Egy időre véget vethet a féktelen bulizásnak Lindsay Lohan. A drog- és alkoholproblémákkal küzdő színésznő ugyanis a gyógykezelés után visszaköltözik szüleihez.
Budapest – Dr. Csont nyolcadik évadja turkál a hullákban a képernyőn, akárcsak a figura szülőanyja, a bűnügyi antropológusként dolgozó orvos, dr. Kathy Reichs.
Huntsville – Mi játszódik le egy emberben a kivégzés előtti pillanatokban? Mire gondol? És mit mond azoknak, akik ebben a végtelen percben a környezetében vannak?
Idén is több százezer ember vett részt a Budapest Pride-on. Az esemény kiemelt rendőri jelenlét mellett zajlott, ugyanis nyolc ellentüntetést is jelentettek a vonulás több pontján. A rendezvényt nem zavarhatta meg a kordonok mögül kiabáló maroknyi ellentüntető, utána azonban három felvonulót megtámadtak a Nyugati térnél.
Ha összegyűjteném a baráti és ismeretségi körömből azokat a 30 feletti nőket és férfiakat, akik párt keresnek, nem lennének kevesen. Ráadásul körülbelül ugyanannyi nő, mint férfi.
A 12 éves Josh Hassan csak a labdáját kereste, amikor elvesztette egyensúlyát, és fennakadt egy tüskés kerítésen. A kerítés átszúrta a mellkasát, a tűzoltóknak kellett kivágni őt onnan, hogy kórházba tudják szállítani.
Hiába “kopogtattak” a kommandósok a drogdíler lakásának ajtaján, a férfi nem bizonyult készséges vendéglátónak. Sebaj, a lángvágó megoldotta a problémát. H. Dezső birodalmában amfetamnint, extasyt és marihuánát foglaltak le.
Öt év kihagyás után ismét ringbe lépett Chamie Gina, és persze nyert, megvert egy olasz bokszolót. A Gina ugyan színművésznőnek is tanult, ám időközben rájött, hogy a profi ökölvívásban sokkal többre viheti.
Budapest - Több év után ismét képernyőn Bárdos András, aki tapasztalata ellenére nap mint nap dolgozik azon, hogy versenyben tudjon maradni a fiatalokkal. És bár kerek az élete, ha újrakezdhetné, lehet, hogy pár dolgot másként csinálna.
Sopron – Az Egyesült Államokból érkezett Papa Roach, majd az utána következő Billy Talent koncertje alatt szinte már ki lehetett tenni a megtelt táblát a huszonegyedik VOLT Fesztivál kapujára péntek éjszaka.
Victoria Beckham most sem hazudtolja meg önmagát: a divat sokkal fontosabb számára, mint a józan ész. A focistafeleség bőrkabátban járkál a legnagyobb forróságban.
A 3 éves kislány anyukájával együtt ment át szabályosan egy gyalogátkelőn, amikor átgázolt rajta egy szinte a semmiből felbukkanó bringás. A kislány súlyos koponyasérülést szenvedett, és mindkét szemére megvakult. A biciklis megállás nélkül továbbhajtott.
Budapest – Hatvan egykori Malév-pilótának adhat munkát az új hazai légitársaság, mely a szimbati Magyar Nemzet információi szerint a Sólyom nevet kapná és már augusztusban árulná a jegyeit európai és közel-keleti országokba.
A 92 éves iraki farmer együtt tartotta második esküvőjét két unokájáéval, és a menyasszonyok kora is nagyjából megegyezett. A tata azt mondja, ugyanolyan fickós, mint a húszévesen.
Bécs – Békésen sétálgattak, vásárolgattak az emberek a Mariahilfer strassén péntek délután, amikor a K. Uhren ékszerboltban lövések dörrentek, majd három napszemüveges férfi rohant az utcára, az egyikük nagyon bicegett és 30 méter után összeesett.
Minden idők legbiztonságosabb olimpiáját szeretnék megrendezni az oroszok Szocsiban, ezért a belügyminiszter, Vlagyimir Kolokolcev bejelentette, 37 ezer rendőr lát majd el szolgálatot a téli ötkarikás játékokon.
A topmodell Jude Law volt feleségének, Sadie Frostnak vásárolta a méregdrága ékszert születésnapjára, amitől a színésznő jelenlegi barátja kibukott. Az ő ajándéka ugyanis nem volt ilyen fényes.
A fiatal lány végzős volt a gimiben, és várta színjeles bizonyítványát, na meg az érettségi bankettet. Pár órával előtte az iskolában rosszul lett, és meghalt.