2014. október 20. hétfő

okt. 20
0:21
Rogán szerint provokáció az ügy, ha az amerikaiak nem közlik információikat (ProfitLine)
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte nyilvánvalóan provokációra kell gondolni az ügyben. A kormánypárti politikus erről az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában beszélt.
okt. 20
1:27
Csökkent a román autógyártás és az export (ProfitLine)
Az év első kilenc hónapjában 6,7 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás az egy évvel korábbihoz képest és 2,1 százalékkal esett vissza a kivitelük.
okt. 20
2:00
A magyarok több mint felének stresszes a munkahelye (ProfitLine)
A magyar munkavállalók több mint fele tartja úgy, hogy munkahelye gyakran stresszes. Ez az egészségi kockázatokon túl komoly - becslések szerint 440 milliárd forint - veszteséget okoz a vállalkozásoknak is - ismertették egy uniós felmérés adatait a jövő heti Európai Munkavédelmi Hét alkalmából megrendezett sajtótájékoztatón Budapesten.
okt. 20
3:06
A beutazás tiltása az Egyesült Államok és az adott személy közötti ügy (ProfitLine)
Az Egyesült Államokba való beutazás tiltása az Egyesült Államok és az adott személy közötti ügy - erről André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője beszélt az ATV Szabad szemmel című vasárnap esti műsorában.
okt. 20
4:12
Külföldi sajtó - Orbán Viktorhoz közel állók Washington célkeresztjében (ProfitLine)
Orbán Viktorhoz közel állók Washington célkeresztjében címmel tett közzé terjedelmes tudósítást honlapján vasárnap a Le Monde, a Spiegel Online német hírportál a médiatörvény hatásairól közölt elemzést.
okt. 20
5:06
Prémium energiát kínál az ELMŰ: utánanéztünk (Pénzcentrum)
Mit lehet kapni az energiapiacon?...
okt. 20
5:21
Külföldi sajtó Magyarországról – Le Monde, Spiegel Online: Orbán Viktorhoz közel állók Washington célkeresztjében (GazdaságPortál)
Orbán Viktorhoz közel állók Washington célkeresztjében címmel tett közzé terjedelmes tudósítást honlapján vasárnap a Le Monde, a Spiegel Online német hírportál a médiatörvény hatásairól közölt elemzést. A Le Monde című francia balliberális újság a The Budapest Beacon című angol nyelvű honlapra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai nagykövetség által korrupciógyanú miatt tíz magyar személyiség…
okt. 20
5:27
A héten lehűlés várható, a hegyekben hózápor is lehet (GazdaságPortál)
A héten többször, többfelé várható zápor, néhol zivatar. A hétvégén már nem valószínű csapadék, de akkor a leghidegebb órákban már mínusz 2 Celsius-fokig is hűlhet a levegő, a hegyekben akár hózápor is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a ködfoltok feloszlását követően északon ...
okt. 20
5:33
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 21 (huszonegy) 25 (huszonöt) 31 (harmincegy) 32 (harminckettő) 33 (harminchárom) 40 (negyven) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 21 darab, nyereményük egyenként 720.160 forint; 4 találatos szelvény 1.507 darab, nyereményük…
okt. 20
5:45
Folytatódik a bankok GVH elleni pere (Infostart)
Hétfőn a Fővárosi Törvényszéken folytatódik a 11 bank által, a kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott több mint 9 milliárd forintos bírság miatt indított per.
okt. 20
6:00
Ezek lesznek az idei karácsony slágerajándékai (Pénzcentrum)
Október vége van, már most érdemes gondolkodni a karácsonyi ajándékon....
okt. 20
6:15
Nem mindegy, hány gyerekem van? (Privátbankár)
A nyugdíjszakértő szerint csak azért dobták be a köztudatba, hogy a nyugdíj mértéke függjön a gyerekek számától, hogy legyen egy gumicsont, amit a szakértők rághatnak. Ahelyett, hogy azon gondolkoznának, hogyan vezessenek be alapnyugdíjat, emeljék a minimál nyugdíjat, és szüntessék meg azonnal a nők 40 év jogviszony utáni nyugdíjazási lehetőségét. Vissza a Költségvetési Tanácsot és a…
okt. 20
6:18
Pénzeső vagy ordas nagy kamu? - Így forintosítják a devizahiteleket (Portfolio)
Hiába ígérte nyár elején Varga Mihály, hogy karácsonyra kivezetik a devizahiteleket Magyarországról, ma már a kormány sem beszél erről. 2015 viszont nagyon is esélyes erre, így megkérdeztük az...
