2014. október 21. kedd

okt. 21
0:00
Létfontosságú az informatikai eszközök tudatos használatának elsajátítása (ProfitLine)
A digitális forradalom időszakában diákoknak és tanároknak egyaránt létfontosságú az informatikai eszközök tudatos használata – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára hétfőn, a CodeWeek (Európai Programozási Hét) budapesti zárórendezvényén.
okt. 21
1:06
A ciprusi gazdaság 3 százalékkal zsugorodhat az idén (ProfitLine)
Ciprus hazai összterméke (GDP) 3 százalékkal zsugorodhat az idén, ami kevesebb, mint a nemzetközi hitelezőkkel közösen kitűzött 4,2 százalékos célszám - jelentette be Harisz Georgiadesz pénzügyminiszter hétfőn.
okt. 21
2:12
Minden idők legmelegebb szeptembere volt (ProfitLine)
Az idei szeptember az eddigi legmelegebb volt globálisan a feljegyzések kezdete, 1880 óta - közölte hétfőn az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA).
okt. 21
3:18
Új főnöke van a cseh katonai hírszerzésnek (ProfitLine)
Jan Berount, Martin Stropnicky védelmi miniszter eddigi tanácsadóját nevezte ki a cseh kormány a katonai hírszerzés (VZ) új igazgatójává - értesült az Aktuálne.cz hírportál hétfőn. Kormánykörök megerősítették az értesülést.
okt. 21
4:24
Bajban az oroszok az olajár miatt (ProfitLine)
Az orosz gazdaságban két éven belül kritikus helyzet alakulhat ki, ha a nyersolaj világpiaci ára tartósan alacsonyan marad, vagy még tovább süllyed - vélekedtek hétfő ismertetett tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
okt. 21
5:15
Minden idők legmelegebb szeptembere volt (GazdaságPortál)
Az idei szeptember az eddigi legmelegebb volt globálisan a feljegyzések kezdete, 1880 óta – közölte hétfőn az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA). Szeptemberben a szárazföld fölött és az óceánok felszínén 0,72 Celsius-fokkal volt magasabb a globális középhőmérséklet a 20. századi 15 Celsius-fokos átlagnál. A szárazföld fölötti hőmérséklet 0,89 Celsius-fokkal, a tengerek felszínén…
okt. 21
5:21
Beutazási tilalom – Amerikai ügyvivő: hat érintett van (GazdaságPortál)
Hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak, mind a hatan a kormány alkalmazottai vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal – mondta André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő hétfőn Budapesten. A diplomata az amerikai nagykövetség által szervezett beszélgetésen felidézte: először október 6-án vették fel a kapcsolatot a Külgazdasági és…
okt. 21
5:27
Magyarország lejáratására készül a DK (GazdaságPortál)
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja szerint a Demokratikus Koalíció két EP-képviselője Magyarország lejáratásának céljából szervezte a hétfőre kitűzött közmeghallgatást Strasbourgban. A képviselőcsoport úgy véli, hogy ezek a politikusok újságírók fenyegetése után akarnak a médiaszabadság élharcosai lenni. “A magyar baloldali politikusok semmit sem tanultak sorozatos választási…
okt. 21
5:45
Ebola – Uniós koordinátor hangolja majd össze a tagállamok lépéseit (GazdaságPortál)
Az Európai Unió külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy a tagállamok ebolajárvány elleni erőfeszítéseit, felajánlásait összehangolandó egy közös uniós koordinátort nevezzenek ki – közölte a tárcavezetők tanácskozását követően Laurent Fabius francia külügyminiszter. “Az elkövetkező napokban a személyt is megnevezzük” – jelentette ki Fabius. A leendő koordinátor Brüsszelben, az EU Vészhelyzeti…
okt. 21
6:03
Illegális fémkereskedelem miatt bírságolt az adóhatóság (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei tetten értek Abonyban egy fémfelvásárlót, aki illegális fémkereskedelem miatt több mint 10 millió forint bírságra számíthat.
okt. 21
6:15
Londoni elemzők: az orosz gazdaságot két éven belül megtörheti az alacsony olajár (GazdaságPortál)
Az orosz gazdaságban két éven belül kritikus helyzet alakulhat ki, ha a nyersolaj világpiaci ára tartósan alacsonyan marad, vagy még tovább süllyed – vélekedtek hétfő ismertetett tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők. Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai kimutatták, hogy a 2004 és 2013 között végbement olajár-emelkedés összesen 1500 milliárd…
okt. 21
6:18
Öveket becsatolni: nagy bejelentéssel kezdődik a vasárnapi ebéd (Portfolio)
Izgalmas hétvége vár a bankokra és részvényeseikre, ugyanis vasárnap délben teszi közzé a londoni székhelyű Európai Bankhatóság az EU 123 nagybankján elvégzett stresszteszt eredményeit. A hazai...
