2011. július 1. péntek

júl. 1
4:51
Vége: elhagyta Magyarországot a magyar sorozatsztár (ATV)
Miután vége lett számára a Jóban Rosszban sorozatnak, kényszerűen új lehetőségek után kellett néznie.
júl. 1
5:03
MSZP: még számolják a voksokat (Népszava)
Értesülésünk szerint több mint 9 ezren járultak urnákhoz az MSZP pártszavazásán és néhány kérdésben akár eredményes is lehet a voksolás. Hivatalos tájékoztatást várhatóan ma adnak a szavazásról. Úgy tudjuk, hogy ma a szocialista párt elnöksége is összeül, az országos választmány pedig holnap értékeli a pártszavazást és a végeredményt is akkor hirdetik ki.
júl. 1
5:18
A hétvégén is kell az esernyő (HVG)
Pénteken már csak 18-24 fok várható délután, szombaton marad a hűvös idő, vasárnapra kisüthet a nap.
júl. 1
5:21
Romlott az ország megítélése (Népszava)
Egyszerre rombolt és épített Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország féléves EU-elnöksége. Erről a volt miniszterelnök tegnap, az MSZP Táncsics Alapítványa által kiadott "A körön kívül. A magyar uniós elnökség mérlege" című kötet bemutatóján beszélt.
júl. 1
5:23
Hunvald nem fog megtörni (Népszava)
Semmilyen körülmény nem tántorítja el Hunvald Györgyöt attól, hogy az utolsó leheletéig bizonyítsa az ártatlanságát. "Semmilyen lelki, pszichikai terror, ami bőven volt a nyomozás során, nem fog megtörni" - írta a börtönből küldött és a Hunvald-ügy blogján közzétett levelében az előzetes letartóztatásba nemrég visszakerült volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármester.
júl. 1
5:25
A volt igazgatóé a Janikovszky-díj (Népszava)
A megszüntetett VII. kerületi Janikovszky Éva Általános Iskola igazgatónőjének ítélte oda idén a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány az írónőről elnevezett díjat. Az elismerés Széri-Varga Géza szobrászművész kisplasztikája, ami mellé pénzjutalom jár.
júl. 1
5:27
Vaddisznók garázdálkodnak Pécsett (Népszava)
Lakott területen nem lehet kilóni azokat a vaddisznókat, melyek az utóbbi időben Pécsett garázdálkodnak a kertekben, utakon. A városban még senki nem találkozott szembe velük, de elszaporodó nyomaik szerint sokan, és gyakran kóborolnak a bozótos területek közelében. Feltehető, hogy a táplálékhiány űzi a vadakat az emberek közelébe.
júl. 1
5:27
2 napig egy vízihulla fölött úszkáltak az élményparkban (ATV)
Vasárnap fulladt bele a medencébe a 36 éves nő, de a holttestét csak kedden találták meg és senki nem vett észre semmit.
júl. 1
5:29
Azonnal tárgyalnának az érdekvédők (Népszava)
Tiltakozik az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége a kormány tervezett intézkedései, így az új Munka törvénykönyvének tervezete, a korkedvezmény és a korengedmény megszüntetése, a szociális párbeszéd bojkottálása, az országos szintű tárgyalások megszüntetése ellen.
júl. 1
5:29
Clinton-látogatás: Normális körülmények között ilyesmi nem hangzik el (ATV)
Simonyi András szerint Amerika nem diktál, de elvárásai vannak és lehetnek – az amerikai külügyminiszter kritikája pedig azért nagyon megszívlelendő üzenet, mert normális körülmények között ilyen mondatok nem hangzanak el.
júl. 1
5:31
Díjat kapott Semjén, de nem olyat (Népszava)
Nemzetközi Szabadság Díjat adományozott Semjén Zsoltnak a Ronald Reagan Elnöki Alapítvány - szóltak a hírek még szerda este, a volt amerikai elnök szobrának avatását követően. A volt elnököt ábrázoló díjat a Parlamentben Fred Ryan, az alapítvány elnöke adta át a magyar politikusnak a szabadságért és demokráciáért tett érdemeiért.
júl. 1
5:33
Mától büntetnek a parlagfűért (Népszava)
Akár ötmillió forint büntetést is kaphat mától, aki nem irtja saját telkén a parlagfüvet. A hatóságok a bírságolás mellett ilyenkor elrendelik a kényszerkaszálást. Magyarország az egyik legfertőzöttebb terület Európában: hazánkban csaknem kétmillió ember allergiás a gyomnövényre.
