Az irodalmi útikalauz megjelenéséhez a Nemzeti Kulturális Alap 400 ezer forinttal, a megye több településének önkormányzata további 200 ezer forinttal járult hozzá.
A legjelentősebb francia mobilszolgáltató, az Orange teljes adatforgalmát és az abban rögzített minden adatot a francia titkosszolgálatok (DGSE) rendelkezésére bocsát - írta csütörtök délután megjelent számában a francia napilap.
Közel hétszáz tűzoltójármű modelljét és maga építette makettjét őrzi a salgótarjáni Angyal Tibor. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alezredese negyed százada kapta első tűzoltóautóit, a járműparkot külföldi útjai során gyarapítva gyűjteménye rég kinőtte az otthonát, így a legszebb darabokat a salgótarjáni tűzoltóságra bemutatókra érkező óvodások és iskolások az igazgatóság…
Elhunyt 99 éves korában Khushwant Singh, India egyik legismertebb írója, újságírója, akinek magyarul is megjelent Át, Pakisztánba című regényéből film is készült.
Magyarország polgárai összerezzennek, ha a miniszterelnök hangzatos ígéreteket tesz – jelentette ki az Együtt-PM Szövetség vezetője csütörtökön Csongrádon.
Mondjuk nem is egyszerű a feladat. Vagy az is lehet, hogy eleve csikóhalakat akartak Zorróval. Mindegy, legalább igyekeznek a népek a Hegyalja úton. (Via)
A tanteremben felszerelt biztonsági kamera rögzítette a szörnyű pillanatot, amikor egy diák egyszer csak felpattant a padból és kivetette magát az ablakon. Nem élte túl a zuhanást.
Minden jelöltnek és jelölő szervezetnek a választást követő 60 napon belül a Magyar Közlönyben nyilvánosságra kell hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját.
A katasztrófavédelem, a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársaival együttműködve, mintegy másfél kilométer hosszan gátakkal zárta el a szennyeződés útját.
A European Economy Advisory Group jelentése szerint a tagállamok közötti kohézió, valamint a fiskális és szabályozási fegyelem döntő fontosságú Európának.
Manchester — Szó szerint kiharcolta a továbbjutást a Manchester United labdarúgócsapata. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a görög Olympiakosz elleni visszavágón az ecuadori Antonio Valencia (28) brutális szemsérüléssel játszotta szinte végig a mérkőzést, míg a holland Robin van Persie-t (30) hordágyon vitték le a pályáról. Az angol együttes ennek ellenére 3-0-ra győzött, és 3-2-es…
A DigiTéka nevet viselő új adatbázis, amely a www.adatbank.sk/digiteka címen érhető el, szlovákiai magyar kézikönyveket, valamint az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap eddig megjelent összes számát tartalmazza.
Értekezletet tartanak a közép-európai országok fegyveres erőinek vezérkari főnökei a horvátországi Splitben az Egyesült Államok európai erőinek parancsnoksága szervezésében - jelentette csütörtökön a horvát hírügynökség.
William Shakespeare Hamlet című művét mutatja be az Örkény István Színház pénteken a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében. A premierhez kapcsolódva kísérő programként slam poetry versenyt is rendeznek.
Hanem szokás szerint a valóság jobb bárminél, amit ki lehetne találni. Egyébként Varga Mihály gazdasági miniszter vett részt a Klebelsberg-kúria felújítási munkálatait megkezdő ünnepségen.
A Krím-félsziget annektálása miatt. Az európai vezetők is gazdasági szankciókat terveznek. Tényleg nem volt hülyeség kivenni a papírokat az amerikai jegybankból. (BBC)
Nyolc év börtönt kapott az a brit férfi, aki egy baconös szendvics miatt megkéselte tinédzser fiát. Az apa a bíróságon letagadta tettét, annak ellenére, hogy az estnek több szemtanúja is volt.
Hogyha 2000. október 5-ét, Slobodan Milosevic akkori jugoszláv elnök rezsimjének megdöntését forradalomnak lehet nevezni, akkor 2014. március 16-át, a szerbiai előre hozott parlamenti választásokat ellenforradalomnak kell hívni - állapította meg Nenad Calukovic újságíró a Nedeljnik című szerbiai hetilap legfrissebb, csütörtöki számában.
Felfüggesztették a vesztegetés miatt őrizetbe vett rendőrök szolgálati viszonyát - közölte az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Az időjárás sajátosságai miatt a fák virágzása összecsúszott, a nagymennyiségű fapollen egyszerre kerül a levegőbe, ráadásul erősítik is egymást. A tünetek azonban nem csak a pollenek mennyiségétől, hanem a beteg lelkiállapotától is függnek.
A feleség nem mutatott különösebb együttérzést, amikor a férje édesanyja elhunyt, ellenkezőleg: azt énekelte, hogy végre meghalt a boszorkány. A férfi haragjában bezárta a kerti sufniba, majd meg is verte.
Két észak-szabolcsi kisváros, Ajak és Dombrád korszerűsítheti meglévő szennyvízhálózatát, illetve három község, Anarcs, Gyulaháza és Nyírkarász építheti ki új vezetékrendszerét.
Barcelona — Ugyan négy esztendő után idén év elején nem Lionel Messinek (26) ítélték az Aranylabdát, hanem Cristiano Ronaldónak (29, Real Madrid), egyvalamiben továbbra is a Barcelona argentin labdarúgója a legjobb: a France Football adatai alapján a támadó volt a 2013-as év legjobban kereső focistája.
Először lép fel Magyarországon a Voces8. A neves brit vokálegyüttes a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) mellett Veszprémben és Nagykanizsán is színpadra lép.
Élénk érdeklődés övezi Kínában Michelle Obamának, az amerikai elnök feleségének egyhetes látogatását, amely helyi idő szerint csütörtök délután - Pekingbe érkezésével - megkezdődött.
Miközben Brüsszelben töprengenek, hogy milyen szankcióval büntessék Moszkvát, csak az elmúlt héten négy jelentős orosz üzletet írtak alá európai multikkal. A gázfüggőség pedig eleve nem engedi, hogy kereksedelmi háború törjön ki. 2017-re viszont ideérhet az amerikai gáz, és az már átrajzolhatja az erőviszonyokat.
Nyilatkozatban üdvözölte a magyarországi holokauszt-emlékév megrendezését Koszorús Ferenc, az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) elnöke, rámutatva, hogy az eseménysorozat hozzájárul a korabeli Magyarország jobb megértéséhez.
Gyanúba keveredett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA): nem elég, hogy a Red Bull pilótáját, Daniel Ricciardót az általuk felügyelt mérőműszer alapján zárták ki, a Ferrari is miattuk szenvedett.