Halálosan megsebesített két rendőrt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban. Három éve ez volt az első eset, hogy az amerikai nagyvárosban golyó végzett rendőrökkel.
Három éve nem öltek meg szolgálatteljesítés közben rendőrt a nagyvárosban. A gyilkos, a 28 éves Ismaaiyl Brinsley egy közeli metróállomáson magával is végzett.
Vajúdtak a hegyek és két rendkívüli ülést szültek. A Fidesz kezdeményezésére kedden déltől rendkívüli ülés lesz, ezen az Áder János által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött két törvény, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását vitatják … Folytatás
Magyarország legnépszerűbb sportklubja, az FTC és egyik legnagyobb karitatív szervezete, az Ökumenikus Segélyszervezet december elején kötött stratégiai partneri együttműködést a társadalmi felelősségvállalás területén.
Ennyi van hátra a Global Drug Survey-ből, a világ legnagyobb kábítószeres felméréséből. Magyarországon tavaly végezték először, és az eredmények elég nagy hullámokat keltettek. Ha van fél órád, akkor magadnak és másoknak is sokat segíthetsz azzal, hogy válaszolsz a kérdésekre. A … Folytatás
New York - Egyesült Államok - Törött lábának köszönheti, hogy utojára láthatta még bátyját Mária(73),aki közel másfél évtizede nem találkozott szeretteivel. A balszerencsés eset hihetetlen fordulatot vett, így a baleset talán a legszerencsésebb dolog, ami az idős nő életében történhetett.
Már-már simogatásba ment át Zsu szárítkozása, miután kilépett a zuhanyzó alól. Úgy tűnik igen jól kijön saját magával a villában komoly utálatot kiváltó lány.
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft Ma már volt vidám villamosos hír, itt egy kevésbé örömteli. Szétszerelnek hat kiszolgált Ganz csuklóst. A képet a BME MűTerem Facebook oldalán találtuk, ahol az egész folyamatot megtekinthetik.
Budapest — Rendkívül szoros versenyben lett Klivinyi Kinga (22) a magyar női kézilabda-válogatott szépségkirálynője a Blikknél. A napokban szavazásra biztattuk lapunk olvasóit, hogy válasszák ki a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon szereplő nemzeti csapatunk legszebb tagját. A voksolást végül az Eb-játékoskeretből a győri csoportmeccsek után kikerülő érdi átlövő nyerte…
A karácsonyfa díszítésének a szokása a 16. század környékére tehető. Kezdetben diót és almát, majd különböző édességeket akasztottak a fenyőre. A 19 század végére már divatba jöttek a csillogó-villogó díszek is.
Egy lövöldözéshez mentek ki a rendőrök ma, ottani idő szerint éjjel háromkor a Bronxba. Ahol is a tettes viszonylag közelről a kiérkező rendőr arcára irányította fegyverét, meghúzta a ravaszt. Szerencsére a tár már üres volt, így a rendőrök leteperhették. Korábban … Folytatás
Egy berlini kávépörkölőnek kávé helyett 33 kiló kokaint szállítottak le Brazíliából. A cég munktársai értesítették a rendőrséget. A szállítmány tengeri konténeren érkezett, az észak-németországi Bremershaven kikötőjén keresztül. (AP / Huffington Post.)
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft Az erdőből lopott akácfa mellett dohányleveleket is találtak a rendőrök Máriapócson, a gyanú szerinti tetteseket elő is állították. (Police.hu.)
Bangkok — Alig négyezer forintnyi összegért kockáztatják életüket Thaiföldön az idomárok a Bangkok melletti Samphran Elephant Ground & Zoo állatkertben.