2011. július 8. péntek

júl. 8
4:51
Komoly a baj: szervátültetést javasoltak a magyar sztárnak (ATV)
Sem a megerőltető sport, sem az alkoholfogyasztás nem tesz jót neki, és az éjszakába nyúló bulikról sem árt lemondani. A betegség kezelése nem szükséges, de életmódváltás kell.
júl. 8
5:18
Kormány ellen nem lehet sztrájk (Alternatív Energia)
Megváltoztatta jogerős végzésében a Fővárosi Bíróság (FB) a munkaügyi bíróság döntését és elutasította a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkkal kapcsolatos kérelmét. A munkabeszüntetés idején elégséges szolgáltatás mértékéről döntő elsőfokú végzés az FB szerint helytelen volt, mert a sztrájkbejelentés nem is volt megalapozott.
júl. 8
5:20
Két forgatókönyv a bírói függetlenség felszámolására (Alternatív Energia)
Az indokolatlan kényszernyugdíjazások után rá is ül a bírói szervezet nyakára az Orbán-kormány. Két kormánypárti koncepció készült ugyanis a bíróságok igazgatásának átalakításáról: mindkettő a kétharmadhoz rendeli az igazságszolgáltatás igazgatását, így hosszú távon felszámolhatja a független ítélkezést.
júl. 8
5:22
Kémgate: ki kezdte? (Alternatív Energia)
Titkolózás övezi továbbra is a Galambos-Szilvásy-Laborc ügyet - a katonai ügyészség még az állítólagos kémtörténet létezését sem kommentálja, a gyanúsítottak és védőik pedig az ügy legtöbb részletének államtitokká minősítése miatt nem beszélhetnek. A volt titokminiszter ügyvédje, Sebes Péter kérdésünkre tegnap is csak annyit mondhatott: a jövő hét vége felé várható jogerős döntés Szilvásy György…
júl. 8
5:24
BÖSZ: idő előtt összevesztek Tarlóssal (Alternatív Energia)
Ma tartja alakuló ülését a fővárosi kerületek jobbára kormánypárti polgármestereit tömörítő Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ), amely már a hivatalos zászlóbontás előtt összeveszett a Fidesz-KDNP támogatásával megválasztott főpolgármesterrel.
júl. 8
5:27
Rémtett: felkeltette gyermekeit, majd levetette őket a mélybe (ATV)
Megsérült a lépe, a jobb tüdeje, a veséje és a mája, illetve a lába és a könyöke.
júl. 8
5:29
Hernádi-ügy: elemzők szerint a magyar állam lehet a nyertes + videó (ATV)
Az elmúlt napok meredek zuhanása után csütörtökön emelkedtek a MOL részvények árai. A tőzsdén arra számítanak, hogy ez csak átmeneti, az INA botránnyal kapcsolatos hírek miatt ugyanis hullámzó árfolyamot várnak. Elemzők szerint a Hernádi Zsolt MOL-vezérigazgató körül kirobbant ügy révén a magyar állam befolyásosabb pozícióhoz juthat az olajcég vezetésében.
júl. 8
5:36
Még vizsgálják a hasmenéses megbetegedések okát (Alternatív Energia)
Negyvennégyen kerültek kórházba hányásos és hasmenéses tünetekkel a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából az elmúlt két napban. Állapotuk azonban folyamatosan javul, néhányukat már ki is engedték az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházból.
júl. 8
5:38
Ma jönnek az új trolik (Alternatív Energia)
Este érkeznek a BKV-hoz a 150 millió forintért vásárolt használt német trolik első néhány darabja, hogy leváltsák a 40 éves szovjet modelleket. Csakhogy hónapokig kihasználatlanul állhatnak a garázsban, mivel a vasúti törvény módosításával a járműtípus "törvényen kívülre" került, így levizsgáztatni sem tudják. A joghézagot talán ősszel hozhatják helyre a fejlesztési minisztérium szerint.
júl. 8
6:12
Biztonságosabbá válhatnak az autópályák (Infostart)
A teljes úthálózatot felülvizsgálta biztonsági szempontból az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A társaság műszaki vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak elmondta: összesen 450 helyen helyeztek ki behajtani tilos táblát, és ezzel is szeretnék megakadályozni, hogy ellentétes irányba hajtsanak fel az autósok a sztrádára.