júl. 1
5:35
A nap embere: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (Népszava)
Valódi a Semjén Zsoltnak adományozott Nemzetközi Szabadság Díj, ám ez nem a híres díj, hanem állítólag egy kifejezetten a KDNP-s politikus számára létrehozott új elismerés.
júl. 1
5:36
Eladná a felszámoló a bedőlt állami kutatóintézetet (HVG)
Pályázaton értékesítené az állami tulajdonú VEIKI Villamosenergiaipari Kutató Intézet Zrt. vagyonát a felszámoló a Napi Gazdaság szerint.
júl. 1
5:36
Mától soron kívül fogadja az orvos a táppénzeseket (Infostart)
Július 1-től lépnek életbe az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításai. Ennek értelmében megszűnik a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. A módosítás rendezi az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait és pihenőidejüket, továbbá kimondja: a szakmai kamarákba való belépés illetékmentes. A változások célja elsősorban a Széll Kálmán-tervben foglaltak…
júl. 1
5:36
A kormány félhet: hosszú sztrájk- és tüntetéssorozatok várhatóak (168 Óra Online)
Akcióegység alakult csütörtökön hat konföderáció mintegy ötven szakszervezete részvételével; az érdekképviseletek megállapodtak abban, hogy szeptember 29-től különféle akciókat, valamint sztrájk- és demonstrációsorozatot indítanak, ha a kormány nem egyeztet velük a munka világát érintő változtatásokról.
júl. 1
5:37
Nem tudni, mikor távozott Stumpf (Népszava)
Helyreigazítást kért az Állami Nyomda Nyrt. lapunktól annak kapcsán, hogy a HVG cikke alapján közöltük: alkotmánybíróvá választása után egy évvel, idén áprilisban távozott Stumpf István az Állami Nyomda felügyelőbizottságából (fb). Az Állami Nyomda Nyrt. kérésére közöljük, hogy Stumpf már 2010. augusztus 1-jén lemondott a cégnél betöltött fb-tagságáról, amit a társaság a tőkepiaci törvény…
júl. 1
5:39
Pénzügyi diétán az egészségügy (Népszava)
Sem többletforrást, sem valódi perspektívát nem nyújt az egészségügy számára - ez a véleménye az MSZP-nek a Semmelweis Tervről, amelyek kártékonynak, cinikusnak és hazugnak nevezett Kökélny Mihály. A szocialista politikus szerint ráadásul a terv egyes rendelkezései súlyosan törvénysértőek lehetnek. Szócska Miklós államtitkár eközben arról beszélt, hogy "érvényes egészségpolitikai koncepciója van…
júl. 1
6:12
Július elsejétől sok minden más lesz (HVG)
Csökken a diákhitel kamata, újra szabad a jelzálogalapú devizahitelezés, megszűnik a passzív táppénz, életbe lép az új számvevőszéki törvény, változik a közúti bírságolás és a médiatörvény is július elsejétől. Utóbbi változása értelmében mától hatósági eljárás indítható a sajtótermékek kiadójával, valamint a lekérhető médiaszolgáltatás szolgáltatójával szemben, a médiaalkotmány, valamint a…
júl. 1
6:12
Nagyon vigyázzon: mától brutálisan nőnek a közlekedési bírságok! (Infostart)
A gyorshajtás vagy ittas vezetés miatt akár 300 ezer forintos pénzbírságot is kiszabhat a rendőrség július elsejétől. Péntektől magasabb pénzbírság jár azért is, ha áthajtunk a piroson vagy sárgán. A kerékpárosok ittas vezetés miatt akár 60 ezer forintos pénzbírságot is kaphatnak. Változás az is, hogy péntektől az egyenruhások a külföldiek által vezetett autót akár el is vehetik - mondta az…
júl. 1
6:39
Az alkotmány és a médiatörvény is érdekelte Clintont + videó (ATV)
A Tom Lantos Intézet ünnepélyes megnyitója után majdnem egy órán át egyeztetett egymással Orbán Viktor és Hillary Clinton. Az USA külügyminisztere "befogadó" alkotmányozásra bátorította Magyarországot, és arra, hogy "fékeket és ellensúlyokat alkalmazzon" az új alaptörvényben.