okt. 20
6:24
Recesszió lehet az euróövezetben (ProfitLine)
Az Európai Bizottság elnöke szerint nem kell tartani attól, hogy az euróövezet ismét recesszióba süllyed.
okt. 20
6:36
Úgy ad, hogy kap. Adóalap-csökkentés támogatásból (Adózóna)
Megkezdődött a színházi évad, sűrűsödtek a koncertprogramok. A kulturális szolgáltatóknak szükségük lehet a vállalkozások támogatására. Ebből a támogató cégeknek is hasznuk lehet, hiszen az adott összegeket ráfordításként elszámolhatják, s csökkenthetik adóalapjukat. Bemutatjuk hogyan.
okt. 20
6:54
Mi lesz, ha az ázsiai óriás megbotlik? (Portfolio)
Ezen a rövid héten szerencsére a nemzetközi színtéren sem lesz túl sok olyan esemény, amiről lemaradnánk az október 23-i megemlékezésünk miatt. A leginkább meghatározó adatközlés kedden lesz: ekkor...
okt. 20
6:57
MNB: jogerőre emelkedhet a Lombard Leasing Zrt. elleni határozat (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank jó esélyt lát arra, hogy az elsőfokú eljárás után másodfokon is nyerjen a Lombard Leasing Zrt.-vel szemben, ezt követően pedig az ügyfelek visszakaphatják a jogsértően devizában felszámolt casco-díjak miatti árfolyam-különbözetet - derül ki Binder Istvánnak, az MNB felügyeleti szóvivőjének az MTI kérdésére adott válaszából.
okt. 20
7:27
Nyugdíjas gumicsont: nem mindegy, hány gyerekem van? Interjú (Privátbankár)
A nyugdíjszakértő szerint csak azért dobták be a köztudatba, hogy a nyugdíj mértéke függjön a gyerekek számától, hogy legyen egy gumicsont, amit a szakértők rághatnak. Ahelyett, hogy azon gondolkoznának, hogyan vezessenek be alapnyugdíjat, emeljék a minimál nyugdíjat, és szüntessék meg azonnal a nők 40 év jogviszony utáni nyugdíjazási lehetőségét. Interjú
okt. 20
7:27
Ukrán válság – Az oroszbarát szeparatisták miatt zuhant le a malajziai gép a német hírszerzés szerint (GazdaságPortál)
A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) értékelése szerint oroszbarát szeparatisták okozták a júliusban Kelet-Ukrajnában lezuhant malajziai utasszállító repülőgép katasztrófáját – írta a Der Spiegel című német hírmagazin a vasárnap megjelent számában. A BND szerint oroszbarát szakadárok zsákmányoltak egy Buk típusú, orosz gyártmányú légvédelmi rakétarendszert egy ukrajnai katonai…
okt. 20
7:30
Moszkva több mint 600 milliárd dollárnak megfelelő tartalékot halmozott fel (ProfitLine)
A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) szerint Oroszország több mint 600 milliárd dollárnak megfelelő tartalékot halmozott fel, aminek révén akár évekig kibírhatja a Nyugat szankciós politikáját - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
okt. 20
7:32
Mire számítsunk a tőzsdéken? (ProfitLine)
Rég nem látott ütemben zuhantak a vezető értéktőzsdék az elmúlt hetekben, a héten is legföljebb konszolidáció ígérkezik az új, alacsonyabb árszinteken. Kétnapi újabb meredek zuhanás után az olcsóság pénteken már bevásárlást ösztönzött a nyugat-európai részvénypiacokon.
okt. 20
7:45
Még a cascót is devizában adták: mikor kapnak vissza pénzt az autósok? (Privátbankár)
Bár az MNB már lezárta az ellenőrzéssorozatot, kiosztotta a bírságokat, mégis vannak olyan autósok, akik nem kapták vissza pénzüket - az egyik cég ugyanis fellebbezett.
okt. 20
8:03
Görögország nem akar elválni az IMF-től (ProfitLine)
Görögország „kényes egyensúlyban” van, gazdaságának kilátásai „bizonytalanok", és ez aggasztja a tőkepiacokat - mondta a görög pénzügyminiszter, Gikasz Harduvelisz vasárnap az egyik athéni hetilapnak. Igyekezett eloszlatni a kétségeket, amelyek Görögország IMF-mentőprogramja körül keletkeztek az utóbbi időben.
