Budapest - Megosztja az embereket Rónai Egon (51), az ATV műsorvezetője, aki BMW terepjárójával úgy parkolt szabálytalanul egy villamossín mellett, hogy komoly forgalmi dugót okozott.
Budapest — Rácsok mögött a választáson is induló Magyar Demokratikus Unió (MDU) alapító vezetője! Urbán-Szabó László ellen csalás miatt tettek feljelentést. P. Ferenc, az egyik sértett a Blikknek elmondta, jól csengő ígéretekkel 30 millió forintot csalt ki tőle. A pénzt három részletben kérte el kapcsolataira, a közelgő választásokra s az általa létrehozott párt reménybeli sikereire…
BUDAPEST — Beköszöntött a tavasz a villában! A luxusbörtön szerelmespárja, Iza (20) és Krisztián (21) már fényes nappal sem tud egymásnak ellenállni, hosszú órákon át ölelkeznek, csókolóznak az ágyban, de közben a többiek is igen nehezen türtőztetik magukat. Érthető, hiszen ők is vágynak a simogatásra, a kényeztetésre.
Budapest – Újra és újra ellentmondásba keveredik saját magával Berki Krisztián! Szembeállítottuk az Édes élet sztárjának nyilatkozatait, hogy megtudjuk, mennyire őszinte ember. Íme...
Budapest - Vége a pénzesőnek, nem kap több segélyt H. Csanád Jutas (29), a kulcsi családirtó. Nem sokkal azután, hogy a férfi négy családtagjával végzett, megszűnt előzetes letartóztatása, és kényszergyógykezelésre ítélték.
Budapest — Szűk egy héttel ezelőtt búcsúztatták Csala Zsuzsát (†80), akinek örökösei 20 millió forintot követelhetnek a népszerű komika egyik legjobb barátnőjén, Anettkán (40).
Öt-tíz börtöntársával is tartja a kapcsolatot az egykori szocialista politikus, aki hat évet töltött a rácsok mögött. Közöttük van a balotaszállási gyilkos is, aki egy homoszexuális kaland végén agyonütött egy meleg német férfit. A Borsnak adott interjújában Zuschlag börtönéveiről és jövőbeni terveiről is mesélt, és azt is elárulta, hogy kire nem szavazna semmiképpen az áprilisi választásokon.
Nem csak főnöke, a szerelme miatt is aggódhat Szabó Zsófi, miután a TV2 megvált Nagy Tamás producertől. Pánikhangulat ugyan nincs, de nagy a szomorúság a stúdióban – tudtuk meg egy stábtagtól.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a gazdasági mutatók azt tükrözik, hogy a lakosság és a vállalkozói szektor egyaránt bízik a gazdasági növekedésben.
Büntetőügye egyelőre nem akadályozza meg, hogy az Eurovízió koppenhágai döntőjén színpadra álljon Kállay-Saunders András. Az állatvédők azonban itthon akarják tartani az énekest.
Nem érdekes, hányadik helyen végzünk – hajtogatják A Nagy Duett résztvevői. Valójában mindannyian teljes erőbedobással készülnek a döntőre. Olvasóink már döntöttek, náluk ki a nyerő.
Kórházban ünnepelte 85. születésnapját Psota Irén. A szívinfarktus után lábadozó színésznő szívesen fogadta a gratulációkat, virágokat. Még a kardiológia dolgozói is felköszöntötték!
A Külügyminisztérium épülete előtt péntek este Kárpátalja autonómiájáért, illetve Ukrajnától való elszakadásáért tüntettek Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő kezdeményezésére.
A legjobb ügyvéd is nehezen mentheti meg az életfogytiglani büntetéstől M. Krisztinát. A rekamiés gyilkos néven elhíresült lány tettét három minősítő körülmény súlyosbítja, az ítélkezési gyakorlatban ezért örök börtön jár.
Balzsay Károly exbokszolónk káprázatos erővel küzd rákbetegsége ellen. Jövő héten a harmadik kemoterápián vesz részt, miközben igyekszik két kislányát megóvni a kellemetlenségektől.
