Februártól kapható majd potom 120 000 dollárért az új P85D. A két motorral (az első és a hátsó kerekeket is másik motor hajtja) felszerelt autó 3,2 másodperc alatt gyorsul 60 mérföldes sebességre. A két motor összesen 691 lóerős, az autó … Folytatás
Százegy kapszulában több mint egy kilogramm kokaint akart a testében Magyarországra hozni egy férfi. A nigériai csempészt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták a pénzügyőrök.
Megszületett Hujber Noa, Hujber Feri és felesége, Cynthia kislánya. A pici érkezéséről jelenleg még nem sok mindent tudni, de az anyuka közösségi oldalán olvasható infók szerint alaposan megdolgoztatta édesanyját.
Péntekre virradóra érte el az esőzés a várost, négy pataki áradt meg, volt olyan utca, ahol két méter magas állt a víz. Egy 57 férfi meghalt, mikor hazafelé sétálva elsodorta a víz. A város lakóit arra kérik, hogy ne hagyják … Folytatás
A szlovén EU-biztost visszadobta az Európai Parlament, és tegnap vissza is lépett a jelöltségtől. Csakhogy a szlovén kormánypártok képtelenek megegyezni, hogy kit küldjenek helyette. A jelölt amúgy az energiaunió ügyét kapta volna, és még elnök-helyettes is lehetett volna. A szlovén … Folytatás
Az EU-szkeptikus kis párt az EP-választásokon jól szokott menni, de a londoni parlamentbe még sosem tudott bejutni. Ez most sikerült, egy csütörtöki időközi választáson simán nyert a jelöltjük, aki korábban konzervatív képviselő volt, de átállt. Nigel Farage nagy megeleptést ígér … Folytatás
Európa legfiatalabb pomponlánya Kovács Dorka, aki nemrég Spanyolországban lett bajnok. Arnold Schwarzenegger is gratulált neki. Most a világbajnokságra készül.
Óriási a nyomás az orosz rendezőkön: úgy kell jól vizsgázniuk, hogy csak három hete adták át a pályát, ráadásul Jules Bianchi balesete miatt a biztonsági intézkedéseken is szigorítaniuk kellett.
A 44 éves János előzetes szóváltást követően leszúrta élettársát Dabason. A szerencsétlenül járt nő a helyszínen meghalt. János felhívta egy barátját, akinek elmesélte, hogy mi történt. A barát hívta ki a rendőröket. Dabason hiába keresték a férfit, végül a leszúrt … Folytatás
A Capa Központ a Fotóutca Fesztivál keretében kért meg 12 képzett, hozzáértő és tehetséges fiatal magyar fotóst, hogy négy napon keresztül készítsenek képeket a pesti életről az instagramra. A képeket itt lehet követni.
A 15 éves Playboy ünnepi lapszámában utoljára vetkőzik Magyarország első Playmate-je és először szerepel férfi a címlapon Kiss Ádám személyében. Nagyinterjú a stand-up legismertebb arcaival, a bemutatatjuk a világ 7 új csodáját. A megújult playboy.hu-n mindennap friss tartalmak, videók a … Folytatás
Santa Monica - Az Esmeralda Amanda Gosling nevet kapta Eva Mendes és Ryan Gosling kislánya, aki szeptember 12-én látta meg a napvilágot a Santa Monica-i Prividence St John egészségügyi központban.
A Dombóvárról a Déli pályaudvarra közlekedő személyvonat összeütközött az Alba Volán autóbuszával Nagylók állomásnál, a vasúti átjáróban. A busz sofőrje a helyszínen meghalt - közölte a Mávinform péntek reggel az MTI-vel.
“Meg vagyok elégedve, jól dolgoztak a fiúk, jobban is, mint vártam, ezért is vagyok rendkívül nyugodt” – jelentette ki a Liszt Ferencen, mielőtt Bukarestbe indult volna magyar válogatottal.
Oroszország - Az ifjú pár számára biztos, hogy felejthetetlen lesz az a nap, amikor kimondták a boldogító igent. A gond csupán az, hogy nem feltétlenül az esküvői ceremóniára, hanem egy brutális, de mégis szerencsés kimenetelű balesetre fognak emlékezni.
Salgótarjánban kampányolt a miniszterelnök, ahol új ipari parkot ígért. Aztán elárulta, hogy kin látszik, hogy hány választás volt már ebben az évben az országban.
