2013. május 29. szerda

máj. 29
4:36
Élettársa fiával is végezni akart a kattant családirtó (Blikk)
Szigetszentmiklós - Előre kitervelte a családirtást Sz. Attila (†42), aki vasárnap délelőtt mészárolta le kedvesét, T. Tímeát (†34) és a nő édesanyját, Magdolnát (†56). Igaz, a férfi nem válthatta valóra teljesen tervét: úgy képzelte, hogy a nő 9 éves kisfiát is megöli, csakhogy a gyereket édesapja a hét végére magával vitte.
máj. 29
4:54
16 évet is kaphatnak a bundázók (Blikk)
Budapest - A hazai focifogadási botrány negyvenöt vádlottja közül nyolcan kerültek be abba a kiemelt csoportba, amelynek tagjait a múlt csütörtökön bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekkel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészség.
máj. 29
5:30
Embercsempészésért halálra ítélték Klapkát (Blikk)
Klapka György (85) életrajzi regényéből kiderül, hogyan keresett vagyonokat azzal, hogy az egykori berlini fal keleti oldalán élőket Nyugatra csempészte.
máj. 29
5:32
Két közös cég köti össze Détárékat (Blikk)
Budapest - Détár Enikőnek (49) és Rékasi Károlynak (50) válásuk során a gyermekelhelyezés mellett azt is végig kell gondolnia, hogy közös üzleti érdekeltségeikkel mitévők legyenek.
máj. 29
5:34
Caramel visszatért régi szerelméhez (Blikk)
Budapest - Visszatért két évvel ezelőtti szerelméhez Caramel (30)! Mint a Blikk megírta, az énekes nemrég közösségi oldalára tett fel egy olyan fotót, amelyen egy akkor számunkra még ismeretlen lány kezét fogta, de mostanra kiderült, hogy ez a lány nem más, mint Szilvia (20), akiről Caramel a múlt héten csak szűkszavúan nyilatkozott.
máj. 29
9:24
Videó: András a milliárdosok szabója (Blikk)
máj. 29
10:18
Szexi fotók készültek Tolvai Renyről (Blikk)
Az énekesnő teljes átalakuláson ment keresztül az utóbbi időben, ugyanis rengeteget fogyott, és még a megszokottnál is extrémebben öltözködik.
máj. 29
10:20
Beleevett a pizzába, amit másoknak vitt! - videó (Blikk)
Leette a pizza tetejét, majd kiszállította a megrendelőnek egy pofátlan pizzafutár Oroszországban.
máj. 29
11:12
250 milliárddal több jut a vállalkozásoknak! (Blikk)
250 milliárd forinttal többet lehet felhasználni egy szerdai döntést követően az MNB növekedési keretprogramjához. Ez annyit jelent, hogy a kereskedelmi bankok és a devizahitelüket kiváltani szándékozó kis- és középvállalkozások ennyivel többet kaphatnak. Az MNB programja állítólag jelentősen felpörgeti majd a gazdaságot.
máj. 29
11:14
Gyengült a forint délelőtt (Blikk)
máj. 29
11:16
Pornót néznek, padot égetnek az iskolában - videó (Blikk)
máj. 29
11:30
Titokban figyelte anyja a vécén lehúzott baba mentését! (Blikk)
Egészséges, és stabil állapotban van az a csecsemő, akit egy lakóépület nyilvános vécéjéből levezető, 10 cm átmérőjű lefolyócsőben találtak meg kedden, Kínában. Minden jel szerint az anyja is megvan.
máj. 29
11:48
Propeller vágta ketté a fiatal nőt! (Blikk)
Madaline Cole könnyűbúvárkodott egy ausztrál barátjával, amikor „elütötte" a víz alatt egy hajó a Kínai-tenger déli részén.
máj. 29
14:12
Anyatejjel itatta barátait a modell! (Blikk)
Saját anyatejét használta a tea ízesítésére a kétgyerekes énekes és modell Myleene Klass (35). A babáknak való nedűt azonban nem csak maga itta, hanem barátainak is azt adta.
máj. 29
14:12
Ilyen sérüléseket okoz a szex (Blikk)
Bár a szex élvezetes dolog, veszélyes is tud lenni. Biztosan mindenki fel tud sorolni legalább egy olyan alkalmat, amikor sérüléseket szerzett a pásztoróra alatt, az amerikaiaknak mindenesetre egy felmérés szerint a harmada közéjük tartozik. Egy biztosítótársaság most infografikán mutatta be a leggyakoribb szexuális baleseteket és még egy-két érdekes példát is felhozott.
máj. 29
14:14
Alsógatyát húzott a fejére a béna bankrabló! (Blikk)
Részegen, alsógatyával a fején próbált bankot rabolni egy férfi a Franciaországban – a rendőrség persze elkapta.
máj. 29
14:30
Michelisszel tesztelhettek a látogatók (Blikk)
A rendezvényen debütált az új Subaru Forester, a Honda új fejlesztése, az 1,6-os dízelmotor, ésa Mitsubishi Space Star
máj. 29
15:06
Ugyanazon a napon szült a két ikerlány! (Blikk)
Machias - Egyszerre esett teherbe, és egyszerre adott életet első gyermekének egy amerikai ikerpár, ugyanabban a kórházban.
