Harta — Egy nagy adag bakonyi sertésbordával ünnepelte szabadulását Stadler József (65). Bár szombaton saját lábán és saját felelősségére hagyta el az egyik fővárosi kórházat, azóta is orvosok vizsgálták.
Budapest — Bízik benne Dorka (20), hogy Zsolt (21) mellett végre sikerül megtalálnia a boldogságot. A ValóVilág 6. vasárnapi kiesőjének ugyanis borzalmas sérelmeket kellett elszenvednie korábbi kapcsolatában; Dorka a Blikknek bevallotta, hogy korábbi kedvese nemegyszer kezet emelt rá, ő pedig minden egyes alkalommal elhitte: ettől még működhet a kapcsolatuk.
Budapest — Véget ért Bajor Imre (57) kálváriája a Kicsihuszárral. A komoly betegséggel küzdő színművésznek legalább csődbe ment étterme ügye nem nyomja már a vállát. A Blikk megtudta, még ha több tízmilliós bukással is, de sikerült pontot tenni az ügy végére, amely testileg és lelkileg is nagyon megviselte.
Budapest — Szinte pillanatnyi megállás sincs, Erdei Zsolt (39) gőzerővel készül utolsónak szánt fellépésére. A WBO (Bokszvilágszervezet) egykori félnehézsúlyú, valamint a WBC (Bokszvilágtanács) korábbi cirkálósúlyú világbajnoka szombaton a Ferobox Event kecskeméti gáláján búcsúzik a magyar közönségtől, a WBO Európa-bajnoki övéért száll harcba a grúz Salva Dzsomardasvili (27) ellen.
Budapest - Egyre zűrzavarosabb Oszter Sándor ügye (65): a színművész újabb verzióval állt elő azzal kapcsolatban, hogyan került ittas állapotba, s arra is meghökkentő magyarázatot adott, miért gimnasztikázott a fogdában.
Szombathely — A haja bánta az elbukott fogadást Halmosi Péternek (34). A Haladás labdarúgója az MTK elleni élvonalbeli bajnoki mérkőzésen (0-0) rövid frizurával lépett pályára. A harmincötszörös válogatott játékos tíz éve növesztette a haját, ám feleségével, Eszterrel fogadott – és pechére veszített.
Autózhat-e valaki annyira ingadozó vérnyomással, hogy nem veszi észre, ha oszlopnak hajt? Oszter Sándornak nem rémlik a MOM parkbeli jelenet, s egészségügyi problémája miatt ivott.
Példátlan összegre, 165 millió forintra pereli a kórházat egy kölcsei házaspár. Az anyuka szerint az orvosok nem figyelmeztették öröklődő betegsége hatásaira, így három gyermeke szellemi fogyatékkal született.
Béla, az ország leghíresebb sertése sem kerülhette el a sorsát: hétfő reggel levágta gazdája, Szpisják Imre. A pörzsölést Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter végezte. A gazda cáfolta, hogy kampányfogásról lenne szó.
Dundika kivillantotta tökéletes hasát, Szandi keble mintha megnőtt volna, Sarka Kata pedig olyan dögös volt, hogy a rajongók csak nézték, és elfelejtettek szavazni rá. Az estét a jó csajok vitték el.
Szépségverseny sztárpárja lesz Tóth Gabi és Markó Robi. Az énekesnő, aki táncol, énekel és zenét válogat, a párja mellett dolgozik. De nem féltékeny Robira, akit a legszebb nők vesznek majd körül?
Sportcsúzlival lőtt a játszótéren hancúrozó gyerekekre egy férfi Százhalombattán, mert zavarták. A 13 éves Vikit a koponyáján találta el a 35 esztendős F. Tibor. A kislány kórházba került.
Új kapitány, új csapat, új remények. A Bors segítségével a művész- és a sportvilág néhány nagy egyénisége üzent a finnek ellen készülő Pintér Attilának, illetve a magyar fociválogatottnak.
Kovács Erzsit bíróság elé citálta a nevelt fiaként szeretett Házibuli Attila. A mulatós úgy érzi, folt esett a jó hírnevén, ezért pedig a nagybeteg asszonynak a vagyona egy részével kellene felelnie.
Bizonyítékot talált a rendőrség arra, hogy gyilkosai legalább 15-20 percen át figyelték a Soroksáron futó Kardosné Gyurik Krisztinát, mielőtt végeztek vele – tudta meg a Bors. Az ORFK nem kommentálta információnkat.
Párja nélkül várja Katinka a babáját, Fernando ugyanis most óceánjáró hajón dolgozik. Az énekesnő hat és fél hónapos terhesen is fitt – ezt a kis Katinka „ízlésének” köszönheti.
Parádés mentőakcióval segítettek egy Visegrádon bajba került páron. Balázs László és csapata különleges kötéltechnikával mentette ki Petrát és Zsoltot.
Nem hagyta el magát Natasa Kovacsevics. A tavalyi győri autóbusz-balesetben a bal alsó lábszárát elveszítő szerb kosaras már kocsit is vezet protézisével.
Rengeteg újabb nyeremény talált gazdára, és még csaknem két hétig, március 16-ig várja nyereményeső azt, aki Borsot vásárol. Fekete Zsolt egy mobiltelefont nyert. Kovács Zoltán pedig 50 ezer forintot, amiből balatoni nyaralás lesz.
A vörösiszapban úszó devecseri kastélypark is felkerült a világ tíz legpszichedelikusabb helye közé – a magyar származású Palíndromo Mészáros képe alapján.
Egy indiai asszony odaadó szeretete jeléül még azt is megengedi férjének, hogy kalapáccsal téglákat törjön szét a testén. Budatiék India-szerte az egyik legnépszerűbb kaszkadőrpárosnak számítanak.
Már fél év is eltelt Postás Józsi brutális karambolja óta, de a mulatószenész még mindig nem épült fel. A csuklója nem engedelmeskedik, fáj és duzzadt, újabb műtétre van szüksége.
Másfél órás késéssel kezdődött a paralimpiai bajnok, Oscar Pistorius büntetőpere. A barátnőjét négy lövéssel kivégző atléta továbbra is tagadja, hogy szándékosan ölt volna.
A 45 éves francia nő éppen kikapcsolódott az Alpokban a családjával, amikor egyszer csak gyereke született. Az asszonynak már volt két gyermeke, ezért is lepte meg nagyon, hogy várandós volt, és észre sem vette.
Ötéves korában figyeltek fel Valkusz Mátéra. A bátyját kísérte el a teniszedzésre, ahol csak azért próbálták ki, hogy elhallgattassák, de hamar kiderült, istenáldotta tehetség.
A baj pillanatok alatt bekövetkezhet, a gyógyulás azonban hetekbe, hónapokba telhet. Sőt az is előfordulhat, hogy egy törés visszafordíthatatnul rontja az életminőséget egész hátralévő életünkben. A megelőzés tehát ebben az esetben is különösen fontos. S, hogy mit tehetünk azért, hogy el ne essünk? Dr. Kiss Edit rehabilitációs és reumatológus főorvos segítségével gyűjtöttük össze a…
Felmentést kért két vádlott védője a West Balkán fővárosi szórakozóhelyen történt, három halálos áldozatot követelő diszkótragédia büntetőperében kedden a Kúrián. A védők szerint ügyfeleik tevékenysége és tragédia között nincs közvetlen összefüggés.