júl. 1
6:48
Bíróságra vitte a versenyhivatalt a kartellezési bírságot megúszó Szijjártó-cég (HVG)
Több magánszemély és két társadalmi szervezet szeretett volna beavatkozóként részt venni a Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő édesapja, Szijjártó István cége által indított perben csütörtökön, hogy így segítsék a versenyhivatal által tavaly kiszabott hétmilliárd forintos gigabírság behajtását. A bíróság a beavatkozásokhoz azonban első körben nem járult hozzá.
júl. 1
6:48
Ne feledje: munkaszüneti nap van az egészségügyben és a hivatalokban! (Infostart)
Munkaszüneti nap van ma valamennyi kórházban és rendelőintézetben; a Semmelweis-nap miatt az egészségügyben csak ügyeletet tartanak. A köztisztviselők és a kormánytisztviselők sem dolgoznak ezen a pénteken, de a közigazgatásban az ügyfélszolgálatok nyitva lesznek.
júl. 1
6:57
Könnygáz és mentők: óriási tüntetés a belvárosban + videó (ATV)
Csütörtökön újabb tüntetések és összecsapások kezdődtek Athén belvárosában. A magyar turistákat viszont nem rettentik el a tüntetések, szinte senki nem mondta le az utazását.
júl. 1
7:06
Újabb ingatlanügyben nyomoznak Terézvárosban (HVG)
A Liszt Ferenc tér 7. szám alatt lévő ház ügyében nyomoz a BRFK hűtlen kezelés gyanújával - írja a Magyar Hírlap.
júl. 1
7:08
Romagyilkosságok: a meglőtt alsózsolcai férfi tanúskodik ma (HVG)
Az alsózsolcai támadás a vád szerint a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat hatodik cselekménye volt. A meglőtt fiatal roma férfi áll ma a romagyilkosság perének bírósága elé.
júl. 1
7:15
Eldőlt: Gera 2 + 1 évre a West Bromwich Albioné (ATV)
Péntektől Gera Zoltán kettő plusz egy évre ismét az angol Premier Ligában szereplő West Bromwich Albion labdarúgója lesz, tudta meg az atv.hu.
júl. 1
7:24
Felsőoktatási felvételi: még egy hétig lehet változtatni (Infostart)
Még egy hétig, azaz július 7-ig változtathatnak a jelentkezési lapon feltüntetett alap- és mesterszakok sorrendjén a felsőoktatásba jelentkezők, és szintén eddig nyújthatnak be különböző bizonyítványokat, igazolásokat. A felvételi ponthatárokat várhatóan július 21-én határozzák meg.
júl. 1
7:24
Országos óvodaépítési programot indítanak Orbánék (HVG)
Rövid időn belül várhatóan 16 milliárd forintra szóló uniós pályázatot írnak ki óvodafejlesztésre, elsősorban új óvoda építésére.
júl. 1
7:33
„Befolyásos emberek” keveredhetnek gyanúba? Hallgatás a Galambos ügyben + videó (ATV)
A katonai ügyészség továbbra sem kommentálja mivel gyanúsítják az NBH korábbi főigazgatóját, Galambos Lajost. Lapinformációk szerint hazaárulással gyanúsíthatták meg az egykori főigazgatót.
júl. 1
7:42
Harc a kínai befektetőkért - lapszemle (Infostart)
Több település is versenyez a kínai cargo repülőtérért - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról számol be, hogy országos óvodaépítési programot indít a kormány.
júl. 1
7:42
Van remény: végre több sört iszunk? (MaHu)
Az első hat hónap tapasztalatai alapján lassulni látszik a hazai sörpiac évek óta tartó visszaesése, a hazai sörgyártók pedig abban reménykednek, hogy az idén akár már túl is juthatnak a mélyponton.
júl. 1
8:00
Magyarics: Tudják az amerikaiak, mi történik Magyarországon (Infostart)
Az Egyesült Államok politikusait is megosztja - például az észak-afrikai események kapcsán -, hogy a demokratizálódást, vagy inkább egy ország stabilitását támogassák - mondta a Magyar Külügyi Intézet igazgatója. Az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás beszélt arról is, hogy az Egyesült Államok politikusai nem vizionálták a demokrácia halálát a magyar médiatörvény, vagy az új alaptörvény…
júl. 1
8:00
West Balkán-ügy: négyen állnak bíróság elé ősszel (HVG)
A Pesti Központi Kerületi Bíróság november 8-ra tűzte ki a West Balkán-ügy tárgyalását, amelyben négy személyt vádolt meg az ügyészség.
