Idén első nyolc hónapban 2,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a nonprofit szervezetek körében.
Az elemzői várakozásokkal szemben csökkenéssel indult a kereskedés kedden a vezető európai értéktőzsdéken. A londoni FTSE-100 index 0,24, a frankfurti DAX-index 0,40, a párizsi CAC-40 index 0,27 százalékos mínuszban állt a nyitást követő percben. Az euróövezeti indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,20 százalékos, az EuroStoxx50 index pedig 0,31 százalékos veszteségben volt. Az északi-tengeri…
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2008-ban azt javasolta Donald Tusk akkori lengyel miniszterelnöknek, hogy a két ország ossza fel egymás között Ukrajnát - mondta Radoslaw Sikorski, a lengyel parlament...
A harmadik negyedév során a NAV adatai alapján 155 stabilitás megtakarítási számlát nyitottak a bankoknál az ügyfelek, összességében 10,25 milliárd forintot helyeztek el rajtuk. Ebben az évben már...
A vártnál jobban bővülő negyedéves bevételről számolt be az Apple Inc., a világ legnagyobb piaci tőkeértékű nyilvános részvénytársaságainak egyike, a cég az új iPhone-készülék iránti rekordkeresletnek köszönhetően éves szinten 12 százalékkal, 37,47 milliárd dollárról 42,12 milliárd dollárra növelte bevételét a negyedévben.
Bár a bérszámfejtés kiszervezését a köztudat még mindig a kisebb cégekhez köti, a legnagyobb hazai cégeknek is mintegy harmada él ezzel lehetőséggel. A BDO Magyarországnak a TOP 200 hazai vállalat körében végzett felmérése szerint e döntésben a költséghatékonyság mellett számos szempont, így a szakszerűség, a rugalmasság is szerepet játszott. A válaszadó cégek háromnegyede a bérszámfejtés mellett…
Összesen akár 41 milliárd dollárt is bukhatnak a bankok a devizapiacok manipulációja miatt - vélekednek a Citigroup elemzői. A legnagyobb bírság a Deutsche Banknak néz ki, de a Barclays és a UBS is...
Augusztusban 2,2 százalékkal nőttek nemzetgazdasági szinten a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbi adathoz képest, ami az augusztusi hónapban mért 0,2 százalékos éves alapú inflációt figyelembe...
Átmegy a legnagyobb európai bankok vasárnap végződő stressztesztjén az osztrák Raiffeisen, másoknak azonban tőkét kell majd emelniük, így nagy tülekedés kezdődhet a tőkéért - mondta a Kuriernak a...
A csehországi nemzetközi repülőtereken az ebolafertőzés veszélye miatt kedd reggeltől ellenőrzik a külföldről érkező összes utast. Az intézkedést a cseh nemzetbiztonsági tanács hozta a múlt héten. A Csehországba érkező utasok a Cseh Légitársaság (CSA) és a Travel Service járatain már reggel rövid kérdőívet kaptak, amelyen egyebek között fel kell tüntetniük, hol jártak a legutóbbi 42 ...
Vádemelési javaslattal fejeződött be a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságán a 2012 novemberében gázpalackok kereskedelme kapcsán indult áfacsalási ügy, és máris újabb adóeltitkolás miatt indult nyomozás, ami szintén gázpalackokhoz köthető.
Meghosszabbított zárási határidővel értékesítik a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. jó minőségű gépeit, eszközeit. Az online árverésre azért kerül sor, mert a cég új telephelyre költözik és a modernizált környezetbe már nem viszik magukkal az összes használt, ám működőképes berendezést. Az aukción 176 tétel szerepel, összesen 58 095 euro kikiáltási áron.
A forint havi összevetésben 1,5 százalékkal erősebb szinten jár az euróval és a svájci frankkal szemben. A feltörekvő piaci spektrumban egyébként teljesen átlagosnak - a többiekhez hasonlónak - tűnik...
Meglódult az arany, unciánkénti árfolyama 1200 dollár fölé ment, kedd reggel már az 1250-es szintet karistolta, miután számára kedvezően alakult a makrogazdasági környezet. A dollár gyengült, a St. Louis-i szövetségi bank további mennyiségi ösztönzés lehetőségét vetette fel, s ami még fontosabb, nőtt az arany iránti fogyasztói kereslet.
Új módszerek, valós adatok és szigorú ellenőrzés. Többek között ezekre a tervekre alapoznák a Libor meghatározását. A hatóságok szerint az új rendszerrel sokkal biztonságosabb és átláthatóbb lesz a...
Jövő nyáron kezdődhet az új, győri multifunkcionális sportközpont építése. A kivitelezési tervek engedélyeztetése és a közbeszerzési pályázat lezárulta után jövő júliusban kezdődhet meg a mintegy...
A munkáltatók által alkalmazható visszaélés-bejelentési ("whistleblowing") rendszerek jogi kereteit tavaly fektette le az országgyűlés, a vonatkozó jogszabály pedig idén januárban lépett hatályba, mégsem terjedt el eddig széleskörűen - olvasható a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda sajtóközleményében.
Hétfőn hatalmasat emelkedett a japán részvényindex, a Nikkei, amely mögött azok a hírek húzódhattak meg, amelyek szerint a japán állami nyugdíjalap növelné a részvény kitettségét. Kedden hajnalban tették közzé a harmadik negyedéves kínai GDP statisztikákat. Forrás: GazdaságTV.hu
Kellemes meglepetést okozott a befektetőknek az Apple tegnap este, amik közzétette harmadik negyedéves számait. Ez elsősorban az erős iPhone-eladásoknak köszönhető, viszont az iPad-eladások már...
