Az észtek és a törökök elleni vb-selejtezőkre legalább négy ponttal számol a válogatott szakvezetése. Gera Zoltán csapatkapitány nem tartja kizártnak, földindulás lesz, ha ez nem sikerül.
Sokan híznak a kiegyensúlyozatlan, zaklatott életük következményeképp Nos, Oláh Ibolya esetében fordított a dolog. A Megasztár első szériájában megismert énekesnő is azok közé tartozik, akiknek a gyomrára megy az idegesség. Miután tavaly télen atrocitás érte egy kávézóban, és pénzügyi gondjai adódtak, nagyon nem volt jó passzban, és rengeteget fogyott is. Néhány hét…
Romano Prodi volt olasz kormányfőt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nevezte ki, és az afrikai Száhel-övezettel összefüggő nemzetközi tevékenységet koordinálja majd.
A szép időben, a múlt héten kivirágzott az almafa, csak a vihar tépte meg. Kitart még a meleg, véli a Bors népi időjósa, Géza bácsi. December elejétől viszont ránk köszönt a hideg tél. A madarak után a lepkék is útra keltek.
A jelenlegi állapot szerint az eddig felajánlott ingatlanok átlagos szerződéskori értéke 6,8 millió forint, az eszközkezelő ennek a felét fizette ki értük.
Talán létezik olyan helyzet, amikor se mobilvétel, se internet, valahogy azonban mégis vészjeleket kell küldeni: erre való a jó öreg morze. Elkészítették okostelefonra.
Azt nem állítjuk, hogy mint két tojás, de kétségkívül hasonlít egymásra Ricardo Moniz Fradi-edző és a korábban az MTK focistáit irányító Henk ten Cate. Nézzük, mi közös a két hollandban!
A korábban úgy tájékoztattak, hogy a támadást az iszlámellenes film miatti tüntetés előzte meg. Az új álláspont szerint viszont az épületet előzetes figyelmeztetés nélkül rohanták meg a fegyveresek.
Összegyűltek London gengszterei, hogy utolsó útjára kísérjék a hírhedt Charlie Richardsont. A halottaskocsin virágok rajzolták ki a feliratot: 240 volt. A banda-vezér szerette árammal kínozni foglyait.
Az elhanyagolt kert nem csak látványnak csúnya, de mélyen a tulajdonos pénztárcájába is vághat, mivel egyes esetekben a hatóságok komoly büntetést szabnak ki, ha a szomszédok feljelentik a lusta kertészt. A következő fotósorozat egy kert brutális átalakulását mutatja be.
Megszüntették K. Gyula, a debreceni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztálya vezetőjének őrizetét a V. László vállalkozóval kapcsolatos ügyben, miután megszűnt az eljárás meghiúsításának lehetősége.
Malala Juszufzait tálibok lőtték meg, de túlélte a támadást. Szerdán pakisztáni civil és katonai orvosokból álló csapat utazott el hozzá, hogy kiderüljön: szükség van-e külföldi kezelésre.
Országjáró körútra indult az egykori miniszterelnök... ..tervei szerint beutazza a kistelepüléseket is. A "A mi országunk" elnevezésű körút első napján, kedden 10 órára érkezik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszaadonyba Gyurcsány Ferenc elnök és Niedermüller Péter alelnök. Vendéglátójuk egy nyugdíjas, rokkant házaspár, akik korábban falusi turizmusból éltek, de a vállalkozásuk tönkrement.…
A paella az oka mindennek? Lady Gaga jó pár plusz kilóval gyarapodott az elmúlt hónapokban, ami nyilván bőségesebb étkezéseket is jelent számára, ami pedig koncert közbeni rosszulléthez vezethet, ha közvetlenül fellépés előtt talál túl sokat enni. Most éppen ez történt, a Lady rosszul lett hétvégi spanyolországi fellépésén: többször is hányt (a háttértáncosok mentették ki a kellemetlen…
Hároméves korom óta vagyok tisztán érző – kezdi Mystic, aki ma két teljes órán át normál díjas, vezetékes telefonszámon áll olvasóink rendelkezésére a Bors szerkesztőségében.
Knut Vollebaek, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért, valamint Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkárral tárgyalt.
Fiatal svéd katonákon tesztelték a szuperintenzív nyelvi képzés hatékonyságát Svéd kutatók eredményei szerint az intenzív nyelvtanulás hatására az agy bizonyos területei növekednek. Intenzív nyelvtanulás hatására növekszenek az agy egyes területei - állapították meg svéd kutatók tanulmányukban, amelyben mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel követték nyomon, hogy miként változik a…
Sz. Bíró Zoltán történész, Iványi Gábor, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora, Deák Gábor újságíró és Ungváry Rudolf író azért utazott Örményországba, hogy bocsánatot kérjen Safarov átadásáért.
A nőt igazoltatták a rendőrök, és az ellenőrzéskor kiderült, hogy emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt európai elfogatóparancs van érvényben ellene.
Véget ért Szabó Péter pályafutása az Anti Fitness Clubban, mivel a keze egy év alatt sem gyógyult meg teljesen. A gitáros egy szerencsétlen esés során törött üvegbe tenyerelt, s bár állapota javult, azóta is folyamatos orvosi felügyelet és kezelés alatt áll.
Hazánkat Fliegauf Bence "Csak a szél" című alkotása képviseli Rekordszámú, 71 nevezés érkezett idén az amerikai filmakadémiához a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjának mezőnyébe - jelentették be a szervezők. A magyar nevezett Fliegauf Bence "Csak a szél" című, számos fesztiváldíjjal kitüntetett alkotása. A romagyilkosságokkal foglalkozó játékfilm többek között az Ezüst Medvét is megkapta az…