Budapest — Nem mindennapi szobrokra figyelhettek fel a járókelők a Margitszigeten: ahol egykor „rendes” alkotások álltak, ott most legóból épült mellszobrok díszelegnek a talapzaton.
Görögország — A kimentettek listáján továbbra sem szerepel az egyik magyar neve, aki azon a komphajón utazott, amely az Othonoi görög szigettől 60 kilométerre adott le vészjelzést, miután rakterében tűz ütött ki. A kompon két magyar volt.
Nekem új volt, hogy így, a húsos pultnál árulják a szilveszteri malacot, talán mert nem szoktam ilyet enni, de ha én futok bele, talán próbálok kérni belőle 10 dekát. Nem tudom, hogy ott van-e még ez a kettő az újpalotai … Folytatás
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint velük írt alá Szijjártó Péter külügyminiszter és az államtitkárai: Ibiden Hungary Kft. Le Bélier Magyarország Zrt. BSM Magyarország Kft. Nemak Győr Kft. Oracle Hungary Kft. Zoltek Zrt.
Amikor a gyerek egy idahói Walmartban (hol máshol?) a nő táskájában matatott, véletlenül elsült az abban engedéllyel tartott fegyver. A nő (aki nem a gyerek anyja volt) belehalt a sérülésbe. (Time)
Budapest – Az Újpest idegenbeli legyőzésére a legbüszkébb 2014-ből Thomas Doll (48). A német szakembert egy éve nevezték ki a Ferencváros focicsapatának vezetőedzőjévé, s azóta már rengeteg élménnyel gazdagodott.
Érd — Hujber Ferenc (40) alaposan ráijesztett kollégáira, mert kedden az előadása előtt nem sokkal elnémult, és emiatt majdnem elmaradt A kaktusz virága című vidám zenés darab az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban.
Nyíregyháza — Behajtók elől menekült a ValóVilág 7-be Dennis (27). A nyíregyházi komisz az utóbbi években hatalmas adósságot halmozott fel, akkorát, amit már nem is tudott hónapról hónapra törlesztgetni, ezért úgy látta jónak, ha kockáztat: bemegy a villába.
A síelés mellett jó kis kikapcsolódást jelenthet, ha hóembert építünk. Végre a közelünkben is megérkezett már az első havazás és az alábbi vicces képekkel szeretnénk ötleteket adni azoknak, akik már találtak annyi havat, hogy végre lehessen hóembereket építeni.
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke szerint a Parlament előtt hónapokon át tartó sátortáborozás visszaélésszerű gyakorlása a gyülekezési jognak.
A jegybankelnök még december 2-án tért haza Magyarországra Dubaj felől az Emirates légitársaság gépével, de hogy Dubajban szállt-e meg, vagy ott csak átszállt, az ebből a képes bizonyítékokat nyújtó Facebook-posztból nem derült ki.
Aztán magát is agyonlőtte az edmontoni férfi, akit két éve már letartóztatták egyszer családon belüli erőszakért. Most két helyszínen lőtte agyon a négy nőt, a két férfit, a fiút és a lányt. Az 53 éves Phu Lam végül egy vietnami … Folytatás
Az éjjel Szolnok Szandaszőlős városrészében, a Fazekas Mihály utcában történt a baleset, valószínűleg gázrobbanás történt. Az épületben két felnőtt és egy gyerek súlyosan megsérült. (Fotó: Mészáros János / MTI)
Pedig az ismeretlen férfi szándékosan tette közszemlére péniszét, ám a környezetében élők, akikkel csak nemrégiben ismerkedett össze, egyáltalán nem törődtek az ismeretlen férfi merevedő péniszével. A jövő kérdése tehát, mivel törhet ki a mélyismeretlenségből az ismeretlen férfi. (Munkatársunktól)
„Ha ezt olvasod, az azt jelenti, hogy öngyilkos lettem, és már nem tudtam kitörölni ezt az előre bekészített posztot” – írta meg Josh „Leelah” Alcorn, mielőtt odaállt az autópályán egy kamion elé. Mint írta, a vallásos szülei nem fogadták el olyannak, amilyen, és ez tönkretette az életét.
Hét felnőttet és két gyermeket találtak holtan a kanadai Edmonton városban, miután egy férfi – a rendőrség szerint – „esztelen tömeggyilkosságot" hajtott végre - közölte a BBC.
Az év során ellátott betegek közül sokan karácsonyi lapot küldtek a mentőszolgálatnak, és jellemző az is, hogy az év utolsó napján felhívják a 104-et a jókívánságaikkal. Bár köszönik, hogy az emberek gondolnak rájuk, azt kérik, ne terheljék ezt a telefonszámot.
Január 1-jétől lesz fizetős a Budapestet elkerülő M0-s körgyűrű egy része. A most közreadott térképen az is látszik, hogy a városba bevezető autópályaszakaszok mellett a 4-es főút körgyűrűn belüli szakasza sem lesz már ingyen.
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_- )┓ 2015 :-) Akinek nem muszáj kimennie a szibériai fagyba, és nincs jobb dolga, annak meg van mentve a napja a híradóig: a csatorna 3 (három!) Bud Spencer-filmet ad le egymás után. Nemrég kezdődött az életmű többi … Folytatás
A 39 éves Juacelo Nunes verekedésbe keveredett egy Agua Branca-i bulin, ahol arcon szúrták. 2 órát autózott a legközelebbi kórházig, ahol megoperálták. A kés a bal szeme alatt hatolt be, áthaladt a szájüregen, és az állkapocs állította meg. Több vénát … Folytatás