Vállalkozói szempontból nem olvashatók ki szigorítások a kedden bejelentett jövő évi adótörvény-tervezetből, így a cégek kiszámítható és stabil adózási környezettel számolhatnak - vélekedtek az MTI-nek az OKISZ és az MKIK vezetői, míg a VOSZ főtitkára a munkáltatói terhek csökkentését hiányolta a javaslatok közül.
A pályázattal kapcsolatos visszajelzéseket mérlegelve módosítja a pályázati feltételeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, így még többen pályázhatnak hűtő- és fagyasztócserére - közölte az NFM.
Az infokommunikációs és távközlési miniszterek éves találkozóján részt vevő 52 ország szakterületi miniszterei a szektor globális jövőképét rögzítő közös nyilatkozatot fogadtak el, a dél-koreai Busanban elfogadott dokumentum szerint senki nem maradhat ki a Széles sáv mindenkinek vízió nemzetközi megvalósításából.
A törvényhozás honlapjára kedden délután felkerült javaslat szerint bevezetik az ifjú házasok által igénybe vehető adókedvezményt, átalakul a cafetéria-juttatásokat terhelő közteher-rendszer, 2016-tól négy év alatt duplájára nő a kétgyermekes családok által igénybe vehető szja-kedvezmény.
Ha egy gazdinak a kedvence a szeme fénye, jól tudja, nincs a világon olyan dolog, amit meg ne adna neki, hogy boldogabb legyen. Íme néhány igazán különleges ajándék kutyáknak, amik nem csak egyszerű játékok vagy fekhelyek, hanem egyenesen innovációk a négylábúak életéhez!
Kiterjeszti a különadót a befektetési alapokra a kormány által kedden benyújtott adótörvény-javaslat, amely lehetővé teszi azt, hogy a 2014. január 1-jén ukrajnai leányvállalattal rendelkező, bankadó fizetésére kötelezett hitelintézet az ukrán cégében elszámolt értékvesztést levonja a bankadóból.
Az RSM DTM szerint a kedden bejelentett 2015-ös adócsomag nem tartalmaz az adórendszert érintő érdemi irányváltást, sem érdemi adóemelés, sem pedig jelentős adócsökkentés nem várható, nem nyúl a korábban bevezetett adórendszer sarkalatos elemeihez sem.
Megismétlik a polgármester-választást a Nógrád megyei Cserhátszentivánon, mert az október 12-ei választás nyertese a területi választási bizottság (tvb) határozata szerint két szórólap terjesztésével megtévesztően befolyásolta a választói akaratot.
Kérdéseket intézett az Európai Bizottsághoz Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő a magyar kormánytisztviselők, illetve a kormánnyal kapcsolatban álló emberek ellen korrupciógyanú miatt elrendelt amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban.
Ahhoz képest, hogy a vizes aszfalton rendezett időmérő edzésen alig tudott a tréningen igazán felszabadultan versengeni, de azért az olaszországi viadalon összességében helyt állt Gyutai Adrián motorversenyzőnk.
Nőnek a családi kedvezmények, mérséklődik viszont a cafeteria-rendszer kedvezménye, és változik az egész életre szóló életbiztosítások szabályozása is a személyi jövedelemadózás (szja) területén a kormány által kedden az Országgyűlésnek benyújtott jövő évi adótörvény-javaslat alapján.
Több szempontból is különleges a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Balázs Béla-díjas művelődéstörténész-rajzfilmes 73. születésnapja, és ebben egy műtét is szerepet játszik, de 56-os élményeiről is őszintén beszélt.
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Viktor Janukovicsot, a kijevi Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfőt távollétében is elítélhessék.
Magyar baloldali ellenzéki európai parlamenti képviselők az Orbán-kormány és a Fidesz politikájával, fideszes részről viszont a magyarországi baloldal idei választási vereségeivel magyarázták, hogy az Európai Parlament (EP) plenáris ülése kedd este Strasbourgban - az elmúlt négy évre visszatekintve immár ötödször - a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről folytat…
Elgázolt két katonát Kanada keleti részén egy helyi férfi, aki Steven Blaney közbiztonsági miniszter szerint "egyértelműen szimpatizál a terrorista ideológiával".
A világpiacon csaknem egymilliárd forintba kerülő szerszámgépet gyártott a Digép Hungary Zrt., a 400 kilojoule (kJ) ütési energiájú ellenütős kalapácsot a dél-koreai megrendelő, a Sammi Metal képviselői tesztelték és vették át kedden, Miskolcon.
Világszínvonalú produkciókkal, ősbemutatókkal, újfajta partneri együttműködésekkel rendezték meg a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált, amelyen 17 nap alatt 248 program várta a közönséget.
Szabó Lajos hódmezővásárhelyi csizmadia fogságnaplójából és hagyatékából nyílik centenáriumi kiállítás az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmából szerdán a Tornyai múzeumban.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség támogat minden olyan intézkedést, amely az áfacsalások visszaszorítását segítheti - mondta a szövetség főtitkára arra reagálva, hogy a kormány jövőre elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert szándékozik bevezetni, amelynek célja az áruk valós útjának nyomonkövetése.
Szörnyű gyilkosság áldozata lett egy kisfiú, akit édesapja halállal büntetett azért, mert éjszaka bepisilt. Ám a férfinek nem volt elég, hogy megölte a gyereket, a holttestet meg is csonkította.
Az Országgyűlésnek kedden benyújtott jövő évi adótörvény-tervezet szerint a jelenlegi 200-ról 50 literre csökkenne a magánfőzés keretében előállítható párlat mennyisége, és a magánfőzéshez kapcsolódó kedvezmények csak a gyümölcstermesztő magánszemélyekre vonatkoznának.
Magyar élelmiszeripari termékekkel, minőségi borokkal, valamint a kalocsai népművészeti hagyományokkal, a halasi csipkével, a Puskás örökség egyedi relikviáival és Magyarország turisztikai kínálatával ismerkedhetnek meg a látogatók a Magyar gasztronómiai napokon Madridban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a gazdasági tanácsadói program első éves eredményeinek bemutatása után rendezett sajtóbeszélgetésen beszélt erről.
Biztató jel, hogy az eurójegybank (EKB) vállalati kötvények vásárlását fontolgatja, ám önmagában még ez sem lesz elég az euróövezeti gazdaság élénkítésére és a deflációs kockázat kivédésére - vélekedtek az EKB cégkötvény-vásárlási terveiről szóló keddi piaci értesülésekre reagálva londoni pénzügyi elemzők.
Nem tartja érdemi lépésnek a friss házasoknak nyújtott adókedvezményt az LMP, az áfacsökkentést pedig jó, de bátortalan lépésnek ítéli, amelyet a társasági adókedvezménnyel együtt szélesebb körben biztosítana.
Megkezdődött kedden Eszéken tíz szerb férfi pere, akiket azzal vádolnak, hogy egykori szerb szabadcsapatok tagjaiként a délszláv háború idején két, Vukovár melletti horvát településen, Trpinján és Borovo Naseljén súlyos háborús bűncselekményeket követtek el.