Döbbenetes lelkierőről tett tanúbizonyságot Lucho Gonzalez, a Porto focistája. A portugál csapat Zágrábban vendégeskedett, a BL csoportkörében a helyi Dinamo volt az ellenfele, vagyis nehéz meccs elé nézett.
Miután az olasz parlament szigorította a kiskorúakkal való szexuális visszaélés és a családon belüli erőszak büntetési tételeit is, a pedofília is bűncselekmény lett.
Genk—Székesfehérvár — Ugyan az Európa-liga nem a Bajnokok Ligája, a második számú kontinentális klubsorozatban is szépen lehet keresni, így megéri jól szerepelni a Videoton labdarúgócsapatának.
Felfoghatatlan az a tragédia, ami Oroszországban történt. A halottkém szerint ugyanis, amellett, hogy kutyák marcangoltak szét egy 1 esztendős kislányt, bűncselekményre utaló – horrorisztikus – nyomokat is találtak a vizsgálat során.
Az európai mobilitási hét és az autómentes nap keretében megrendezett eseményen a színházak színes programokkal, előadás-részletekkel, koncertekkel várják a közönséget.
A Magyarság Háza létrehozásáról 2010-ben döntött az Országgyűlés; a cél egy olyan intézmény létrehozása volt, amely széleskörűen bemutatja a magyarság szellemi kincseit.
A korábbi tervekkel ellentétben nem szerepel az atomenergia feladására vonatkozó vállalás a japán kormány által előterjesztett új energiapolitikai stratégiában.
Párizs — Rendőrök szállták meg a Closer magazin párizsi szerkesztőségét, hogy kézre kerítsék azt a fotóst, aki Katalin hercegnőről (30) a héten hatalmas vihart kavart félmeztelen fotókat készítette.
A kínai kormány azt ígéri, hogy ki fogja vizsgálni azt az incidenst, amelynek során tüntetők kedden megtámadták a pekingi amerikai nagykövet szolgálati gépkocsiját - jelentette a The Wall Street Journal internetes kiadása.
Tüntetésre járni Pakisztánban eddig sem volt életbiztosítás. Most kiderült: még a zászlók is veszélyt jelenthetnek. Egy férfi abba halt bele, hogy elégetett egy amerikai zászlót.
38 tonna, cukrot, hal- és húskonzerveket, valamint csecsemőtápszert tartalmazó segélycsomagot küldött Oroszország egy Il-76-os típusú repülőgéppel Szíriába.
A kétévenként kiosztott Lennon-Ono Grant for Peace nevű díjat az orosz punkegyüttes egyik bebörtönzött tagjának, Nagyezsda Tolokonnyikovának a férje, Pjotr Verzilov fogja átvenni - közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet.
A békéscsabai Jókai Színház és 15 békés megyei középiskola immár második alkalommal rendezi meg Ádámok és Évák Ünnepe címmel a középiskolák színészcsoportjainak közös kőszínházi bemutatóját a nagyszínpadon, a nyitó rendezvényt pénteken, a magyar dráma napján tartják.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége szerint az ágazatot érintő augusztusi árrés-átcsoportosítás miatt csaknem megduplázódott a kilátástalan helyzetbe került gyógyszertárak száma.