máj. 29
16:54
Szilágyi-reklám készül a vébére (Blikk)
Budapest - Mozihőst faragtak Szilágyi Áronból (23). Az olimpiai bajnok kardozó, a tavalyi londoni ötkarikás játékok aranyérmese ráadásul főszerepet vállalt, egy kampányfilmben népszerűsíti az idei vívó-világbajnokságot, amelyet augusztus 5. és 12. között Budapesten, a SYMA csarnokban rendeznek meg.
máj. 29
17:30
Orosz rulett volt a pihenés Erősséknek (Blikk)
Nepál-Budapest - Végzetes hiba vagy előre nem látható balszerencse okozta Erőss Zsolt (†47) és Kiss Péter (†27) halálát a Himalájában?
máj. 29
17:32
Videó: Balázs egy repülő szárnyán ülve repkedett (Blikk)
máj. 29
17:48
Alkoholgőzzel rúg be, hogy ne hízzon a piától (Blikk)
Houston - Újfajta lerészegedési módszer hódít Amerikában: szárazjégre öntik az alkoholt és az így keletkező gőzt lélegzik be.
máj. 29
17:50
Eltűnt a kapitány a Concordiáról (Blikk)
Civitavecchia - Több mint 300 utast és a személyzetet hagyta cserben a Costa Concordia kapitánya, még ennyien voltak a fedélzeten, amikor ő és tisztjei már a szárazföldön voltak – derült ki egy most nyilvánosságra hozott bírósági jelentésből.
máj. 29
18:06
Fia iskolájáért küzd Kamarás Iván (Blikk)
BUDAPEST - Kamarás Iván (40) nagyobbik fia iskolájának megmentéséért küzd.
máj. 29
18:24
Kilézerezték Mujahid hegeit (Blikk)
Budapest - Eltűntek a hegek Mujahid Zoli (33) arcáról. Mint ahogy arról a Blikk korábban beszámolt, az egykori megasztáros lézeres arckezelésnek vetette alá magát, amire már évek óta vágyott, hiszen saját bevallása szerint a karrierjében is hátráltatták az évek óta az arcán éktelenkedő hegek.
máj. 29
18:42
Elvesztette otthonát a TV2 gyereksztárja (Blikk)
Budapest - Farkas Zsolti (13) a TV2 tehetséggondozó műsorában, Az ének iskolájában lenyűgözte a szakmát és a közönséget is, ami alighanem hatalmas elégtétel számára a sorstól. Attól a sorstól, amely az utóbbi időszakban nem kímélte őt és családját. Farkasék gyönyörű, tágas otthonukból a nyomasztó anyagi terhek miatt egy másfél szobás albérletbe kényszerültek.
máj. 29
19:00
Koronára vágynak az újrázó lányok (Blikk)
Magyarország – A rivális csatorna versenyén már megkoronázták, most azonban még nagyobb babérokra tör Kocsis Korinna (22).
máj. 29
19:18
Videó: Megnyerte A címlaplányt, aztán szingli lett Alexa (Blikk)
máj. 29
19:20
Vége a kilencéves büntetésnek (Blikk)
Az Európai Bizottság  tegnap azt javasolta a tagországok pénzügyminisztereinek, hogy szüntessék meg az emiatt kilenc éve folyó eljárást hazánkkal szemben. A bizottság szerint sikerült visszaszorítani az államháztartási hiányt, és úgy számol, hogy az a bruttó hazai termék 2,7 százaléka lesz, jövőre a 2,9 százaléka. Emellett az államadósság is csökkenőben van.
máj. 29
19:36
Óriás villamos jön (Blikk)
Budapest - Még a saját villamoshosszúsági rekordunkat is megdönthetjük hamarosan! A most az 1-es és 3-as megújuló pályán futó villamosokat ugyanis lecserélik a városvezetők.
máj. 29
19:38
Tüntettek a taxisok (Blikk)
Budapest - Molinókkal a kezükben vonultak a Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésére a taxisok, így tiltakozva a sárga színű kocsielőírás ellen.
máj. 29
19:54
Kislányokat tanítgat Radics Gigi (Blikk)
Budapest - Bármily furán is hangzik, de hercegnői etikettoktatására adta fejét Radics Gigi (16).
máj. 29
20:12
Balázs Fecó: Ez a nyár a munkáról szól! (Blikk)
Kétéves szünet után szombaton újra színpadra lép a Korál a pécsi Zsolnai-kertben, sőt a kilenc tervezett koncertből ötöt határon túli helyszíneken ad a 38 éve alakult legendás rockzenekar. Balázs Fecó (62) szólistaként is rákapcsolt, decemberben pedig ismét birtokba veszi a Budapest Sportarénát.
máj. 29
20:14
Közel került Liptaihoz az RTL Klub macsója (Blikk)
Budapest - Liptai Claudia (39) mellett pózolt az Éjjel-Nappal Budapest új sztárja.

Keresés