2013. május 19. vasárnap

máj. 19
0:42
Bréking: Nem nyert ByeAlex! (BorsOnline)
ByeAlex azt mondta,nem győzhet, ugyanakkor arra is biztatta a magyarokat, hogy ne legyenek kishitűek. A fél ország tövig rágta a körmét, hogy vajon milyen eredményt ér el a sokat ekézett magyar énekes, akinek titokban azért az is szurkolt, aki nem.
máj. 19
0:42
Tizedik lett ByeAlex az Eurovízión (Blikk)
Magyarországot képviselve tizedik lett ByeAlex a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A versenyt Dánia nyerte.
máj. 19
1:24
Újra megmozdult a föld Hevesben (hirado.hu)
A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengés rázta meg a Heves megyei Tenk település körzetét. Személyi sérülésről, illetve károkról nem érkezett bejelentés.
máj. 19
3:48
Ismerőse okozott halálos sérülést egy motorosnak Helvécián (hirado.hu)
A helyszínen életét vesztette az a motorral közlekedő férfi Helvécián, akinek egy ismerőse okozott halálos sérülést.
máj. 19
4:54
Hagyó példáját követhetik a rabok (Blikk)
Strasbourg–Budapest – Tömeges perekre számíthat a magyar állam Hagyó Miklós (46) nemrégiben hozott strasbourgi ítélete kapcsán.
máj. 19
5:12
Szigeti Ferenc azt üzeni: le a pocakkal! (Blikk)
Budapest – Testedzés 50 felett – ezt a munkacímet adta készülő könyvének Szigeti Ferenc (64), aki gyerekkora óta sportol.
máj. 19
5:30
Összefogtak Fruzsi ellen vetélytársai (Blikk)
BUDAPEST ‒ Egységfrontba tömörült Bertók Fruzsi (19) ellen két, még versenyben lévő társa, Ákos Luca (22) és Elbert Alexa (22).
máj. 19
5:32
Magányosan ünnepel ByeAlex (Blikk)
Malmö – Átírta a többség által várt forgatókönyvet, hiszen tizedik helyen végzett az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében ByeAlex (28), a siker azonban az égvilágon semmit nem változtatott rajta. Sőt!
máj. 19
5:48
Bálint Antónia gyermeket várt Bogdán Csabától (Blikk)
Budapest – Bálint Antónia (43) miatt tiltotta Szandit (36) az édesapja Bogdán Csabától (52), végül éppen az egykori szépségkirálynőnek köszönhetik, hogy 20 évvel ezelőtt összejöttek.
máj. 19
6:12
Harmadszor is: újra Tenknél rengett a föld (hirado.hu)
Az elmúlt három hónapban ez volt a harmadik földmozgás a térségben.
máj. 19
6:14
Lelőttek egy pakisztáni politikusnőt (hirado.hu)
Motorbiciklis merénylők lelőtték szombaton a pakisztáni Karacsiban Imran Hán egykori krikettcsillag pártjának egyik helyi vezetőjét.
máj. 19
6:16
Állandó halálfélelemben él - ma már be meri vallani Paris Hilton (hirado.hu)
Most először mesélt arról, miért kerítette hatalmába a halálfélelem.
máj. 19
6:24
Kínos: lopással vádolják Dukai Reginát (BorsOnline)
Kísértetiesen hasonlít egy másik divattervező munkájára az a felső, amelyben Dukai Regina pompázik. A modell állítja, szó nincs lenyúlásról, a ruha saját ötlete alapján készült. Nem ez az első alkalom, hogy a Sugarbird celeb tervezőit „plágiumvád” éri.
máj. 19
6:30
Autóval ütközött egy motoros Szolnokon (hirado.hu)
A motorkerékpár vezetőjét a helyszínről mentővel kórházba szállították.
máj. 19
6:32
Kétes hírű kolumbiai üzletember magángépét használta a Costa Rica-i elnök (hirado.hu)
Az eset miatt lemondott a közép-amerikai ország titkosszolgálati főnöke és Francisco Chacón tájékoztatásért felelős miniszter.
máj. 19
6:42
Újra iszik Pataky Attila (BorsOnline)
Két év alkoholstop után borba fojtotta az örömét Pataky Attila, miután a közönség tombolt elragadtatásában az Edda-musical premierjén. A zenész becsípett a bemutató utáni partin, és a sikeren felbuzdulva máris két újabb musicalt tervez.
máj. 19
6:44
Örökre elvesztek a 113 milliárdot érő festmények? (BorsOnline)
Lappangó magángyűjteményekbe kerülve végleg eltűnhet az a – szakember szerint – akár félmilliárd dollárnyi értéket jelentő műkincsegyüttes, amit ismeretlenek Kovács Dezső 2002-ben elhunyt műgyűjtő házából vittek el. A tizenegy éve húzódó örökösödési vita miatt a vagyont érő festmények százai szinte őrizetlenül hevertek a budai házban.