júl. 8
6:39
Zavaros kép: az oroszok is találgatnak a magyar kémügyben + videó (ATV)
Már a nemzetközi sajtó is foglalkozik a volt titkosszolgálati vezetők kémügyével. Az orosz sajtóban már az is megjelent, hogy az ügyet akár egy Vlagyimir Putyin elleni támadáshoz is felhasználhatják. Földi László szerint fontos lenne, hogy az ügyészség tisztázza mi is a pontos gyanú, hogy a felesleges találgatásoknak elejét vegyék. A volt titkosszolgálati vezető szerint az is előfordulhat, hogy…
júl. 8
6:57
Óriáskivetítő és lelátó temette be a munkásokat + videó (ATV)
Súlyos stadionbaleset történt Hollandiában. Egy ember meghalt és legalább 13-an megsérültek, amikor leomlott a tetőszerkezet az FC Twente labdarúgócsapatának stadionjában. A baleset időpontjában csak munkások tartózkodtak az arénában, ahol bővítési munkák zajlanak.
júl. 8
7:15
Hőségriadó: négy napig tombolni fog a kánikula (ATV)
Nőhet a rosszullétek és a halálesetek száma.
júl. 8
7:24
Boross Péter: Az ügyészséget a kormány alá kell helyezni - lapszemle (Infostart)
Szánalmasnak nevezte a Magyar Nemzetnek Boross Péter volt kormányfő, hogy - mint fogalmazott - a hazaárulással is felérő kémkedés gyanúja ellenére a bíróság nem látta indokoltnak a terheltek előzetes letartóztatásba helyezését.
júl. 8
7:42
Onkokés: átutalták a pályázati pénzt (Metropol)
Megkapta az elmaradt pályázati pénzt Takáts Zoltán, az onkokés feltalálója - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
júl. 8
7:42
Kigyulladt egy kamion pótkocsija az M-70-es autóúton - Teljes útzár (Alternatív Energia)
Fékhiba miatt kigyulladt egy kamion pótkocsija péntekre virradó éjszaka az M-70-es autóúton, a Zala megyei Murarátka közelében, személyi sérülés nem történt; az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben - közölte a katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-vel.
júl. 8
8:00
Négynapos hőségriadó lép életbe péntek reggel (Alternatív Energia)
A legmagasabb fokozatú hőségriasztás lép életbe ma reggel 8 órakor; a riasztás hétfő éjfélig szól, ezen a négy napon ugyanis a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25-27 Celsius-fokot.
júl. 8
8:02
Fejlesztették a lakossági riasztórendszert Szolnokon (Alternatív Energia)
Fejlesztették a lakossági riasztórendszert Szolnokon, ennek keretében három szirénát szereltek fel a Tiszaligetben, a jövő héten tartandó Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) helyszínén - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.
júl. 8
8:09
„Hánytak, többen elájultak” – nem tudják mi a bajuk + videó (ATV)
Már 44-en kerültek kórházba Káptalanfüred két gyerektáborából a tegnapi rosszullétek miatt. Még kora délelőtt is vittek kórházba gyerekeket hányásos és hasmenéses tünetekkel. Hogy mi okozta a megbetegedéseket, egyelőre nem tudni. Az első gyorstesztek szerint azonban nem calici vírus. Az ÁNTSZ szerint ugyanakkor biztosra még nem lehet kizárni a calici fertőzés veszélyét.
júl. 8
8:11
Nemi erőszak, gyilkosság: méreginjekcióval küldték halálba a férfit (ATV)
A 38 éves férfi tagadta a nemi erőszak és a gyilkosság vádját. Mexikó élesen elítélte a kivégzést.
júl. 8
8:13
Letiltották a Malév-gépről a palesztinbarát aktivistákat (ATV)
Az izraeli hatóságok kérésére nem szállhatott fel kilenc palesztinbarát aktivista a Malév egyik járatára a párizsi Roissy repülőtéren – közölték csütörtök este párizsi repülőtéri források. Péntek reggel az aktivisták elfoglalták a Lufthansa beszállókapuit.
júl. 8
8:18
Martonyi: A romastratégia nem hoz gyors és látványos eredményeket (Infostart)
Nem lesz gyors eredménye a soros magyar elnökség alatt elfogadott romastratégiának, de legalább Európa figyelme ráirányult a problémára - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a külügyminiszter. Martonyi János közölte azt is: a Külügyminisztérium és a tripoli magyar nagykövetség eleget tesz annak a brüsszeli felkérésnek, hogy továbbra is képviseljék az Európai Uniót Líbiában - egészen addig,…
júl. 8
8:27
Zamecsnik: további gyanúsítások lehetnek a Laborc-ügyben (ATV)
A sajtóban felmerülő ügyek – hacker-történet, orosz bevásárlás a a MOL-ba, az Egymásért Alapítvány botránya – nincsenek köszönő viszonyban a gyanúsítás valós tárgyával. Az ügyvéd szerint mindegyik „Benedek Elek mesevilágának” a része.