A Szegedi Közlekedési Társaságnál a dolgozók tavaly bennragadt szabadságát nem fizették ki, beleegyezésük nélkül áthozták az idénre, és mindezt nem dokumentálták. A szabadságból megmaradt pénzeket jogtalanul másra használta a cég - állítja a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ). A cég cáfol.
Nehéz elhinni: a gyönyörű kék szemével minden nő szívét megdobogtató olasz filmsztár ma már a 75. születésnapját ünnepli. Népszerűsége, vonzereje a régi.
Két év alatt több mint háromszorosára növeli a kibernetikai védelemért felelős állományának létszámát a Pentagon - jelentette be Chuck Hagel védelmi miniszter.
Rózsaszín tigrisekkel és a 300 kilót fogyott elefánttal startol többek közt a Fővárosi Nagycirkusz új műsora ma este. Ráadásul az a kubai levegőakrobata is vállalta a fellépést, akit a társa cserbenhagyott.
Mert holnap ilyen nem lesz. Most kell majd előreállítani az órát. Tudják, ez az, amikor eggyel kevesebbet alszunk, de cserébe később sötétedik. És mivel több helyen a városban az utcai órákat már előre átállították, így az ember nem tudja, hogy … Folytatás
De nem akkor, amikor átállítjuk az órát, hát szép is lenne, hanem korábban. Ez az, amikor fél kilenctől egy órára a környezettudatosság jegyében mindenki lekapcsol otthon mindent. Gondolom azért a frissen felújított Kossuth tér díszkivilágítását csak nem, és a 4-es … Folytatás
Időről időre mindig eljön az a pletyka, hogy Orbán Viktor már unja a darálást, felülemelkedne végre a napi ügyeken, és ő lesz az új Schmitt Pál. Szlovákiában Robert Fico kormányfő tényleg meglépte ezt, bár váratlanul nehéz dolga lett, mert az … Folytatás
Elég szűkszavú meghívót kaptunk a XXI. kerület sajtósától: A koncert ingyenes, már a megjelenteknek, az önkormányzatnak nyilván nem. És bár nincs feltüntetve sztárvendég, erősen csodálkoznánk, ha a tömeg nem követelné fel a színpadra Németh Szilárd rezsicsökkentő tábornokot, a kerület fideszes … Folytatás
Bár több bűncselekményt is elkövetett, mégsem dugnak börtönbe egy 23 éves brit férfit. Az ok egészen egyszerű: Jude Medcalf a maga 218 centijével túlságosan magas ahhoz, hogy elférjen egy cellában.
Pécs - Leonardo da Vinci (1452–1519) Pécsre költözik! A zseniális mester műveiből április 15-én nyílik kiállítás. A tárlat rendhagyó lesz: a Széchenyi téren 8,5 méteres kolosszális szobor épül, a Janus Pannonius Múzeum két helyszínén korhű modellek öltenek testet.
Pécs - Leonardo da Vinci (1452–1519) Pécsre költözik! A zseniális mester műveiből április 15-én nyílik kiállítás. A tárlat rendhagyó lesz: a Széchenyi téren 8,5 méteres kolosszális szobor épül, a Janus Pannonius Múzeum két helyszínén korhű modellek öltenek testet.
A viták elől soha nem menekülő kormányfő beleállt a kényes helyezetbe, és válaszolt a Magyar Hírlap főszerkesztőjének és újságírójának kellemetlen kérdéseire. Csak a szokásos, bár ennyire nyíltan talán még soha nem cserélt célpontot: “Azt gondolni, hogy ez az elégedetlenség mindig … Folytatás
Ölni a nevében. Sajnálom. Lopott tánc. Ezek a slágercímek is szerepelnek a szocialisták fiataloknak készült zenei összeállításában. Az alkotóknak nagyon nem tetszik a dolog.
Nem számítanak több túlélőre Washington állam hatóságai az Oso településen egy héttel ezelőtt bekövetkezett földcsuszamlás után, vagyis az eddig meg nem talált kilencven ember vélhetően halott - jelentették szombaton a hírügynökségek, amelyek szerint az előző napon tizenhétre emelkedett az azonosított holttestek száma.