máj. 19
6:48
A múlt hetit megközelítő forgalom mellett ismét emelkedett a BUX (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 276,50 ponttal emelkedett a héten, az előző héthez képest 1,49 százalékkal nőtt, 18 779,57 ponton zárt pénteken.
máj. 19
6:50
Az EU bővítési biztosa figyelmeztette Moldovát (hirado.hu)
A jogállami intézmények megerősítését sürgette Stefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa szombaton moldovai tárgyalásain.
máj. 19
6:52
Felvonulásba hajtott egy autós Virginia államban: legalább ötven sérült (hirado.hu)
Az idős férfi, aki autójával a tömegbe hajtott, azt állítja, semmire nem emlékszik.
máj. 19
7:00
Stílust vált a Beatrice (BorsOnline)
Rock helyett gépzenét játszik majd a Beatrice. Nagy Feró szerint már öreg és lábszagú a rock and roll, ezért épp itt az ideje a stílusváltásnak.
máj. 19
7:06
Nielsen: értékben nőtt, mennyiségben csökkent az élelmiszerek forgalma (hirado.hu)
Az átlagosnál jóval nagyobb mértékű növekedést ért el egyebek mellett a vodka, a táblás csokoládé, a praliné, a liszt és a margarin.
máj. 19
7:08
A belvizes tavasz ellenére jók a terméskilátások Jász-Nagykun-Szolnokban (hirado.hu)
A napokban lehullott eső, illetve a nyárias meleg mérséklődése jótékony hatással volt mind az őszi, mind a kikelt, illetve kelésben lévő tavaszi növényekre.
máj. 19
7:18
Napi cuki: bébiboom a világ állatkertjeiben! (BorsOnline)
A zsiráf háremet tart, az orrszarvú füle mögé hormonadagolót ültetnek, más állatokat „kézből pároztatnak”. A világ állatkertjeiben örömteli szaporodási hullám indult meg – köszönhetően az orvostudomány fejlődésének. Budapest élen jár, sőt bizonyos tekintetben világelső.
máj. 19
7:20
Gólkirály lesz-e Böde? (BorsOnline)
A jelek szerint Böde Dánielt a legkevésbé sem zavarta, hogy ezúttal Győrben kellett megvívnia az MTK elleni, normál esetben pesti örökrangadót. Aki netán nem tudná, a Depeche Mode zenekar keddi koncertje miatt nem focizhatott a Puskás-stadionban a Fradi.
máj. 19
7:24
Eurovíziós Dalfesztivál: a győztes szerint nagyon erős volt a verseny (hirado.hu)
A zene képes összekötni az európai embereket - fogalmazott a 20 éves Emmelie de Forest.
máj. 19
7:26
Skorpió, kerüld a konfliktust! - napi horoszkóp (hirado.hu)
Az Oroszlán lírikus napra ébred, a Szűznek egészségére kell figyelnie, a Vízöntőre tárgyalások, megbeszélések várnak.
máj. 19
7:42
Figyelmeztet a bank: két hét maradt az árfolyamrögzítésre (hirado.hu)
Az árfolyamgát egy átlagos hitel esetében akár százezres megtakarítást és havonta akár több tízezer forinttal nagyobb pénzügyi mozgásteret jelenthet az adós számára.
máj. 19
7:54
Gundel Takács: Amilyennek a képernyőn látsz, olyan vagyok (BorsOnline)
Gundel Takács Gábor nem csupán napjaink legtöbbet foglalkoztatott televíziós műsorvezetője, de egyben a legnépszerűbb is. Amihez fog, azt sikerre viszi, legyen szó sportközvetítésről vagy éppen vetélkedőről. Milyen kisfiú volt, mikor lett Gundel, milyenek a féltett pillanatai? – többek között ezekről faggattuk.
máj. 19
8:00
Érkezik az újabb viharfront: itt csaphat le először (hirado.hu)
Késő délután érkezik.
máj. 19
8:12
Dáriusi kincsek lapulnak a hírhedt vezér széfjében (BorsOnline)
Április elején nyitotta ki egy szerb állami bizottság Josip Broz Tito néhai jugoszláv elnök Nemzeti Bankban őrzött titkos széfjét.
máj. 19
8:18
Önkormányzati választások kezdődtek Horvátországban (hirado.hu)
A polgárok a regionális és helyi önkormányzat képviselőtestületének összetételéről, és a megyék, városok, járások vezetőjének és helyetteseinek személyéről dönthetnek.
máj. 19
8:20
Változnak a menetrendek pünkösdkor (hirado.hu)
A pünkösd ünnepe miatt ma és holnap megváltozott menetrend szerint közlekednek a MÁV, a Volán társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai.
