Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy embert, akit elgázolt egy autós, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott csütörtök délelőtt Budapesten, a XIX. kerületben, írja az MTI. A helyszínről életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy embert.
Wabeno, Wisconsin – Csoda, hogy nem halt meg az a férfi (40), akit egy család két napon keresztül durván bántalmazott, majd látva, hogy még nem lehelte ki a lelkét, az erdő közepén hagyta. Azt remélték, hogy a vérszagra odagyűlnek a farkasok, és bevégzik az elkezdett „munkát".
Bernie Madoff befektetési bankérként 20 milliárd dollárt (4,5 ezer milliárd forintot) csalt ki ügyfeleitől a világ egyik legnagyobb piramisjátékában. Most interjút adott a börtönből.
Miközben egymást érik az ünnepélyes autópályalehajtó-avatók és nemzeti körhinta-átadások, Nagy Gábor Tamás első kerületi fideszes polgármester húzott egy jót is. A Budavári Önkormányzat és a Budapest Film Zrt. ötéves együttműködési megállapodása után újra megnyílt a tavaly decemberben bezárt Tabán mozi, … Folytatás
Orvvadászat gyanúja miatt indult eljárás egy 54 éves várpalotai férfi ellen. A helyszíni kihallgatáskor a Várpalota körüli erdőben felderítették a korábban kihelyezett vadcsapdákat. A fák közül tíz hurkos drótháló került elő. A rendőrök ezeket lefoglalták, a házkutatáson talált távcsöves légpuskával, … Folytatás
Mondjuk nem is egyszerű a feladat. Vagy az is lehet, hogy eleve csikóhalakat akartak Zorróval. Mindegy, legalább igyekeznek a népek a Hegyalja úton. (Via)
Manchester — Szó szerint kiharcolta a továbbjutást a Manchester United labdarúgócsapata. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a görög Olympiakosz elleni visszavágón az ecuadori Antonio Valencia (28) brutális szemsérüléssel játszotta szinte végig a mérkőzést, míg a holland Robin van Persie-t (30) hordágyon vitték le a pályáról. Az angol együttes ennek ellenére 3-0-ra győzött, és 3-2-es…
Hanem szokás szerint a valóság jobb bárminél, amit ki lehetne találni. Egyébként Varga Mihály gazdasági miniszter vett részt a Klebelsberg-kúria felújítási munkálatait megkezdő ünnepségen.
A Krím-félsziget annektálása miatt. Az európai vezetők is gazdasági szankciókat terveznek. Tényleg nem volt hülyeség kivenni a papírokat az amerikai jegybankból. (BBC)
Barcelona — Ugyan négy esztendő után idén év elején nem Lionel Messinek (26) ítélték az Aranylabdát, hanem Cristiano Ronaldónak (29, Real Madrid), egyvalamiben továbbra is a Barcelona argentin labdarúgója a legjobb: a France Football adatai alapján a támadó volt a 2013-as év legjobban kereső focistája.
Miközben Brüsszelben töprengenek, hogy milyen szankcióval büntessék Moszkvát, csak az elmúlt héten négy jelentős orosz üzletet írtak alá európai multikkal. A gázfüggőség pedig eleve nem engedi, hogy kereksedelmi háború törjön ki. 2017-re viszont ideérhet az amerikai gáz, és az már átrajzolhatja az erőviszonyokat.
Egy nagyobb zenei esemény, mint például egy rádió születésnapi bulija már elképzelhetetlen anélkül, hogy a magyar könnyűzene krémje fel ne lépne rajta. És ehhez a krémhez több éve Király Viktor is hozzátartozik, aki a Megasztár negyedik szériája óta folyamatosan bizonyítja, valóban jogosan nyerte meg a TV2 tehetségkutatóját.
A Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó csütörtökön halt meg - értesült a Hír TV. Nagy Andrea főügyészségi szóvivő az MTI-vel közölte: "A Simon Gábor ügyében ismertté vált W. Tamás elhalálozott. Halálának okát az arra hivatott hatóságok vizsgálják."
