Szél Bernadett kérte ki az adatokat. A válaszból kiderül, hogy a Hivatal juttatások nélkül összesen 2,688 millió forintot fordít havonta az alkalmazottak bérezésére. Az NKH október 10-én indult, a kormány szerint a célja, hogy “összehangolja és ellenőrizze a kormányzat reklámokkal … Folytatás
Kijött a magyar bankrendszerben állami hátszéllel nagyformátumú trükköket behúzó pénzintézet, az FHB harmadik negyedéves gyorsjelentése. A veszteség most 7,2 milliárd forint volt, de “egyszeri tételek” és a bankadó nélkül potom egymilliárd lett volna. Ez pedig egy szerény táblázat az FHB … Folytatás
Korábban írtuk, hogy a Párizshoz közeli Seine-et-Marne-ban, Disneyland közelében szabadult el az állat, amire most helikopterrel és altatópuskákkal vadásznak. Akkor még mindenki azt hitte, hogy egy tigrist kergetnek, de most kiderült, hogy egy másféle nagymacskáról lehet szó. Tigrisember-ember szexjelenetekről is beszámoltunk korábban, … Folytatás
Budapest — Már rá sem lehet ismerni azokra a gyűrött arcokra, akiket a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban láthattunk a dzsungelben a tűz körül.
A BTel körül rengeteg volt a sandaság – amelyek között az enyhébbek közé tartozott, amikor áramszünetre hivatkoztak, miután nem küldték meg időre a tőzsdei tájékoztatást –, ezért úgy döntött a budapesti tőzsde, hogy inkább kidobják a távközlési céget a részvénykosárból.
We are delighted to announce that we will be racing in Abu Dhabi next week thanks to the support of the fans. THANK YOU #RefuelCaterhamF1 — Caterham F1 Team (@CaterhamF1) 2014. november 14. Twitteren jelentette be a csapat, hogy a … Folytatás
Az elmúlt 4 évben összesen egy mondatot írt éves előrejelzéseiben rólunk a Center for Strategic and International Studies. Most hosszan elemzik a kormány oroszbarátságát, és hogy ez miért fenyegeti egész Európa erőfeszítéseit.
A Paks II. felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességének gyakorlója 2026. december 31-ig, a Miniszterelnökség, jelent meg a Magyar Közlönyben. A 9 milliárd forintos jegyzett tőkével rendelkező, 2012-ben alapított Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. eddig az MVM Magyar Villamos … Folytatás
Gőzerővel készül Óévbúcsúztató nagykoncertjére a Kossuth-díjas, többszörös platinalemezes Csík Zenekar. December 30. a Syma csarnokban ráadásul dupla ünnep lesz a zenekar vezetője, Csík János ugyanis ezen a napon ünnepli majd 50. születésnapját.
Ha jó cimborák összegyűlnek. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara a parlamentben tartja szokásos éves koccintását, és a rendezvényen az amerikai ügyvivő és a magyar miniszterelnök is megjelent. Az index információ szerint elmaradt a kézfogás a két potentát között :( Reméljük, váltanak pár szót a … Folytatás
Az Üllői úton játszunk a finnekkel, a tét a versenyben maradás. Dárdai Pállal javult a válogatott, de mindennek csak akkor van kézzelfogható eredménye, ha ma sikerül legyőzni Finnországot.
A Lutheran World Federation élelmiszersegélyeket szállító repülőgépe zuhant le Jonglei államban, Mabior falva mellett. Az országban 2013-ban tört ki a legújabb polgárháború, a LWF repülőgépe is egy menekülttáborba szállított utánpótlást.
Budapest - A továbbjutásért és Dárdai Pálért (38) küzdött a magyar labdarúgó-válogatott. A finnek elleni Európa-bajnoki-selejtezőn egy esetleges győzelem befolyásolhatta azt is, hogyan dönt a folytatásról a szövetségi kapitány.