máj. 19
8:36
Ez határozza meg, lesz-e munkája a gyes után (hirado.hu)
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
máj. 19
8:48
Falloszmúzeummal csábít a messzi észak (BorsOnline)
Lantos Gábor, a Magyar Rádió riportere egyszemélyes expedíciója során száz napot töltött el a varázslatos északon. Fotózott sarki fényt, feröeri bálnát, utazott kutya húzta szánon, és kötetnyi tapasztalatát könyvben foglalta össze.
máj. 19
8:54
Új típusú vagonokkal kedvez a MÁV a bicikliseknek (hirado.hu)
Felújított kerékpárszállító vagonokkal segíti a Balaton körül kerékpározók vonattal utazását a MÁV.
máj. 19
9:24
Előkerülhet Maddie, az eltűnt kislány (BorsOnline)
A Scotland Yard egy húszfős gyanúsítotti listát állított ­azok­ról a személyekről, akiknek közük lehetett Maddie McCann eltűnéséhez. Még van remény?
máj. 19
9:26
Három Kovacsics kézizik (BorsOnline)
Bajnokok Ligája-győztes nővére, Anikó nyomdokaiba szeretne lépni a két Kovacsics fiú, Ferenc és Péter. Erre kitűnő esélyük van, hiszen mindketten a csurgói kézilabdacsapat játékosai.
máj. 19
9:30
Johnny Depp homár lett (hirado.hu)
És ez a legkevésbé sem vicc!
máj. 19
9:32
Több bogarat etetnének az emberekkel (hirado.hu)
Az ENSZ azt javasolja: az éhezés csökkentésére az emberiség jobban vonja be az étrendjébe a fehérjében gazdag rovarokat. Tudtunk nélkül ma is fogyaszthatunk rovarokat.
máj. 19
10:00
Magyarok nyerhetik a brit tehetségkutatót (BorsOnline)
Könnyek és ováció fogadta a magyar Attraction előadását, és most mindenki rájuk fogad.
máj. 19
10:06
Kaszával szúrta hasba ismerősét egy férfi (hirado.hu)
A háza előtt dolgozó 65 éves férfi a kezében lévő kaszával minden előzmény és előzetes szóváltás nélkül hasba szúrta az áldozatot.
máj. 19
10:08
Felakasztottak két embert Iránban (hirado.hu)
A két férfit kémkedés miatt ítélték el.
máj. 19
10:10
Napi három és fél órát tölt az átlagfelhasználó a weben (hirado.hu)
Egyre hosszabban időzik az átlagos nethasználó mobil eszközökkel az internetre csatlakozva – főként egyéb módon kevéssé kitölthető idejében.
máj. 19
10:18
Este nyolckor reggelizett a híres nőfaló (BorsOnline)
Krúdy Gyula halálának 80., születésének 135. évfordulója alkalmából Krúdy-évet hirdetett Óbuda. A Kéhli Vendéglő és a Mókus Sörkert Krúdy-negyedet hozott létre, s tisztelgő menüvel csatlakozott a Kisbuda Gyöngye étterem is
máj. 19
10:24
Tovább drágulnak a lakások Kínában (hirado.hu)
Kína 2010 óta próbálja hűteni a lakóingatlanok piacát, hogy visszafogja a gyors árnövekedését. Eddig sikertelenül.
máj. 19
10:27
Németh Kristóf és volt felesége nem tud elszakadni egymástól (Habostorta)
Mindketten szeretnének még egy gyereket, már csak az a kérdés... ...vajon egymástól? A Játékszín 37 éves igazgatója nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyszer még visszahódítja volt feleségét. Sőt, lehet, hogy ez az idő már nincs is annyira messze. Németh Kristóf és volt felesége is úgy nyilatkoztak az elmúlt hónapokban a napilapoknak, hogy nem tudnának egymástól örökre elszakadni. A színész…
máj. 19
10:29
A menyasszony férfinek, a vőlegény nőnek született (Habostorta)
Íme egy történet arról, hogy a szerelem valóban nem ismer határokat Sok nehézség leküzdése után pózol mosolyogva és vidáman a képeken Felix Laws és Helen Morfitt. Felix valójában nőnek, Helen pedig férfinek született, ám életük - és rossz házasságaik - során rájöttek, hogy valami nincs rendben... A felismeréshez, másságuk felvállalásához, majd a nemváltó műtétek sorához és a nagy egymásra…
máj. 19
10:54
Bizarr okból halnak ki a szarvasok (BorsOnline)
Egy új pisztrángfaj megjelenése nem várt következményekkel járt a Yellowstone nemzeti parkban: miattuk csökkent rövid idő alatt 16 százalékkal a szarvasok állománya.
máj. 19
11:00
Az olasz külügyminiszter Magyarországgal példálózott (hirado.hu)
A jelenlegi Európai Unióban nagy a különbség az egyes tagállamok között a polgári jogok helyzetét illetően - mondta a miniszter.

Keresés