2014. október 8. szerda

okt. 8
0:09
Egymilliárd forintos fejlesztés a Mohácsi Kórházban (ProfitLine)
Megújul a Mohácsi Kórház belgyógyászati és diagnosztikai tömbje, az 1,1 milliárd forintos modernizáció kezdetét jelentő alapkőletételt kedden tartották az egészségügyi intézményben.
okt. 8
1:15
Az idén megkezdődhet a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának előkészítése (ProfitLine)
Beérkeztek a pályázatok és az elbírálást, valamint a szerződéskötést követően hamarosan megkezdődhet a 47-es főút északi elkerülő szakaszának beruházás-előkészítése Hódmezővásárhelynél – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára kedden a dél-alföldi városban.
okt. 8
2:21
20 év alatt megduplázódik a világ légiáru-forgalma (ProfitLine)
A Boeing előrejelzése szerint a következő húsz évben megduplázódik a világ légiáru-forgalma, az éves növekedési ráta 4,7 százalékos lehet.
okt. 8
3:27
Egymilliárd forintos beruházását adta át a salgótarjáni járműüveggyár (ProfitLine)
Saját erőből, illetve banki kölcsönből egymilliárd forintos fejlesztést hajtott végre a Salgglas Zrt. A több termékével is világviszonylatban piacvezető autóüveg-gyártó vállalkozás a legújabb kemencéjével és a hozzá kapcsolódó gépsorral hetven új munkahelyet teremtett – jelentette be Kugler Gábor, a cég vezérigazgatója az új csarnokrész átadásán, kedden.
okt. 8
4:00
Többlettel zárt szeptemberben az államháztartás, az elmúlt évek legkedvezőbb értékével (GazdaságPortál)
Az államháztartás központi alrendszerének első kilenc havi hiánya 844,6 milliárd forint, az éves előirányzat 85,8 százaléka, a szeptemberi többlet 14,2 milliárd forint volt, ami az elmúlt évek legkedvezőbb értéke – közölte az előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel. A központi költségvetés hiánya az első 9 hónapban 1036,8 milliárd forint volt, a…
okt. 8
4:06
Devizahitelek – LMP: tájékoztasson a kormány a tisztességtelen devizahitel-szerződések törlesztéséről! (GazdaságPortál)
Az LMP választ és világos útmutatást követel az igazságügyi minisztertől arról, hogy a már jogerősen tisztességtelennek bizonyult devizahitelek törlesztőrészleteit a bírósági döntés után fizetni kell-e. Schiffer András, az LMP társelnöke szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, bár több esetben már megszületett a jogerős ítélet, az adósoknak mégis hónapokat kell várnia arra, hogy…
okt. 8
4:12
Dolgozókat bocsát el az INA (GazdaságPortál)
Az INA igazgatótanácsa létszámcsökkentési programot fogadott el és 100 millió kunát különített el végkielégítésre – idézte kedden az INA közleményét a horvát Hina hírügynökség. A hírügynökség értesülése szerint a létszámcsökkentési program 338 alkalmazottat érint. Azoknak a dolgozóknak, akik részt vettek az 1991-1995-ös háborúban, átlagosan 300 ezer kuna, a többieknek átlagosan 220 ezer kuna lesz…
okt. 8
4:18
A korkedvezményes és korengedményes nyugdíjért tüntettek szakszervezetek (GazdaságPortál)
A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen tüntettek a szakszervezetek kedden délután Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. Pataky Péter, a mintegy 250 ezer munkavállaló érdekeit képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke a demonstráción hangsúlyozta, akkor lehet tisztes munkáról beszélni, ha tisztességesen…
okt. 8
4:24
Devizahitelek – MNB: az elszámolási törvényről egyeztetett a Civil Fórum (GazdaságPortál)
Az elszámolási törvényről egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Fórum kedden – közölte a jegybank kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a két hét alatt másodszor tartott egyeztetéseken – amelyen 21 civil szervezet vett részt – a jegybank jelezte: a forint és devizahitelesek ügyét megnyugtatóan rendező jogszabály kihirdetése után fogyasztóvédelmi…
okt. 8
4:30
EU-tisztújítás – Jobbik: jelzésértékű Navracsics Tibor elutasítása (GazdaságPortál)