júl. 8
8:36
A strandok tovább tartanak nyitva (Metropol)
A legmagasabb fokozatú hőségriasztás lépett életbe ma reggel 8 órakor; a riasztás hétfő éjfélig szól, a következő négy napon ugyanis a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25-27 Celsius-fokot. A fővárosban locsolják az utakat, vizet osztanak, a strandok tovább tartanak nyitva. A hétvégén nem lesz kamionstop. Külön intézkedéseket hoztak a Balaton Soundon!
júl. 8
8:45
Újra börtönbe mehet: vadásznak a hatóságok a magyar ex-modellre (ATV)
Akár már ősszel döntés születhet az ügyében.
júl. 8
9:12
Klug Lajos az FKF vezérigazgatója (Infostart)
Tarlós István főpolgármester augusztus 1-i hatállyal Klug Lajost bízta meg az FKF Zrt. vezérigazgatói teendői ellátásával - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
júl. 8
9:12
Vélemények az Lex West-Balkánról (Metropol)
A kormányzat módosította a Lex West-Balkán néven elhíresült kormányrendeletet. A szervezők szerint ez enyhítést jelent, de még mindig sok a kérdőjel.
júl. 8
9:21
A franciák nem szeretnék Strauss-Kahnt (ATV)
A legfrissebb felmérések szerint a franciák nagy többsége nem szeretné, hogy Dominique Strauss-Kahn induljon a 2012-es köztársaságielnök-választáson.
júl. 8
9:30
EU-elnökségünk: a mérleg pozitív (Metropol)
2011. július 1-jén hivatalosan is véget ért Magyarország EU-elnökségének féléve: Orbán Viktor miniszterelnök Varsóban átadta az európai uniós elnökséget jelképező zászlót és stafétabotot Donald Tusknak, a soros elnöki teendőket Magyarországtól átvevő Lengyelország miniszterelnökének. Júniusi összefoglaló és értékelés.
júl. 8
9:32
Erős a forgalom a röszkei határátkelőnél (Metropol)
A Nyugat-Európából szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt erős a forgalom a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán, a hétvégén akár kétórás várakozás is kialakulhat.
júl. 8
9:39
Visszavonja egyik termékét a Zwack (ATV)
A Zwack Unicum Nyrt. azonnali hatállyal visszavonja a kereskedelmi forgalomból a Szénsavas Kalinka nevű félliteres termékét üvegminőségi problémák miatt - közölte a társaság az MTI-vel.
júl. 8
9:48
Négynapos hőségriadó lépett életbe (Alternatív Energia)
A legmagasabb fokozatú hőségriasztás lépett életbe ma reggel 8 órakor; a riasztás hétfő éjfélig szól, a következő négy napon ugyanis a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25-27 Celsius-fokot.
júl. 8
9:57
„Kinyírták az érdekegyeztetést” – bérrabszolgákat akar a kormány + videó (ATV)
A pártok, a szakszervezetek és a munkajogászok is bírálják a munkavállalókat hátrányosan érintő új munkaügyi szabályokat. A belügyi dolgozók szakszervezete szerint az érdekegyeztetés kinyírása az ágazatban is óriási problémákat okoz, az LMP szerint a kormány bérrabszolgákat akar csinálni a magyar munkavállalókból. az új szabadságkiadási gyakorlat, és a túlórapótlék ki nem fizetésével kapcsolatos…
júl. 8
10:15
14 évesen szült először, éveken át erőszakolták a tinédzsert (ATV)
A hölgy könyvben meséli el a történteket.
júl. 8
10:24
Hoffmann Rózsa: nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak (Infostart)
Az oktatási államtitkár szerint nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban a többi között elmondta, hogy az új közoktatási törvény szeptemberben vagy októberben a parlament elé kerülhet, és egyelőre nem változik a nyári szünet. Beszélt arról is, hogy a tanítás hatékonysága érdekében az iskoláknak lehetőségük lenne akár 30 perces órák megtartására az…
júl. 8
10:24
Elfogták az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját (Metropol)
A Hír Televízió értesülése szerint csütörtök éjszaka elfogták azt a szerb állampolgárságú, albán származású férfit, akit a vasárnapi angyalföldi gyilkossággal gyanúsítanak.