A Microsoft újdonsült vezérigazgatója, Satya Nadella lett a technológia szektor egyik legjobban fizetett vezetője - derült ki az amerikai szoftvergyártó által közzétett dokumentumokból. Idén összesen...
Az egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint olyan jövedelmi rendszert alakítanak ki, amelyben már megéri háziorvosnak lenni, reményeik szerint így a jelenleg üres helyeket is betölthetik...
Ma délután 2 órakor kormányszóvivői sajtótájékoztatóra kerül sor a Nemzetgazdasági Minisztériumban, amelynek témája a meghívó szerint az, hogy Varga Mihály a kormány nevében az Országgyűlés elé...
Nőttek a keresetek: kiderült, mennyiből él most egy átlag magyar – durva élelmiszerbiotrány tört ki: rengeteg sajtot vesznek le a magyar polcokról és új buszmegálló táblákat tesz ki a BKK.
Keveset változott a forint árfolyama kedden délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon, a japán jent nem számítva szinte észrevehetetlen a magyar fizetőeszköz erősödése. Az eurót délelőtt tíz órakor 307,26 forinton jegyezték, szinte nincs változás ahhoz képest, hogy reggel hét órakor 307,28 forinton állt az árfolyam. A dollárral 239,51 forinton kereskedtek délelőtt, ugyancsak…
Kedden összesen 9 pénzügyi intézmény devizaperét tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A tájékoztatás alapján kedden a Credit House Magyarország, az UniCredit Bank Hungary Zrt., az FHB...
Három főbb szervezetfejlesztési problémakört mutat be az elmúlt időszaki tapasztalatok alapján a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszerről szóló cikksorozatának harmadik részében Szebeni Dávid....
Európában „áll a bál”, az USA-ban minden simán megy Az EKB megerősítette, hogy megkezdte a fedezettel ellátott kötvények vásárlását. Francia és spanyol kötvényeket vásárolt, de a periférikus országok államkötvényeinek hozama mindazonáltal emelkedett (Spanyolország esetében 9 bázisponttal, Olaszország esetében 10 bázisponttal, Portugália esetében pedig 18 bázisponttal), talán azért, mert a…
A KSH ma közzétett adatai alapján augusztusban 4,4 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek a versenyszférában az előző havi 3,4 százalékos emelkedés után, és 2,3 százalékkal emelkedtek a költségvetési intézményeknél a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A nemzetgazdaság egészét tekintve 3,9 százalékkal emelkedtek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, míg a közfoglalkoztatottakat…
Egyre népszerűbbek a cégek körében az elektronikus banki szolgáltatások, amelyeket a kis- és középvállalkozások immár 40 százaléka használ rendszeresen. Ugyanakkor – noha népszerűségük gyorsan nő – még mindig csupán minden ötvenedik vállalkozás használja rendszeresen a mobiltelefonról elérhető banki alkalmazásokat. Emellett a kis- és középvállalkozások bankolási szokásainál egyre nagyobb a…
November 4-re halasztotta a határozat kihirdetését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden a Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt. devizaperében.
Ma délután 2 órakor kormányszóvivői sajtótájékoztatóra kerül sor a Nemzetgazdasági Minisztériumban, amelynek témája a meghívó szerint az, hogy Varga Mihály a kormány nevében az Országgyűlés elé...
Gyorsan terjed a bankkártyahasználat, a csoportos fizetési megbízások aránya csökken, a mobilfizetés pedig dinamikus fejlődés előtt áll - ezt jelzi többek között a dijnet.hu által idén októberben...
A Növekedési Hitelprogram a forintalapú, az Eximbank programja pedig a devizaalapú hiteligények 80 százalékát fedheti le egy-két éven belül a kis- és középvállalkozások körében - mondja a CIB Bank...
Az orosz gazdaságban két éven belül kritikus helyzet alakulhat ki, ha a nyersolaj világpiaci ára tartósan alacsonyan marad, vagy még tovább süllyed - vélekedtek hétfő ismertetett tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
Navracsics Tibor mélyen hisz az európai integrációban, meglátása szerint semmiképpen sem kell átgondolni Magyarország uniós tagságát, az ország Európához tartozik, “itt van a helyünk”. Az Európai Bizottságba jelölt magyar tag erről az Országgyűlés európai ügyek bizottságának keddi ülésén beszélt, kijelentve, hogy bár sok baja van az integrációnak, óriási eredmény, hogy a magyarok ide tartozhatnak.…
A honvédelmi tárca jelentős illetményemelést tervez, amely már a jövő évtől "ugrásszerű" javulást eredményezhet a katonák életében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az M1 Ma reggel...
Az alacsony kamatok idején a befektetők igyekeznek bővíteni portfóliójukat, és olyan befektetési formákat találni, amelyekkel eddig kevésbé foglalkoztak, viszont magasabb hozamot remélhetnek, sőt...
Kedden összesen 9 pénzügyi intézmény devizaperét tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A tájékoztatás alapján kedden a Credit House Magyarország, az UniCredit Bank Hungary Zrt., az FHB...
Tegnap este tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését az Apple. Erős számokat láthattunk, bővült a nettó eredmény, sok Iphone-t értékesített a vállalat, jól fogyott a Macintosh is, talán az Ipad termék múlta alul a várakozásokat. Egy gyászhír is érkezett tegnap éjszaka. Forrás: GazdaságTV.hu
Tovább javul a munkaerő-piaci helyzet, a foglalkoztatás bővüléséhez a versenyszféra is hozzájárult, és a reálkeresetek érdemben bővültek a negatív infláció mellett - mondták a Buda-Cash és az ING elemzői.