A Jobbik jelzésértékűnek tartja a kormány számára a Navracsics Tibort ért elutasítást az uniós tisztújításon, véleményük szerint érthetetlen az üggyel kapcsolatos “sikerpropaganda”. Az Európai Parlament szakbizottsága hétfőn közölte, Navracsics Tibor alkalmas EU-biztosnak, de a testület nem támogatja, hogy a kultúra, az oktatásügy, az ifjúságpolitika és az uniós polgárság portfólióját kapja meg a…
okt. 8
4:33
Esik vagy emelkedik az OTP? Tökmindegy! - Ön mindenképp profitálhat belőle... (ProfitLine)
Kisbefektetőknek szóló cikkünkben egy merőben újfajta befektetési formával ismerkedhetnek meg olvasóink. A Strukturált OTP Részvény Reverse Convertible (OTP RC) egy olyan befektetési forma, amely a piaci kockázatmentes hozamot meghaladó extra hozam elérésére ad lehetőséget. Ehhez az szükséges, hogy e Termék mögöttes struktúrájában szereplő, megjelölt részvény (OTP részvény) árfolyama kis mértékben…
okt. 8
5:57
Megújult a törökszentmiklósi vasútállomás (Infostart)
A közel 70 kilométer hosszú Szajol-Püspökladány vasúti vonal 99,5 milliárd forintos komplex felújítása részeként átépült Törökszentmiklós vasútállomása - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
okt. 8
6:00
Ebbe még a Tesco elnöke is belebukhat (Portfolio)
Fontolóra veheti lemondását a Tesco igazgatóságának elnöke, Richard Broadbent, ahogy a legutóbbi, számviteli problémák miatt indult vizsgálatok lezárulnak - közölte a Wall Street Journal az ügyhöz...
okt. 8
6:09
Nyugdíjkedvezmények mellett érvelnek a szakszervezet (Adózóna)
A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen tüntettek a szakszervezetek kedden délután Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.
okt. 8
6:12
Hogyan váltják forintra a devizahiteledet? Hogyan változik így a törlesztőd? (ProfitLine)
Az elmúlt hét meghatározó híre a devizaadósok számára a hitelek forintosításáról szóló első konkrét koncepció megjelenése volt. E szerint jövőre – az egyoldalú kamatemelés és árfolyamrés alkalmazásából származó összegek elszámolását követően - a devizahiteleket kötelező lesz forint hitelre cserélni. A részletek még nem kidolgozottak, számos nyitott kérdés van, de már most számszerűsíteni lehet,…
okt. 8
6:15
Alig kapunk kamatot a pénzünk után – hogy kell okosan befektetni? (Privátbankár)
A magyar lakosság számára szokatlanul alacsonyak a mostani bankbetéti kamatok, de az infláció is alacsony és ez a fontos, mert reálkamatot így is tudunk realizálni. Mit csináljunk, ha ez mégsem elég? Hogyan fektessük be a pénzünket okosan? A Privátbankár ezekről kérdezte Fáy Zsoltot, a MagNet Bank elnökét.
okt. 8
6:15
Elemzők: várható volt az ipar augusztusi lassulása (GazdaságPortál)
Nem lepte meg az MTI-nek nyilatkozó elemzőket az ipari termelés augusztusi visszaesése, mivel minden jel a lassulás irányába mutatott. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint augusztusban az ipari termelés 0,5 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző hónaphoz képest – szezonálisan és munkanaptényezővel…
okt. 8
6:18
Kellemetlen meglepetés jön a patikákban - százezreket érint (Pénzcentrum)
Csak nézünk majd a gyógyszertárban, miért nem tudunk fizetni....
okt. 8
6:33
Öt év alatt megduplázott Győr idegenforgalma (Infostart)
Győrben öt év alatt megduplázódott a vendégéjszakák száma a statisztikák szerint, a fejlődés miatt a szálláshelyek bővítésére volna szükség - mondta a város polgármestere az MTI-nek.
okt. 8
6:51
Tőzsde – Elemző: ellenállt az európai esésnek a BUX (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,60 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 17 963,83 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy “jól állta a sarat” a magyar piac kedden annak ellenére, hogy délelőtt ...
okt. 8
7:12
Nyugdíj, rokkantsági ellátás melletti munka: járulékok és korlátok (Adózóna)
Mennyit dolgozhat, mennyit kereshet öregségi nyugdíj, rehabilitációs, illetve rokkantsági ellátás mellett az ember? Vannak-e korlátok, milyen járulékot kell fizetni?
okt. 8
7:12
Támogatást ad a kormány egy szakma megszerzéséhez (HR Portál)
A kormány összesen 11 ezer diákot támogat 1,8 milliárd forinttal az Útravaló ösztöndíjprogram középiskolai és érettségi alprogramja keretében.
