A kozmosz varázserejével gyógyít, és csúcsokat állít fel Harasztosi László. A parafenomén ezúttal az ismert színművész, Hajdu Steve felsőtestére ragasztott egy súlytárcsát és egy üveg bort.
Hiába lett újra válogatott Szabics Imre, a Sturm Graz légiósa, makacs bokasérülése miatt nem állhat az Izland elleni felkészülési mérkőzésen Egervári Sándor szövetségi kapitány rendelkezésére.
Bibó István az elmúlt húsz évben "egyidézetes" szerzővé fakult. A "demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni" mondatát mindenki idézi, legizgalmasabb gondolatait azonban mára feledés borítja.
Az egyik legismertebb amerikai, meztelen hírességekkel foglalkozó internetes oldal, a Mr. Skin úgy döntött, megszavaztatja látogatóival, melyik sztár a legszexibb a filmes jelenetekben.
A nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég elemzése szerint a lassulás a súlyosbodó államadósság-válság, illetve az Európai Központi Bank kamatemeléseinek tudható be.
Elképesztő ütemben növekszik a tudatmódosítók piaca: a szakértők szerint egyenesen drogcunami söpör végig napjaink Európáján. A legnagyobb veszélyt a szintetikus drogok jelentik.
Harci kiáltásoktól, puska- és ágyúlövésektől voltak hangosak az utcák, amikor szombat este, az eredeti helyszíntől néhány kilométerre, mintegy 200 hagyományőrző 162 esztendő után újravívta a szőregi csatát.
Zavargások robbantak ki vasárnapra virradóra London Tottenham városrészében amiatt, hogy rendőrök megöltek egy négygyerekes családapát – tájékoztatott a MTI.
A maffiavezérekkel teli palermói börtönben megtiltották a márkás ruhák viseletét. Az igazgató így szeretné megszüntetni a társadalmi és anyagi különbségeket, a rabok rokonai viszont jogtiprást emlegetnek.
Akik szerint a Milan kivénhedt focisták gyülekezete, csattanós választ kaptak. A Pekingben lejátszott Olasz Szuperkupa-döntőn a piros-feketék megverték az Intert, hatodszor nyerték el a serleget.
Szinte érthetetlen, miként eredhetett meg 1948-ban az a szőlőinda, amely immár százméteresre nőtt, mégpedig a budai várnegyed egyik udvarán. A késő ősszel beérő szőlőfürtöket csakis az itt lakók fogyasztják. Bora ihatatlan, ám a mustja isteni!
Bizarr események zajlódtak le Tajvanon. A történetben szerepel, vőlegény, lelépett terhes ara, koszorúslány és másfél millió forintnak megfelelő büntetés.
Iphone felhasználóknak már régen ismert, s végre itt van androidosoknak is a Viber, ami ingyen beszélgetést és chatelést tesz lehetővé okostelefon tulajdonosoknak.
Egy húszesztendős debreceni fiatalember nyerte a futár-világbajnokságot Varsóban. Porcsin Levente jogásznak készül és versenyszerűen kerékpározik. Aranyérem helyett 1-es számú biciklissapkát kapott.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának tájékoztatása szerint az itthon bejegyzett politikai pártok száma a tavalyi 141-ről 122-re csökkent.
A „doppingkirály” kanadai Ben Johnson szerint a mai idők szupervágtázója, Usain Bolt lenyúlta az ő korábbi edzésmódszereit. Igaz, a fitneszmenüjét a tudtával használja a jamaicai sztár.
Amikor lanyhul a szenvedély, a legjobb amit tehetsz, ha megpróbálod újra feléleszteni. Egyszerű tippjeink segítségével egy kis energiát vihetsz kapcsolatodba, házasságodba.
A Föld körül keringő űrszondák egyre kifinomultabb optikáinak, valamint a számítógépes fejlesztéseknek köszönhetően jó néhány éve rendelkezésünkre áll az a térképprogram, amelynek segítségével bárki megszemlélheti lakóhelyét madártávlatból.
Bejelentést kaptak a rendőrök, hogy valaki kidobott az ablakon egy macskát. Amikor a feltételezett tettes lakásához értek, az amerikai fiatalembert letolt nadrágban állt a szoba közepén.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kora délutántól az észak-magyarországi régióban, majd késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon lehetnek heves zivatarok.
Ma már csak a béke és az országok közötti együttműködés fontosságának üzenetét hordozhatja az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia és az Olasz Királyság határán, Doberdónál vívott véres küzdelem – hangzott el a Magyar Kápolnánál tartott ünnepségen.
Habár sokáig úgy tűnt, hogy a Manchester Unitedben folytatja pályafutását Wesley Sneijder, most fordulatot vett az ügye, olasz lapok úgy tudják, hogy a rivális Cityhez igazol – a hír egy nappal a városi derbi előtt jelent meg.
Peking - Harminc méter magasságban sétált át két hőlégballon közé kifeszített kötélen egy ujgur akrobata. Saimaiti Aishan 15 méteren át lebegett ég és föld között biztosítás nélkül, mindössze az egyensúlyozásra használt rúdba kapaszkodva.