
Szerdán reggel is 230 forint felett jegyezték a svájci frankot, az euróval szemben viszont tartja magát a magyar deviza, az árfolyam nem törte át a 270 forintos szintet.
júl. 13
9:41
Kiverte a biztosítékot a "Slotafolklór": a főügyészséghez fordul a Híd (ATV)
A főügyészséghez fordul a Híd magyar-szlovák kormánypárt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) gyűlöletkeltő, magyarellenes óriásplakátjai miatt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.
júl. 13
9:57
Izgalom az utolsó másodpercekig (ATV)
Sokaknak az elmúlt napok csupán egy forró nyári hétvégét jelentettek. Az SRTH csapatának azonban a reményt, hogy megélhessék a kudarc utáni édes elismerést!
júl. 13
9:59
Videó: 25 méterről szedte ki a pókot a felső sarokból (ATV)
Szinte centire pontosan helyezte a bombaerős szabadrúgást.
júl. 13
10:15
Mentőhelikopter vitte el: a mozgó vonatról ugrott le egy nő (ATV)
Leugrott a mozgó vonatról és súlyosan megsérült egy nő szerda reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvaszilas vasúti állomásától nem messze - az asszonyt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
júl. 13
10:27
Bábolnai baleset - Meghalt az agysérült belga kisfiú (Alternatív Energia)
Szerda reggel meghalt a Bábolna mellett a múlt szombat éjjel történt balesetben súlyos agysérülést szenvedett belga kisfiú - közölte Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos-igazgatója.
júl. 13
10:33
Kórházi parkolóőrök, focista és kisgyerek - agyonlőtték őket (ATV)
Az idei év egyik legvéresebbje volt a keddi nap a mexikói Ciudad Juárezben: a hatóságok szerdai jelentése szerint legalább tizennyolc gyilkosságot követtek el az amerikai határ közelében lévő városban.
júl. 13
10:45
Jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélték a macskát meggyújtó fiatalokat (Alternatív Energia)
Jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélte a győri városi bíróság szerdán azt a három fiatalkorú fiút, aki tavaly burgenlandi és soproni boltokból lopott, valamint halálra kínzott egy kismacskát.
júl. 13
10:47
Ittasan vezetett Fábry Sándor? - Nyomoznak a rendőrök (Alternatív Energia)
Már a rendőrség is vizsgálódik Fábry Sándor (57) ellen, ittas vezetés gyanúja miatt - írja Blikk.
júl. 13
10:51
Mégsem viszik tőzsdére a K&H; kisebbségi részvénycsomagját (ATV)
Stratégiai terve módosítását kéri az Európai Bizottságtól (EB) a belga KBC Csoport (KBC), a magyar K&H Bank (K&H) tulajdonosa. Az új terv szerint mégsem viszik tőzsdére a magyar érdekeltség kisebbségi részvénycsomagját.
júl. 13
11:03
Calicivírus okozta a megbetegedések Káptalanfüreden (Infostart)
Calicivírus-fertőzés okozta a múlt heti megbetegedéseket két káptalanfüredi táborban - közölte Bujdosó László, a balatonfüredi kistérségi megbízott tiszti főorvos.
júl. 13
11:03
Javítóintézetben a macskát meggyújtó fiatalok (Metropol)
Jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélte a győri városi bíróság szerdán azt a három fiatalkorú fiút, aki tavaly burgenlandi és soproni boltokból lopott, valamint halálra kínzott egy kismacskát.
júl. 13
11:09
Németh Sándor: az egyházak között is verseny van + videó (ATV)
A Hit Gyülekezete társadalmi súlya miatt került be az egyházak közé.
júl. 13
11:11
Ritka calicivírus fertőzött a káptalanfüredi gyerektáborban (ATV)
Calicivírus-fertőzés okozta a múlt heti megbetegedéseket két káptalanfüredi táborban - közölte Bujdosó László, a balatonfüredi kistérségi megbízott tiszti főorvos szerdán.
júl. 13
11:13
Tűsarkúban zuhant a nézők közé - hatalmas esések + videó (ATV)
Orosz nők lendültek neki a körömcipős távnak 100 ezer rubelért - voltak akik a távot sem teljesítették, mások a nézők közé zuhantak.

Keresés