Budapest — Az őt őrizetbe venni akaró rendőrök előtt lett rosszul, és halt meg Welsz Tamás (†41), az a csalásért körözött üzletember, aki a gyanú szerint Simon Gábor volt MSZP-politikusnak azt a hamis útlevelet szerezte, amivel az expolitikus 75 milliót helyezett el egy hazai bankban.
Igazi színes egyéniséget alakít Falusi Mariann (53) az Amerikai komédia című darabban, amelynek pénteken este lesz a premierje a Budapesti Operettszín produkciójaként az Átriumban. Egy zsarnokoskodó figurát alakít, aki férjét (Földes Tamás alakítja) folyton egzecíroztatja; a végén persze kiderül róla, hogy egy csupa szív teremtés.
Budapest – A világ egyik legjobb versenyautója Magyarországon! A miskolci formatervező, Bocsi Attila (47) által megálmodott Peugeot 208 T16-tal a kilencszeres ralivilágbajnok francia Sébastien Loeb (40) új pályacsúcsot felállítva nyerte meg tavaly az amerikai Pikes Peak hegyiviadalt.
Magyarország — Csapodárabbak, mint az erejük teljében lévő harmincasok, de még a huszonéves ifjú titánokat is leiskolázzák az ötvenesek, ha megcsalásról van szó!
Budapest — Édesapja kapta vissza azt a 20 hónapos babát, akit feltehetően édesanyja hagyott egy fővárosi kapualjban szerda hajnalban. Információink szerint a szomszédos kerületből, a Lovag utcából tolta a Rottenbiller utcán a kicsit éjnek évadján a mama csaknem a Péterfy Sándor utcai kórházig, hogy aztán otthagyja egy tajkártyával a kezében.
Budapest — Ilyen szófogadatlan társaság még sohasem lakta a luxusbörtönt. A ValóVilág hatodik szériájának játékosai kezdetektől jóval szabályszegőbbek, mint eddig bármelyik széria szereplői, az utóbbi napokban pedig már büntetést büntetésre halmoznak.
BUDAPEST — Megjelent Farkas Zsolti (15) első lemeze! Az ének iskolája című tehetséggondozó műsor első szériájának győztesét nemrég vették fel a Bartók Béla Konzervatóriumba, ősztől oda fog járni, de mostanáig sem tétlenkedett.
Egyesült Államok — Alig tíz méter hosszú, mégis világszenzációnak számít a hidak között az a magyar átkelő, amelyet még 1902-ben húztak fel két aprócska sziget között, amelyek épp hogy kilátszanak a Szent Lőrinc-folyóból – írta meg a Falanszter blog.
London — Szinte már biztos, hogy Harry herceg (29) megkérte barátnője, Cressida Bonas (25) kezét, mert a lánynak „hercegnőképzőbe" kell nemsokára járnia.
“Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Oroszország közepes befektetői államadós-besorolásának kilátását csütörtökön a Standard & Poor’s.” (MTI)
Budapest — Nem foglalkozik semmivel, csak szórja a pénzt, és természetesen a munkát is elkerüli Stohl András (47) két barátjával, Lengyel Tamással és Hevér Gáborral. Nem akarnak megjavulni, nem tud rájuk hatni a kedves szó.
Budapest — Harmadszorra rendezik meg a kerekes székes szépségversenyt, a Miss Colourst. A döntősök részt vettek már egy vacsorán a Béke Szállóban, jártak a Hungaroringen, ahol két sportkocsit is kipróbálhattak, és megmérkőztek a kerekes székes rögbiválogatottal is.
Érd — Hatalmas kő esett le Marlyn Mónika (39) szívéről, amikor megtudta: megkapják azt a százezer forintos szaturációmérőt, amely elengedhetetlenül szükséges kisfia, a fél szívvel született Hunor ápolásához. A Blikk cikke nyomán Dinóczki József ajánlotta fel, hogy beszerzi a berendezést a babának.
Miért szennyezik ilyen tömegben a Margitsziget környékét vizuálisan és szagilag az amatőr, semmiféle esztétikai látványt nem nyújtó szabadidős sportolók? Egy áltudományos babona áll a háttérben és az agymosás. Meddig tűrjük még?