Nincs megállás! A Bors pincérversenyén immár a negyedik páros tagjaira szavazhatnak hétfő éjfélig telefonon és a borsonline-on. Így alakul majd ki a legjobb négy mezőnye.
A hétvégén a heves esőzések miatt ismét radioaktív víz folyt el a létesítményből, a súlyosan sugárszennyezett víz átjutott a tározók körül felhúzott védőgátakon, és vélhetően bejutott a Csendes-óceánba is.
Szóváltás után szándékosan gázolt el egy autós két férfit vasárnap délelőtt Dömösön - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
London - A szolgálati kocsijában csalta meg párját egy mentősnő – de a felszarvazott férfi jó előre megneszelte a dolgot, és rejtett kamerát helyezett el a kocsiban, hogy lebuktassa a párt.
Harmadik babáját várja a világsztár Már hónapok óta rebesgetik, hogy Gwen Stefani újra babátvár, majd szeptember végén egyik barátnője is elkotyogta a titkot, de eddig méghivatalosan senki sem erősítette meg a hírt. Gwen azonban a losangelsi Wallis Annenberg Centerbenlévő Művészetek Gáláján árulkodó kézmozdulatot tett, ezzel tudatva avilággal, hogy végre sikerült teherbe esnie.…
Te mivel szoktad indítani a napod? Futással? Tornával? Netán egy kis jógával? Hogy utóbbihoz, illetve magához a naphoz is meghozzuk a kedved, íme néhány szuper szexi, félmeztelen jógázó pasi!
Szóváltás után szándékosan gázolt el egy autós két férfit vasárnap délelőtt Dömösön - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
Gyurcsány Ferenc nem tud arról, hogy a Demokratikus Koalíciónak köze lenne a bajai videóhoz. Sajtóinformációk szerint a párt egyik aktivistája, egy solti roma önkormányzati képviselő készítette a bajai videót. A DK elnöke a Ma Reggelben azt mondta: etikai vizsgálatot indítanak az ügyben és ha szükséges, felelősségre vonják a párt aktivistáját.
Óriási szerelem az övék Bár már az első találkozáskor felfigyelt Kozso Keirára,eleinte csak munkakapcsolat volt kettejük között. Keira egy koncertszervezőirodában dolgozott, amikor Kozso besétált és a lány egyből belé szeretett. Azelső csókra azonban, a munka miatt még várni kellett. Az is kiderült, Keira hatalmas rajongója volt Kozsonak.Történt ugyanis, hogy egy nyaralás alkalmával…
A Philips egészségügyi és világítástechnikai vállalat hétfői negyedéves jelentése szerint főképp a gyenge gazdasági környezet árt a cégnek, és az is fogja visszafogni a következő negyedévekben.
A Bakonyi Kalandpark Kupa hatodik futamán az egyik versenyző kisodródott, aminek következtében letarolta az egyik vendéglátóhely teraszán ülőket. Itt egy amatőr felvétel a szörnyű balesetről.
Lemondásra szólította fel hétfőn Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (FN) elnöke Francois Hollande államfőt a 15 éves roma lány és családja kitoloncolásának ügye miatt.
Dömös alpolgármesterét és segítőjét gázolták el vasárnap a községháza előtti parkolóban - tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere hétfőn az MTI-t.
Rátalált a boldogság az énekesnőre A Megasztárban feltűnt énekesnő a Mokkában elárulta, amagánéletben és a karrierjében is nagyon jól alakulnak a dolgok. A CountryArrabona együttessel már régóta együtt zenél, és egyre szaporodnak afellépéseik. Arról is mesélt, a zenekar egyik tagja szerzett egy dalt, melyhező maga írt szöveget, így igazi”Melindás”, azaz pajkos, vidám nóta született. …
Meglepő kalandról mesélt a Borsnak Török Ádám. Besörözve, whiskyzve vezetett egyik koncerthelyszínükről a másikra Tibusz, szerencséjükre nem volt következménye a kihágásnak.
A hazai és a nemzetközi zenei élet nagy várakozása előzi meg a Zeneakadémia keddi, ünnepi gálaműsorát, amelyet az M1, a Duna World és a Bartók Rádió is élőben közvetít.