Az motivált, hogyan lehetne az iskolai történelemórákat élvezetesebbé tenni az általam száraznak és unalmasnak talált tankönyvekhez képest - mondta a a SzemTanú ötletgazdája, főszerkesztője.
Emiatt az infláció, bár mérséklődhet a következő fél-egy évben, viszonylag magas maradhat jövőre is - vélekedtek az MTI-nek nyilatkozó elemzők az októberi inflációs adat kapcsán.
A cseh könyvpiacról készült legújabb jelentés szerint tavaly mintegy 16 ezer könyvcím jelent meg Csehországban, ami hét százalékkal kevesebb, mint három évvel korábban.
Befejeződött a hulladéklerakó-rekultiváció a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében - jelentette be Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere.
Vörös szőnyeges bevonulással és Ludacris legújabb klipjének világpremierjével kezdődött az év egyik legfontosabb zenei eseménye, a 2012- es MTV EMA, amelyet vasárnap este tartottak a frankfurti Festhallében.
Diana, egykori walesi hercegnő (†36) úgy tűnik még halála után is képes másokon segíteni. A hercegnő által az öltöztetőnőjének adott ajándéktárgyai kerülnek ugyanis kalapács alá hamarosan egy aukción. Az árverés érdekessége, hogy a tárgyakat a szintén tragikus körülmények között elhunyt öltöztetőnő gyermekei akarják értékesíteni.
A pénzügyi tranzakciós illeték értékpapír- és derivatív ügyletekre kiterjesztésével a magyar tőkepiac versenyhátrányba kerülhet az uniós tagállamokkal szemben.
Az MSZP súlyosan kirekesztőnek tartja a KDNP-frakció benyújtott módosító javaslatait, amelyek elhagynák a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályokat az új polgári törvénykönyvből.
Az erős felindulásból elkövetett emberölés elkövetője önként jelentkezett a rendőrségen, ahol beismerő vallomást tett, így szökésétől, elrejtőzésétől nem kell tartani.
A Játéktér című folyóirat egyrészt krónikása, másrészt közreműködője szeretne lenni a romániai magyar színházi életnek, de emellett a világ főbb színházi eseményeit is igyekszik elhozni olvasója számára.
Az Eximbank exporthitelezési tevékenységének bővülése elősegíti a kis- és középvállalkozások finanszírozását - közölte a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. és a Magyar Export-Import Bank Zrt.
Azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy spóroltunk a hollandok elleni vereséggel. Nem utazunk Dániába az A csoportos ellenfelekhez, ráadásul a vb miatt be kell vállalni egy varsói felkészülési tornát.