A Miss World Hungary szépségkirálynői látogatják meg ma a Bors szerkesztőségét, akiket Sarka Kata is elkísér. A három szépséget kérdezhetik olvasóink praktikákról, titkokról és tervekről.
Malala Juszufzai a legfiatalabb, aki valaha Nobel-díjat kapott. A 17 éves pakisztáni lány túlélte a tálibok támadását. Azért lőttek rá, mert blogolt az iskola fontosságáról. Kailas Szatiarthi Indiában küzd a munkára kényszerített gyerekek kiszabadításáért.
2005-től létezik a tésztahívők vallása, na ennek tagja az ausztrál Simon Leadbetter. A fiatalember tésztaszűrővel a fején szeretett volna szerepelni a jogosítványban, de nem engedték neki. Ő ezt úgy értelmezte, hogy korlátozzák a szabad vallásgyakorlásában. Áll a bál. Minden egyes karaktert … Folytatás
Egy 33 éves salgótarjáni nőnél 2012. júliusában kikapcsolták a gázt, mert nem fizette a számlákat. A nő egy ismeretlen szakival, a plombák felszakítása után visszakötötte a gázt otthonába és két évig korlátlanul és méretlenül használta azt. A nőt 450 ezer … Folytatás
Rengetegen imádják, már saját közösségi oldala is van a fővárosi állatkert egyik legnagyobb kedvencének, Ashának. A pici elefánt jövő hét kedden lesz húsz hónapos, súlya pedig lassan közelít az egy tonna felé.
Jokkaicsi - Philippe Bianchi soha nem akarja megnézni a fia szörnyű balesetéről a videót. Jules Bianchi (25) édesapja és felesége Christine az autóversenyző kórházi ágya mellett ad erőt a pilótának, hogy megnyerje az életéért vívott harcot.
Violeta Bulc egy hónapja a fejlesztésért, stratégiai projektekért és a kohéziós politikáért felelős miniszter Szlovéniában. A korábbi jelöltöt, Alenka Bratuseket szakbizottsága nem támogatta jelöltként, ezért visszalépett. (MTI)
Még a héten kinevezhetik az állami reklámügynökség, az NKÜ vezetőjét. Ő politikához kötődő ember lehet, de kaphat egy szakmai helyettest. Azt még nem tudni pontosan, hogy mi lesz az NKÜ feladata, és hogy valóban kiszoríthatják-e a magáncégeket az állami hirdetések szervezéséből.
Kendall Jenner lehetett az, aki bekavart Selena Gomez és Justin Bieber boldogságába. Az énekesnő azt állítja, Kim Kardashian húgával csalta őt a tinisztár.
Meghalt Macedóniában egy brit férfi, aki gyanú szerint az ebola vírus hordozója volt. A hatóságok karantén alá helyezték azt a szállodát, ahol a brit férfi lakott, és nem engedik ki az ott tartózkodó másik britet és a személyzetet sem.
A pennsylvaniai házaspár kisfia borzasztó rendellenességgel született. A hithű katolikus Jenna Gassew és Fan Haley mindössze négy óráig mondhatták magukat szülőknek, ebbe az időbe végül csak a megkeresztelés fért bele.
700 millió köbméter gáz tárolásáról állapodott meg az orosz állami óriáscég a magyar kormánnyal. A magyar állam tavaly vásárolta meg a hazai tárolókat. A tárolásért a Gazprom bérleti díjat fizet. Amit már egyszer már áthoztak Ukrajnán, azt érdemes elrakniuk, hátha … Folytatás
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elrendelte a bukaresti nagykövetség teljes készenlétét, valamint megerősített konzuli szolgálatát a hétvégére a szombati román-magyar labdarúgómérkőzés miatt – közölte Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke pénteken. A fotón látható szurkolók már a Nyugatinál várják a különvonat … Folytatás
Vége a háborúzásnak a színésznő és egykori szerelme, Ashton Kutcher között. Jelenleg annyira jóban vannak, hogy Moore együtt ünnepelte Kutcherrel a színész lányának születését.
Egy svéd kreatív cég idén év elején újított be egy forradalmian új sampon és hajápoló reklámmal. Világszerte hatalmas sikereket ért el az úttörő ötlet, amit most egy rákellenes civil szervezet is újragondolt.