okt. 8
7:14
Munkaerő-piaci reform: megosztja az olaszokat (HR Portál)
Matteo Renzi olasz miniszterelnök a szakszervezetekkel egyeztetett kedden a munkaerő-piaci reformcsomagról, amelyet a római kormány a szerdán, Milánóban esedékes európai uniós foglalkoztatási konferenciával egy időben bocsát parlamenti szavazásra.
okt. 8
7:15
Üzemanyag-hatékony futófelület rizsháncsból (ProfitLine)
A rizsháncsból származó hulladékot, mely ez idáig hulladéklerakókban végezte, mostantól a Goodyear Abroncs- és Gumigyár az üzemanyag-hatékony abroncsok gyártása során hasznosítja. A Goodyear mai bejelentése szerint a villamos energia előállításához elégetett rizsháncs után visszamaradt hamut az abroncsaiban használt szilika környezetbarát forrásaként fogja felhasználni.
okt. 8
7:16
Elbocsátás az olajipari vállalatnál (HR Portál)
Az INA igazgatótanácsa létszámcsökkentési programot fogadott el és 100 millió kunát különített el végkielégítésre - idézte kedden a cég közleményét a horvát Hina hírügynökség.
okt. 8
7:18
"Tisztességes munkát, tisztességes béreket, tisztességes életet!" (HR Portál)
A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen tüntettek a szakszervezetek kedden délután Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.
okt. 8
7:20
Több mint négyszáz új állás a dohányiparban (HR Portál)
A Róna Dohánytermelő Kft. 3,1 milliárd forintos beruházásával elkészült a cég új debreceni dohánygyára, amely négyszáznegyven embernek ad munkát - jelentette be Marc Wagener, a többségi tulajdonos luxemburgi Vandewyck Tobacco ügyvezető igazgatója kedden, a gyár átadásán.
okt. 8
7:27
Holland brókercég indít online kereskedelmi platformot Magyarországon (Infostart)
Magyar nyelvű, online kereskedelmi platformot indít Magyarországon a hollandiai bejegyzésű DEGIRO brókercég - közölte a társaság az MTI-vel.
okt. 8
7:27
Devizahiteles perek: izgalmakat tartogat a mai nap (Privátbankár)
A Fővárosi Ítélőtábla ma három pénzintézet, az MKB Bank, a UCB Ingatlanhitel Zrt. és a Raiffeisen Lízing Zrt. devizaperét tárgyalja másodfokon.
okt. 8
7:30
Újra láthatáron az óriási spekulatív rali (Portfolio)
A világ harmadik legnagyobb gazdasága olyan kihívásokkal szembesült, amire nem számított. A japán gazdaságpolitika nem gondolta volna, hogy ennyire elhúzódik majd az áfaemelés negatív hatása a...
okt. 8
7:45
Hogyan zárták a nyarat a szállodások? (Privátbankár)
Kilenc óra után megtudjuk, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közli a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának augusztusi adatait.
okt. 8
7:47
Több száz dolgozót tesz lapátra a Mol horvát leánya (Privátbankár)
A létszámcsökkentés 338 embert érint, az INA igazgatótanácsa a végkielégítésekre 100 millió kunát különített el.
okt. 8
7:48
Tablettára cserélhetjük a tankönyveket? (ProfitLine)
Egy neves amerikai kutatóintézet szerint már 30 éven belül lehetséges lesz bármilyen információt, tudásanyagot tabletták segítségével az emberi szervezetbe juttatni. Ha mindez igazzá válik, eltűnhetnek a nyelviskolák, hétköznapi tevékenységgé válhat a fordítás, sőt az oktatás egésze okafogyottá válhat. Az alvás közbeni nyelvtanulás már működik.
okt. 8
7:48
Csúnyán alakult a keddi nap a Wall Streeten (Portfolio)
Kifejezetten borongós hangulat jellemezte az Egyesült Államok részvénypiacát kedden, amin nem segített a Nemzetközi Valutaalap pesszimista jelentése sem a világgazdaság gyenge növekedési kilátásairól...
okt. 8
8:03
Rossz passzban van Európa - mi rontotta el a hangulatot? (Privátbankár)
Kedden Amerikában, majd szerda reggel Ázsiában is csökkentek a részvényárfolyamok, ezért nyomott hangulatra lehet számítani az európai tőzsdéken.
okt. 8
8:06
Több száz embert rúg ki az INA (Portfolio)
Az INA igazgatótanácsa létszámcsökkentési programot fogadott el és 100 millió kunát különített el végkielégítésre - idézte kedden az INA közleményét a horvát Hina hírügynökség. A lap arról is...
