2014. október 17. péntek

okt. 17
5:21
Január elsejétől működhet az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer (Infostart)
Jövő év január elsejétől működhet az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer a belügyminiszter irányításával - derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szövegéből.
okt. 17
5:24
Megint választásra készülhet a XV. kerület (Alternatív Energia)
Hajdu László az elmúlt napokban összesen 700 ezer forintnyi büntetést kapott.
okt. 17
5:24
Tanárnak nem volt alkalmas, polgármester lett (ATV)
Tanárnak nem volt alkalmas, de polgármesternek igen az a konyári pedagógus, akit két éve azért bocsátottak el, mert egy érpataki szélsőjobboldali rendezvényen arról mesélt egyebek mellett, hogy a cigánygyerekeket csak veréssel lehet fegyelmezni. Víg Szilárdot most a hajdú-bihari településen polgármesterré választották.
okt. 17
5:26
Rogán szerint volt vagyonosodási vizsgálat (Alternatív Energia)
Egy ilyen vizsgálat alapesetben 90 napos, de általában egy éven belül nem szokott lezárulni.
okt. 17
5:28
A magyar közreműködés tény (Alternatív Energia)
George Eisen, a rochesteri Nazareth College rektorhelyettese szerint már 1941-ben megkezdődött a zsidóság likvidálása.
okt. 17
5:30
Jogellenes volt a zuglói kunyhóbontás (Alternatív Energia)
Precedensértékű ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla az elbontott zuglói kunyhók ügyében.
okt. 17
5:32
Éljen meg havi 65 ezerből - A magyarok harmada próbálja (Alternatív Energia)
Az élelmezési világnap után ma a szegénység elleni küzdelem világnapja van.
okt. 17
5:34
Gőgös váltja Botkát (Alternatív Energia)
Szanyi Tibor jótékony célra ajánlja a gój motorosokra költött közpénzt.
okt. 17
5:36
Reformokra készül Orbán, Simicska nélkül (Alternatív Energia)
Az egészségügy mellett a nyugdíjrendszerben is változtatásra kényszerül a kormány.
okt. 17
5:38
Ökotárs: határidőre sincs Kehi-jelentés (Alternatív Energia)
A haladék a vizsgálat befejezésére szeptember végéig tartott.
okt. 17
5:40
Osztrák vircsaft - Uniós joggal ütközhet a magyar törvény (Alternatív Energia)
Brüsszel újabb kötelezettségszegési eljárásokat indított Magyarország ellen.
okt. 17
5:42
Putyin és az „új 80-as évek” (ATV)
Ugyan az ukrán válság miatt bevezetett nyugati szankciók miatt a legtöbb orosz gazdasági mutató zuhant – az infláció három éves csúcson jár, a tőkekiáramlás az idén várhatóan meghaladja a 100 milliárd dollárt, a rubel január óta értékének csaknem 20 százalékát elvesztette – Vlagyimir Putyin orosz elnök töretlen népszerűségnek örvend.
okt. 17
5:57
HM: katonai konvojok mennek pénteken a Balaton-felvidékről Szolnokra (Infostart)
A Kivételes megoldás 2014 gyakorlat keretében a honvédség terepjárókból, teherautókból és egyéb harci járművekből álló két konvoja a Balaton-felvidékről, az újdörögdi gyakorlótérről Szolnokra tart pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
okt. 17
6:00
Dujsebajev 28-as kerete (Alternatív Energia)
Talant Dujsebajev, a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya a pálya mellett lehet önmaga.
okt. 17
6:02
Keserű epizódok (Alternatív Energia)
Francia kortárs szerző jelenetfüzérét mutatja be a Katona József Színház.
okt. 17
6:04
Vajna nem engedett (Alternatív Energia)
A magyar "filmpápa" kívánsága az volt, hogy a Toldi akciójeleneteit Pálfi helyett egy akciórendező forgassa le.