júl. 1
8:00
Szegény rendőrorvosoknak hiába a Semmelweis-nap (MaHu)
Nem munkaszüneti nap a Semmelweis-nap a rendőrségen és a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó rendészeti szerveknél dolgozó orvosok és ápolók számára.
júl. 1
8:02
Eljárás indult a Népszava Online ellen egy komment miatt (HVG)
Egy "állampolgári bejelentés" szerint kegyeletsértő hozzászólás jelent meg a Népszava internetes oldalán a Mádl Ferenc volt államfő temetéséről írott cikk mellett. Az eljárást a kommunikációs államtitkár kezdeményezte.
júl. 1
8:02
Szexbotrány után: váratlanul becitálták a bíróságra Strauss-Kahnt (MaHu)
A szexuális bűncselekménnyel megvádolt Dominique Strauss-Kahnnak péntek délelőtt meg kell jelennie az ügyében eljáró New York-i bíróságon - közölte csütörtökön a vádat képviselő ügyészi iroda szóvivője.
júl. 1
8:18
Simonyi András: Hillary Clintonnak több fontos üzenete volt (HVG)
Külpolitikai siker, hogy Hillary Clinton Magyarországra látogatott, de az amerikaiak azt üzenték, a magyar belpolitikai problémákat Magyarországnak kell megoldani - mondta Simonyi András, volt washingtoni nagykövet az amerikai külügyminiszter tegnapi látogatása kapcsán a Klubrádióban.
júl. 1
8:18
Kezdődnek a kilakoltatások: kinek, mihez van joga? (Infostart)
Július 1-től hatályát veszti az a rendelkezés, amely eddig kizárta a jelzálog alapú devizahitelezést, valamint részlegesen megszűnik az árverezési és kilakoltatási moratórium. Bár nem kell attól tartani, hogy tömegével utcára kerülhetnek az adósok, nem árt tudni, milyen szabályai vannak a kilakoltatásoknak, milyen jogokkal rendelkeznek az érintettek.
júl. 1
8:27
Elhunyt a neves magyar zeneszerző (ATV)
82 éves volt.
júl. 1
8:29
A bundaügybe keveredett bírók lejáratják Kassait is + videó (ATV)
Borbély Zoltán: nem lehet megúszni a csalást.
júl. 1
8:36
Nagy a várakozás Németországban a lengyel uniós elnökség kapcsán (MaHu)
Üdvözölte Németország a pénteken kezdődött lengyel európai uniós elnökséget.
júl. 1
8:45
Bedőlhet a Strauss-Kahn elleni vád (ATV)
A szobalány szavahihetőségével kapcsolatban kétségek merültek fel.
júl. 1
8:47
Itt a görög megszorító csomag (ATV)
Az olasz kormány megszorító csomagot fogadott el csütörtökön, hogy elkerülje a Görögországhoz hasonló adósságválságot, és egyensúlyba hozza az államháztartást 2014-ben - jelentette be egy kormányzati forrás csütörtökön.
júl. 1
8:49
Hullagyalázás? Keselyűvel keresik a holttesteket (ATV)
Egyelőre a kísérlet még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
júl. 1
8:54
Marad a hideg a nyár nyakán (MaHu)
Pénteken napközben nyugat felől lassan elkezd felszakadozni a felhőzet, ám eleinte még a Kelet-Dunántúlon és a középső országrészben is számíthatunk esőre, záporesőre, míg az ország keleti harmadán záporok, zivatarok alakulnak ki a nap folyamán.
júl. 1
8:54
Fidesz-kongresszus lesz a hétvégén (HVG)
A Fidesz vasárnap tartja XXIV. kongresszusát, várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.
júl. 1
8:56
Hoffman: "az országzászló nem a Petőfi hídnál lesz" (HVG)
Az ősszel bezáró Zöld Pardon helyén valószínűleg mégsem állít országzászlót a XI. kerület - mondta el Hoffman Tamás újbudai polgármester a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
júl. 1
9:21
Semjén: nemzeti érdek, hogy Kínával üzleteljünk (ATV)
Semjén Zsolt szerint akkor tudunk Kínával emberi jogi szempontból érdemi párbeszédet folytatni, ha komoly kapcsolataink vannak; a miniszterelnök-helyettes erről pénteken, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában beszélt, kérdésre válaszolva.
júl. 1
9:23
A Buckingham-palotában tüntették ki az énekest (ATV)
A vagány, rövid szőke hajú énekesnő, Annie Lennox II. Erzsébet királynőtől kapta az elismerést.

Keresés