2014. október 6. hétfő

okt. 6
12:38
Ebben a kórházban ápolják Bianchit (Blikk)
Mie – A Mie-i General Medical Center intenzív osztályán élet-halál között lebeg Jules Bianchi (25). A Marussia Forma-1-es autóversenyzőjének az állapota továbbra is kritikus.
okt. 6
12:38
Minden szövetségesét megvédi a NATO (hirado.hu)
A főtitkár szerint cél a keleti "szárny" megerősítése és a védelmi kiadások emelése a bruttó hazai termék két százalékára.
okt. 6
12:40
Agykutatásért három tudós kapta az orvosi Nobel-díjat (hirado.hu)
A kutatók fedezték fel az agy helymeghatározó rendszerét, amelynek segítségével az ember képes a térben való tájékozódásra.
okt. 6
12:42
Hende: A tizenhárom honvéd tábornok vérbeli katona volt (hirado.hu)
A honvédelmi miniszter szerint az aradi vértanúk személyesen adtak példát mindarra, amit elvártak embereiktől, a hazát szolgálták mindhalálig.
okt. 6
12:44
Szakszervezeti konferencia a szociális normákról (hirado.hu)
A szolidaritás a szakszervezetek számára nem az adakozásról szól, hanem érdekérvényesítési stratégia - mondta Krémer Balázs szociálpolitikus, egyetemi docens a kelet-európai országok ipari szakszervezeteinek értekezletén hétfőn Budapesten.
okt. 6
12:46
Már Ukrajnában vannak az első drónok (hirado.hu)
Összesen négy pilóta nélküli gépet kap az EBESZ-misszió.
okt. 6
12:48
Szabó Simon rövidfilmje is versenyben az Európai Filmdíjért (hirado.hu)
A Fal című kisjátékfilm 14 további alkotással verseng az Európai Filmdíjért - közölte hétfőn a díjakat adományozó Európai Filmakadémia.
okt. 6
12:50
Bővíti gyárát a Honeywell Nagykanizsán (hirado.hu)
A kormány 761 millió forinttal támogatja a vállalat 10 millió eurós - mintegy 3 milliárd forintos -, 109 új munkahelyet teremtő beruházását.
okt. 6
12:52
UNICEF: magyar kampány a gyermekekért (hirado.hu)
Az akció a 136-66-os adománygyűjtő számot népszerűsíti ismert közéleti személyiségekkel.
okt. 6
12:54
Szexi képekhez pózolt ÉNB Zsófi (BorsOnline)
Az Éjjel-nappal Budapest Zsófijáról barátja készítette a vadító fotót.
okt. 6
12:54
Ujjlenyomat ellenőrzés lesz a magyar határon! (Blikk)
Szombattól ujjlenyomat-ellenőrzést végeznek Magyarország külső, schengeni határátkelőin a harmadik országbeli vízumkötelezett állampolgároknál a visszaélések kiszűrésére - jelentette be a rendőrség hétfőn.
okt. 6
12:54
Jelentősen csökkent a Sentix euróövezeti befektetői hangulatindexe (hirado.hu)
2013 májusa óta a legalacsonyabb értékre, mínusz 13,7 pontra esett az előző havi mínusz 9,8 pontról.
okt. 6
12:54
Újra terjed a Marburg-vírus Ugandában (hirado.hu)
Egy harmincéves férfi meghalt a fővárosban.
okt. 6
12:56
Nagy-Britanniába menekülne Navalnij támogatója (hirado.hu)
Nagy-Britanniában kért politikai menedékjogot egy orosz üzletember, Alekszej Navalnij neves orosz ellenzéki támogatója - jelentette az Interfax.
okt. 6
12:57
A bajszos Mads Mikkelsen a vécén veri (444.hu)
A Gengszterek fogadója, a Zöld hentesek és az Ádám almái dán rendezőjének új vígjátékában.
okt. 6
12:58
Mindenkinek jár: így juthat az olcsóbb tűzelőhöz (hirado.hu)
Az eddigi felmérések szerint a mostani árcsökkentés egy háztartásnak átlagosan 20-30 ezer forintos megtakarítást hoz majd a fűtési szezonban.
okt. 6
12:59
Az IS órákon belül elfoglalhatja a szíriai kurdok egyik nagyvárosát (444.hu)
Kobaniban már utcai harcok dúlnak. Az IS annak ellenére is körbe tudta zárni a várost, hogy az amerikaiak bombázzák a csapataikat.
okt. 6
13:00
Kilenc hitelintézet csatlakozott az Eximbank lízingfinanszírozásához (hirado.hu)
Az új konstrukcióban a futamidő 2-5 év közötti, a beszerzett eszköz értéke pedig minimum 15 ezer euró lehet.