okt. 17
6:06
Alonso: egy év szünet vagy McLaren (Alternatív Energia)
Az elnöki székből távozott Luca di Montezemolo szerint a Ferrari versenyképtelensége miatt igazol el a spanyol.
okt. 17
6:15
Kisebbségből irányítanak több helyen a polgármesterek (Infostart)
Összesen 38 olyan város és fővárosi kerület van, ahol kisebbségből kell irányítania a vasárnap megválasztott polgármesternek.
okt. 17
6:18
Putyin ellenfele: én sem adnám vissza a Krímet (ATV)
Ha orosz elnök lenne, ő sem adná vissza a Krím félszigetet Ukrajnának - nyilatkozta Alekszej Navalnij neves orosz ellenzéki az Eho Moszkvi rádiónak.
okt. 17
6:20
Lángolt a polgármesteri hivatal Püspökszilágyiban (ATV)
Tűz keletkezett péntek hajnalban a Pest megyei Püspökszilágyi polgármesteri hivatalának épületében - tájékoztatta az MTI-t Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
okt. 17
6:22
Ebolaügyi főfelelőst nevezne ki Obama (ATV)
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy fontolóra vette egy ebolaügyi főfelelős kinevezését a járvány elleni küzdelem koordinálására.
okt. 17
6:36
Az árulkodó mosoly (Alternatív Energia)
Találtuk: http: //mesenincs.blog.hu
okt. 17
6:36
Azért zárják ki a pártból, mert az Egyenes Beszédbe jár? (ATV)
Az egyik fő baj velem, hogy ebbe a műsorba járok. Ha nem hívott volna meg az Egyenes Beszédbe, akkor nem tudtam volna kifejteni a nézeteimet, mondta Szalma Botond az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 17
6:38
Schönbrunn (Alternatív Energia)
A 3sat varázsolt el Európa egyik csodájába, Schönbrunnba.
okt. 17
6:40
Rovás (Alternatív Energia)
Népszava, 1898. április 2.
okt. 17
6:42
Lebuktak a lengyel Kovács Bélák (Alternatív Energia)
Radio Zet.
okt. 17
6:44
"Ez itt az én hazám..." - Tisztelet a hősöknek! (Alternatív Energia)
Ez a sapka megmaradt, nekik a csontjaik sem.
okt. 17
6:46
Folytatják (Alternatív Energia)
A Fidesz - úgy látszik - képtelen leállni.
okt. 17
6:48
Mi volt a levelekben? (Alternatív Energia)
Nem egészen világos - legalábbis előttem - a Kassel német város polgárai által Kőszeg Ferencnek adott kitüntetés kapcsán a kitüntetett és Orbán Viktor között három levélben lezajlott vita oka.
okt. 17
6:50
Kedves Farkasházy Úr! (Alternatív Energia)
Élvezettel olvastam Népszava-beli interjúját, melyben ellenzéki felfogásáról és tevékenységéről vall.
okt. 17
6:51
Tűz ütött ki a püspökszilágyi polgármesteri hivatalban (Infostart)
Tűz keletkezett péntek hajnalban a Pest megyei Püspökszilágyi polgármesteri hivatalának épületében - tájékoztatta az MTI-t Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
okt. 17
6:52
Ez egy állásinterjú? (Alternatív Energia)
Jó ideje szinte valamennyi sajtóorgánum fő helyen foglalkozik Navracsics Tibor meghallgatásával.
okt. 17
6:54
Komor „győzelmi mámor” Győrben? (Alternatív Energia)
Szerintünk az alig egyharmados városi választói részvétel bizony kemény szavazásnak tekinthető!
okt. 17
6:54
Drogozás miatt kirúgták a katonaságtól az amerikai alelnök fiát (ATV)
Elbocsátották a haditengerészet tartalékos állományából Joe Biden amerikai alelnök fiát, miután egy kábítószer-rutinvizsgálaton kiderült, hogy kokaint fogyasztott - jelentette az amerikai sajtó helyi idő szerint csütörtökön.
