BUDAPEST – Húsz, kórházban töltött nap után hazaengedték Som Lajost (65)! A Piramis együttes egykori alapítóját márciusban vitte rohammentő a baleseti sebészetre, majd pszichiáter is kezelésbe vette.
BUDAPEST – Az összes hét végi fellépését lemondta az elmúlt hat hétben a Szombat esti láz miatt Vastag Csaba (31), aki öccse kedvesével, Mármarosi Tündével (25) meg is nyerte a hét végén a show-t.
Budapest — Karrierjük során sok mindent átéltek és megtapasztalták már, de egy alkalommal minden korábbinál meghökkentőbb ajánlatot kapott Rippel Feri (41) és testvére, Viktor (39).
A győzteseket, Mármarosi Tündét és Vastag Csabát szerelmespárnak gondolták, de Andit és Szilveszter gazdát is összeboronálták volna olvasóink a műsorban látottak alapján. Ez azonban csupán a párosok sikerét bizonyítja: jól adták át az eltáncolt érzelmeket a közönségnek.
Sanghaj — Kimi Räikkönent (33) nem lehet megtörni! Illetve, csak az autóját, a finn Forma–1-es pilóta elszántsága akkor sem lankad, ha Lotusa orrkúpja roncsolódik.
Budapest — A Kossuth-díjjal idén kitüntetett színésznőnek ugyan már komoly tortúra elhagyni a lakását, a díjnak nagyon örül, hisz, mint mondja, már egyáltalán nem számított rá.
London — Az Északi-sark után most a Déli-sark meghódítására készül Harry herceg, aki a Séta a sérültekkel elnevezésű kampány keretében vág neki több, korábban hadi sebesülést szerzett katonatársával bolygónk legdélibb pontjának.
Budapest — Egy úgynevezett folyadékáramlást segítő terápiának köszönheti látványos átalakulását Cseke Katinka (41), aki titkáról először a Blikknek beszélt.
Budapest — Nem fogadta el a VIVA Comet legjobb férfi előadója díjra való jelölést Majka (32), miután véleménye szerint az elmúlt év sikereit nem egyedül, hanem zenésztársaival együtt, Curtisszel és BLR-rel együtt ért el.
ZILLERTAL – Nem hagyta magát Hajdú Péter (38), hogy cimborái froclizzák, állta a fogadást, és félmeztelenre vetkőzött Ausztria egyik leghíresebb gleccserén, háromezer méter magasan.
Budapest — Nem fogadta el a legjobb férfi előadója díjra való jelölést Majka (32), miután véleménye szerint az elmúlt év sikereit nem egyedül, hanem zenésztársaival együtt, Curtisszel és BLR-rel együtt ért el.
Budapest — Pontot veszített a magyar jégkorong-válogatott a divízió I-es világbajnokságon. Hokisainknak nem bírtak a csoport egyik leggyengébb ellenfelével, Dél-Korea ellen hosszabbítás után...