Az orosz államfő nem a kormány, hanem a régiókat irányító kormányzók teljesítményével elégedetlen, ezért helyezte kilátásba néhányuk távozását egy tegnapi tanácskozáson - közölte az elnöki szóvivő.
Gálffi László kapja idén a Gábor Miklós-díjat az Örkény Színház A vihar című előadásában, Prospero szerepében nyújtott alakításáért - közölte az elismerést odaítélő kuratórium elnöke.
Pontosan 567 alkalommal riasztották a japán légierő gépeit légtérsértés-gyanús esetekkel kapcsolatban 2012-ben, ami több mint két évtizedes rekordnak számít.
Több mint 300 könyvújdonság és mintegy 400 hazai író várja a látogatókat a csütörtök délután kezdődő XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenáris D és B épületében.
Kis híján tönkretette egy brit lelkész életét az a fiatal angol lány, aki heccből feljelentette a férfit szexuális zaklatásért. A nyomozás során került, a nő egy könyvből merítette az ötletet.
Az alaptörvény negyedik módosítása nem érint lényeges kérdéseket, és nem szűkíti, hanem bővíti az Alkotmánybíróság jogkörét - mondta Orbán Viktor a Die Weltben kedden megjelent interjúban. A beszélgetés teljes szövegét itt olvashatja.
Izrael hazai összterméke tavaly a negyedik negyedévben 2,6 százalékkal nőtt, a múlt év egészében pedig 3,2 százalékkal - közölte harmadik becslésében az izraeli statisztikai hivatal.
Tűz volt szerdára virradó éjjel egy győri olvasztóműben, a Sashegy-pusztai csarnoképületben. A tűzesetben ketten első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedtek.
Csütörtökön kezdődik és szombatig tart Közép-Európa legjelentősebb biztonsági és külpolitikai fóruma a GLOBSEC, amely már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Pozsonyban.
Az ország április elején kezdeményezte ezt William Browder, a Hermitage Capital amerikai befektetési alap vezetője ellen - derült ki szerdán a brit férfi ügyében összeült moszkvai bíróságon.