Az aranyékszerek árának egymás közti rögzítése miatt vizsgálnak tizenhárom ékszerházat Sanghajban, köztük van a világ legnagyobbja, a hongkongi Chow Tai Fook is.
A miniszter kijelentette, hogy Moszkva továbbra is folytatni kívánja a párbeszédet mind a szíriai kormány képviselőivel, mind az ellenzék valamennyi csoportjával.
Még csak 11 volt hónapos Gabriella Gi-Ny Luong, amikor a kínok kínját kellett átélnie. Gyakorlatilag élve megfőtt az autóban, ugyanis édesanyja ottfelejtette a napon álló járműben.
A polgármester téves tájékoztatása miatt a városban élők és az ide látogatók egy része az országosan elrendelt veszélyhelyzet végéig, július 19-ig parkoláskor nem váltott jegyet, amiért a Gran Parkoló Kft. pótdíjat szabott ki - közölte a helyi Fidesz-KDNP frakcióvezetője.
Az év első hat hónapjában 2863 vállalkozás szűnt meg az ágazatban, a tavaly második félévi 2794 után - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből.
Bizonyosra vehető, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa újabb 0,25 százalékponttal 4,00 százalékra csökkenti az alapkamatot keddi ülésén - jósolták egyöntetűen londoni pénzügyi elemzők.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap elismeréseit vehették át hétfőn Budapesten az MTVA azon munkatársai, akik bekapcsolódtak az Árvízvédelmi Rádió munkájába és az árvízi tudósításokba.
Rómában már forgatják Sharon Stone új filmjét Sharon Stone amerikai filmszínésznő az egyik főszereplője a Pupi Avati olasz rendező által készülő filmnek. Róma központjában, a Piazza del Popolo terén már fel is vették az Un ragazzo d'oro (Aranyifjú) című film első jeleneteit a dívával - jelentették a római napilapok. Az 55 éves amerikai színésznő és Pupi Avati vonattal érkezett meg az olasz…
Táska mindig kell! Megkerestük az 5 legjobb nyári darabot szenvedélyes táskagyűjtőknek és persze azoknak is, akik még csak most kezdenek ráérezni a táskák varázsára. Ráadásul az áruk sem dönti romba a költségvetést!
3800 forintért vehet félmeztelen hősöket hétfőtől mindenki, aki támogatni szeretné a New York-i tűzoltókat. Aki fizet a 2014-es naptárért, hozzájárul ahhoz, hogy tréningeken vegyenek részt az urak, illetve a felszerelésüket fejleszteni tudják.
Nem lehet azzal vádolni a Real Madrid sztárját, Sami Khedirát, hogy nem gondoskodik a családjáról. A focista a hírek szerint kb. 8 millió euróért (2,4 milliárd Ft) épített két házat szeretteinek.
A ló nem számít járműnek, legalábbis az egyik népszerű gyorsétteremnél. Pontosabban: lovasok nem használhatják az autósoknak fenntartott külső kiszolgálóhelyet. Ebből ugyan nem következik rögtön, hogy akkor a lóval érkezők bevihetik az állatukat az étterembe, mégis megtörtént ilyen az étteremlánc egyik üzletében.
A daganatos, haemophiliás és krónikus ízületi gyulladással kezelt gyermekek a táborban olyan tevékenységeket próbálhatnak ki, amelyekre betegségük miatt máshol nincs lehetőségük.
A minisztertől amiatt vonták meg a bizalmat, mert a NATO vezette nemzetközi erők növekvő mértékű csapatkivonásaival párhuzamosan biztonsági szempontból újra kritikus helyzetbe került Afganisztán.
Az 1456-os győzelem a magyar történelem egyik csúcspontja volt - hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter a nándorfehérvári diadal emléknapján Budapesten.
Mind az eurózónában, mind az Európai Unió egészében nőtt az államadósság hazai össztermékhez (GDP) viszonyított aránya az első negyedévben - közölte az Eurostat.
Újságírók tömege lepte el az észak-londoni Paddington kerületet, az itt található St. Mary's Kórházba szállították be ugyanis ma hajnalban a vajúdó Katalin hercegnőt.
A szíriai felkelők elfoglalták hétfőn az északi országrészben fekvő Hán el-Asszalt, az egyik utolsó várost Aleppó tartomány nyugati részén, amely még a kormányerők kezén volt.
Két embert őrizetbe vettek hétfőre virradóra az egyik párizsi előváros, Trappes közelében, ahol a zavargások harmadik éjszakáján már csak szórványos incidensek történtek, s a nyugalom kezd visszatérni.
Egy éven keresztül verte és erőszakolta 12 éves nevelt kislányát egy 33 éves gamási férfi. A lány öngyilkosságot kísérelt meg, mert már nem bírta a brutalitást. A férfi ellen vádat emeltek.
Büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Nyomozó Ügyészség abban az ügyben, amelyben korábban a bíróság elítélte Vágó Lászlót, a 2006-os őszi zavargások egyik helyszíni rendőrparancsnokát.
A következő felvételek alapján nehéz elképzelni, hogy két évvel ezelőtt a videóban szereplő lány még fiú volt, a fiú pedig lány. A sokat szenvedett tinik most végre egymáséi lehettek. Korábbi barátaikat ugyan elveszítették, de családjuk támogatását és egymás szerelmét soha.
A vártnál kisebb profitot ért el a Microsoft, elsősorban a személyi számítógépek iránti keresletcsökkenés miatt, aminek a hatására mérséklődött a szoftverek iránti kereslet is.
Az egyik whitefieldi Meki McDrive-jába egy nő a lányával, egy lóval és egy pónival érkezett. A személyzet nem szolgálta ki őket, ezért bevitték a pónit az étterembe, ami bent megszabadult a székletétől.
A Fidesz szerint több száz kistelepülés iskolája és pedagógusállások ezrei menekültek meg annak köszönhetően, hogy az állam átvállalta az iskolák fenntartását.
Saját költségvetéséből korszerűsíti lillafüredi és pálházi kisvasútját az Északerdő Zrt., a cég idén erre 50 millió forintot költ - közölte a társaság.
A Jóban Rosszban producerével jött össze a sorozatszínésznő Szabó Zsófi tényleg Jóban Rosszban együtt van filmes társaival, a Blikk fotóinak tanúsága szerint annyira, hogy összejött a sorozat producerével, Nagy Tamással. A bulvárlap kérdésére egyikőjük sem tagadta, hogy több van köztük puszta barátságnál. "Való igaz, hogy néhány hete több van köztünk egy egyszerű munkatársi viszonynál. De…
Debreczeni József szerint figyelmeztetés a másodfokon, a volt titokminiszter ügyében ítélkezők számára a Varga Béla nyugalmazott hadbíró ellen közelmúltban indított több eljárás.