okt. 6
13:01
Az emberi erőforrások minisztere az óvodás munkaerőt sem veti meg (444.hu)
Balog Zoltán Székyné Sztrémi Melinda fideszes polgármesterrel vágta át a nemzetiszínű szalagot a salgótarjáni Százszorszép Bölcsőde avatásán. Ezzel a szociális ügyekért felelős miniszter is elfoglalhatja jól megérdemelt helyét a gyerekeket avatásra kényszerítő politikusok panteonjában. (Fotó: Komka Péter / MTI)
okt. 6
13:02
Fidesz: Magyarország ma elég erős a pedagógusbér-emeléshez (hirado.hu)
A napokban 156 ezer pedagógus kapja kézhez az immár harmadik lépcsőben emelt fizetését.
okt. 6
13:03
Alig hagyták avatni a Fidelitas elnökét (444.hu)
Ágh Péter nem fért oda a nagy öregektől, de nem adta fel.
okt. 6
13:12
Holtan találták a kis Maddie szüleit terrorizáló trollt (BorsOnline)
Egyelőre rejtély, mi okozta annak a középkorú asszonynak a halálát, akinek kedvenc szórakozása az volt, hogy a hét éve eltűnt Madeleine McCann szüleivel kegyetlenkedett. A troll azt követően hunyt el, hogy egy újságíró szembesítette azzal, milyen gonosz dolgot művel.
okt. 6
13:12
Megszületett Fésűs Nelly (42) kislánya! (Blikk)
Budapest – Komplikációmentesen zajlott a császármetszés Fésűs Nellynél (42), a baba és a mama is jól vannak.
okt. 6
13:12
Magyar innováció: mobiltárca Thaiföldön (hirado.hu)
A szolgáltatás több tízmillió felhasználó számára biztosít mobilfizetési lehetőséget, s abban is úttörő, hogy 3D Secure tranzakciókat tesz lehetővé: így nagyot lendíthet a thai m-commerce piacon.
okt. 6
13:14
Erdő: A mai család problémái korunk nehézségeinek jelei (hirado.hu)
Az elváltak áldoztatásáról, az azonos neműek közötti házasságról és a nők hátrányos megkülönböztetéséről is beszélt a bíboros a püspöki szinódus fő témáit bevezető beszédében.
okt. 6
13:16
Elemző: Egy héttel a választások előtt már magyarázzák a bizonyítványt (hirado.hu)
A Forum Politicum elemzője a pártok és jelöltek esélyeiről beszélt az önkormányzati választás előtt a Kossuth Rádiónak.
okt. 6
13:18
Huszonötszörös eltérés a hazai bérek között (hirado.hu)
A legalacsonyabb fizikai besorolású munkavállalók átlagosan 114 ezer forintos havi alapbérrel számolhatnak, míg a legmagasabb besorolású vezetői szinten -átlagosan 2,8 millió forintos alapbér jár egy felmérés szerint.
okt. 6
13:20
Csempészárut és hamisítványokat foglaltak le (hirado.hu)
A Replica akció a tengeren érkező árukat vizsgálta, az uniós tagállamok hatóságai több száz konténert vizsgáltak át.
okt. 6
13:30
Schumacher megmentője is Bianchihoz utazott (Blikk)
Mie - Jules Bianchi (25) szüleivel Japánba utazott Gerard Saillant (69). A francia professzor néhány hónappal ezelőtt Michael Schumacher (45) életét mentette meg a grenoble-i kórház orvosaival, amikor a Forma-1 korábbi hétszeres világbajnoka súlyos síbalesetet szenvedett.
okt. 6
13:30
Páva Zsolt: Ünnepelnünk is kell október 6-án! (hirado.hu)
Pécs fideszes polgármestere szerint az aradi vértanúk emléknapja a hősiesség, a hazaszeretet ünnepe is.
okt. 6
13:48
Charlie Sheen ezúttal megcsöcsörészett egy nőt (BorsOnline)
A botrányos életű sorozatsztár fogorvosi rendelős balhéja tovább dagad.
okt. 6
13:48
Sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggő memóriaromlást (hirado.hu)
A kutatók egyénre szabott terápiás módszert írtak le az Alzheimerre és más típusú demenciákra is.
okt. 6
14:03
Állítólag egy, az al-Kaidához átállt francia ügynök volt az első szíriai légicsapás célpontja (444.hu)
Ha ez igaz, akkor ez az évezred legdurvább kémtörténete. Az egyelőre meg nem nevezett ügynök létezését több forrás is megerősítette.
