Mende - Bár tart még a pályafutása Erdei Zsoltnak (38), a korábban két súlycsoportban is profi világbajnok bokszoló már az utánpótlást is neveli. Karrierje lezárultával gyerekeket edzene, de ezúttal saját fia, Viktor (6) kapott alapos tréninget. Igaz, nem az ökölvívás művészetéből, hanem az apa örök szenvedélyéből – horgászatból.
BUDAPEST - Szabó Zsófi (24) újra szerelmes! Több mint egy év telt el, hogy a Jóban Rosszban sorozat színésznője és az egykori Fradi-vezér, Berki Krisztián (32) szakított.
BUDAPEST - Időszerű a gyermekvállalás – vallja Sipos Tomi (39), aki úgy tűnik, megirigyelte bátyjától a tökéletes családi harmóniát. Pedig korábban nagy nőcsábász hírében állt a fiatalabbik Sipos, ám évekkel ezelőtt lehiggadt, és megállapodott.
Budapest - Andy Vajna (68) és Palácsik Tímea hivatalosan is összeköti az életét. A producer és Tímea kapcsolata másfél éve kezdődött, de akkor még senki nem sejtette, hogy egy ilyen romantikus történet lesz belőle.
Otthonában, magatehetetlenül feküdt Chris Kelly az egykori Kris Kross együttes énekese, akire a zenész unokatestvére talált rá, atlantai házában. A 34 éves rappert azonnal kórházba szállították, ám az életét már nem tudták megmenteni.
Budapest – Nincs béke Cipő (†47) születésnapján sem. Miközben a rajongók és a család péntek este születésnapi megemlékezést tartanak a kistarcsai temetőben, ahol a Republic nemrég elhunyt énekese, Bódi László előtt tisztelegnek, az együttes dobosa keserűségében kifakadt a közösségi oldalán.
BUDAPEST - Szétestek az X-faktoros csapatok! Mint a Blikk is megírta, március végén feloszlott a Like formáció, április elején elköszöntek egymástól az Apollo 23 három tagjai, a napokban pedig újabb, egykor az X-Faktorban felfedezett csapat jelentett csődöt.
Kecskemét - Csak a hatalmas füstöt vettem észre az udvaromon állva – mondta a Blikk olvasó-riportere, aki elsőként fényképezte le, hogyan kapott lángra egy török kamion az M5-ös autópályán.
Szigethalom - Hónapokon keresztül, napi tizenhat órát dolgoztak a Tűzmadár nevű hajó készítői, akik csütörtökön bocsátották először vízre az Emese Park múzeumfalu legújabb büszkeségét.
Budapest - Milyen kívánságainkkal, hóbortjainkkal megyünk utastársaink idegeire? Hogyan flörtölünk, mivel hódítunk egy nyaraláson? Mindez kiderül Kordos Szabolcs új könyvéből, a Turista from Hungaryből.
Győr — A csapat norvég világsztárjai mutathatnak példát a Larvik elleni Bajnokok Ligája-döntőre (első meccs: vasárnap, 16.45, Larvik, visszavágó: jövő szombat, 15.15, Veszprém) készülő Győri Audi ETO női kézilabdázóinak.
Székesfehérvár - Ezüstrangadón focizhat pályafutása során először az MTK ellen Juhász Roland (29). A Videoton védője korábban nyolc évet töltött el a fővárosi kék-fehéreknél, s 2005-ben tőlük igazolt Belgiumba.
Mogyoród - Véget ér Michelisz Norbert (28) balszerencse-sorozata a túraautó-világbajnokság 2013-as szezonjában – ezt ígérik a csillagok, a számok és a lélektani előjelek is.
Jövő hét végén már 20. alkalommal rendezik meg az Országos Ifjúsági Sajtófesztivált, ahol több ismert arc mellett Till Attila (40) is jelen lesz. A műsorvezető programja sűrű, nemsokára második filmje forgatását is elkezdi.
Zalaegerszeg - Feketén veszi az inzulint több cukorbeteg, akiktől megvonták a korszerűbb gyógyszert. Egy 2012 tavasza óta életbe lépett rendelet szerint mostanáig azok, akiknek három hónapig 8-as érték fölé ment a vércukorszintjük, csak a korábbi szerhez juthattak hozzá.
BUDAPEST – Tökfejeket képzel a közönség soraiban ülők nyakára Az ének iskolájának egyik legkarakteresebb növendéke, Tóth Magdus (13), így oldja a lámpalázát.
Budapest — Stohl András (46) még zavartan érzi magát a Vígszínház színpadán, noha Eszenyi Enikő (51) a színház igazgatója, ünnepélyes keretek között mutatta be a társulat új tagjaként.
Luxemburg - 82 évesen hunyt el Adalbert Boros, a világ legismertebb koldusa. Boro, ahogyan a helyiek hívták, Magyarországon született, és az 56-os forradalom után Luxemburgot választotta második hazájának.
Budapest - Ilyen az igazi politikusi csel: egy lépés jobbra, egy balra, és máris megkerülhető az ellenfél. Igaz, ezt nem a parlamentben kellett előadnia Mesterházy Attilának (39), az MSZP-elnöke kisfiát, Attikát (9) tanította a trükkökre, s csak focilabdával.
Budapest - Az ombudsmanhoz fordul a Blikk, ha kihirdetik a hétfőn beterjesztett és kedden elfogadott „sumáktörvényt". Ez most Áder János köztársasági elnökön múlik: ha aláírja, akkor másnap hatályba is lép a közérdekű adatok eltitkolását lehetővé tévő jogszabály, amivel az állami, önkormányzati gazdasági társaságok, szervek könnyebben utasíthatják vissza, hogy gazdálkodásukról információkkal…