okt. 17
6:56
Karácsony: látogatható lesz a 1,5 milliós fürdőszoba (ATV)
Szabadon látogatható lesz a híres zuglói másfél milliós fürdőszoba, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Karácsony Gergely.
okt. 17
7:12
Beindul a lakáshitelezés? (ATV)
Kezd magához térni a lakáshitelezési piac, idén hosszú ideje először érdemi növekedésre számíthat, a lakásépítések száma ugyanakkor még nem nő - számol be a Napi Gazdaság.
okt. 17
7:14
„Párhuzamos poklok” és a gyermekkori abúzus (ATV)
A Beszélj róla! projekt célja, hogy őszintén lehessen beszélni a gyermekkori szexuális abúzusról, valamint támogató közösség alakuljon ki az áldozatok segítésére.
okt. 17
7:30
Közel teljes lesz Budapest csatornázottsága 2016-ra (Metropol)
2016-ra szinte százszázalékos lesz Budapest csatornázottsága. A tavaly indított BKISZ nevű projekt ősszel a félidejéhez ért.
okt. 17
7:30
Négyszáz forint alatt a benzin átlagára (Alternatív Energia)
A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került.
okt. 17
7:45
Rákkeltő lehet a műgyep - lapszemle (Infostart)
Novemberben a társasházaknak is kiírják az energiahatékonyság javítására szolgáló pályázatokat - számol be a Magyar Nemzet. A Népszabadság a többi között arról írt, hogy rákkeltő lehet a műgyep, amire egy futballedző figyelt fel, miután játékosainál rákot diagnosztizáltak.
okt. 17
7:48
Gázközpontot építenének a magyar–ukrán határon (ATV)
Az Ukrajnába történő, Nyugat felőli gázszállítás növelése, egy térségi gázközpont kialakítása és olajipari együttműködések indítása a fő célja az ukrán állami gázipari vállalat, a Naftogaz Ukrajini Budapesten nyílt kereskedelmi képviseletének - írta pénteki cikkében a Világgazdaság.
okt. 17
7:50
Hongkong: megindult a forgalom, tapsoltak a rendőrök (ATV)
Megtisztította a barikádoktól Hongkongban a rendőrség péntek reggelre a város egyik legforgalmasabb negyedében, Mongkokban a tüntetők által elfoglalt utat, illetve útkereszteződést - jelentette a helyi online média.
okt. 17
8:06
Minimálisan erősödött a forint kora reggelre (Alternatív Energia)
okt. 17
8:06
Felvétel: így fogták el a borsodi rabszolgatartókat (ATV)
Kényszermunka és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ózdi rendőrkapitányság négy csernelyi lakossal szemben, akik két helyi nőt, azok kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rabszolgasorban tartottak és kényszermunkára kényszerítettek – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
okt. 17
8:08
Eloltották a tüzet a püspökszilágyi polgármesteri hivatalban (Alternatív Energia)
A tűzben senki nem sérült meg.
okt. 17
8:10
Varsó várja az ostromot (Alternatív Energia)
Varsó előtt a szövetséges hadak. Az ostrom kezdete küszöbön áll. A Nagy Háború napról napra
okt. 17
8:21
Iskolák, óvodák szigetelését újították meg a III. kerületben (Infostart)
Befejeződött több, a főváros III. kerületében lévő oktatási intézmény energetikai korszerűsítése, iskolák, óvodák szigetelését újították meg - tájékoztatta az önkormányzat sajtószolgálata az MTI-t.
okt. 17
8:24
Elvándorlás: így becsülték meg a migránsok számát (Metropol)
A hozzátartozókat kérdezték a kivándorolt családtagokról; a kint élők közül kevesen válaszoltak a kérdésekre.
okt. 17
8:24
Európai kézilabdakupák - Vasárnap kezd a Győr (Alternatív Energia)
Íme a hétvégi program.
okt. 17
8:24
Tétényi: kiderült, hogy nem egy báb vagyok (ATV)
Kiderült, hogy nem egy báb vagyok, ezért nem feleltem meg a pártoknak, mondta Tétényi Éva az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Keresés