okt. 6
14:05
Egy boszniai menekült lett a svéd történelem legfiatalabb minisztere (444.hu)
A pénteken kinevezett, 27 éves Aida Hadzialic 1992-ben, ötéves korában menekült el szüleivel a háború elől a nyugat-boszniai Fočából. Minden iskoláját Svédországban járta ki, a lundi egyetemen szerzett jogi diplomát. Mielőtt pénteken oktatási miniszterré nevezték ki, Halmstad alpolgármestere volt. (MTI)
okt. 6
14:06
Keira Knightley soha nem plasztikáztatott (BorsOnline)
Bár évek óta pletykálják, hogy Keira Knightley szépészeti be­avat­ko­zá­sok sorának köszönheti hibátlan arcát, a színésznő a Daily Mail­nek kategorikusan cáfolta a vádat.
okt. 6
14:06
Félmeztelen aktivisták csókolóztak keresztre feszítve - fotók! (Blikk)
Az embereket sokkolva próbált két aktivista tiltakozni a homofóbia ellen Rio de Janeiróban.
okt. 6
14:06
Kétmilliárdért fejlesztik Kéthely térségének szennyvízrendszerét (hirado.hu)
A csaknem 2 milliárd forintos, uniós támogatású beruházás kivitelezői szerződését hétfőn írták alá Fonyódon.
okt. 6
14:08
Szörnyethalt egy férfi a Józsefvárosban (BorsOnline)
Lezuhant egy lakóépületről egy férfi Budapesten. A helyszínen életét vesztetette.
okt. 6
14:08
Dés László jubileumi koncertje DVD-n (hirado.hu)
Megjelent DVD-n Dés László jubileumi koncertje. A zeneszerző, szaxofonos, előadóművész 60. születésnapját idén januárban a Papp László Budapest Sportarénában számos vendégfellépő közreműködésével ünnepelte.
okt. 6
14:10
Becsey: Jövőre megnyílhat a régi röszkei átkelő (hirado.hu)
Előrehaladott tárgyalások folynak a magyar és a szerb közlekedési és rendőri hatóságok között.
okt. 6
14:12
Vajdaság-szerte megemlékezések a gyásznapon (hirado.hu)
Kiss Ernő honvéd tábornok sírjánál, Eleméren tartották a központi megemlékezést.
okt. 6
14:15
Így nézett ki a most 17 éves Kylie Jenner a plasztikai műtétei előtt! Megdöbbentő fotók! (Joy)
Bár Kim Kardashian féltestvére még csak alig múlt 17 éves, állítólag több plasztikai műtéte is volt. Ezt bizonyítják régi és új fotói is.
okt. 6
14:24
Charlie Sheen most melltartót tépett (BorsOnline)
A botrányos életű sorozatsztár fogorvosi rendelős balhéja tovább dagad.
okt. 6
14:24
FT-Brookings: lefulladóban a világgazdaság (hirado.hu)
Lefulladóban a világgazdaság kilábalási folyamata a Brookings Institution és a Financial Times közösen vezetett teljesítménymérője szerint.
okt. 6
14:26
Aradi vértanúk: Megemlékezések Debrecenben (hirado.hu)
Az aradi vértanúkra emlékeztek a hétfői gyásznapon a kivégzett tábornokok emléktábláinál.
okt. 6
14:28
Új BKK-ügyfélközpont (hirado.hu)
A központot a Móricz Zsigmond körtéren, az önkormányzati és európai uniós forrásból megújult Gomba épületében alakították ki.
okt. 6
14:30
Robbanófej helyett dokumentumokat találtak egy gránátban (hirado.hu)
A feljegyzéseket egy tanító tette el az utókornak 1925-ben.
okt. 6
14:32
Színes Város fesztivál: Orosz Richárd munkája nyerte a zsűri nagydíját (hirado.hu)
A zsűri nagydíját Orosz Richárd képzőművész Kertész utcai vidék vagy nagyváros című alkotása, míg a közönségdíjat Mesterházy Károly "BreakOne" Akácfa utcai Nyugalom vagy tombolás elnevezésű tűzfalfestménye nyerte a Színes Város Strongbow Budapest művészeti és zenei fesztiválon.
okt. 6
14:34
Potápi szerint áldozathozatal, Kelemen szerint párbeszéd kell a szabadsághoz (hirado.hu)
A két politikus Aradon, a 13 vértanú tábornok emlékére állított Szabadság-szobor mellett mondott beszédet a nemzeti gyásznapon.
okt. 6
14:36
Nem tapadnak jobban a vízmolekulák, a véráramlás sem intenzívebb (444.hu)
és még csak a kapillárisok se tágulnak, ha az ember Sweet Dream alvásrendszert használ :-(((

Keresés