okt. 20
8:06
Lehűlés, hózápor, mínuszok jönnek (Pénzcentrum)
A leghidegebb órákban már mínusz 2 Celsius-fokig is hűlhet a levegő....
okt. 20
8:09
Alig mozdult a forint árfolyama reggelre (Infostart)
Alig mozdult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákhoz képest, a péntek esti jegyzésekkel összevetve a bankközi devizapiacon.
okt. 20
8:21
Nagyon kell szurkolni a forintnak az államadósság miatt (Privátbankár)
Ha erős marad a forint, összejöhet az adósságráta csökkentése - az Államadósság Kezelő Központ megvizsgálja, elég kamatot fizetnek-e a lakosságnak.
okt. 20
8:24
SAP: kevesebb lesz az idei nyereség (Portfolio)
Kedvezőtlen hírrel indítja a hetet az SAP, a társaság ma reggel bejelentette, hogy csökkenti az idei évre vonatkozó profitvárakozását. Az, hogy a felhasználók gyorsuló ütemben váltanak az internet...
okt. 20
8:27
Alig mozdult a forint árfolyama reggelre (GazdaságPortál)
Alig mozdult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákhoz képest, a péntek esti jegyzésekkel összevetve a bankközi devizapiacon. Hétfő reggel hétkor egy euró 305,82 forintot ért a péntek esti 305,60 forint után, a svájci frankot 253,21 forinton jegyezték, péntek este hétkor 253,07 forinton állt. A dollár 239,53 forint, a japán jen 2,2335 forint volt ...
okt. 20
8:36
Változtatnak a végrehajtás szabályozásán (ProfitLine)
Az Igazságügyi Minisztérium az idén rendelettel, vagy jövőre törvénymódosítással változtat a végrehajtás szabályozásán – mondta Patyi Gergely igazságügyi államtitkár a Magyar Hírlapban 2014. október 20-án megjelent interjújában.
okt. 20
8:39
A botrány vége: belebukott a divatba és a szépségápolásba a miniszter (Privátbankár)
Lemondott Obucsi Juko japán gazdasági, kereskedelmi, ipari, és a nukleáris baleset gazdasági kezeléséért felelős miniszter, miután azzal gyanúsították meg, hogy a politikusi tevékenységének finanszírozását szolgáló pénzekből személyes célú kiadásokat is fedezett.
okt. 20
8:42
Amit tudni akart a számlázóprogramokról és meg is merte kérdezni (Adózóna)
Nem egyszerű eligazodni a számlázóprogramokkal kapcsolatos szabályokban, ezt tanúsíthatják az Adózónához érkező kérdések is. Ezúttal a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz beküldött gyakran ismétlődő kérdéseket és a NAV válaszait közöljük.
okt. 20
8:42
Sok pénzt kaphatnak vissza a Lombard ügyfelei (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank jó esélyt lát arra, hogy az elsőfokú eljárás után másodfokon is nyerjen a Lombard Leasing Zrt.-vel szemben, ezt követően pedig az ügyfelek visszakaphatják a jogsértően devizában...
okt. 20
8:42
Összeírták, mi a probléma a végrehajtókkal (Pénzcentrum)
Az Igazságügyi Minisztérium az idén rendelettel, vagy jövőre törvénymódosítással változtat a végrehajtás szabályozásán....
okt. 20
8:44
Négyhavi csúcs közelében jár a forint (Portfolio)
Múlt hét végén a feltörekvő piacokkal közösen tudott újból erősödni a forint, így pedig nem járunk messze attól, hogy újabb négyhavi forintcsúcs alakuljon ki az euróval szemben. Egyelőre...
okt. 20
8:46
Kirobbanó formában a japán tőzsde (Portfolio)
A pénteki kereskedésben raliztak a részvénypiacok, és hétfőn reggel az ázsiai tőzsdéken is igen jó a hangulat, különösen a japán benchmarkok teljesítettek jól, miután lapértesülés szerint az állami...
okt. 20
8:57
Durva volt a pénteki buli - maradt még kraft a tőzsdéken? (Privátbankár)
Elemzők szerint hétfőn növekedéssel indíthatnak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók a pénteki jelentős emelkedés után.