okt. 8
8:15
Pókeren, más online szerencsejátékon nyert? Ilyen közterheket kell fizetnie (Adózóna)
Mikor, kinek kell lerónia a személyi jövedelemadót és az egészségügyi hozzájárulást az online szerencsejáték nyereménye után? Itt van a NAV tájékoztatója.
okt. 8
8:21
Súlyos esés az amerikai részvénypiacokon (ProfitLine)
Masszív eséssel zárták a keddi kereskedési napot a vezető amerikai részvénypiacok, a befektetői hanglatot a vártnál sokkal gyengébb német ipari adat mellett az IMF előrejelzése kapcsán a világgazdasággal kapcsolatos aggodalmak is jelentősen rontották.
okt. 8
8:23
Gyengélkedik a kínai szolgáltatóipar (ProfitLine)
Lassult szeptemberben a kínai szolgáltatóipari szektor bővülése a HSBC bank és a Markit legfrissebb felmérése alapján.
okt. 8
8:24
Izgulhatnak ma az MKB devizahitelesei (Portfolio)
A Fővárosi Ítélőtábla három pénzügyi intézmény, az MKB Bank, a UCB Ingatlanhitel Zrt. és a Raiffeisen Lízing Zrt. devizaperét tárgyalja szerdán másodfokon. Az UCB Ingatlanhitel Zrt. szeptember...
okt. 8
8:42
Bécs és Varsó tartja a lelket a régióban (Portfolio)
Összességében jó negyedévet zárt a régiós részvénypiac, a cseh, a lengyel, a magyar és az osztrák tőzsdék összesített eurós forgalma emelkedett. Ez azonban kizárólag a bécsi és a varsói börzéknek...
okt. 8
8:42
Megtört a trend: kevesebbet használjuk bankkártyánkat külföldön (Pénzcentrum)
Egyötödével csökkent a bakkártyás vásárlások száma külföldön....
okt. 8
8:44
Beperelte a Twitter az amerikai kormányt (Portfolio)
Pert indított a Twitter az Egyesült Államok kormánya ellen a felhasználói adatok kikérésével kapcsolatban. A mikroblog-szolgáltatásokat kínáló cég azt szeretné elérni, hogy informálhassa a...
okt. 8
8:46
A Nagykörút menőbb, mint az Andrássy (Portfolio)
Folytatódik az üresedési ráta csökkenése az Andrássy úton, míg a Váci utcában, a Teréz és Erzsébet körúton a kereslet 5% alá szorította az üres üzlethelyiségek arányát - derült ki az Ecorys...
okt. 8
8:48
Eladói nyomás alá kerülhetnek a piacok (Portfolio)
Részben a növekedési félelmek miatt rossz a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon. Az amerikai indexek tegnap mintegy másfél százalékot estek, az ázsiai tőzsdéken is az eladók mutatták az irányt, és...
okt. 8
8:54
Mélyponton az Obamával szembeni gazdasági bizalom (ProfitLine)
Az amerikaiaknak mindössze 24 százaléka elégedett nagyon vagy meglehetősen az Obama-kormány gazdaságpolitikájával, ami 9 százalékpontos csökkenést jelent az eddigi mélyponthoz, a tavaly júniusban mért 33 százalékhoz is - derült ki CNBC kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
okt. 8
8:56
A szolgáltatóközpontok 77 százaléka küzd a munkaerőhiánnyal (ProfitLine)
Az üzleti szolgáltatóközpontok (Shared Service Center – SSC) a hazai gazdaság egyik húzóágazatát jelentik: jelenleg közel 30 ezer munkahelyet biztosítanak, mintegy 400 milliárd forintos éves árbevételt termelve. Az ágazat további fejlődésének azonban komoly akadálya lehet a szakemberhiány.
okt. 8
8:57
Holnaptól olcsóbban mozizhatunk (Privátbankár)
A kedvezményes jegyekkel, filmklubokkal és háttérbeszélgetésekkel várja csütörtöktől vasárnapig a közönséget a Cinema City Filmünnep a mozihálózat minden fővárosi és vidéki mozijában.
okt. 8
9:00
Kifejezetten jó napja volt kedden a forintnak (Portfolio)
Határozott erősödést mutatott a délelőtt első felében a forint a vezető devizák között az euróval szemben, és így bő kéthavi csúcsra kapaszkodott. A régiós devizáktól is eltérő menetelés azonban a...
okt. 8
9:00
Vége a korkedvezményes nyugdíjnak: mi lesz a veszélyes munkát végzőkkel? (Pénzcentrum)
Sokan nem érik az öregségi nyugdíjkorhatárt, akik veszélyes munkakörben dolgoznak....

Keresés