2014. október 10. péntek

okt. 10
5:24
Utoljára lehet mozgóurnát kérni a jegyzőtől (Infostart)
Pénteken 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár, ezt követően már csak a szavazás napján, a szavazatszámláló bizottságnál teheti ezt meg.
okt. 10
5:24
Haladunk a korral? (Alternatív Energia)
2017-ben jöhet az e-jegy a tömegközlekedésben - Londonban épp most "megy ki a divatból".
okt. 10
5:24
Visszalépett az egyetlen jelölt - mindenki örül (ATV)
A lakosok elfogadják a városvezető döntését.
okt. 10
5:26
Politikusvagyonok feleségek nevén (Alternatív Energia)
25-30 százalék felett értékkülönbség esetén feltűnő értékaránytalanságról lehet beszélni.
okt. 10
5:28
Végvárakra lenne szükség (Alternatív Energia)
Farkasházy Tivadar úgy gondolja, ha kinevetheti a hatalmat, az a szabadság érzetét adja.
okt. 10
5:30
Élet a függöny mögött (Alternatív Energia)
Fel tudja-e oldani a Nyugat az Orbán-rendszer paradoxonát? - Európának támogatnia kell a magyarországi társadalmi ellenzéket.
okt. 10
5:32
Goodfriend: a tények egyértelműek, és aggodalomra adnak okot (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok elkötelezetten támogatja az erős és életképes civil társadalmakat.
okt. 10
5:34
Élőlánc a Városligetért a Városligetben (Alternatív Energia)
Élőlánc a főváros első közparkjának megmaradásáért.
okt. 10
5:36
Mécs Imre gyanúsított (Alternatív Energia)
Az eljárás a 15 személy meghallgatásával kezdődött csütörtökön és várhatóan kedden folytatódik.
okt. 10
5:38
Jogellenes a szegregáció Gyöngyöspatán (Alternatív Energia)
okt. 10
5:40
Huszonhét gyerekkel fajtalankodott (Alternatív Energia)
Csaknem harminc iskolás gyereket molesztált egy magát tanárnak kiadó férfi.
okt. 10
5:42
Tűzfalfestés és zöldítés Újlipótvárosban (Alternatív Energia)
„Zöldfalat” is telepítenek a festett képhez Budapest XIII. kerületének újlipótvárosi részén.
okt. 10
5:42
Olaszország bedobja a törülközőt (Alternatív Energia)
Róma véget vet a bajba került menekültek megsegítésére irányuló Mare Nostrum programnak.
okt. 10
5:42
Törökország nem akarja megmenteni a kurdokat (ATV)
Elemzők és amerikai tisztviselők szerint Törökország azért habozik, hogy a NATO második legnagyobb katonai erejének bevetésével megmentse Kobanit, mert attól tart, hogy így a kurdokat erősítené meg, akik már régóta autonómiát követelnek Ankarától. Az Iszlám Állam előretörését ugyanakkor csak ők tudnák megállítani a szárazföldön – a bombák ugyanis nem elegendőek.
okt. 10
5:44
Amerikáig ér a pancsolás (Alternatív Energia)
Ronthatja a tokaji versenyképességét a szabálytalan borházasítás - feljelentést tettek.
okt. 10
5:46
Az ipar után az export és az import is esett (Alternatív Energia)
A visszaesés valódi okainak kiderítéséhez a jelek szerint meg kell várni a két hét múlva esedékes részletes számokat.
okt. 10
5:48
Molnár Gyula, Újbuda MSZP-s polgármesterjelöltje (Alternatív Energia)
okt. 10
5:50
Új biztost állít Szlovénia (Alternatív Energia)
Navracsics portfólióját megkurtítanák.
okt. 10
5:52
Törökország nem száll be (Alternatív Energia)
Ellentmondó értesülések Kobaniból - A NATO nem tervez ütközőzónát.
okt. 10
5:54
Elfogadták Renzi reformtörvényét (Alternatív Energia)
Az olasz szenátus bizalmat szavazott Matteo Renzi kormányának.
okt. 10
6:00
Taylor újra a trónon (Alternatív Energia)
Jermain Taylor középsúlyú világbajnok pontozással legyőzte az IBF világbajnokát, Sam Solimant.
okt. 10
6:02
Bianchi 212-vel hajtott a balesete előtt (Alternatív Energia)
Nem adja ki a videofelvételeket az FIA, ezzel védi a francia pilótát.
okt. 10
6:04
Vállalom a véleményemet (Alternatív Energia)
Kováts Kriszta a Mamma Mia fogadtatásáról, nézetkülönbségekről és a terveiről.
okt. 10
6:06
Fél térden a félholdasok (Alternatív Energia)
Eb-selejtezők: könnyed feladat vár a belgákra, hollandokra, olaszokra.
okt. 10
6:18
"Harcolni fogok az életért": Kórházba került Mihail Gorbacsov (ATV)
Kórházba került Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője - jelentette csütörtök éjjel az orosz sajtó. A 83 éves politikus kijelentette: harcolni fog az életért.
okt. 10
6:20
Zéró toleranciát hirdetett az MLSZ (ATV)
Az elmúlt hetekben csaknem 90 ezer szurkolói kártyát váltottak ki a hazai focikluboknál - legalábbis az MLSZ statisztikái szerint. A kártyával a futballhuligánokat akarják kiszűrni a mérkőzésekről. A szövetség mellett a klubok is csatlakoznak az UEFA, és a FIFA rasszizmus-ellenes kampányához. Az ilyen megnyilvánulásokért ugyanis több tízezer eurós büntetések járnak.
