Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető azt mondta: elvárják, hogy az államfőjelölt tartsa be a demokrácia szabályait, valamint hogy szuverén, konszenzuskereső és -teremtő személyiség legyen.
Azamfirei elmondta, továbbra is a minisztérium térfelén van a labda, hiszen a törvény értelmében csakis az egyetem szenátusa módosíthatja az egyetemi chartát.
A Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere szerint a mostani kormány "azt a lehetőséget már eljátszotta, hogy pusztán saját intézkedésekkel szerezze vissza a piac bizalmát".
Az eurót röviddel délután négy óra előtt 293,83 forinton jegyezték, míg kora reggel 295 forint felett, hétfő délután pedig 294,85 forinton állt a jegyzés.
Egyre több fenyegetés érkezik a szahíri rendezőkhöz az április 22-i F1-es futam miatt. A bahreini tüntetők nem akarnak versenyt, halálos áldozata is van az újabb zavargásoknak.
A lökött örökösként emlegetett szőkeség kedvenc időtöltése jachtja fedélzetén sütkérezni. Egyik fürdőruháját váltja a másik után, de azért a felbukkanó tangacsíkra figyelhetett volna.
Kiskunhalas — Alig egy hetet töltött rácsok mögött, most újra szabad O. Adrián (38), aki tanítványai előtt tett szexuális szónoklatai miatt került börtönbe.
Győr — Hiába kerültek elő a győri Dunakapu tér ásatásakor az egyedülálló régészeti leletek, hiába találták meg a több száz éves vár romjait, az önkormányzat nem tágít, mélygarázst épít a várromra.
Egy budapesti kereskedelmi és két közösségi frekvencia, valamint egy pécsi és egy győri kereskedelmi rádiós frekvencia pályáztatását kezdte meg az NMHH Médiatanácsa.
Pénteken kezd az együttes a göteborgi olimpiai selejtezőtornán, melyen Svédország, Macedónia és Brazília lesz az ellenfél. Két riválist meg kell előzni a továbbjutásért a januári Eb-n megsérülő Iváncsik Tamás mellett a múlt hét végén a csapatkapitány Ilyés Ferencet is elvesztő csapatnak.
Barcelona — A végéhez közeledik Nagy László (31) igen hosszúra nyúlt története – az AS című újság szerint a Barcelona világválogatott kézilabdázóját szinte már csak egy lépés választja el attól, hogy spanyol színekben szerepelhessen a londoni olimpián.
Csanádi Béla elsőrendű vádlottat kétrendbeli, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében találta bűnösnek a törvényszék.
Budapest – Úgy tudjuk, kedden már be se ment hivatalába Schmitt Pál, aki előző nap mondott le plágiumbotránya miatt a köztársasági elnöki tisztségéről.
A nemzeti erőforrás miniszter szerint a kedden hatályba lépett rendeletben megfogalmazott komoly szankciók gátat szabhatnak dizájner drogok terjedésének.
Most fogok végezni a fősulin, és szeretném megtudni, mivel tehetném magam vonzóbbá a leendő munkáltatóknak. Nincs semmi különös hobbim, nem szerepeltem a tévében, és a rokonságomban sincsenek menő politikusok. Számvitelen fogok végezni.
Nagyon hasonlít a Schmitt Pál leköszönt államfő lemondó beszéde Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökéhez. Mindkétetten azt hangsúlyozták: a körülmények miatt döntött a távozás mellett.
Madrid — Megtalálta Iker Casillas (30) utódát José Mourinho (49)? A Real Madrid portugál trénerének nem is kellett messzire mennie ahhoz, hogy a jövő kapusát megnézze.
Ha van biztos helyzetű csapat, akkor a Bayern az, hiszen nem elég, hogy 2-0-ra nyert az első meccsen a Marseille ellen, de legutóbbi tizenhárom hazai meccséből tizenkettőt megnyert, remek formában van.
Budapest — Nem csupán a nőiességet, de az önbizalmat is sikerült újra előcsalogatni Filus Bettiből (36), az Én is szép vagyok című műsorában Lakatos Márknak (35) .
A nemzeti erőforrás miniszter azt mondta: hivatalos válaszlevelében a két hónapos felmondási idő kitöltését kérte a rektortól. Ez a hivatalos válaszlevél a Semmelweis Egyetemre egyelőre nem érkezett meg - közölte az egyetem.
Generali-Providencia Biztosító vezérigazgatója elmondta: három hét alatt száz egészségbiztosítást értékesített a biztosító, és további ötszáz olyan érdeklődővel tárgyalnak, akik elhatározták a vásárlást.
Budapest — Háromszázezer forintos havi fizetése mellett 2-2 ezer euróért (587 ezer forintért) adhatott el meccseket Pomper Tibor (34) a REAC focicsapatában.
Budapest — Elvontatták Vastag Tomi (21) autóját! Az X-Faktor énekese bátyjától, a verseny győztesétől kapta a hét és fél millió forintos Seat Leon FR-t, de végül úgy döntött, nem fogja használni.
Budapest — Hazatért a hős kenus! Az Atlanti-óceánt 61 nap alatt egyedül átevező Rakonczay Gábor (31) gépe este landolt a Liszt Ferenc repülőtéren, ahol barátok, ismerősök és rajongók egész hada várta egy „Gratulálunk! Szép volt, GÁBOR!" feliratú, ajándékba szánt transzparenssel, amelyet néhány kedves szó kíséretében többen is aláírtak.
Martonyi János külügyminiszter szerint az elmúlt években a magyar-román kapcsolatok nagy mértékben javultak, amit az is bizonyít, hogy az erdélyi magyarok visszafogott magatartást tanúsítottak, amíg békésen meg nem oldódott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye.