Kistarcsa - A március 11-én elhunyt Cipő (47) édesanyja, Gizi néni (72) arra kéri az egész országot: ne menjenek el a zenekar közelgő egri koncertjére.
Budapest - Régi sebeket tépett fel Király Viktor és Friderikusz Sándor találkozása Az Ének iskolája című szuperprodukcióban. Az énekesben tüske maradt, hogy Fridi zsűritagként ellendrukkere volt a Megasztár 4-ben.
Térd fölött libbenő, csinos miniszoknyában, trendi blézerben, arcát szőrmekabáttal eltakarva érkezett a bíróságra E. Ildikó, akit kisfia halálra éheztetésével gyanúsítanak. Őt és férjét is előzetesbe rakták, a zsaruk további felelősöket keresnek.
Rendőrök jelenlétében kutatta át volt szállásadója lakását VV Éva, értékeit azonban hiába kereste. Sőt, Tibor a telefonját is összetörte, amitôl a balhés szőkeség pánikrohamot kapott.
Nagy öröm egy nő számára, ha ismerősei mosolyogva gratulálnak áldott állapotához. Kivéve, ha a hölgy nem vár gyermeket. Ez utóbbi történt Horváth Évával, azonnal el is kezdett diétázni.
Berki Krisztián az egész mezőnyt tekintve a legmagasabb pontszámmal jutott be a moszkvai tornász Eb lólengés döntőjébe. Az olimpiai bajnok hetedik Európa-bajnoki aranyát nyerheti.
A rendőrség letartóztatta a bostoni robbantás életben maradt feltételezett tettesét, Dzsohar Carnajevet - jelentette itteni idő szerinthajnali négykor a CNN hírtelevízió.
Gyönyörű nőnek tartják kiskamasz tanítványai Szulák Andreát. Az énekesnőt váratlanul érték ugyan a bókok, de az ötösért cserébe a színpadon is bizonyítaniuk kell a bátor fiúknak.
Minden törvényes volt Ruttner György kihallgatásán. A jogász panaszt tett, amikor ügyvédi visszaéléssel és sikkasztással gyanúsították meg. A panaszát most határozottan elutasították.
Washington - A rendőrség pénteken helyi idő szerint valamivel este 9 óra előtt letartóztatta a bostoni robbantás életben maradt feltételezett tettesét, a 19 éves Dzsohar Carnajevet. Barack Obama amerikai elnök beszédében arra kérte a hatóságokat, derítsék ki a merénylet okát.
Hihetetlen, de alig egy éve rendelkezik csak mestervizsgával Faragó Zsuzsanna Suu sminkes, mégis sorban állnak nála a modellek. Többségük azonban nem szépülni, sokkolni szeretne.
Puzsér Róbert folytatja a Hajdú Péter elleni háborúját: most egy újfajta show-műsorhoz keresne szereplőket, amelyben kifigurázná a Frizbi műsorvezetőjét.
Ma délután rendezik meg az utolsó Critical Mass kerékpáros felvonulást: a menet a XIII. kerületi Szent István park alatti alsó rakpartról indul 15 óra 55 perckor és 16 kilométer megtétele után a Városligetben bringaemeléssel zárul a demonstráció.
Minden eddiginél nagyobb esélyük van a veszprémieknek arra, hogy bejussanak a BL négyes döntőjébe. Megvizsgáltuk, kinek mekkora szerepe van a menetelésben.
Kereken 100 centiméteres mellbőséggel büszkélkedhet a 27 éves kebelcsoda, akinek megmozdulásait több tízezres rajongótábor követi a legnagyobb internetes közösségi oldalon. Szabybéby nem titkolja: szívesen nyerne a Bors játékán.
Imádják a gyümölcsöket, szívesen szaladgálnak fel és alá, de idejük nagy részét még mindig anyjukba csimpaszkodva töltik a Nagyerdei Kultúrpark nemrég született gyűrűsfarkú makijai.
Tévéműsorban fogyott Ajay Rochester, de ismét annyit eszik, hogy bele is halhat. A hazai Nagy fogyás szereplője érti az ausztrál hölgy problémáját: leadni könnyebb a súlyt, mint tartani a formát.
Hajnalban indultak be a fűrészek a Kossuth téren, hogy kivágják az átépítés útjában álló fákat. Több tucat növényt vágtak ki. A Védegylet szerint jogszerűtlen volt a fakivágás, de hiába tiltakoztak.
Drámai pillanatokban ezúttal sem lesz hiány a VIASAT3 új műsorában, amelynek a címe: A dilemma. A műsorban tanácsot adó 25 civil döbbenetes dolgokat tud meg a látszólag kiegyensúlyozott, mindig mosolygó férfiról.
Többnyire győz a labdarúgó NB I-ben edzőváltás után lévő együttes, és ebből fakadóan holnap délután három pont megszerzésében reménykedhet a Diósgyőr a Ferencváros ellen.
Csepregi Évától tudta meg a Sorry magazin, hogy őrizetbe vették a zenekar billentyűsét, ijabb Jakab Görgyöt, akit azzal gyanúsítanak, hogy Amerikából behozott parfümök után milliárdos értékben nem fizetett jövedéki adót.
A jómódú polgári családból származó, gyönyörű, amerikai Katherine Russell áttért az iszlám hitre, hogy feleségül mehessen élete szerelméhez. Három éve egy kislányt is szült neki. Még mindig nem képes felfogni, hogy valóság az a rémálom, amire néhány napja ébredt: hogy az ő férje az a gyilkos szörnyeteg, aki felelős a borzalmas bostoni robbantásért.
Ma játszik a Bajnokok Ligájában még érintett Real Madrid, Barcelona, Dortmund és Bayern is. Mivel a bajnokság sorrendje eldőlt, a szombati bajnokikon is a BL-szereplés lesz a tét.
Budapest – Kevés olyan ember van, aki a szabadságát nem a napsütötte, tengerparti helyeken tölti el. Az egykori tőzsdeelnök, Szalay-Berzeviczy Attila (40) tavaly mégis úgy döntött, hogy 22 év hajtás után megszakítja a munkát egy évre, hogy bejárja a világ legzordabb helyeit.
A 23 éves Kayleigh Duff szerette volna megvalósítani az álmát, még mielőtt az agresszív rákbetegség elviszi. Kastélyban tartott lagzit, bár nem igazit.
Peking - Legkevesebb 124 halottja és több mint 3000 sérültje van a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban szombat reggel bekövetkezett 7-es erősségű földrengésnek.
A Ferrari klasszisa, Fernando Alonso agyondicsérte riválisát, Kimi Räikkönent, aki szerinte az eddigi három futamon mindannyiuknál jobban vezetett, míg a legerősebb kocsinak a Red Bullt tartja.
Évek óta különös szerelmi háromszögben él Tilda Swinton: egyszerre él együtt gyermekei apjával, aki jóval idősebb nála, és a szeretőjével, aki viszont17 évvel fiatalabb.
Csecsen testvérpár gyilkolt a bostoni maratonon, majd rendezett tegnap vérfürdőt az amerikai nagyvárosban. Rablás, túszejtés, lövöldözés zajlott a metropolis Watertown városrészében. A báty halott, öccsét tízezer rendőr üldözte.
Budapest – Szinte a Facebookon élik az életüket hazánk hírességei! Akik rendszeresen figyelik a közösségi oldalakat, pontosan tudják, merre jár és éppen mivel van elfoglalva kedvenc vagy éppen gyűlölt celebjük.