okt. 10
6:22
Amerika fél az ebolától (ATV)
Egynapos sztrájkot tartott New Yorkban csütörtökön mintegy 200 repülőgép-takarító az ebolától való félelem miatt, az amerikai kongresszus több tagja pedig azt sürgette, hogy tiltsák meg az Egyesült Államokba történő beutazást a járvány által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokból.
okt. 10
6:36
Vészhelyzetben (Alternatív Energia)
Találtuk: http://blog.joljarok.hu/
okt. 10
6:36
Nem elég a légicsapás: tovább terjeszkedhet az Iszlám Állam (ATV)
Az Egyesült Államok csütörtökön kilenc légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) terroristái állam ostromolt észak-szíriai Kobani városnál - közölte az amerikai középső parancsnokság, amelyhez a Közel-Kelet tartozik.
okt. 10
6:38
Áldozat (Alternatív Energia)
Naiv, nagyon is az sajnos a demokratikus ellenzék.
okt. 10
6:38
Rengeteget költünk lelki bajokra (ATV)
Bár az utóbbi években csökken a kezelt pszichés betegek száma, így is több mint 10 millió doboz antidepresszáns és antipszichotikum fogy évente.
okt. 10
6:40
Előfizetési felhívás (Alternatív Energia)
Népszava, 1881. január 2.
okt. 10
6:40
Kim Dzsong Un húga vezeti Észa-Koreát? (ATV)
Kim Dzsong Un húga vezetheti Észak-Koreát – ezt állítja egy észak-koreai disszidensekből álló szervezet. Sokan azért kezdtek találgatni, mert a diktátor már több mint egy hónapja nem állt a nyilvánosság elé, sőt, még a nemzeti ünnepen sem jelent meg.
okt. 10
6:42
Lesújtó vélemény (Alternatív Energia)
Die Presse.
okt. 10
6:42
Újraindulhat a Főtáv-per (ATV)
A felmentő ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a több mint négy éve húzódó Főtáv-ügyben a bíróságnak - írta pénteki számában a Népszabadság.
okt. 10
6:44
"Ez itt az én hazám..." - Ez nálunk a demokrácia (Alternatív Energia)
Ez itt egy választási plakát - volt, a II. kerületben, a Szépvölgyi úton.
okt. 10
6:44
Nobel-békedíj: Edward Snowden és Ferenc pápa is a jelöltek között (ATV)
Idén rekordszámú, 278 jelölés érkezett a Nobel-békedíjat odaítélő bizottsághoz, egyelőre sejteni sem lehet azonban, most pénteken kinek ítélik oda a világ legrangosabb, politikai-közéleti tevékenységért járó elismerését.
okt. 10
6:46
Mi, áttelepültek (Alternatív Energia)
Sokat olvashatunk mostanában arról, hogy különböző turpisságokkal sokan jönnek át Kárpátaljáról, Ukrajnából, főleg az itteni lehetőségek miatt.
okt. 10
6:48
Vigyázz, Magyarország! (Alternatív Energia)
A Jobbik a nyilaskeresztesek utód pártja.
okt. 10
6:50
Sajnálom (Alternatív Energia)
Sajnálom Falus Ferencet, aki általa ismeretlen, nem neki való terepre tévedt...
okt. 10
6:52
Mi már nem lehetünk felelősek (Alternatív Energia)
Tóbiás József a közelmúltban vendége volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának.
okt. 10
6:54
Kettészakadt a vonattal ütköző busz, a sofőr meghalt (ATV)
A Dombóvárról a Déli pályaudvarra közlekedő személyvonat összeütközött az Alba Volán autóbuszával Nagylók állomásnál, a vasúti átjáróban. A busz sofőrje a helyszínen meghalt - közölte a Mávinform péntek reggel az MTI-vel.
okt. 10
6:56
Elrabolt diákok: újabb tömegsírokat találtak (ATV)
Négy újabb tömegsírt találtak a mexikói Guerrero államban annak a városnak a közelében, ahol több mint két hete rendőrök diákokat hurcoltak el ismeretlen helyre, és 43-an közülük azóta sem kerültek elő.
okt. 10
6:58
Soroksári panzió: befolyásolhatják a választást a kamionosok (ATV)
Két cég együttműködésének a következménye ez a helyzet – ezt Laza Margit mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy másfél év alatt csaknem ezer - főként román állampolgár - jelentkezett be egy 40 fős panzióba, Budapest 23. kerületében.
okt. 10
7:30
A választás után szakadhat az Együtt-PM szövetség - lapszemle (Infostart)
A választás után szakadhat az Együtt-PM szövetség - írja a Magyar Nemzet. Totális NAV-megfigyelés jöhet - írja a napi.hu.
okt. 10
7:30
Vasárnap megválasztjuk a települések vezetőit (Metropol)
Először választunk négy helyett öt évre polgármestereket, önkormányzati képviselőket és nemzetiségi önkormányzati képviselőket.
okt. 10
7:30
Ebola: nem véletlenül hirdetett vészhelyzetet a WHO (ATV)
Nem véletlenül hirdetett egészségügyi vészhelyzetet a WHO az Ebola-járvány miatt, de Európa és az Egyesület Államok felkészült bármilyen vírusos, vérzéses járványra – ezt Pusztai Zsófia mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 10
7:32
A legjobb ápolók versenye (Metropol)
Egyre több egészségügyi szakdolgozó vállal munkát külföldön, a hazai bér ötszöröséért.
okt. 10
7:34
Három év múlva már e-jeggyel utazhatunk (Metropol)
A fővárosi tömeg­közlekedésben fokozatosan vezetik be a csippel ellátott műanyag kártyákat.
okt. 10
7:48
Kettészakadt a Volánbusz az ütközéstől, meghalt a sofőr (Alternatív Energia)
Nagylókon történt a baleset, személyvonat ütközött az autóbusz.

Keresés