okt. 20
8:57
Tőzsdenyitás előtt: Emelkedésre számítanak a szakértők a tőzsdén (GazdaságPortál)
Emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: pozitív a hangulat a világban, és Magyarországon sincs negatív hír, ezért erősödésre számít hétfőn a BÉT-en. Az elemző hozzátette: kedvező az osztrák olajipari társaság, az OMW egyelőzetes harmadik negyedéves jelentése, ami a ...
okt. 20
9:00
Kedvező híreket közölt az OMV (Portfolio)
Közzétette ma reggel a gyorsjelentést megelőző beszámolóját az OMV, mely összességében pozitív képet fest a harmadik negyedévről: a kitermelés Líbia és az Északi-tenger miatt növekedni tudott, a...
okt. 20
9:00
Prémium energiát kínál az ELMŰ: utánanéztünk (x) (Pénzcentrum)
Mit lehet kapni az energiapiacon?...
okt. 20
9:02
Lecsap a kínálkozó lehetőségre a svájci bankóriás (Portfolio)
Svájc egyik legnagyobb privátbankjaként, a Lombard Odier sem teheti meg, hogy ne növelje piaci részesedését a gyorsan növekvő feltörekvő piaci régiókban. Ázsiára különösen nagy figyelemmel tekintenek...
okt. 20
9:04
Ilyen lesz a 2015-ös költségvetés (Portfolio)
Orbán Viktor vasárnapi választási értékelő beszédében egy meglepő kijelentéssel biztosan élt: elmondása szerint már hétfőn benyújtja a kormány a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A...
okt. 20
9:06
Plusz 100 000 négyzetméterrel zöldül az irodakínálat (Portfolio)
A Colliers International megbízást kapott a CA Immo 6 irodaházából álló, 100 000 négyzetmétert meghaladó iroda portfóliójának zöld minősítésére. Miután a tulajdonos CA IMMO elkötelezett a...
okt. 20
9:09
Tarlós: a vétójog a polgármestereket is védené (ProfitLine)
Tarlós István a TV2 Mokka című műsorában hétfő reggel arról beszélt: vannak, akik kétségbeesetten küzdenek a vétójog ellen - legalább egy ember a Fideszben is -, holott ez nemcsak a főpolgármesterre vonatkozik, hanem a vétójogot a többi polgármester is megkapná.
okt. 20
9:11
Hiba lenne, ha London magára haragítaná Kelet-Európát (ProfitLine)
José Manuel Barroso szerint súlyos hibát követne el a brit kormány, ha a bevándorlás és egyéb európai uniós alapelvek megkérdőjelezésével magára haragítaná közép- és kelet-európai szövetségeseit.
okt. 20
9:15
Nincs még programod az őszi szünetre? Irány a Balaton! (Privátbankár)
Október 22 - és november 2. között is várja a turistákat a Balatonhoz az egyik turisztikai szövetség. Az Ősszel is Balaton! akcióhoz 170 szállásadó és 93 étterem, borospince csatlakozott.
okt. 20
9:15
BUX: 17 648,88 pont, stagnálás a nyitáskor (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a pénteki záró értékével megegyező szinten, 17 648,88 ponton nyitott hétfőn.
okt. 20
9:18
A tudás mellé almát adnánk el a mongoloknak (Portfolio)
Újabb lendületet vehet a két ország közötti mezőgazdasági együttműködés...
okt. 20
9:18
A segélyhívóra érkező hívások nagy része csak kamu (Pénzcentrum)
Öt hónap alatt 2,2 millió hívást regisztráltak a 112-es európai segélyhívó számon....
okt. 20
9:20
Eséssel indult a csonka hét (Portfolio)
A pénteki kereskedésben raliztak a részvénypiacok, és hétfőn reggel az ázsiai tőzsdéken is igen jó volt a hangulat, különösen a japán benchmarkok teljesítettek jól, miután lapértesülés szerint az...
okt. 20
9:21
Elhárult az orosz-ukrán gázválság (GazdaságPortál)
A két félnek sikerült tárgyalóasztalhoz ülnie a téli tarifákról való egyeztetés kapcsán, így rövid távon elhárult a gázválság veszélye. Szép előzetes eredményeket közölt az osztrák OMV, a harmadik negyedévre vonatkozóan, hasonló tendenciák jöhetnek a MOL esetében is.

Keresés