Kaposvár - Hivatalosan is Rippl-Rónai József (1861 - 1927) festette a Fekete kalapos nő címet viselő festményt, amit 22 millió forintért árul egy kaposvári galéria.
Törökország - Elkápráztatta a török határőröket is, miután hatalmas sikerrel mutatta be látványos motoros trükkjeit a török Riviérán Herczeg Balázs, vagyis Tróger Mókus (37).
Budapest - „A csőd felé halad a magyar foci, 2012-ben eddig nem látott méretűre nyílt az olló a kiadások és a bevételek között" – fogalmazott a közelmúltban Muszbek Mihály (58) sportközgazdász, kiemelve a 4 milliárd forintot is meghaladja az élvonalbeli fociklubok vesztesége.
Nők ezrei tüntettek vasárnap Kairóban Murszi elnök mellett, miközben a parlamentben először ülésezett az ország alkotmányának átdolgozásával megbízott bizottság.
Augusztustól már utalvánnyal is lehet a tankönyvekért fizetni, egyelőre huszonhét helyen. Többen panaszolták, hogy miközben ingyen jár nekik a tankönyv, kaptak csekket és díjbekérőt is.
A Teherán elleni szankciók és az ország atomprogramja miatti szinte állandó nyilatkozatháború ellenére Irán valamennyi nyugati állam vezetőjét meghívta Haszan Róháni megválasztott elnök beiktatására.
London - A leginkább a balhéiról ismert Dereck Chisora (29) elvette Malik Scott (32) veretlenségét. Az angol profi ökölvívó a WBO betöltetlen nehézsúlyú nemzetközi bajnoki címéért csapott össze a találkozóig veretlen amerikai riválisával.
Gelsenkirchen — „So-lo-i" – magyar nyelvlecke, német focirajongóknak. A Sport Bild című német hetilap próbál útmutatót adni a szurkolóknak, hogyan kell ejteni Szalai Ádám (25) nevét.
A Magyar Nemzet Online azt írta, hogy értesülése szerint Csányi Sándor komoly szívműtéten esett át februárban, és emiatt határozott a visszavonulásról.
Az egyterű és a szabadidő-autók iránti kereslet nem csökken, és ezt pontosan látják a Fordnál is. A nagy sikerű Max-sorozat mellett az új Tourneo Connect is komoly vetélytárs lesz a piacon.
LOS ANGELES - Kanye West (36) rátámadt egy fotósra! Kim Kardashian kedvese úgy tűnik, nem bírja sokáig balhé nélkül, ugyanis míg éppen egy hete a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren hatalmas patáliát csapott, ezúttal ugyanazon a repülőtéren nekiesett egy őt felvenni fényképező fotósnak.
Zürich - A zürichi tó egy részét a svájci rendőrség már lezárta, amikor a hat teherautó begördült a 70 ezer vörös és sárga rózsával Tina Turner (73) és Ervin Bach (57) villájának 5500 négyzetméteres kertjébe.
A német biztonsági szolgálatok szorosan együttműködnek az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) német lapok vasárnapi beszámolói szerint.
Hajnali egykor szólalt meg az asszony telefonja, amelynek köszönhetően pár másodperc múlva megtudta, férje éppen félrelép. Három évvel később a kudarcélmény hatására edzeni kezdett. 2013-ban ő Wales legerősebb nője.
Boston - Szörnyű, hogy vannak emberek, akik képesek pénzt lopni a tragikus kimenetelű maratonfutást túlélő áldozatok kárára – háborodott fel Thomas M. Menino bostoni polgármester, de Audrea Gause (26) alattomos ügyeskedése nem csak őt, hanem egész Amerikát megdöbbentette.
Magyarország a jövőjébe és a fiatal generációk egészségébe fektet be azoknak a létesítményeknek az építésével, amelyekben a 2021-es vizes vb-t rendezik majd – emelte ki a Fidesz alelnöke.
Nem tudni hol készült a felvétel, ahogy azt sem, kapott-e a büntetést a kínai férfi, vagy a mai napig oktat. Biztonsági kamera rögzítette, ahogy verte a diákjait. Csak erős idegzetűek indítsák el a videót.
Varga Viktor (25) Indiába készül! Az énekes élete az utóbbi időben fenekestül felfordult, hiszen szakított menedzsmentjével, barátnőjével, Cinthya Dictatorral összebútorozott és külsejét is megváltoztatta. Viktor úgy gondolta, hogy a teljes változáshoz a lelki átalakulás is kell, ezért több hónapra az ázsiai országba utazik.
Hathetes pihenő után kezdték el az edzéseket a BL-győztes győri kézilabdás lányok. Az első edzésen azonban még a nyári emlékek képes beszámolója is terítékre került.
Budapest — Felgyújtották a Music FM műsorvezetőjét. Horváth Szilárdot nem terrortámadás érte, hanem kollégái egy tűzálló ruhát teszteltek rajta, olyat, amilyet az autóversenyzők is viselni szoktak.