Rajongóit is megdöbbentette Lady GaGa igazi arca, pontosabban teste. Az extravagáns énekesnő kivételesen egy átlagos ruhában vonult végig Amszterdam utcáin, a hétköznapi viseletben pedig jobban kirajzolódtak testi hibái.
Szemmel láthatóan fiával közös drogpartit tartott a napokban Snoop Dogg. A rapper 18 éves gyereke legalábbis erre utaló képek sokaságát tette fel a Twitterre – írja a Mirror brit napilap.
A Sevilla elleni bajnoki után még szidta, a Manchester City legyőzését követően már az egekig magasztalta csapatát José Mourinho. Pedig a Real Madrid trénerének méregdrága öltönye is ráment a sikerre.
Nőverő sztárok 4. rész - Asszonyverésben talán Mel Gibson produkálta a legemlékezetesebbet, amikor két éve elpáholta akkori barátnőjét, Oksana Grigorievát. Minden bizonyíték ellene szólt, mégis olcsón megúszta.
Bármennyire is szeretik a testi kontaktust, a nőknek is vannak olyan napjaik, amikor nem okoz számukra élvezetet az érintés. Nem kell bonyolult dolgokra gondolni, de jó tudni, hogy melyek azok a testrészek, melyeknek érintése néha tabu. Ezeket gyűjtöttük most össze.
Továbbra sem találják azt a hivatásos rendőrt, aki ellen azért van érvényben elfogatóparancs, mert a gyanú szerint szerdára virradóra egy gödöllői szórakozóhelyen megkéselt és viperával többször megütött egy férfit – tudta meg az MTI.
Belgrád — Szerbia színeiben kajakozik tovább Benedek Dalma (30). A Nemzeti Sport értesülése szerint az MTK kajakozója az egyesületétől már ki is kérte a papírjait, így októbertől a szerbek versenyzőjeként folytathatja pályafutását.
Steven Seagalnak jól jönne egy nagyobb összeg adótartozása miatt, de nincs valami jó formában. Az akciófilmek pókerarcú királyának azt üzenték, le kellene fogynia ahhoz, hogy szerepet kapjon.
Döbbenetes lelkierőről tett tanúbizonyságot Lucho Gonzalez, a Porto focistája. A portugál csapat Zágrábban vendégeskedett, a BL csoportkörében a helyi Dinamo volt az ellenfele, vagyis nehéz meccs elé nézett.
Genk—Székesfehérvár — Ugyan az Európa-liga nem a Bajnokok Ligája, a második számú kontinentális klubsorozatban is szépen lehet keresni, így megéri jól szerepelni a Videoton labdarúgócsapatának.
Felfoghatatlan az a tragédia, ami Oroszországban történt. A halottkém szerint ugyanis, amellett, hogy kutyák marcangoltak szét egy 1 esztendős kislányt, bűncselekményre utaló – horrorisztikus – nyomokat is találtak a vizsgálat során.
Párizs — Rendőrök szállták meg a Closer magazin párizsi szerkesztőségét, hogy kézre kerítsék azt a fotóst, aki Katalin hercegnőről (30) a héten hatalmas vihart kavart félmeztelen fotókat készítette.
Tüntetésre járni Pakisztánban eddig sem volt életbiztosítás. Most kiderült: még a zászlók is veszélyt jelenthetnek. Egy férfi abba halt bele, hogy elégetett egy amerikai zászlót.
Budapest - Szulák Andrea mindennap hálát ad istennek, hogy olyan csodálatos gyermeke és párja van, mint Rozina és Gábor. A párja vállalkozó és főiskolára is jár, mégis igyekszik mindenben partnere lenni az énekesnőnek.
Peking–Tokió — Zászlóégetők, utcai tüntetők mellett kebelfestő művészek is bekapcsolódtak Kína-szerte az egyre nagyobb méreteket öltő Japán-ellenes tüntetésekbe.
Budapest — Noha négy lakóingatlana is van, Schmitt Pál egy bérelt lakásba költözött! Ezt a volt államfő a hot! magazin riporterének árulta el a Nemzeti Vágtán.
Budapest — Levette a lábukról a franciákat Király Linda (29). Az énekesnő Bob Sinclarnek írt dala, a Groupie ugyanis már hetek óta vezeti a francia slágerlisták élét.
Budapest - Radics Gigi (16) eljutott Hollywoodba! Mi több, a Megasztár idei nyertese Rihannával, Beyoncéval és más világsztárokkal egy helyen forgatott!
A londoni West Endre készül a Kecskeméti Katona József Színház Egérfogó című előadása, Cseke Péter (58) igazgató társulata áprilisban mutatkozik be a legendás Agatha Christie-színdarab őshazájában. A direktor szerint igazi műhelymunka folyik Kecskeméten, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Buborékok című előadásuk nyerte a legjobb előadás díját a Vidéki Színházak Fesztiválján.
Vicces videót készített egy szatirikus honlap Nagy-Britannia miniszterelnök-helyetteséről. Nick Clegg egy komoly beszédet akart mondani, de a vicces kedvű programozók átalakították a hangot, így olyan, mintha a politikus énekelne.
Harminchét egzotikus állat, illetve a belőlük készült termék szagát ismeri fel Cappy. Ez az első olyan kutya, amelyet az ilyen, illegális, állati eredetű árucikkek megtalálására képeztek ki.
A brit Michelle Rumsey sok más asszonyhoz hasonlóan azt hitte a fogyasztó tabletták majd segítenek neki egészségesebb életet élni. Tévedett. A nőnek csupán 10 éve van hátra az életéből a gyilkos szer miatt.