júl. 8
10:26
Záhony: négy órát várakoznak a kamionok (Metropol)
A megnövekedett forgalom miatt négy órát várakoznak az Ukrajnába tartó kamionok a záhonyi határátkelőhelyen - közölte honlapján pénteken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
júl. 8
10:33
Több mint kétharmad: bitang nagy sallert kaptak a palesztinok (ATV)
A Szenátust követően az amerikai Képviselőház is támogatta azt a kezdeményezést, amely felülvizsgálná a palesztinai araboknak folyósított dollár milliárdok kérdését, amennyiben Ramallah erőltetné az államuk egyoldalú elfogadtatását.
júl. 8
10:42
A devecseri lakóparkban is megkezdődött a beköltözés az új házakba (Alternatív Energia)
Kolontár után Devecserben is megkezdték a beköltözést új otthonaikba a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjai, a lakóparkban pénteken tizenegy családnak adják át házuk kulcsait - tájékoztatta az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka az MTI-t.
júl. 8
11:00
Hoffmann Rózsa: nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak (Alternatív Energia)
Az oktatási államtitkár szerint nincs realitása az őszi pedagógussztrájknak. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban a többi között elmondta, hogy az új közoktatási törvény szeptemberben vagy októberben a parlament elé kerülhet, és egyelőre nem változik a nyári szünet. Beszélt arról is, hogy a tanítás hatékonysága érdekében az iskoláknak lehetőségük lenne akár 30 perces órák megtartására az…
júl. 8
11:09
Vona Gábor: sértés ért, ezt meg kell beszélnem Morvaival (ATV)
A Jobbik elnöke erősen felháborodott, hogy az osztrák Szabadság Párt elnöke leszélsőségezte pártját.
júl. 8
11:11
Vizibicikliről ugrott a Balatonba a tinédzser, meghalt (ATV)
Megtalálták a Balatonmáriafürdőnél csütörtökön délután eltűnt 16 éves fiú holttestét a búvárok.
júl. 8
11:18
Betörés közben halt meg egy férfi Kisvácon (Metropol)
Betörés közben, egy berúgott ablak üvegszilánkja okozta sérülés következtében halt meg egy férfi csütörtök hajnalban Kisvácon - írja a helyi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjére hivatkozva a vaconline.hu.
júl. 8
11:18
Zászlórúdba rejtett kokaint foglaltak le a pénzügyőrök (Alternatív Energia)
Zászlórúdba rejtett kokaint foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a postaforgalmi szolgálati helyen egy Argentínából érkező postai küldemény vizsgálata során - közölte a vámhivatal pénteken az MTI-vel.
júl. 8
11:36
A rendezők, szervezők jegyét árulta egy csaló (Metropol)
A rendezők, szervezők részére készített belépőjegyeket árult egy budapesti egyetemista egy zamárdi zenei rendezvényre.
júl. 8
11:45
Kína óvatosságra inti Japánt (ATV)
Peking szerint a japán légierő az elmúlt években fokozta kínai célpontokra irányuló járőrözését.
júl. 8
11:47
Gránátot kapott az államfő, egy hónap után megszólalt + videó (ATV)
Csütörtökön jelent meg először a tévében az elnök, miután június elején egy gránát csapódott be a palotájába, ami súlyosan megsebesítette.
júl. 8
11:49
Videó: 22 másodperc alatt lealázta a kapust Zidane (ATV)
Egy futball-reality műsorban lőhette a büntetőket.
júl. 8
11:54
Pintér: "Hans, van egy kis csengetni való" (Infostart)
A magyar soros EU-elnökség komoly eredményeket ért el a szervezett bűnözés és a közlekedési bűncselekmények tagállamokon túlnyúló szankcionálása terén - mondta Pintér Sándor belügyminiszter, egy a témában tartott háttérbeszélgetésen.
júl. 8
11:54
Az Ab jövő héten kezdi a magánnyugdíjpénztárral kapcsolatos határozattervezet tárgyalását (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság a jövő héten el kezdi tárgyalni a magánnyugdíjpénztár-ügyet - közölte Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke az Origo internetes portálnak adott, pénteken megjelent interjúban. A testület a határozattervezet tárgyalását kezdi el.

Keresés