okt. 21
6:18
Olcsóbb, egyszerűbb is lehet a hiteled: erre figyelj (Pénzcentrum)
Hogy tudunk fogni egy kicsit a hiteleken? Hogy tehetjük olcsóbbá, egyszerűbbé őket?...
okt. 21
6:36
A Magyar Posta Zrt. állásfoglalása a GKI tanulmányára (ProfitLine)
A Magyar Posta Zrt. a futár-, expressz és csomagszolgáltatások (CEP) piacán 32.2%-kos piaci részesedésével jelenleg piacvezető, növekedési üteme az elmúlt időszakban jelentősen magasabb volt, mint a piaci átlag. A Magyar Posta által kezelt csomagküldemények száma 2014-ben is dinamikusan növekszik, így év végére 2013-hoz képest több mint 10 százalékos növekedést prognosztizál - tájékoztatta a…
okt. 21
6:45
Így lesz öregségi nyugdíjas a korhatár előtti ellátásban részesülőből (Adózóna)
Mikor válnak automatikusan öregségi nyugdíjassá a korhatár előtti ellátásban részesülők, és kinek lehet plusz teendője? Cikkünkben bemutatjuk, hogyan fest az átmenet a korhatár előtti ellátásból az öregségi nyugdíjba.
okt. 21
6:45
Szakértők: alacsony forgalom, érdektelen kereskedés (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,62 pontos, 1,77 százalékos csökkenéssel, 17 336,26 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent a pénteki záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője az MTI-nek elmondta: alacsony forgalomban, érdektelen kereskedés során jelentős eséssel fejezte be a hétfői…
okt. 21
7:03
Amerikai választás – Obama előre szavazott (GazdaságPortál)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn élt a korai szavazás lehetőségével, és Chicagóban leadta a voksát a közelgő “félidős” választások alkalmából. Az Egyesült Államokban november 4-én újraválasztják a 435 tagú szövetségi képviselőház egészét, a 100 fős szenátus 33 tagját, 38 állam és terület kormányzóját, valamint 46 állam és négy terület törvényhozását. Emellett számos tagállami és önkormányzati…
okt. 21
7:09
Költségvetés: huszárvágással teljesítjük a NATO-elvárást (Privátbankár)
Konzervatívnak számító büdzsé-tervet terjeszt elő a kormány - értesült a Világgazdaság. A tervezet 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és hasonló mértékű inflációval számol. Takaréklángon lehet az ellátórendszerek átalakítása, de a NATO-elvárásokat egy huszárvágással teljesítjük.
okt. 21
7:09
Rekordszintre töltik fel a Gazprom földalatti tározóit a télre (ProfitLine)
Rekordszintre töltik fel a Gazprom földalatti gáztározóit a téli időszakra, hogy biztosítsák az oroszországi és európai fogyasztók megbízható ellátását - közölte az orosz állami energetikai cég a vezérigazgatóság hétfői ülését követően.
okt. 21
7:39
Iszlám Állam – Franciaország harmadik alkalommal hajtott végre légi csapásokat Irakban (GazdaságPortál)
Franciaország harmadik alkalommal hajtott végre légicsapásokat Irakban, amelyek során megsemmisítették az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet két kisteherautóját a Bagdadtól mintegy 160 kilométerre található Tikrít térségében – közölte honlapján hétfőn a francia védelmi minisztérium, Az iraki szárazföldi erőket támogató műveletet vasárnap hajtották végre. A francia harci gépek harmadik…
okt. 21
7:42
Újabb állati termékek Oroszországba szállítását korlátozzák (ProfitLine)
A másodlagos marhahústermékek importjának tilalmán túl más állati termékek behozatalát is korlátozza Moszkva az európai uniós tagállamokból Oroszországba - jelentette az RBK orosz üzleti hírügynökség hétfőn.
okt. 21
7:45
Ma kiderül, van-e mit a tejbe aprítanunk (Privátbankár)
A keresetek január-augusztusi alakulásáról közöl ma adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 21
8:03
Hogy jött össze 14 milliárd forint többlet? (Privátbankár)
Ma megtudjuk, mert az államháztartás szeptemberi részletes adatait ma hozza nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
okt. 21
8:03
Meghallgatást tartottak az EP-ben a magyar médiaszabályozásról (GazdaságPortál)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője szerint bár a magyar kormányzat végrehajtott kisebb változtatásokat a médiaszabályozáson, a módosítás nem tekinthető kielégítőnek. Dunja Mijatovic erről videoüzenetében beszélt, amelyet az Európai Parlament (EP) székházában hétfő este tartott közmeghallgatás résztvevőihez intézett. Molnár Csaba és Niedermüller…
okt. 21
8:05
Újabb 10 milliárd forint jött haza? (Privátbankár)
Egyre többen élnek az adóamnesztiával - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
okt. 21
8:06
Devizaperek: több bank is sorra kerül ma (Portfolio)
Kedden összesen 9 pénzügyi intézmény devizaperét tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A tájékoztatás alapján kedden a Credit House Magyarország, az UniCredit Bank Hungary Zrt., az FHB...
okt. 21
8:07
Újít a MÁV: a kalauznak is fizethetünk bankkártyával (Privátbankár)
Lecseréli jegyértékesítő rendszerét a MÁV - írja a Népszabadság keddi számában.
okt. 21
8:15
Balesetben meghalt a Total vezérigazgatója Moszkvában (ProfitLine)
Repülőgép-balesetben életét vesztette a Total francia olajipari cég elnök-vezérigazgatója Moszkvában - jelentette kedden a TASZSZ orosz hírügynökség, amely a hatóságokra hivatkozva azt közölte, hogy a 63 éves Christophe de Margerie gépe felszállás közben a sűrű ködben egy hókotrónak ütközött a vnokovói nemzetközi repülőtéren.
okt. 21
8:17
Megjöttek a várt kínai adatok - 7,3%-ra lassult a GDP (ProfitLine)
A kínai gazdaság bővülése a 2008/09-es válság óta nem látott szintre lassult a gyengülő ingatlanpiac, és a mérséklődő feldolgozóipari termelés és a befektetések visszaesésének következtében, ami tovább erősítheti a világgazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmakat.
okt. 21
8:21
Ismét zúg a fűnyíró: sok bankokat kaszálhatnak ma el (Privátbankár)
Kedden összesen 9 pénzintézet devizaperét tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla.
okt. 21
8:21
Gyengült a forint árfolyama a dollárt leszámítva (GazdaságPortál)
Kicsit tovább gyengült kedd reggelre a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon, kivétel ez alól az amerikai dollár. Az euró kedd reggel hét órakor 307,28 forinton állt, húsz fillérrel kellett többet adni érte a hétfő esti 307,08 forinthoz képest. A dollárral 239,64 forinton kereskedtek, míg hétfő este hét órakor kereken 240 ...
okt. 21
8:23
Újabb magyar termékeket tiltottak ki az oroszok - nem kaptunk listát (Privátbankár)
Mától még több termékre vonatkozik az orosz embargó, a minisztérium nem kapott listát.
okt. 21
8:24
Londonból jött leminősítés a Richterre (Portfolio)
Rontotta a Richter részvényeire adott ajánlását a Barclays, mely így a korábbi felülsúlyozásról egyenlő súlyozásra változott. A célárfolyam ezzel párhuzamosan 4610 forintról 4000 forintra csökkent. ...
okt. 21
8:42
Megújul a reptér (Portfolio)
Hamarosan megújul a nagyváradi repülőtér. A beruházás során, a 91 millió lejes költségvetésből szélesítik, illetve meghosszabbítják a kifutópályát. Elkezdődött a nagyváradi repülőtér felújítása,...
okt. 21
8:42
MÁV: hamarosan bankkártyával is fizethetünk a kalauzoknál (Pénzcentrum)
Lecseréli jegyértékesítő rendszerét a MÁV....
okt. 21
8:44
Akadtak jó hírek, még sem örülnek a befektetők (Portfolio)
Bár az Apple a zárás utáni kereskedésben a főbb sorokon várt feletti negyedéves eredményekről számolt be, és a kínai GDP-adat is minimálisan jobb lett, mint amire az elemzők számítottak, az ázsiai...
okt. 21
8:46
Két adat kiszivárgott a 2015-ös büdzséről (Portfolio)
Az elemzői várakozásoknál, az IMF és az MNB prognózisainál is nagyobb, 2,5 százalékos növekedéssel és ezzel megegyező inflációval számol a kormány a jövő évi költségvetés tervezésekor - tudta meg a...
okt. 21
8:48
Jelentősen csökkennek az Artisjus-jogdíjak (ProfitLine)
Átlagosan 19,5 százalékkal csökkennének a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak 2015-ben. A zenei szerzőket képviselő Artisjus benyújtotta jövő évi díjszabástervezetét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához. A VIMOSZ (Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége) szerint ez fontos lépés a hazai vendéglátó ágazat számára a válság utáni talpra állásban.
okt. 21
8:50
Meglepetést okozott az Apple - vitték, mint a cukrot az új iPhone-t (ProfitLine)
A vártnál jobban bővülő negyedéves bevételről számolt be az Apple Inc., a világ legnagyobb piaci tőkeértékű nyilvános részvénytársaságainak egyike, a cég az új iPhone-készülék iránti rekordkeresletnek köszönhetően éves szinten 12 százalékkal, 37,47 milliárd dollárról 42,12 milliárd dollárra növelte bevételét a negyedévben.
okt. 21
8:57
Ismét zúg a fűnyíró: sok bankot kaszálhatnak ma el (Privátbankár)
Kedden összesen 9 pénzintézet devizaperét tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla.
okt. 21
8:59
Ilyenek lesznek az új buszmegálló táblák - fotó (Privátbankár)
Új megállóhelyi táblákat tett ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Ferenciek tere buszmegállókban. A többi megállóban is cserélni fogják a táblákat.
okt. 21
9:00
Repülőgép-szerencsétlenségben meghalt a Total vezére (Portfolio)
Egy repülőgép-balesetben életét vesztette a francia olajipari nagyvállalat, a Total vezérigazgatója. Az eset tegnap késő este történt, amikor Christophe de Margerie gépe fel akart szállni egy...
okt. 21
9:00
Újabb botrány a pénztárgépek körül: eltűnt az egyik forgalmazó (Pénzcentrum)
Elérhetetlenné vált a trafikos ügyfelei és a sajtó számára a cég....
okt. 21
9:01
A Posta nem tud róla, hogy elégedetlenek lennének az ügyfelei (Privátbankár)
A GKI felmérése azt mutatta ki, hogy a postai szolgáltatást választó internetes vásárlók elégedetlenek - a Posta szerint ez megalapozatlan, az ő felmérésük szerint minden rendben.
okt. 21
9:02
A globális válság óta nem volt ilyen lassú Kína (Portfolio)
A világ második legnagyobb gazdasága olyan lassú növekedésről tett közzé adatokat, mint amilyet utoljára a globális pénzügyi válságkor láthattunk. Kína éves növekedése 7,3 százalékra lassult a...
okt. 21
9:03
Tőzsdenyitás előtt: Csökkenéssel nyithat a tőzsde a piaci szakértő szerint (GazdaságPortál)
Negatív nyitásra számít kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piacokon tapasztalható hangulat miatt hétfői záró értéke alatt, csökkenéssel nyithat a magyar tőzsde a nyugat-európai piacokkal együtt. Az amerikai gyorsjelentési szezon a “közepén tart”, jelentős…
okt. 21
9:04
Kitiltási botrány: Orbán ingerült, mert nem tudott semmit (Portfolio)
Orbán Viktor kifejezetten ingerült az amerikai vízumbotrány miatt, mert kirobbanása előtt nem tudott semmit az ügyről - legalábbis ezt írja a Népszabadság. A kormányfő most a helyzet rendezését várja...
okt. 21
9:06
Vadonatúj jegyrendszert vezet be a MÁV (Portfolio)
A MÁV lecseréli jegyértékesítési rendszerét: a kalauzok új eszközöket kapnak, bankkártyával is lehet náluk fizetni, okostelefonnal is válthatunk jegyet és újfajta jegypapír is lesz - írja a...
okt. 21
9:08
Még mindig jól fogynak az iPhone-ok (3.) (Portfolio)
Kellemes meglepetést okozott a befektetőknek az Apple tegnap este, amik közzétette harmadik negyedéves számait. Ez elsősorban az erős iPhone-eladásoknak köszönhető, viszont az iPad-eladások már...
okt. 21
9:09
BUX: 17 367,35 pont, +0,18 százalék a nyitáskor (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,09 pontos emelkedéssel, 17 367,35 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,18 százalékkal erősödött.(MTI)

Keresés